Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-09 / 57. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 9. Iskola utca 17 Az új eszmék létrehozói, megalkotói néha hosszasan kénytelenek küzdeni, harcolni igazuk elismeréséért Az alkotóképesség fejlesztése A megfelelő környezet által a gyermek alkotóképessége lényegesen befolyásolható, serkenthető (Képarchívum) Amennyiben az embert bo­nyolult rendszerként fogjuk fel, az emberi társadalmat galaktikus méretű szuper- rendszernek mondhatjuk, amely önmagát formálja és fejleszti, sőt nemcsak ön­magát, hanem közeli és tá­voli környezetét is. MARKÓ EMIL Az alkotóképesség minden rend­szer általános tulajdonsága, s mint ilyennel az ember és a társadalom is büszkélkedhet. Tudósok százai foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mi is tulajdonképpen az alko­tóképesség, mi a lényeg, mi segíti és mi fékezi fejlődését, hogyan sajá­títható el stb. A kreativitás olyan fo­lyamat, amely magában az ember­ben megy végbe. Külső és belső in­gerek segítik, fejlesztik, illetve féke­zik vagy elnyomják. A megfelelő környezet által az ember alkotóké­pessége lényegesen befolyásolha­tó, serkenthető. Az alkotás tehát olyan folyamat, amelynek eredménye valami új, modem, értékes, haladó, jobban felhasználható, mint a korábbi nemzedékek eredménye. Az alko­tás eredményeként a meglévőnél hasznosabbnak, értékesebbnek kell létrejönnie. S ez nem utolsó­sorban annak köszönhető, hogy az alkotás folyamatában újszerű, ere­deti elgondolások, eljárások érvé­nyesülnek. Az alkotást olyan céltu­datos tevékenységnek is mondhat­juk, amely az ember belső meg­győződéséből és annak tudatos igé­nyéből fakad, hogy valami újat, eredetit, fontosat és értékeset hoz­zon létre. A kreativitásra nevelés kezdetei Ha az iskolában kötelező lenne a családi életre nevelés, illetve ha a feladatot nem intéznénk el néhány szexuális témájú előadással, ala­posan kellene foglalkoznia a gye­rekek kreativitására nevelésével. Számos pszichológus egyetért ab­ban, hogy azok a szülők, akik gyer­meküket nem igyekeznek kreativi­tásra nevelni, annak 4 éves koráig tulajdonképpen a legfontosabbat mulasztják el. Néha megdöbbentő, milyen keveset tudnak a fiatal szülők gyermekük szükségleteiről és képességeiről. Már az egy hóna­pos gyermek is több ezer külön­böző hangot képes megkülönböz­tetni. A gyermeket kiskorától fogva fegyelemre, engedelmességre, az idősebbek, a nevelők, a vezetők te­kintélyének elismerésére neveljük. Arra neveljük, hogy mindig enge­delmeskedni kell valakinek, min­dig a nagyok akarata szerint kell viselkednie. Nem hagyjuk, hogy kiélje kreatív ösztöneit, hogy kí­váncsi legyen, keressen, felfedez­zen és feltaláljon... Nevelésünk megfosztja a gyermeket a geneti­kailag kódolt alkotóképességétől. Nagy kár, hogy így van. Egyéni folyamatok Persze nem arról van szó, hogy a szülőkkel, nevelőkkel, pedagógu­sokkal szembeni tiszteletlenségre ösztönözzük a gyermeket. A kreati­vitásra nevelés azonban megköve­teli a szülő és gyermek, a pedagó­gus és tanuló viszonyának megvál­tozását. A „tekintélyuralmi” kap­csolatot olyan partneri kapcsolattá kell átformálni, amely lehetővé te­szi a személyiség spontán megnyü- vánulását s a nem erőszakos kreati­vitásra nevelést. Az ember csak tel­jesen szabad környezetben bonta­koztathatja ki alkotóképességét. Az alkotáshoz, az új dolgok felfedezé­séhez vezető út meglehetősen hosszú és néha körülményes is. Az alkotás rendszerint egyéni folya­mat, amelyben az embernek bo­nyolult helyzetekkel kell megküz­denie, s végül az újdonság, a felfe­dezés is csak sok-sok akadály legyőzése után tud érvényesülni. Az új eszmék létrehozói, megalko­tói néha hosszasan kénytelenek küzdeni, harcolni igazuk elismeré­séért. Olykor értetlenséggel, irigy­séggel és szándékos rosszindulattal is szembe találják magukat. A felfedezők és feltalálók útja J. Thomson 1897-ben fedezte fel az elektront, de ő sem akarta elhin­ni, hogy az atomnál kisebb részecs­ke is létezik. Ezért nagyon óvatosan és félénken beszélt felfedezéséről. Állítását sokan kétségbe vonták, még az olyan tekintélyes tudósok is, mint C. Roentgen. O még azt is megtiltotta munkatársainak, hogy jelenlétében az elektron szót kiejt­sék. A felfedezők és feltalálók útja hosszú és bonyodalmas. Az alkotás rendkívül bonyolult folyamat, ezért a modem embernek a szelle­mi munka egyre igényesebb formá­it kell elsajátítania. Alkotni csak az tud, aki már sokat tanult, aki már sokat tud. Ajövő azoké, akiknek tu­dása, gondolkodásmódja és szelle­mi képessége olyan magas színvo­nalon van, hogy új anyagi és szelle­mi javakat hozhatnak létre a társa­dalomjavára. Ezért fontos annak felismerése, hogy a civüizáció fejlődésének fo­lyamatára minden eddiginél na­gyobb hatással lesz az ember alko­tóképessége és céltudatos együtt­működése a szellemi élet külső és belső világával. Felháborítónak tartja a pécsi egyetemnek a komáromi gimnazista kérdésére adott válaszát Andruskó Imre Szlovák iskolába járók előnyben? V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. „Érthetetlen és a szlovákiai magyar diákok számá­ra megalázó válaszlevelet kapott a minap egyik negyedikes tanu­lónk a Pécsi Tudományegyetem felvételi irodájától” - tájékoztatta lapunkat Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója. A végzős gimnazista - feltüntetve, hogy határon túli magyar nemze­tiségű egyénről van szó - többek között aziránt érdeklődött, hogy az adott intézmény elfogadja-e szlovák nyelvből tett emelt szintű érettségi vizsgáját felsőfokú nyelvvizsgaként, amelyért köztu­dottan többletpontok járnak a fel­vételi során. A felvételi iroda vála­sza meglepő volt: a jól sikerült emelt szintű idegen nyelvű érett­ségi államilag elismert nyelvvizs­gának számít, 60 százalék felett középfokúnak, 40-59 százalék kö­zött pedig alapfokúnak. Ha azon­ban a kérdező iskolájában nem magyar, hanem szlovák nyelven folyt az oktatás, az érettségi bizo­nyítványért automatikusan felsőfokú nyelvvizsgának megfe­lelő 10 pontot számítanak. „Én ebből azt tudom leszűrni, hogy az anyaországi egyetem előnyben ré­szesít egy szlovák iskolába járó di­ákot a magyar iskolába járóval szemben, ami szerintem felhábo­rító - mondta az igazgató. - Mi­közben mindenütt az anyanyelvi oktatás fontosságáról beszélünk, akár egy ilyen levél is elég lehet ahhoz, hogy elbizonytalanítson néhány szülőt, diákot, amikor mondjuk középiskolát választ. Re­mélem, egyedi esetről van szó, és más magyarországi egyetemeken nem ezt a gyakorlatot követik, de már az is sajnálatos, hogy egy he­lyen előfordul ilyen dolog.” Magyarországon egyébként a miénktől jelentős mértékben eltér a felsőoktatási intézményekre vo­natkozó felvételi szabályozás. Dé­li szomszédunknál már nincs fel­vételi, hanem a hozott, a szerzett és többletpontokból összeálló végleges pontszám alapján dől el, hogy az adott diák felvételt nyert- e az általa kiválasztott főiskolára, egyetemre. Amint azt a HVG fo­lyóirat Diploma 2006 különszáma részletesen kifejti: „hozott ponto­kat a középiskolai tanulmányi tel­jesítménnyel lehet összeszedni (maximum 60 pont), a szerzett pontokat pedig az érettségin (szintén legfeljebb 60 pont); 2006-ban is az érettségin szerzett pontok dupláját kell számításba venni, ha az kedvezőbb a felvéte­lizőnek.” Fontos tudnivaló, hogy a felsőoktatási intézmény dönt ar­ról, hogy a külföldön szerzett érettségi estében a vizsgatárgyak megfelelnek-e számára. Ha nem fogadja el, vagy a jelentkező által vártnál alacsonyabb százalékkal venné számításba, a felvéte­lizőnek Magyarországon is le kell érettségiznie az adott tantárgy­ból. A többletpontokat (max. 24) például középfokú nyelvvizsgáért (7 pont), felsőfokú nyelvvizsgáért (10 pont), az emelt szintű érettsé­giért (max. 14 pont), de sporttel­jesítményért vagy a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciá­ja versenyein elért helyezésekért is lehet kapni. A maximálisan el­érhető pontszám tehát összesen 60+60+24, azaz 144. Aki egyébként a jövő tanévben szeremé megkezdeni magyaror­szági egyetemi, főiskolai tanulmá­nyait, annak már február 15-éig kellett eljuttatnia jelentkezését az Országos Felsőoktatási Informáci­ós Központba (OFIK). Az OFIK-nak április végéig kell értesítenie az il­letőt arról, hogy regisztrálta jelent­kezését. A magyarországi felvételi rendszer érdekessége, hogy a je­lentkezőknek nem az egyes oktatá­si intézményekhez, hanem az OFIK-hoz kell eljuttatniuk jelentke­zésüket, mégpedig a kiválasztott egyetemek sorrendjének feltünte­tésével. „Ha a jelentkező az elért pontjai alapján több szakra is me­hetne, akkor a jelentkezési sor­rendben előbb lévő szakra kell fel­venni, s ő sem dönthet úgy, hogy mégis inkább a jelentkezésében hátrébb sorolt szakok valamelyikét választja” - olvashatjuk a HVG kü- lönszámában. A következő fontos dátum július 11-e, azaz a doku­mentumbeadás és a regisztráció­módosítás határideje; újabb intéz­mények vagy szakok ugyan nem je­lölhetők már meg, de sorrendjük ekkor még megváltoztatható. Au­gusztus közepén az intézmények döntése alapján nyári felvételit hir­detnek; a rendkívüli felvételi eljá­rásban azok vehetnek részt, akik az adott évi normál felvételi keretében nem jelentkeztek felsőoktatási in­tézménybe, vagy nem nyertek fel­vételt. Ä rendkívüli felvételi eljárás­ban csak egy intézménybe és csak egy alapszakra lehet jelentkezni. Megjelent a Pedagógusfórum legújabb száma Tankönyvsiratás LAPAJÁNLÓ A Pedagógusfórum legújabb számában Pék László, a Szlováki­ai Magyar Pedagógusok Szövetsé­gének elnöke visszatekint az el­múlt négy év oktatási történései­re. ír a szövetség szakmai céljai­ról, a magyar iskolák segítése te­rén tett erőfeszítéseikről. „Mind­annyiunk érdeke, hogy reális, többféle nézőpontot és szemléle­tet tükröző viszonyrendszerben láttassuk munkánkat. Ezért ké­rem a kollégákat, hogy a szakmai fórumokon mondják el vélemé­nyüket, javító szándékú kritikái­kat a szövetségről és az oktatás­ról” - teszi közzé Pék László. A lap közli a 2006-os SZMPSZ- munkatervet és a szervezeti, vala­mint működési rendet is. Pierzchala József Tankönyvsi­ratás című cikkében a tanítási se­gédeszközökről értekezik. „A tan­könyv a kereskedők szemében áru, melyet megrendelnek és ér­tékesítenek. A tanuló számára nélkülözhetetlen. Vannak, akik fejük alatt tartva azzal számol­nak, hogy reggelre fejükbe száll a tudomány. Ha nagyon akarják, ta­lán igen. A jó tankönyv a tanító számára kincset ér. Nem véletle­nül tartja a keze ügyében, védi a károsodástól. Bosszankodik, ha kivonják a használatból, ilyenkor a tankönyvsiratás addig tart, míg az újat megszokja, szívébe zárja” - véli a szerző. Bohák Valéria Gazdaságos vagy gyermekközpontú iskolát? című cikkében arról ír, hogy az oktatási intézmény esetében nem tudja el­fogadni a gazdaságosság szem­pontját, mert minden gyermek­nek egyforma joga van a művelődésre, függetlenül attól, falun vagy városban él-e. Pék Éva, a tallósi alapiskolából a behatá­sokról írja meg véleményét. A pedagógusok lapjában e fel­sorolt írásokon kívül sok érdekes pályázati felhívást, továbbképzési lehetőséget olvashat az, aki kézbe veszi ezt a folyóiratot, (he) ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvas­sák figyelmesen az Iskola Utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszol­nak az általunk feltett kérdé­sekre, és a megfejtést március 15-ig beküldik, megnyerhetik az Új Szó ajándékát. 1. Az alkotóképesség min­den rendszer általános tulaj­donsága, s mint ilyennel az ember és a ... is büszkélked­het. a. társadalom b. társ c. lakodalom 2. A pedagógusok lapjában e felsiorolt írásokon kívül sok érdekes pályázati felhívást, továbbképzési lehetőséget ol­vashat az, aki... veszi ezt a fo­lyóiratot. a. szájba b. tenyérbe c. kézbe 3. Laboda ..., a Bénái Ma­gyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója, vezetőségi tagja annak a tizenöt tagú Iskolave­zetők Országos Társulásának, amely 2005. december 2-án alakult meg Komáromban. a. János b. Róbert, c. András 4. Legújabban a szülők ag­resszivitásától ... a pedagógu­sok. a. veszekednek b. tartanak c. félnek Címünk: Új Szó - Iskola Ut­ca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A megfejtéseket e- mailben is eljuttathatják az alábbi címre: iskolautca@ujszo.com Múlt heti Iskolai kvízünk megfejtése: lb, 2c. Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek já­tékunkban. Ezúttal a nagyka- posi Majoros Bérinek kedve­zett a szerencse, az Új Szó aján­dékát küldjük neki. PEĎA6ÓSUS- -ffl FÓRUM ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola Utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents