Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-21 / 43. szám, kedd

Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 21. TALLÓZÓ THE WASHINGTON POST Változatlanul helyesnek tartja döntését a Mohamed- karikatúrák közléséről a Jyllands Posten dán lap kul­turális rovatvezetője, aki cikkben fejti ki erről nézeteit az amerikai napilapban. Flemming Rose egyetért az­zal, hogy a sajtószabadság nem jelent egyet bármi köz­lésével, lapja nem közölne pornográf képeket. A kari­katúrák másról szóltak: vá­lasz volt az öncenzúra szá­mos súlyos esetére Európá­ban, amelyeket az iszlám ügyekkel kapcsolatban ter­jedő félelem okozott. A lap az öncenzúra egyre szűkülő határait akarta kitágítani a rajzokkal.- Engem már nem érdekel, Alajos, azzal fekszel össze, akivel akarsz, de ne próbálj összeszedni valami influenzát! (Kiss Tibor rajza) Százötven éve írták alá a felszabadító okiratot, a bojárok tíz aranyat kaptat minden cigány után Roma rabszolgasors Romániában A romániai romák helyzete a rabszolgaság eltörlése után 150 évvel sem válto­zott lényegesen, s bár a ro­mán alkotmány kifejezetten tiltja a kényszermunkát, a romák közül sokaknak csak a „közhasznú” munka jut osztályrészül. MT1-HÁTTÉR Varga Andrea magyarországi történész tíz éve dolgozik Buka­restben, s annak alkalmából be­szélt erről, hogy éppen 150 éve, 1856. február 20-án írta alá Ale­xandru loan Cuza román fejede­lem az úgynevezett felszabadító okiratot. Ezáltal az országban hiva­talosan felszámolták a középkori rabszolgatartás egyik hosszú és megalázó formáját, a feudális típu­sú kizsákmányolást, bármilyen szép, jubileumi megemlékezésre alkalmas aktus is volt ez, a törvény nem sokat segített a rabszolgasor­ban élő romák helyzetén, amely a mai napig nem oldódott meg eb­ben az országban” - mondta a tör­ténész. Emlékeztetett, hogy a ro­mán fejedelemségekben azelőtt tárgyként kezelték a cigány rab­szolgákat, akiket kényükre-ked- vükre lehetett adni-venni. Felsza­badításuk nem humanitárius okok­ból történt, hanem amiatt, hogy már semmiféle gazdasági haszon­nal nem kecsegtettek, az élelmezé­sükkel és fenntartásukkal járó költ­ségek meghaladták a munkájukból fakadó hasznot. Viszont nyugodtan szabadon le­hetett őket engedni, hiszen amúgy sem volt hová menniük, s így „gaz­daságosabban” lehetett őket ki­használni. Végkielégítés, lakás nél­kül az utcára hajították őket, hogy egyévnyi kegyelmi idő után ugyan­úgy adózásra kényszerítsék őket, mint bárki mást. Majdnem százezer cigányt en­gedtek szabadon a bojárok. Ez utóbbiak közül akadtak, akik nem tartottak igényt az állam által e fel­szabadításért cserében fejenként fi­zetett tíz aranyra, a többség gond nélkül elfogadta a „váltságdíjat”. Nincs arra vonatkozó adat viszont, hogy az ortodox kolostorok - a rab­szolgatartó rendszer korábbi fő ha­szonélvezői - visszautasították vol­na az állami kárpótlást. A szegényes fejedelmi kincstár - akárcsak az azóta hatalomra került 116 román kormány mindegyike - elsősorban hitelre és értékjegyre vásárolta meg a cigányok szabad­ságát. Ezt a pénzügyi erőfeszítést később úgy próbálták ellensúlyoz­ni, hogy a szabaddá vált romáknak dézsmát kellett fizetniük. Nem lé­tezett semmiféle szociális védelmi és integráló program, amely az et­nikai kisebbség segítségére sietett volna, üyen körülmények között törvényszerű volt a cigányságnak a társadalom peremére szorítása. A különböző mesterségeket gyakor­ló, foltozó cigányok, fazekasok, téglavetők persze nélkülözhetetle­nek voltak egy falura épülő társa­dalomban, legalábbis az ipari gyár­tású fogyasztási cikkek megjelené­séig. A városi, vásári jellegű életfor­ma térhódításával kivételezett helyzetbe kerültek a muzsikus és virágárus cigányok is. A romák ha­talmas többsége azonban a társa­dalom szélére