Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-25 / 47. szám, szombat

12 Családikor

ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 25. www.ujszo.com

MINDENNAPI KENYERÜNK

A mi mindennapi foltjaink

HAEKO JÓZSEF

Az e vasárnapi evangélium alig néhány nappal hamvazószerda előtt különös példával szolgál az új foltról, melyet Jézus szerint nem lehet a meglevő anyaghoz varrni, mert „senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz.” (Mk, 2,21) Jelképes ereje van annak, hogy erről éppen a nagyböjt előtt értesülünk: mintha csak a mindennapi foltjainkra szeretne bennünket figyelmeztetni. A meddő cselekedeteink, szokásaink, üres szavaink, gesztusaink ellen szól, melyekkel felszínesen megélt hitünket foltozgatjuk, az élet nélküli, nem tevékeny hitünket. Amint a folt nem szünteti meg a lyukat, csak eltakaija, a mi formális, sebtében letudott lelki álkötelességeink sem szüntetik meg a hiányt, csak elfedik. S ez lényeges különbség.

Ilyen folt lehet a „pukedli” és az a „légyhessegető” kézmozdulat, melyet néhány hívő alkalmaz minden egyes templomba lépéskor. Elnézést a „hívő” kifejezésért. Mert miben is hisznek tulajdonképpen, ha a Jézus jelenléte előtti tiszteletteljes letérdelést egy lezser térdroggyantással helyettesítik, a keresztvetést pedig a kéznek egy még bizonytalanabb oldalmozgásával? Mennyire tudatos az ilyenek jelenléte a szentmisén? Ez a templomi torna csak részben fedi a siralmasan lyukas hitet, s a folt, mihelyt az élet az alapvető, az elvi álláspontunkat kezdi tesztelni, menten leválik.

Vagy az a bizonyos pénteki hús. Mintha húst nem enni, lemondani pár gramm falatról fontosabb lenne mindennél, és a véletlenül bekapott töpörtyű a legnagyobb tragédiát jelentené. Istent azonban nem az elfogyasztott táplálék grammjai érdeklik, hanem indítékaink őszintesége. A böjti fegyelem foltja alatt gyakran szándékaink jókora hiányossága rejlik. Mit is akarunk tulajdonképpen? Valóban a Jézussal való egyesülés, és az ő nagypénteki önmegtartóztatásában való részvétel a célunk? Valóban a vele való egyesülést akarjuk? Az önmegtartóztatást, mely a hozzánk közel állók iránti szeretet tisztaságát nyújtja? Vagy csak ürügyről van szó, kakaóval édesített párolt gombóccal betömött lyukról, a húsétel kétséges és egyáltalán nem böjti pótlékairól?

Foltozni sok mindent lehet pénzérmével is. A hajléktalan kalapjába dobott ötkoronással. Persze, segítem kell őket. Csakhogy ezzel együtt nyilván saját lelkiismeretünket is lefizetjük, hogy legalább a pár másodpercnyi alibista foltozgatás idejére ne látszódjék a rendezetlen kapcsolataink mögött tátongó űr. Feszült viszonyunk a szeretteinkkel, akik kénytelenek elviselni dühös rigolyáinkat, megingásainkat, mindennapi rosszkedvűnket.

Talán mindennek éppen a legnagyobb és leggyakrabban használt folt az oka: az eldarált, személytelen, formális imádság. Mintha az imák hossza és száma hatékonyan eltakarhatná az Istenhez való viszonyunk lényegének hiányosságait. Mintha az ima csak varázsige volna, melynek az előírt mennyiségű el- mormolása meghozná a kívánt eredményt. Csakhogy az imádság párbeszéd, a személyes és élő Isten megszólítása. A jelenvaló, a szerető, a cselekvő Istené.

