Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-23 / 45. szám, csütörtök

ISKOLA UTCA 2006. február 23., csütörtök 3. évfolyam 8. szám PÁLYÁZÓ Felvidéki Magyar Pedagógus Díj AJÁNLÓ Az SZMPSZ Országos Választmánya 2006. március 25-26-án Rozsnyón megrendezi a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XII. Or­szágos Találkozóját. A pedagógustalálkozón ebben az évben is át­adják a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat. A díj azoknak a pedagógusoknak vagy pedagógusközösségek­nek ítélhető oda, akik (amelyek) munkájuk során jelentős nevelői­oktatói eredményeket érnek el, sikeresen alkalmaznak célravezető pedagógiai módszereket az oktatásban, a tehetséggondozásban vagy a nevelés területén, akik pedagógiai-közéleti tevékenységük­kel példával szolgálnak környezetük számára, akik szlovákiai ma­gyar nemzeti közösségünk értékeinek gyarapításán fáradoznak. A díjra javaslatot tehetnek magánszemélyek és közösségek, oda­ítéléséről az SZMPSZ Országos Elnöksége dönt. Az SZMPSZ OV ezúton is kéri tagjait, alapszervezeteit és területi választmányait, a szlovákiai magyar oktatást jól ismerő magán- és jogi személyeket, hogy ebben az évben a díj odaítélésére írásban tett javaslataikat 2006. március 2-ig juttassák el az SZMPSZ OV irodájába. A jelölést formanyomtatványon kérik benyújtani, melyet az SZMPSZ terüle­ti választmányi elnökei bocsátanak az önök rendelkezésére, de hozzájuthatnak a www.szmpsz.sk honlapjáról is, illetve kérésre el­küldik a megadott címre. Diákok jutalmazása Az országos pedagógustalálkozó programjába tartozik a nem­zetközi és országos tantárgy- és tanulmányi versenyeken kiválóan szereplő szlovákiai magyar alap- és középiskolás diákok megjutal- mazása is. Felhívják a szlovákiai magyar alap- és középiskolák igazgatóinak figyelmét, hogy az SZMPSZ OV irodájába küldjék el a nemzetközi és országos tanulmányi versenyeken helyezést elért diákok nevét, irányítószámmal ellátott pontos lakcímét, telefonszámát, a tanul­mányi verseny pontos megnevezését, a diák helyezését, a felkészítő pedagógus nevét és elérhetőségét 2006. március 2-ig. Cím: SZMPSZ P. O. Box 49., 945 01 Komárno; telefon: 035/7714755, 035/3572; e-mail: szmpsz@szmpsz.sk , fax: 035/7714756. Ajelölé- seket formanyomtatványon kérik beküldeni, (szmpsz) FELHÍVÁS Szülő és iskola - 2005/2006 ISMERTETÉS A Pázmány Péter Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet oktatá­si és kulturális támogatás elnyerésének tárgyában, amelyet a Szlovák Köztársaság Kormánya és a Magyar Köztársaság Kormánya közötti, a nemzeti kisebbségek kölcsönös oktatási és kulturális támogatásáról szóló megállapodás értelmében a Magyar Köztársaság Kormánya tá­mogatás formájában nyújt jogi és természetes személyek részére. A támogatás célja és jogcíme: a. A Szlovák Köztársaság területén magyar nyelven, a magyar kul­túra vagy a magyar nyelv tárgyában oktatást biztosító művelődési és közoktatási intézményekben folyó oktatási és nevelési folyamat tá­mogatása. Támogatásban részesülhetnek a Szlovák Köztársaság terü­letén működő magyar nyelven oktató-nevelő tevékenységet kifejtő in­tézmények (alap- és középiskolák) mellett működő Szlovákiai Ma­gyar Szülők Szövetségének Alapszervezetei az oktató-nevelő intéz­ménybe felvett diákok létszámának megfelelően. b. Nemzeti hovatartozásukra való tekintet nélkül a Szlovák Köztár­saság területén felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támo­gatása, ami hozzájárul a magyar nemzeti kisebbséghez tartozó sze­mélyek kulturális vagy nyelvi identitásának megőrzéséhez. A pályázati támogatások az alábbi területeket érintik: ♦ tankönyv és taneszköz beszerzése (a diákkönyvtár bővítése, sajtó­termékek a diákok részére) ♦ tansegédeszközök beszerzése, ♦ közös programok, identitásmegőrző és honismereti tanulmány­utak, gyermek- és diák művészeti csoportok támogatása, ♦ iskolák közti baráti kapcsolatok, rendezvények, szociális támogatá­sok, anyanyelv és identitásmegőrző programokra. Pályázható támogatás összege: Az „a” pontban megjelölt támogatottak maximálisan 20 000 Ft/di- áknak megfelelő szlovák korona