szorult. Több tízezer frissen felszabadított cigány - nem lévén más választása - az uradal­mak, a kolostorok környékén ma­radt, hogy halvány esélye marad­jon a túlélésre. Telente aránytala­nul hosszú ideig tartó ingyenmun­kára kötelezték el magukat azért a néhány véka gabonáért, amit hitel­be kaptak a bojároktól. Nem kevés alkalommal száz napra is kiterjedt a kényszermunka időtartama, ami­hez további, pénzben és munkában törlesztendő kötelezvények is tár­sultak. Nem egészen egy évszázaddal később a cigányságot az éhínség és a tífusz is sújtotta. A második világ­háborúban Antonescu fasiszta rendszere 25 ezer romát deportált Transznisztriába, ezek fele ott meg­halt. A kommunizmus idején kite­lepítéssel sújtották a cigányságot. A felszabadító okirat óta eltelt másfél évszázad után sem lehet azt állítani, hogy a romániai romák helyzete sokat javult volna. Romá­nia alkotmánya szerint tilos a kény­szermunka, az állam köteles olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyek révén biztosítja az állam­polgárok méltó életszínvonalát. A több mint félmilliós roma közösség életszínvonala azonban nagyon messze van a papíron meghatáro­zott „méltó szinttől” - mondta Var­ga Andrea. Utalt ugyanakkor a 2001/416-os törvényre, amely megállapítja: a garantált legkisebb szociális segélyre jogosult családok munkaképes tagjai havi legfeljebb 72 órányi közösségi munka elvég­zésére kötelesek. A szociális segély elosztása a he­lyi polgármesteri hivatalok hatás­körébe tartozik. Főleg a romák tar­tanak igényt erre a segélyre, tekint­ve, hogy a munkaadók többsége csak akkor alkalmaz romákat, ha diszkrimináció miatt büntetéssel fenyegetik őket. Ebből következően a segélyre kényszerülő romák köte­lesek „közhasznú” munkát végez­ni. A kutató példaként hozta fel egy ialomitai cigány házaspár esetét. Havi 1134 000 régi lej (körülbelül 32,3 euró) szociális segélyben ré­szesülnek, ezért ketten együtt összesen 144 óra munkavégzésre kötelesek. A történész utal arra, hogy Romániában a havi minimál­bér 3 300 000 régi lej (mintegy 95 euró), 176 órás munkaidőre szá­mítva. Ez 18 750 lejes (alig több mint féleurós) órabért jelent. Az említett roma házaspár tagjait 7875 lejes (kevesebb mint negyed eurós) órabérért „dolgoztatja” a törvény. Ha arra gondolunk, hogy a ro­mák nagy része nehezen kap mun­kát, s ezért rákényszerül a szociális segélyt ellentételező, csaknem in­gyen végzendő „közhasznú” mun­kára, mi más ez, ha nem kényszer- munka? - mutatott rá a magyar történész. A cseh pártok kénytelenek hitelt felvenni; a kommunisták tervezik a legszerényebb kiadásokat Csehország: a szocdemek kampánya a legdrágább KOKES JÁNOS Ha a júniusi csehországi képvi­selőházi választások sorsát a kam­pánykiadások nagysága döntené el, akkor a győztes feltétlenül a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) lenne, amely mintegy 100-110 millió koronát költ erre. „A kiadásokat saját forrásból fe­dezzük. Hitelfelvétellel nem szá­molunk” - nyilatkozta Martin Sta­rec, a legerősebb kormánypárt al- elnöke. A szociáldemokraták pénzügyi helyzetét jelentősen ja­vította, hogy a kilencvenes évek végén visszakapták a Prága köz­pontjában lévő Népházat, amely a szociáldemokraták fellegvára volt az 1948-as kommunista fordula­tig. A felújított épületegyüttesben jelenleg a pártközponton kívül kulturális intézet, vendéglők és boltok is működnek, ami a párt­nak jelentős bevételt biztosít. A szociáldemokraták támogatottsá­ga a februári felmérések szerint 25-26 százalék körül mozog. Viszont az ellenzéki Polgári De­mokratikus Párt (ODS), amely a választások mérsékelt esélyese, hi­telfelvételre kényszerül. „Nagyjá­ból 80 milliósra terveztük a kam­pányt. Ennek egy részét kölcsönből kell fedeznünk” - állítja Jifí Se- zemský, a párt szóvivője. A