A foltról szóló evangélium üzenete napnál világosabb: ne foltozgassátok a lyukakat. Dobjátok el a régi ember szakadt ruháit, és szerezzetek új, ép ruhát! Mert amint Jézus mondja: „Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varija; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt.” (Lk, 5,36) A lelki tökéletességre való törekvés hirtelen rohamai, ha egykedvűséggel, szeretetlen- séggel és elutasítással váltakoznak, sehová sem vezetnek, és a csalfa délibábhoz hasonlatosak. Szent Pál megmondja, mivel helyettesítendő az alkalmi foltok szemfényvesztése: „Járjunk tisztességesen... nem óvódásban és versengésben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust.” (Róm, 13,13-14.)

A szerző római katolikus pap

Kirekesztve. Elhallgatásaink, mint hó alatt a piszok, folt alatt a lyuk. Egyszer minden hó elolvad, egyszer a folt is kilyukad, és akkor ott állunk piszkosan, kopottan, szakadtán.

Céljuk a család tehermentesítése, a gondozott életminőségének emelése

Felügyelik szeretteink biztonságát

Rózsi néni megszokta új otthonát

Aki nem szembesült a problémával, nem is sejti, mekkora gondot jelent a beteges családtag otthoni ápolása, napi ellátása főleg akkor, ha a lábadozás huzamosabb időt vesz igénybe.

PÉTERFl SZONYA

Ha vannak hozzátartozók, kezdetben egymást váltva vállalják a gondozást, ám amikor kimerítik évi szabadságkeretüket, pótmegoldásokat kénytelenek keresni. Nem ritkán nagy lelkiismeret-furdalások közepette. - A mai gazdasági helyzetben az emberek igyekeznek megtartani munkahelyüket, miközben szeretnék, ha a súlyosan beteg, esedeg csak lábadozó hozzátartozójuk a lehető legmegfelelőbb gondoskodásban részesülne. Bár az utóbbi években javultak a lehetőségek, hiszen az állami intézmények mellett magánotthonok nyíltak, vannak régiók, ahol férőhely híján a családok helyzete továbbra is bonyolult. A vágsellyei kórházat működtető Forlife Kft. vezetősége felmérte az igényeket, és az intézet kihasználadan épületeiben szociális szolgáltatásokat nyújt - ismertette a január 13-án megnyílt új otthon küldetését Balogh Ildikó. Az otthonba érkezőket egy-, két- vagy háromágyas szobákban helyezik el, teljes ellátásukról és huszonnégy órás felügyeletükről öt nővér, öt ápoló és a segélyszemélyzet gondoskodik. - Fizetett szociális szolgáltatásról van szó, a hármas szerződést nemcsak a kliens és mi, hanem a hozzátartozó is aláírja. Hiszen ha az ellátás havi díját - az

alapösszeg 7500 koronánál kezdődik - netán nem képes állni a beteg, a családtag vállalja a különbözet megtérítését. A harminc férőhelyes otthonban jelenleg még csak néhány lakónk van, ám egyre több kérvényt tartunk nyilván. Több beteg jelenleg a kórházban gyógyul, amint állapotuk engedi, nálunk kívánnak lábadozni. Mert az ügyfél maga szabja meg, mennyi időt kíván itt tölteni. Ha úgy érzi majd, nálunk érzi magát biztonságban, akár élete végéig gondját viseljük.

Az új otthon híre

eljutott a régió határain túlra is, egyre többen Alzheimer-kórban szenvedő családtagjuk elhelyezését kérvényezik. - Megérjük őket, ám egy-két kivételtől eltekintve nem tudunk megfelelő szolgáltatást nyújtani az ilyen súlyos betegségben szenvedőknek. Sajnos, az Alz- heimer-kórosok általában zárt(abb) intézeti ellátást igényebek, mi viszont nem akarjuk bezárni az ajtókat. Igaz, jelenleg egy személyt őriznünk kell, távoli rokonai ugyanis nem tudták, hogy elmezavarban szenved. A látszatra nyugodt néni olykor dührohamot kap, leszidja a nővéreket, majd arra utasítja őket, azonnal szállítsák haza. Nap mint nap reggel óta kalapban, táskával a kezében sétál a folyosón, és várja, hogy hazavigyék. Megtagadja az ételt, egyre csak az óráját lesi. Este komoly erőfeszítés, cselek sorozata kell ahhoz, hogy lepihenjen. A hozzátartozói csak most vallották be, hogy az utóbbi időben bizony furcsán viselkedett, ám orvos nem láthatta. Nem tudjuk, miként sikerül rávenni arra, hogy egyáltalán szóba álljon a pszichiáterrel, és hagyja magát megvizsgálni, de valahogy csak megoldjuk. Bízunk abban, hogy megfelelő gyógyszerezés mellett állapota megjavul, fokozatosan megszokja a többiek társaságát, az itteni légkört.

Súlyosan beteg mellett

Láthattuk, amint az egyik teremben a nővér a súlyosan beteg, haldokló mellett tartott ügyeletet („nem zárkózunk el a végstádiumban lévő betegek fogadásától sem” -jegyezte meg Balogh Ildikó), míg a többiek az ebédet osztották. A kosztot a kórházból kapják, a lakók diétás étkeztetésének semmi akadálya. Az idős Rózsi néni békésen ült a társalgóban és tévézés közben nyugodtan szundikált. - Érdekes, amikor behozták, szlovákul szólt hozzánk, majd amikor meghallotta, hogy a nővérkék egymás között magyarul beszélnek, magyarra váltott ő is. Ugyan a szlovák adást nézi, de már csak magyarul beszél. Kár, hogy nincs itt Mária néni, biztosan elmondaná, mennyire megkönnyebbült, hogy többé nincs egyedül. Fontos számára, hogy az otthon falain belül nemcsak mi felügyeljük egészségi állapotát, hanem a velünk szerződésben álló általános orvos is. Aki rendszeresen, hetente egyszer helyben vizsgálja meg a lakókat. Egyelőre Mária néni az egyedüli, aki kihasználja a szabad mozgás lehetőségét, intézi ügyeit a városban, meglátogatja ismerőseit. Ám haza idejön.

Tartalmas időtöltés

Az otthon dolgozói tisztában vannak azzal, hogy a lakóknak a huszonnégy órás felügyeleten, étkeztetésen és a teljes ellátáson kívül másra, tartalmas időtöltésre is szükségük van. Függetlenül attól, milyen hosszú időre érkeznek. - Nemsokára zene-, mozgás- és munkaterápiás foglalkozások közül választhatnak, tetszés szerint. Jelenleg egy speciális hímzőkeretet keresünk Mária néni számára, mert ő csak azon tud dolgozni, kézimunkái csodálatosak. Hiszem, hogy ügyfeleink megkedvelik az agyagozást, a környéken ismerek egy agyaglelőhelyet, majd én ellátom őket nyersanyaggal. És mert a formázás közben megdolgoztatják kézfejüket, ujjaikat, a szórakoztató tevékenység számukra egyben gyógytorna is lesz. Hamarosan megszépül az épületeket körülvevő park is, ha a lakóknak kedvük lesz, művelhetik a kertet. Mivel idős emberekről van szó, fontosnak tartottuk ügyfeleink hitéletének biztosítását, a katolikus pap már házhoz jön, és tárgyalunk a többi felekezet- telis.

Az otthon vezetője elmondta, hogy amint lesz rá fedezet, fokozatosan lakályosabbá teszik majd a szobákat. Mert bár a lakók saját bútorral, lakberendezési kellékkel tehetnék barátságosabbá új otthonukat, eddig alig éltek ezzel a lehetőséggel. Nem tagadta, támogatókat keresnek, mindenfajta segítséget, amely hozzájárulna az ellátás minőségének emeléséhez, az ügyfelek elégedettségének fokozásához, köszönettel elfogadnak.

Távozásra készen sétálgat a folyosón (Somogyi Tibor felvételei)

EMBERNEVELŐ

A mobbingáldozat családja és barátai

AAARKÓ EMIL

A család és az ismerősök sokszor nem tulajdonítanak elég nagy jelentőséget ezeknek a távoli jövőt is befolyásoló hatásoknak. Ráadásul a diákok otthon alig tudnak valósághűen beszámolni az osztályban rájuk irányuló mobbingról, így aztán a szülőkben nem tudatosul a helyzet súlyossága. Nagyon gyakran a következőképpen reagálnak: - Eldugták a táskádat? Ez csak tréfa! - Beárultak a tanárnak? A diákok már csak ilyenek! - Kinevettek? Istenem, ne légy már üyen érzékeny! Nem nagy dolog!