oktatási-nevelési támogatást, vala­mint 2400 Ft/diáknak megfelelő szlovák koronát igényelhetnek tan­könyv- és taneszköz-támogatás gyanánt. A „b” pontban megjelölt tá­mogatottak a tárgyévben 2800 Ft/főnek megfelelő szlovák koronát igényelhetnek tankönyv és jegyzettámogatás címén. A pályázatok le­adásának végső határideje 2006. március 31. A pályázatok benyújtási címe: Nadácia Pázmány Péter Alapítvány, Nadačná kancelária, P. O. BOX 222, Šafárikova 431/4, 924 00 Galanta. További tájékoztatást nyújtanak a PPA Alapítványi Irodájá­nak alkalmazottjai és az SZMSZSZ központi irodája (Takács Zsuzsan­na - 0908/734971; ztakacs@idtech.sk ; Rigó Magdolna - 0907/797214; rigo.magdolna@ffeemail.hu ). Információkkal szol­gálnak továbbá a pazmany@szmpsz.sk e-mail címen, valamint a Pe­dagógusszövetség www.szmpsz.sk és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének www.szmszsz.sk honlapján, (szmpsz) A gútai alapiskolák szívesen csatlakoznának a földművelési minisztérium által meghirdetett tejprogramhoz Egészséges táplálkozás a suliban A mai világban egyre na­gyobb teret kapnak az egészséges táplálkozással kapcsolatos kérdések. Van­nak, akik szerint szigorítani kellene a hatályban lévő gyermekétkeztetési szabá­lyokat, mások megfelelő­nek tartják azokat. BORKA ROLAND A gútai magyar alapiskolák és a város vezetősége azt fontolgatja, hogy csatlakozik a földművelési minisztérium által meghirdetett is­kolai tejprogramhoz. Otthonról hozott vagy a büfében vásárolt tízórai? Erről érdeklőd­tünk az alapiskolák igazgatóinál. Csütörtöki Erzsébet, az Iskola utcai alapiskola igazgatója ezzel kapcso­latban elmondta, hogy az iskolá­ban reggel fél nyolctól van nyitva a büfé. „Egy mindenki számára meg­felelő táplálkozási rendszert vezet­tünk be. Az első óraközi szünetben a nagyok vásárolhatnak maguknak ételt, majd fél tízkor a tízórai szü­netben a többiek. A büfében min­dig friss péksütemények, szalámis zsemlék és gyümölcs is található” - mondta az igazgatónő. Hozzátette, hogy az alsó tagozatos diákok ott­honról hozzák a tízórait, a felső ta­gozatosok inkább a büfében vásá­rolnak. A diákok sajnos sok édessé­get fogyasztanak., A közelmúltban szó volt arról, hogy az iskolának le­hetősége van bekapcsolódni a tej- programba. Iskolánkon közvéle­mény-kutatást végeztünk, melyben megkérdeztük tanulóinkat, hogy mennyien igénylik a tejet. A felmé­résből kiderült, hogy a 186 diák je­lezte szándékát. Ez a szám termé­szetesen még változhat” - tájékoz­tatott Csütörtökiné. Erő, izom - tejet iszom A II. Rákóczi Ferenc magyar alapiskola nem tudja betartani a tejprogram által előírt követelmé­nyeket. Kucsera Erazmus igazgató elmondása szerint nem rendel­keznek olyan helyiséggel, amely­ben lehetőség volna a tej kiméré­se, és ahol a diákok azt elfogyaszt­hatnák. „Nem tudunk felszabadítani olyan helyiséget, ahol ez megvaló­sítható lenne, pedig a felmérés sze­rint iskolánkban csaknem kétszáz diák jelezte szándékát, hogy regge­lente szívesen meginna egy pohár tejet” - mondta az igazgató. Az is­kolai étkeztetésről elárulta, hogy a büfé reggel héttől délután fél egyig van nyitva, ahol a diákok szalámis kiflit, hot dogot, és némi édességet vásárolhatnak. Egészséges táplálkozás A szlovák alapiskolában reggel fél nyolctól van nyitva büfé, ahol a diákok megvehetik a tízórait. A büfében pástétomos és szalámis kifli, péksütemények és édessé­gek széles választéka várja a diá­kokat. Eva Sladká iskolaigazgató szerint megoszlik, hogy a tanulók otthonról hozzák-e vagy a büfé­ben, esetleg útközben vásárolják meg a tízórait. „Úgy fele-fele arányban van azon diákok száma, akik otthonról hozzák, illetve a büfében vásárolják a tízórait. A felmérés szerint közel száz diák szeretne a nagyszünetben megin­ni egy pohár tejet.” Kanthár Szilárd, az oktatásügyi hivatal vezetője ezzel kapcsolat­ban elmondta: „Szeretnénk, ha a város iskolái és iskolai intézmé­nyei bekapcsolódnának a tejprog­ramba, ugyanis a statisztikák sze­rint régiónkban kevesen fogyasz­tanak tejet. Már számos városban sikeresen működik. Terveink sze­rint április elsejétől, az új tanév­ben pedig