polgári demokraták a kilencvenes évek­ben, amikor kormányon voltak, nem panaszkodhattak, támogató­iktól komoly összegeket kaptak. Miután azonban kiderült, hogy a szponzorok között olyan cégek vannak, amelyek a Václav Klaus ve­zette kormányok alatt jutottak nagy vagyonhoz, s ezt a párt meg­próbálta eltitkolni, a korrupció gyanúja miatt kitört a botrány. A Klaus-kabinet 1997 őszén megbu­kott, a párt azóta ellenzékben van, s a támogatók száma, bőkezűsége igencsak megcsappant. Két februá­ri felmérés szerint a polgári demok­ratákat a megkérdezettek 27-28 százaléka támogatja. A Kereszténydemokrata Unió- Csehszlovák Néppárt (KDÚ-ČSL) vezetése 45 milliót szavazott meg a kampányra. Ondrej Jakok szó­vivő szerint szinte az egész össze­get a Česká Sporitelna banktól kölcsönözték, s a hitelt a választá­sok után, még idén szeretnék visszafizetni. A kereszténydemok­rata néppárt támogatottsága je­lenleg 7-8 százalékos. Cseh- és Morvaország Kommu­nista Pártja (KSČM) hasonlóan a korábbi kampányokhoz, most is a legkisebb ltiadásokkal számol. „Mintegy 18 millió koronát fordí­tunk erre a célra” - jelentette ki Jirí Dolejs pártalelnök. A kommu­nistákra a választók mintegy 15-17 százaléka kíván szavazni. A legutóbbi felmérések szerint még a parlamenten kívüli Zöldek Pártjának támogatottsága haladta meg februárban a képviselőházba való bejutáshoz szükséges öt szá­zalékot. Martin Bursík pártelnök szerint a kampányra 20 milliót fordítanak. „Egy részét támogató­inktól kaptuk, a többit banki hi­telből fedezzük” - jelentette ki Bursík. A Zöldek Pártja a februári felmérések szerint 5,8 százalékos támogatottságnak örvend. Csehországban június 2-3-án tartják a képviselőházi választá­sokat. A parlamenti alsóháznak 200 tagja van, s csak pártlistákra lehet szavazni. KOMMENTÁR flaws»' "r - - " ­A „papa” játszmája JARÁB1K BALÁZS Pénteken a négy elnökjelölt regisztrálásával utolsó fordulójához ért a március 19-re kihirdetett belarusz elnökválasztási dráma. A tét nem kicsi: Alexander Lukasenkó jelenlegi elnök - mindenki átveré­sével - a harmadik, és egyben utolsó (értsd élete végéig tartó) elnöki mandátuma megszerzésére törekszik. Európa számára szintén for­dulópont lehet március közepe: vajon Lukasenkó lesz-e az európai türkménbasi? A tizenkét év óta uralkodó belarusz elnöknek sikerült fenntartani a (gazdasági) stabilitás és (politikai) biztonság érzését a belaruszok többségében. A gazdasági növekedés legfontosabb összetevője a rendkívül olcsó orosz földgáz (Pozsony ötször annyit fizet a Gazp- romnak, mint Minszk) és kőolaj, valamint a Belaruszban finomított kőolajszármazékok világpiaci árú értékesítése Európában. Abérek lassan, de nőnek, a nyugdíjakat meg időben fizetik. Mit számít pár eltűnt ellenzéki politikus, újságíró, vagy a politikai szabadságjogok hiánya. A belaruszok által - kényszeredetten - „papának” nevezett Lukasenkó arra is vigyázz, hogy a polgárai tudják, a viszonylagos szabadság csak addig élvezhető országa határain belül, amíg az em­ber nem üti orrát a politikába. A „papa” terve egyszerű: mivel a vá­lasztási eredmények az íróasztalnál születnek, legalább jól el kell ját­szani a választósdit a hazai és külföldi közvélemény előtt. Ehhez kel­lenek a nemzetközi megfigyelők és az a látszat, hogy van választási pluralizmus, vagyis vannak kihívói a „papának”. Nem is egy. És nem is akárkik. Szergej Gajdukevics már 2001-ben is jelöltette magát, és kampányában a pluralizmus jegyében Lukasenkó támogatására szó­lította fel híveit. Alexander Kazulin a legnagyobb állami egyetem volt rektoraként, az ellenzéki szociáldemokrata párt elnökeként tért vissza a közéletbe, miután a párt volt elnökét három évre elítélték a 2004-es referendum utáni tiltakozó akció levezénylése miatt. Kazu- linnak se esélye, se