Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2006-02-18 / 41. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 18. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK A két kosár füge ÉDES ÁRPÁD Ige: „Ezt kérdezte tőlem az Úr: Mit látsz Jeremiás? Ezt feleltem: Fügéket. A jó fügék igen jók, a rosszak pedig igen rosszak, ehe- tetlenül rosszak.... Ezt mondja az Úr: Ahogyan ezekre a jó fügékre nézek, ugyanúgy nézek jó szándékkal Júda foglyaira is... Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám.” (Jeremiás 24,3-7) Természetfilmekből ismeijük, hogy a gnú- vagy antilopcsordák pontosan tudják, az oroszlán mikor vadászik, mikor kell tőle tartani. De ha egyet a társaik közül elejtett, és jóllakott, akkor már nyugodtan legelészhetnek akár a közveden közelében is. A pillanatnyi veszély elmúlt. Olyan ez, mint mikor a tanár az osztálykönyvben lapoz, és mindenki abban reménykedik, hogy a következő pillanatban nem az ő neve hangzik fel. Ha már rajtam túllapozott, az is részleges megkönnyebbülést jelent, ha meg egy másik név hangzik el, jöhet az ellazulás, mert a közveden veszély elmúlt. Akkor is ott van ez a lazítás, ha tudom, hogy minden egyes alkalommal hatványozottan nő annak a veszélye, hogy a következőkben én leszek a felelő, akit számadásra szólítanak. Néha még azt is elhitetem magammal, hogy a kihívott megérdemelte a sorsát! Miért ficánkolt annyira, mért nem tudott lapítani, egy kicsit ügyesebben sunyítani, akkor esedeg ő is megúszhatta volna, így akarunk néha még a sunyiságból is erényt kovácsolni. Júda és Jeruzsálem lakói hasonlóan gondolkozhattak, amikor Jeremiás próféta idejében Jójákin király rövid uralkodása alatt eljött a babiloni király Nebukadneccar (ismertebben Nabukodonozor), és fogságba vitte a város előkelőit, a mesterembereket, a várépítőket, a hadsereg parancsnokait és magát a királyt is. Otthon hagyta a nincsteleneket egy behódolt helytartó irányítása alatt. A közvetíen veszély elmúlt, a fenevad jóllakott, miénk az egész „legelő”, jól is jártunk, mert azok része is a mienk, akiket fogságba vittek. A szent hely, a templom és Jeruzsálem a mienk, az Isten is a mi oldalunkon áll. Ha a két kosár füge példázatát akarnánk értelmezni, akkor kézenfekvő, hogy ők az „igen jó fügék”, akik pedig fogságra mentek, megérdemelték sorsukat, az Isten is az ő vesztüket akarta, mert ők az „ehetetie- nül rossz fügék”. Jeremiás látomása azonban éppen ebből a tévhitükből akaija őket kimozdítani. Azt mondva, hogy az Isten jó szándékkal a Júda foglyaira tekint, és bennük őrzi meg azt a szent maradékot, akik által majd újjá építi népe maradékát. Mert az elfogadott intés és a fölvállalt fenyítés hozhat megtisztulást, megtérést és megújulást. A cinkos összekacsintás, az elsumákolt múlt, a be nem vallott és soha meg nem bánt bűn utálatos és „ehetedenül rossz” az Isten előtt. Ugyanez érvényes ma is az emberek és a közösségek életére vonatkoztatva. Áz elsumákolt, be nem vallott múlt szemetére, fövenyére építkező élet vagy közösségi jövő hasonlatos ahhoz a bolond házépítőhöz, aki Jézus példázata szerint a fövenyre építkezett. Látszatra semmi különbség nem volt ahhoz a házhoz képest, amelyik a kősziklára épült. Mindaddig, amíg nem jött az áradás és nem tomboltak a szelek. Csakhogy azok előbb vagy utóbb, de mindig elérkeznek! A közelmúltban tragédiák sora mutatta, mit tud tenni az egyszerű hó a tetőszerkezetek „gyönge láncszemeivel”. József Attila prófétai látással mondta egyik versében: „Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani.” Ám abból új kezdet, új élet és új reménység saijad. „Mert teljes szívükkel megtérnek hozzám” - mondta az Úr. A szerző református lelkész ÍRÓ OLVASÓK Ez igen! és Hoppá! NAGY ERIKA Nagyon nem szeretem, ha idegen településen órákig bolyongva kell keresnem azt az intézményt, ahol dolgom van. Érdeklődésemre hol azt a választ kapom, hogy „nem vagyok idevalósi”, hol azt, hogy „magam sem tudom”. Ha végre útbaigazítanak, az maga a megköny- nyebbülés. A minap egy csallóközi falun hajtottam keresztül, s vezetés közben ámulatomban önkéntelenül azt mondtam: ez igen! Hogy mit láttam? Mutatós kis táblák jelezték az irányt a falu összes intézménye felé. Jó volna, ha az arra illetékes személyek felfigyelnének minden ilyen hasznos dologra, s ha csak a legparányibb lehetőség adódik is rá, hogy ki-ki a saját településén megvalósítsa a jó ötieteket, mindent meg is tennének a jó ügyek érdekében. Szintén autóban ülve, vezetés közben figyeltem fel az egyre gyakrabban látható valóságra, mégpedig arra, hogy szép lassan ellep bennünket