októbertől vezetnénk be. A diákok kedvezményes áron, A büfében pástétomos és szalámis kifli, péksütemények és édességek 2,50 koronáért hozzájutnának az széles választéka várja a diákokat (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) ízesített tejhez.” A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL A fiam nagyon rendetlen A kisfiam nagyon rendetlen, dolgait széthagyja a szobában. A férjemmel mi rendszerető emberek vagyunk, mindent a helyére teszünk, éppen ezért nem tudjuk, kitől örökölte a gyerek ezt a rossz tulajdonsá­gát. Jelige: Rendszeretet Nem biztos, hogy önök ilyen idős korukban, mint most a gyer­mekük, ennyire rendszeretők vol­tak, mint most, felnőtt korukban. Az ember állandóan változik, s nem minden tulajdonsága mond­ható tartósnak, s olyannak, mint ami a sírig elkíséri. Vagy az is le­hetséges, hogy önökkel szemben sokkal türelmesebbek voltak a szüleik, s fokozatosan, ahogy nőt­tek, megtanították önöket a rend­szereidre. Az, hogy gyermekük nem rendszerető, még nem jelenti azt, hogy szereti a rendetlenséget. Ám azért, hogy mindig rend le­gyen, tenni is kell valamit, csele­kedni, s lehet, hogy ó most jobban szereti a kényelmet, s inkább elvi­seli a rendetlenséget, csak dolgoz­nia ne kelljen. Egy ilyen gyerek­nek még nincs is annyi sok minde­ne, ezért nagy a valószínűsége, hogy átlát a rendetlenségen, s tudja, mit hol keressen. S mivel tudja, hogy mi hol található, a ke­resgéléssel se tölt el sok időt, jól is érzi magát, ezért feleslegesnek tartja a takarítást. Próbálják meg arra motiválni, hogy tartsa rendben a dolgait. Be­széljék meg, hogy önöket miért zavarja az, ha az ő cuccai széjjel vannak, nincsenek rendben. Mi­ért tartják fontosnak, hogy meg­szokja a rendet? Miért követelik tőle, hogy tartson rendet a saját dolgai között? Mi jót lámák ab­ban, ha az ember dolgai rendben vannak? Mi annak az előnye? Ha tisztázták ezeket a kérdéseket, köthetnek egy szerződést, hogy itt, ebben a házban, lakásban ezt és ezt váijuk el egymástól. Kinek mi a dolga, mit kell végrehajtania, s miért? Abban is megegyezhet­nek, hogy naponta ellenőrizni fogják a szobáját, szekrényét, író­asztalát, ágyát, iskolai kellékeit, hogy mindene rendben van-e? Kezdjék talán az egyszerűbb dol­gokkal, a tankönyvekkel, füzetek­kel, iskolai segédeszközökkel. Ha ezeket már hosszabb ideig rend­ben tudja tartani, s feltételezik, hogy már csatolhatnak hozzá egy más feladatot is, akkor ezt tegyék meg. Próbálják rászoktatni arra, hogy mindig rakja el a ruháit, tisz­títsa ki a cipőjét, akassza be a szekrénybe a kabátját. Ezek után vegyék górcső alá a polcait, hogy azokon milyen rendet tart, és így tovább. Ha nem tartja be ezeket a megállapodásokat, levonnak egy bizonyos összeget a zsebpénzé­ből. Ha nem kap zsebpénzt, akkor a rendért kaphat pár koronát, Dr. Hadas Katalin pszichológus vagy valamilyen ajándékot, eset­leg együtt elmehetnek moziba, cukrászdába, együtt játszhatnak valamit, amit szeret, s amihez több játékosra van szükség, vagy elmehetnek együtt kirándulni. Tanítsák meg gyermeküket ar­ra, hogy mik azok a helyzetek az életben, amikor feltétlenül be kell tartani a rendszabályokat, s mik azok, amikor egy kicsit la­zábban viszonyulhat hozzá. Erre azért van szükség, hogy ne le­gyen lelkiismeret-furdalása ak­kor, ha nem komoly dolgokról van szó. Fontos, hogy meg tudja különböztetni a helyzeteket, s ne váljon rendmániássá, amikor a rend van az embernél az első he­lyen, s mindent ennek rendel alá. Hogy ne az legyen a legfon­tosabb számára, hogy ne legyen egy porszem se a lakásban, kü­lönben régen rossz, vagy nem le­het görbén egy rojt sem a sző­nyegen. Ne ő szolgálja a lakást, hanem a lakás szolgálja őt, biz­tosítsa számára a kényelmet, kellemes közérzetet. Remélem, hogy fáradozásuk si­kerrel jár majd, s gyermekük elsa­játítja a rendszeretetet. Rájön majd arra, hogy ennek mennyi előnye van, mire is jó. Oktatással és neveléssel kap­csolatos kérdéseiket várjuk az iskolautca@ujszo.com e- mail címre vagy az Új Szó - Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. pos­tai címre.

Next

/
Thumbnails
Contents