támogatottsága - amennyiben nem lép vissza, él­ni fog a gyanú, vajon jelölése kinek lehet az érdeke...? Mert március 19-én csak egy meccs lesz: „a papa” és Alexander Mi- linkevics között. Utóbbit több ezer embert mozgósító előválasztások után a Demokratikus Erők Kongresszusa kente fel egyedüli demok­ratikus jelöltnek. Az esélylatolgatások helyett Belarusz esetében sok­kal fontosabb felismerni, hogy a szabad és tiszta választás nem léte­zik. A szabad sajtót az elmúlt két évben teljesen megszüntették, a legtöbb dvü szervezetet likvidálták. A mutatóba maradt lapokat Belaruszban képtelenség kinyomtatni, vagy az állami teijesztők nem hajlandók eljuttatni az olvasókhoz. A helyi választási bizottságokba mindössze két(!) ellenzéki jelölt ke­rült. Bizonyára valamüyen adminisztrációs hiba folytán. Felmérések szerint kétségtelenül „papa” a favorit, de támogatottsága még a hi­hetetlen propagandagépezet és a hírhedt titkosszolgálat ellenére sem biztos, hogy elegendő lesz az első forduló megnyerésére. Rossz nyelvek szerint csak azt latolgatják az elnöki palotában, hogy mennyire legyen „elegáns” a győzelem, ergo mennyi jusson az egyre növekvő népszerűségnek örvendő Milinkevicsnek. Mert azt mind az elnöki palotában, mind az ellenzéki táborban tudják: a választáso­kon nem, csak utána bukhat meg a rezsim... JEGYZET hová, még több betont, a beton­ra is betont, nahát! Hajmeresztő jelenetek játszód­nak le: Dani vadvirágot szedett Marinak, ám a csaj, megpillant­va a srác kezében a csokrot, si- koltva hátrált az erkély felé, majd lebucskázott a harmadik­ról. Két, a parkban csókolódzó gimnazistát karanténba zártak, a virágboltokat rendőrkordon­nal vették körül, a házi vetemé­nyeseket vesztegzár alá vonták, a Grand Hotelben még Rejtő Jenő sem ehet salátát, motoros kaszálókkal kommandók sürög- nek-forognak, Juh néni sí­maszkban, két kézzel, őijöngve tépkedi a kiskertben a cintlit, a hóvirágárusokat falhoz állítják, statárium, ja, és tilos a szex a szabadban... De minden hiába, egyre töb­ben veszik magukon észre a baljós tüneteket. Úristen, vala­hogy, valamitől jobban érzem magam, az a lány roppant csi­nos, süt a nap, még anyád is mosolyog, ez borzasztó... Szinte harapni lehet a friss ájert, babakocsis kismamák rajzanak a ligetben, benépe­sülnek az óvodakertek, szerel­mesek andalognak a korzón, lányok fiúkkal, lányok lányok­kal, fiúk fiúkkal, botrány... És madárfütty is, igen, már halla­ni azt is, ó, azok a madarak, azok a rohadt madarak, Alfred mester, pedig még a kazettát is kidobtam... Kopogtat az élet, segítség! Tavasz BUCHLOV1CS PÉTER Jön, bár fáziskéséssel, mint ná­lunk minden, de azért csak kö­zeleg, már itt ólálkodik valahol a kertek alatt. A legfrissebb hí­rek szerint a Duna-parton, egy bokron találtak két zöld rügyet, lett is pánik, kiszállt a növény­egészségügyi hatóság, gumi­kesztyűben, sebészmaszkban tépték a bokrot, a két rügyet csipesszel hullazsákba rakták, és rohammentővel vitték a köz­ponti laborba. Ahol a prof hát­rahőkölt a lelet láttán, döbbe­netében leverte az összes pipet­tát meg lombikot a polcról, üvegcserepek csilingelő zápo­rában dadogta maga elé: igen, ez bizony az, méghozzá a leg­veszélyesebb fajtából: kikelet, vazze... Országos tavaszriadót fújnak, a vegetáriánusok rettegnek. Anyu­kám, nem zabálsz több bam­buszrügyet, szemétbe vágom az összes reformkonyhás vackodat is - horkan fel a tévé előtt Ko­vács úr, fűre lépni tilos, aki a vi­rágot szereti, ha nem is rossz ember, de felettébb gyanús, a zöld színt további intézkedésig betiltjuk, kérődzni csak rágógu­min és a politikán szabad, az ál­latokat tessék vassal etetni, az jót tesz a vérnek. Pistike, ne mássz a fára, Ágika, ne szalad­gálj a réten, és betont minden-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents