Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-06 / 54. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 6. Kultúra 7 A zenekar a VH1 tévécsatorna Decades Rock Live! című műsorában tér vissza, amelyet pénteken rögzítenek Alice In Chains - élet a halál után A CBS tévécsatorna vezetősége január végén bejelentette, hogy hamarosan újraindul a Rock Star című tehetségkutató műsoruk, amelynek első szériájában az INXS új énekesét, a ’97 novemberében elhunyt Michael Hutchence utódát választották ki. Mivel azt nem árulták el, melyik fejvesztett együttes szeretné megtalálni énekesét, kezdetét vette a találgatás. REFLEKTORFÉNYBEN A lehetséges jelöltek között toronymagasan a seattle-i Alice In Chains vezet - a kvartett frontembere, Layne Staley 2002 áprilisában kábítószer-túladagolásban halt meg, a zenészek azóta lázasan keresik az utódát, de eddig nem leltek rá a megfelelő személyre. A menedzsment ugyan cáfolta, hogy a televíziós módszerhez folyamodtak volna. Jerry Cantrell gitáros, Mike Inez basszusgitáros és Sean Kinney dobos az énekesük halála óta tavaly februárban léptek fel először egy jótékonysági, a dél-ázsiai szökőár sújtotta országok megsegítésére rendezett koncerten. A zenekar négy énekessel állt színpadra: Maynard James Keenan (A Perfect Circle, Tool), Wes Scandin (Puddle Of Mudd), Pat Lachman (Dama- geplan) és Ann Wilson váltotta egymást. Már akkor felröppentek olyan hírek, hogy a fellépést rövidesen turné köved, de hónapokig semmi sem történt. Augusztus végén a Los Angeles- Times ismét megszellőztette a hírt, a lap arról számolt be, hogy az Alice In Chains valóban koncertkörútra indul az említett énekesek valamelyikével. A tűmé megerősítése mostanáig váratott magára. Jerry Cantrell a honlapján bejelentette, hogy nyáron fellépnek több európai fesztiválon, legbiztosabb pontként a júniusi osztrák Nova Rock Fesztivált említette. „Európa túl messze van ahhoz, hogy csupán egy-két helyen lépjünk fel. Ennél azért több dolgunk lesz a kontinensen” - olvasható a gitáros közleményében. Az elmúlt napokban újabb helyszínek szivárogtak ki, az osztrák mellett előreláthatólag útba ejtenek egy- egy brit, ír, olasz és két németországi fesztivált. Az énekes neve is publikus: meglepetésre nem az említett előadók egyike, hanem a Comes With The Fall nevű együttes és Cantrell saját tumézenekarának énekese, William DuVall tart velük. A közlemény hangsúlyozza, DuVall nem lép Staley helyére, csupán vendégként szerepel az Alice In Chainsszel, ami további táptalajt ad azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint mégiscsak ők próbálják megtalálni énekesüket a Rock Star című műsor keretében. Ráadásul a zenekar nyíltan vállalja, hogy tovább folyik a végleges személy keresése, új dalok is csak vele készülnének, és ezek szintén a híresztelés hitelességét erősítik, (pj) Az Alice In Chains énekese, Layne Staley 2002 áprilisában hunytéi (Képarchívum] NEW MUSICAL EXPRESS AWARDS ________ A t úlzásokra hajlamos brit zenei szaklap, a New Musical Express huszonhat kategóriában osztotta ki saját elismeréseit - ez a szigetország legjelentősebb díjkiosztója, amelyen a közönség dönt a díjakról. Legfontosabb díjak és díjazottak ♦ A legjobb brit zenekar - Arctic Monkeys ♦ A legjobb új zenekar - Arctic Monkeys ♦ A legjobb dal - Arctic Monkeys: I Bet You Look Good On The Danceflooor ♦ A legjobb album - Kaiser Chiefs: Employment ♦ A legjobb nemzetközi zenekar - The Strokes ♦ A legjobb