Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-13 / 60. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 13. Autó-motor - hirdetés 11 Szériatartozék az állítható légrugózás, a 4x4-es meghajtás és az összes ismert menetszabályozó rendszer Mercedes R: Az első próbautak (Fotó: Mercedes) „Az R-osztáUyal olyan min­denre jó autót próbált ösz- szehozni Stuttgartban, amely egyaránt megállja a helyét a Metropolitan parko­lójában, egy családi pikni­ken a Sziklás-hegységben és költözködéskor.” (Totalcar) PIACI PREMIER Mi pedig az első szemle és az első kilométerek megtétele után hozzá­tehetjük: sikerült. A jármű 4,93 („Long” verzióban 5,16) méteres hosszúsága önmagában is impo­záns térkínálatot ígér, és ekkor még nem láttuk, mit lehet művelni a kö­zépső, illetve hátsó traktussal. Mert belül három üléssort helyeztek el, egyenként két-két üléssel, amelyek közül a középső kettő hosszirány­ban állítható, és a hátsó négy támlá­ja lehajtható. Mindez egyrészt feje­delmi kényelmet biztosít középen és elfogadható utazási komfortot leghátul, másrészt óriási rakodótér kialakítását teszi lehetővé. Hétsze­mélyes egyterűnél a 324 - „hosz- szú” változatban 414 - literes alap­méret is kimagaslóan jó érték, az 1950 (2385) literes maximum pe­dig nem igényel külön kommen­tárt. S mindezt természetesen lu­xuskivitelben tálalja a Mercedes: a kárpitozás bőrből készült, a klíma kétzónás, a CD-lejátszós rádió nyolc hangszórón keresztül muzsikál. A biztonsági, ill. egyéb komfortkellé­kek közül pedig szériatartozék az állítható légrugózás, a 4x4-es meg­hajtás és az összes ismert elektroni­kus menetszabályozó rendszer. A motorok közül a háromliteres, 224 lóerős turbódízelt és a csúcs V8-as benzinest próbáltuk ki. Az előbbi legnagyobb erénye az 510 Nm-es nyomatékkai párosuló 9,4 literes átlagfogyasztás, de dinamikai mu­tatói is impozánsak (végsebesség: 222 km/óra, 0-100 km/óra: 8,7 s). Az ötliteres benzinmotor pedig tényleg közúti rakétát csinál még ebből a hatalmas járműből is, hi­szen 245 km/órás sebességgel rö­pítheti, és 6,9 másodperc alatt gyor­sítja százra. Rajtuk kívül egy 3,5 li­teres, 200 lóerős benzines szerepel még a kínálatban (230 km/óra, 8,3 s). Az R modellcsalád alaptípusa - dízelmotorral - 2 050 000 koroná­ba kerül, de ugyanennyiért vásárol­ható meg az R 350 is. Az R 500 ára 2 533 000 koronáról indul, (vas) Ha összejön, benzinmotoros autó új fogyasztási rekordja lesz, méghozzá föld körüli utazással felállítva! Phileas Fogg nyomában - negyven tankolással H1 s t íli".; .1 vmmimsK ___ v, __.■ «*..._____i* Elő térben a Taylor házaspár, körülöttük a csapat (Fotó: Fuelchdlange) ÚTINAPLÓ Nem mindennapi Guiness-re- kordot szeretne felállítani egy an­gol házaspár: negyven tankolás­sal kívánja körülautózni a földet egy VW Golf 1,6-os típusú, tehát benzinmotoros (!) személygépko­csival. Hagyománytiszteletből a londoni Reform Club elől indul­tak vüág körüli útjukra, mint Ver­ne legendás regényhőse, Phileas Fogg. Helen és John Taylor elő­ször 14 európai országot érintett- köztük Szlovákiát és Magyaror­szágot is -, majd Ázsia követke­zett. Jelenleg Ausztráliában au­tóznak, és eddigi átlagfogyasztá­suk a legmerészebb várakozáso­kat is felül-, pontosabban alul­múlja: 4,7 liter 100 kilométeren­ként a kocsi hivatalos 7 literes gyári adata helyett! „Ezt azért tartjuk óriási sikernek, mert Milá­nóban három órát araszoltunk egy dugóban, aztán több mint 1200 kilométert autóztunk az Al­pok szerpentinjein, majd a ka­tasztrofális minőségű pakisztáni és indiai utak következtek” - mondta John. Hozzátette még, hogy ezt a Shell cég egy új, speciá­lis fogyasztáscsökkentő receptú- rájával tudták elérni, sőt az egész utazás lényegében e módszer tesztjének tekinthető. Lapzárta­kor - 20 ezer kilométer megtétele után - Új-Zélandban jártak, innen hajóval az USA nyugati partvidé­ke lesz a cél. Amerika után már Európa kö­vetkezik, pontosabban Portugália. Innen Spanyolországon és Franci­aországon keresztül érkeznek meg Nagy Britanniába, előreláthatólag március végén. Hazaérkezésükről és az elért eredményről szintén beszámolunk, (-yu-) Ha alkohol vagy kábítószer hatása alatt okoztunk kárt, a kártérítés egy részét nekünk kell kifizetnünk Kötelező biztosítás: Néhány kérdés és válasz ÖSSZEÁLLÍTÁS Önhibámon kívül közlekedési baleset részesévé váltam, és a baleset okozójának nincs kötele­ző biztosítása. Mi a teendőm, hogy megtérüljön a károm? Ki kell töltenie az „Oznámenie poškodeného o uplatnení si nároku na náhradu škody z povinného zmluvného poistenia zodpovednos­ti za škodu spôsobenú prevádzkou motorového vozidla” fejlécet viselo űrlapot, amely a világhálóról is le­tölthető (www. skp.sk-„Tlačivá” fe­jezet). A kitöltött űrlapot levélben, személyesen, esetleg saját biztosító- társasága közvetítésével el kell jut­tatnia a Szlovákiai Biztosítók Irodá­jának (postacím: Trnavská cesta 82, 826 58 Bratislava, telefon: 02/ 444 55 452-5), amely az ilyen esetekre külön pénzalappal rendelkezik. A másik lehetőség, hogy a kárt saját baleset-biztosításából téríti. Mivel számolhatok akkor, ha alkohol vagy kábítószer hatása alatt vezetve okoztam kárt más­nak? Biztosítója ilyenkor is megtéríti az okozott kárt, ám a károsultnak kifizetett összeg egy részét a tör­vény értelmében Önön fogja behaj­tani. Közlekedési baleset részesévé váltam, és a baleset okozójának nem volt kötelező biztosítása. Ká­romat saját baleset-biztosításom­ból térítettem, de biztosítóm le­számította belőle az önrészt. Mi a teendőm, hogy ezt is megkaphas­sam? Ön ebben az esetben jogosult er­re az összegre is, de kifizetését a Szlovákiai Biztosítók Irodájánál kell kérvényeznie. A kérvényt helyette­sítheti a fentebb már említett, rend­ben kitöltött nyomtatvány is. Közlekedési baleset részesévé váltam, a baleset okozója elhaj­tott a helyszínről; kilétét, illetve kocsijának rendszámát nem sike­rült megállapítanom. Milyen kár­térítési igénnyel léphetek fel, és hol? Kártérítési igénnyel a Szlovákiai Biztosítók Irodájánál léphet fel, de üyen esetben csak egészségben vagy emberéletben esett károk megtérítésére számíthat, anyagia­kéra nem. Ez arra a gyakori esetre is vo­natkozik, amikor az utcán vagy a parkolóhelyen álló gépkocsimat távollétemben megkárosította egy idegen autó, és annak vezető­je sem címet, sem telefonszámot nem hagyott a szélvédő mögött? Igen. Közlekedési baleset részesévé váltam, a baleset okozója külföl­di állampolgár. Hol és hogyan ér­vényesíthetem kártérítési igénye­met? Az ügymenet ugyanaz, mint olyankor, ha a baleset okozójának nincs kötelező biztosítása, tehát: Ki kell töltenie a már többször említett űrlapot, és el kell juttatnia a Szlová­kiai Biztosítók Irodájának. A másik lehetőség most is az, hogy a kárt sa­ját baleset-biztosításából téríti. (Forrás: hn) JOBBAN JÁR VELE - ANYAGILAG IS! A RESTORER motorfelújftó mlkrofémszemcsékkel visszaállítja a motorok hengernyomását. Egy 700,000 km-t meg­tett MERCEDES 190 - 2.0 D típusú taxi jelentkezett olajcserére márkaszervizünk pesti műhelyébe (XIII. Újpalotai út 21.) nagy olajfogyasztással és alacsony hengernyomással. Az olaj- és szűrőcsere után 0.7 I RESTORER motorfelújítót töltöttünk az olajhoz. Végezetül: egy hét múlva a taxis kollégája jelentkezett RESTORER-ért, mivel barátja elmondása szerint az autó olajfogyasztása harmadára, üzemanyag fogyasztása pedig 1 literrel csökkent, ráadásul az Istenhegyi útra kettes helyett, könnyedén hármasban tud felszaladni; tehát valóban jobban jár VELE, (üzem)anyagilag is! A motorfelújítón kívül még 40 pénztárca- és környezetkímélő terméket kínálunk! www.restor-eu.com Ai¥= ÉL =€ 943 01 Šturovo-Párkány, Hlavná 53 « Tel: 036-7510 970 ♦ CSOMAGKÜLDŐ SZOLGALAT IS' BP-6-11045 MARKAHIREK (Képarchívum) (Képarchívum) Peugeot 207: Öt csillag A legmagasabb, ötcsillagos minősítést és kimagasló összpont- számot kapott az Euro NCAP töréstesztjén az új Peugeot 207-es. A front- és oldalütközéskor nyújtott védelemért - amely a csillagok számát meghatározza - 35, a gyermekvédelemért 37, a gyalogos­védelemért pedig 19 pontot írtak jóvá az új kisautónak; ez az ösz- szesített, 91 pontos végeredmény jelenleg a legjobbnak számít a kompakt kategóriában, (pg-sk) VW Passat: Listavezető Az új Volkswagen Passat lett az első a világ legnagyobb és legran­gosabb európai autós ankétjén. A felmérés rangját és méreteit jól il­lusztrálja, hogy az első fordulóban 24 ország 40 millió újságolvasó­ját kérdezték meg, akiknek szavazatai alapján 13 autó került a dön­tőbe. Ott újságírókból, mérnökökből és az autósport képviselőiből álló 40 tagú szakzsűri határozta meg a végső sorrendet; az ered­ményhirdetés a tegnap zárult genfi autószalonon volt. A Passatnak egyébként ez már a második győzelme volt ezen a felmérésen: az el­sőt közel egy évtizede, 1997-ben aratta, (psk) A két kép között 4 millió 327 ezer 813 kisebb-nagyobb eltérés ta­lálható. Keresse meg valamennyit! (Képarchívum) AUTO-MOTOR A mellékletet szerkeszti: Vas Gyula Levélcím: AUTÓ-MOTOR, ul. gén. Klapku 68/34, 945 01 Komárno, tel.: 035/7710 259, 0907/365 649, e-maü: vas.gyula@tri-net.sk

Next

/
Thumbnails
Contents