Még nehezebben úja le a helyzetét a diák, ha a többiek egyszerűen csak nem törődnek vele, kerülik, mindössze sokatmondó pillantásokat váltanak, amikor megszólal, unottan vagy ingerülten reagálnak, amikor megpróbál csatlakozni hozzájuk, és elismerést kivívni. Vagy ha információkat hallgatnak el előle: mindenki tudta, hogy ma egy órával korábban kezdődik a tanítás, csak ő nem. - Jellemző - kiabálja az osztály, és ráhárítja a felelősséget.

Egyébként minden ilyen részlet jelentéktelen, összességükben azonban húsbavágóak, és nehéz elképzelni, müyen gyötrelmesek. Különösen rossz a helyzet, ha a gyerek nagyszájú, és a családjának is gyakran az idegeire megy. - Viselkedj másképp! - mondogatják otthon. De hogyan? A diák küzd minden áldott nap, tele van félelemmel, és lassan eltorzul a valóságról alkotott képe.

Az első lépés, hogy a szülők kezdeményeznek bizalmas beszélgetést gyermekükkel. Ez nehézségekbe ütközhet, mert a gyerek esetleg korábbi tapasztalatainak hatására nem szívesen nyílik meg a szülei előtt, azok pedig nem értenek hozzá, hogyan kell egy ilyen beszélgetést irányítani. Ha ez a helyzet, érdemes szakszerű segítséget igénybe venni.

Elképzelhető, hogy nemcsak a családtagok, hanem az iskolán kívüli baráti kör is elfordul a gyermektől, amint megsejtik, hogy egy másik csoportból kilóg és a peremre szorult. A veszteseket mindenki kerüli. Nem csak az osztályuk elől

egyértelműen menekülő kívülállók szenvednek helyzetüktől. A „stréberek”, a „penészvirágok”, a „talp- nyalók”, a „dicsekvők”, az „osztály bohócai” mindennap szorgalmasan bejárnak az iskolába, teljesítik kötelességeiket, és esetleg igen jók a tanulmányi eredményeik. Ha azonban mélyebben is elbeszélgetünk velük, kiderül, hogy szenvednek, frusztráltak, félelmekről panaszkodnak. Senkinek nem szabad megtudnia, mekkora erőfeszítésükbe kerül bejárni az iskolába; időnként egészségük sínyli meg: hányingerrel, fejfájással küszködnek. Az esély, hogy iskolaváltással, új csoportban jobb pozícióba kerülhetnek, hamar megszűnik.

Hogy mennyire visel meg valakit az ellene irányuló pszichoterror, az nemcsak a többség vele szemben tanúsított magatartásától függ, hanem az egyéni tűréshatártól is.

Amit az egyik ember jóindulatú tréfának fog fel, az a másikat mélyen megbántja. Mivel pedig az érintett többnyire félelméből elkendőzi fájdalmát - hiszen a gúny még tovább ronthatna a helyzetén -, a csoport többsége nem is érzékeli. így aztán (természetesen a lelkiismeret-fur- dalás elkerülése végett) a diákok időnként meggyőzően úgy nyüat- koznak, hogy az ő osztályukban senki nem szenved. Aki ellenben sokszor él át frusztráriós küszöbe alatt apróbb kudarcokat, az ellen- állóbbá válik. Ezért van, hogy azok a gyerekek érzékenyek különösen, akiket a szülei korábban minden nehézségtől megpróbálták megóvni, és elvették tőlük a lehetőséget, hogy megtanulják elviselni a kisebb veszteségeket. Ezt a benyomásomat megerősítették a rendkívül féltő és aggodalmas anyákkal és apákkal folytatott beszélgetések.

mob = csőcselék, söpredék, fegyelmezetlen, szervezetlen tömeg mobbing = az ilyen tömeg által az egyénre gyakorolt lelki nyomás, terror pszichoterror = lelki nyomás