koncertzenekar - Franz Ferdinand ♦ A legjobb videoklip - Oasis: The Importance Of Being Idle ♦ A legjobb zenei DVD - Live8 ♦ A legrosszabb album - James Blunt: Back To Bedlam ♦ Az év hőse - Bob Geldof ♦ Az év gonosztevője - George W. Bush ♦ A legjobb honlap - New Musical Express (!!!) HUNGARIAN METAL AWARDS Összefogott tizenhárom metál- és rockzenével foglalkozó magyar internetes honlap, és díjazta az elmúlt év legjobb teljesítményeit a két stüuson belül. A legtöbb elismerést az Isten Háta Mögött nevű zenekar kapta, második albumával három kategóriában diadalmaskodott. Díjak és díjazottak ♦ 2005 legjobb albuma (megosztva) - Isten Háta Mögött: Szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás, Remorse: Harc! ♦ 2005 legjobb debütáló albuma (megosztva) - Hard: Égi jel, Nadir: Tenacity, Tűzmadár: Jégkorszak ♦ 2005 legjobb szerzői kiadású albuma - Isten Háta Mögött: Szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás ♦ 2005 legjobb koncertzenekara - Blind Myself ♦ 2005 legjobb produkciója (megosztva) - Isten Háta Mögött: Szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás, Moby Dick: Se Nap se Hold ♦ 2005 legjobb albumborítója (megosztva) - Ahriman: Ködkín ösvény, Black Leaves: Ivy And Moonlight, Remorse: Harc! Meleg cowboyokról énekel a country élő legendája Willie Nelson különös dala SLÁGERLISTA Második hete szerepel az amerikai Billboard magazin kislemezlistáján Willie Nelson újnak nem mondható, de a nagyközönség előtt eddig ismeretien felvétele. A homoszexuális cowboyokról szóló Cowboys Are Frequently, Secretly (Fond Of Each Other) Howard Stem rádióműsorában debütált, és Bálint-napon került a boltokba. Az énekes ugyan szerepel egy szerzeménnyel, a He Was A Friend Of Mine cíművel a meleg cowboyok titkos szerelmét elmesélő Broke- back Mountain című film zenei albumán, ám slágerlistán szereplő dalának semmi köze Ang Lee rendező alkotásához - még ’81-ben írta Ned Sublette texasi énekes-dalszerző, aki állítása szerint mindig is Nelson előadásában képzelte el, azonban csak most jelent meg a Willie Nelson „negyedszázados új- Brokeback Mountain óriási sikeré- donsággal" szerepel az amerikai re való tekintettel, (pj) listán (AP-felvétel) Nem a kritikusok, a közönség végzett a zenekarral A The Darkness végnapjai? LEMEZPIAC Justin Hawkins együttese 2003 legnagyobb felfedezettje volt Nagy- Britanniában - a The Darkness a Permission To Land című albumával a közönséget és a szakmabelieket egyaránt meghódította, 2004 februárjában négy jelölésből hármat díjra váltott a legrangosabb brit zenei díjkiosztón, a BRIT Awardszszon. A zenészek azt tartják magukról, hogy ők hozták visz- sza a humort a rockzenébe. Minden bizonnyal nem volt kedvük humorizálni a november 28-án megjelent második lemezük fogadtatása kapcsán. A One Way Ticket To Hell.. .And Back csak a brit eladási lista 11. helyén debütált, és mindössze négy hétig szerepelt a legkelendőbb hetvenöt album között, az USA-ban pedig a TOP 50-be sem került be. A beharangozó dal, a One Way Ticket a nyolcadik helyig jutott a brit kislemezlistán, ugyanezt az eredményt az elmúlt héten megismételte a másodikként kislemezre kimásolt Is It Just Me?, amelynek köszönhetően kis mértékben ugyan ismét megnőtt az érdeklődés az album iránt, ám ez nem változtat a bukás tényén, (pj) A The Darkness albuma az elmúlt hónapok egyik nagy bukása volt (Képarchívum) ZENEZÓNA Milliókra perelik a gitárzenekart Pert indított a The Killers ellen egykori menedzsere, Braden Merrick. Tizenhatmillió dollárt követel az amerikai zenekartól, amiért tavaly májusban, két évvel szerződésének lejárta előtt kirúgták. „Világsztárokat faragott belőlük, és ez volt a hála. Az elbocsátás ellenére a mostani bevételek egy részére továbbra is igényt tart” - nyilatkozta a vádló ügyvédje. A The Killers jogi képviselője kijelentette, hogy végsőkig harcolni fognak az igazukért, ám érdekes módon csak azután nyilatkozta ezt, miután nem jutott peren kívüli egyezségre a menedzserrel, (z, p) Mégiscsak beindult a projekt Két hete „Az átverés új királya” című írásunkban arról számoltunk be, hogy Michael Jackson átverte rajongóit többek között azzal, hogy nem lett semmi a nagy hévvel beharangozott slágereinek nagy-britanniai újrakiadásából. Nos, a projekt a tervezetthez képest kis késéssel, február húszadikán beindult, a sorozat első dala, a Don’t Stop ’Til You Get Enough az elmúlt héten a brit kislemezlista 17. helyén debütált, (pj) MAXI CD-AJÁNLÓ______________ GINO: Elvarázsolt engem & Várj egy percet Az r&b érdekes stílus - legnevesebb képviselői nálunk kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek, miközben a tengerentúlon évek, évtizedek óta fénye- j sen ragyog a csillaguk. Az f r&b ugyanis tipikusan f amerikai zene, az esetek többségében idegen az európai fülnek. Persze a környékünkön is vannak jeles képviselői, de ők korántsem nevezhetők színtiszta r&b előadóknak, a siker érdekében a stílust napjaink divatos hangzásvilágával ötvözik. Ezt teszi első két dalában GINO is. Én nem is akárhogyan: zseniálisan! A bemutatkozó, Elvarázsolt engem című felvételével csak ízelítőt ad az r&b-re épülő stílusából, a második dalával, a Várj egy percet cíművel pedig olyan igényes, mégis széles körben élvezhető számot alkotott, amely ritkaságszámba megy a magyar piacon. A dalok maxi CD-n kereskedelmi forgalomba nem kerültek, kizárólag szakmabeliek juthattak hozzá. És akkor most helyesbítek: Csorba GINO Attila esetében szó sincs bemutatkozásról, már évek óta jelen van a zenészvilágban. Pályája ’97-ben egy fiúcsapatban indult, később egyik társával megalapította a Black Jack nevű duót. Közben dalszerzőként is letette névjegyét: többek között a C’est La Vie és a V-Tech részére komponált, majd vokalistaként is hírnevet szerzett magának. A napokban megjelent szólóalbumát az egykori Alvajárók tagja, Csont István és a Hip Hop Boyzból ismert Egry Levente felügyelete alatt készítette el. (péjé, a) H ÉTI 7 ♦ Előreláthatólag április 14-én kerül a boltokba a Heaven Street Seven új albuma Tüdőm, hogy szeretsz titokban címmel. ♦ Robbie Williams részesedést vásárolt kedvenc futballcsapatában, az angol harmadosztályban játszó, anyagi gondokkal küszködő Port Vale FC-ben. ♦ A seattle-i Pearl Jam új stúdiólemeze május elsején jelenik meg - a World Wide Suicide című beharangozó dalt szerdán mutatják be a tengerentúli rádiók. ♦ Az ELTE Állam- és Jogtudományi karán doktorrá avatták a Unique énekesnőjét, Völgyesi Gabriellát. ♦ Szólólemezt készít A. J. McLean, a Backstreet Boys tagja - elmondása szerint a fiúik, a sóul és a rock sajátos keveréke lesz. ♦ Korábbi filmes bukásai ellenére újabb szerepet kapott Mariah Carey - a Tennessee című alkotásban pincérnőt fog alakítani, aki leukémiás testvére életéért küzd. ♦ Kiadót váltott a Tankcsapda - a zenekar április 24-ére tervezett albuma Mindenki vár valamit címmel a CLS Records gondozásában lát napvilágot, (p)