a szemét. Egyre többen vannak ugyanis a nemtörődöm felelődének, akik zsákostól, táskástól hajigálják ki az út mellé hasznave- hetetien kacajaikat. Azzal védekeznek, hogy nagyon magas a szemételszállítási díj. Hoppá! No azért álljon meg a menet, hova jutnánk, ha mindnyájan ezt tennénk? Azt kellene végre tudatosítani az emberekben, hogy az milyen sokba fog majd egykor kerülni gyermekeinknek, unokáinknak, hogy iható vízhez, szívható levegőhöz jussanak, ha ezt mi így folytatjuk. Az őszinte gyermek-szülő kapcsolatok ekkor, a közös játékok során fogannak Elsős van a családban - 5. rész (Lukács Erika felvételei) Ne feledkezzünk meg a játék jelentőségéről! Téves az a nézet, hogy a kisiskolás gyermek idejének nagy részét a tanulás töltse ki, s a játék csak akkor jöhet szóba, ha a tanulást követően marad rá idő. Sőt, nemegyszer hallani, hogy a játszani akaró gyermek kérését a felnőtt azzal a kijelentéssel utasítja vissza, hogy az iskolás gyermek már nem játszik, hanem tanul! PÉNZES ISTVÁN Meg kell értenünk a gyermekjáték utáni vágyát, s amikor csak*le- hetséges, engedjük őt játszani. A hosszú évek óta pályán levő óvodapedagógusok, tanítók, nevelők, tanárok egyöntetűen vallják, hogy a mai gyerekek fegyelmezetlenebbek, tiszteletienebbek, izgágábbak, mint a régebbi generációk voltak. Az okot sokan a társadalom változásaiban keresik, a felgyorsult életritmust okolják. S van benne, kell, hogy legyen benne némi igazságtartalom, hiszen'figyeljük meg, hogy mikor köti le magát szinte mindegyik gyermek? Mikor nyugodtak? Mikor mélyednek el teendőik végzésébe olyannyira, hogy még az étkezésről is elfeledkeznek...? Amikor játszanak. A játék a kisgyermek éltető eleme, benne vetíti ki örömét, bánatát, vezeti le a felgyülemlett feszültségét, s általa kaphat sikerélményeket. A közösséghez szokott gyermekek szívesen játszanak csoportosan (a fiúk búvóhelyeket építenek, csatangolnak, a lányok közösen babáznak, főznek), ezáltal az emberpalánta elképzeléseivel, ötleteivel gazdagíthatja a játék menetét, szabályait, ugyanakkor ő is kénytelen elfogadni mások utasításait. A közösségi játékok nagyban elősegítik a kollektívákba való beilleszkedés képességének kialakulását. Veszély is leselkedik azonban rá. Gyermekeink azokkal játszanak, akik a környezetükben élnek. Az így alkalomként összeverődő gyermekserek igen eltérő, heterogén összetételű: az azonos korúakhoz gyakran „csapódnak” olyan nagyok, akik átveszik a játék irányítását, s jelenlétük eredményeként a játék nemkívánatos mederbe terelődik... Ezek a „nagyok” általában céltalanul csapongnak, a saját korosztályukba szélsőséges viselkedésük, magatartásuk miatt beilleszkedni nem tudnak - a kicsik fölött viszont basáskodhatnak. A játék a kisgyermek éltető eleme Trágár beszédükkel, másokat lenéző, megalázó viselkedésükkel, cigarettázásukkal nem csupán rossz példát mutatnak, de a kicsik a felettük basáskodó nagyok kiszolgáltatottjaivá is válnak. S ilyen szituációkban az erőszakos viselkedés minden formája felszínre kerülhet. A leggyakrabban az erőszak verbális megnyilvánulásai, a csúfolódás, a gúnyolódás, a zsarolás, a fenyegetés jelenik meg, de nem ritka a fizikai erőszak, a másik lökdösése, leköpkö- dése, a rugdosás, a verekedés, a testi erő fitogtatása sem. A lelki bántalmazás, a közösségből való kitiltás, a megfélemlítés szintén felszínre kerülhet. Ha a szülő olyasmit tapasztal, hogy gyermeke szabad idejét nem elvárásainak megfelelő társasággal tölti, akkor tiltsa el csemetéjét a csapattól, s inkább engedje, hogy osztálytársai, barátai, barátnői náluk, a lakásban találkozzanak. Vannak gyerekek, akik nem szeretnek közösségben, szívesebben múlatják az időt magukban. Ne bántsuk őket emiatt, ne kény- szerítsük őket a csoportos játékra, de utaljunk rá, hogy próbálja meg a társakkal való közös időtöltést. Egyesek szerint azért fáradtak a mai gyerekek, mert iskolarendszerünk teljesítményközpontú. Sulykoljuk beléjük az ismereteket, büntetünk hanyagságért, szidalmazunk a rossz viselkedésért, a cél érdekében megvonjuk tőlük kedvtelésüket, a játékot is. Egyes osztályzatot várunk tőlük nap mint nap - holott nem tudatosítjuk, hogy az egyesért minimum kilenCven-kilencvenöt százalékos teljesítményt kell nyújtani. Mi tudunk napról napra ilyen eredményességgel dolgozni? Ha fáradtnak érezzük magunkat, mert kimerítő volt a munkában a helytállás, vagy egyszerűen nincs megfelelő hangulatunk, a mosást, vasalást, a csöpögő csap megjavítását s bárminemű munka végzését elhagyhatjuk másnapra, harmadnapra. A gyermek megteheti ezt? Mondhatja, hogy ma kimerítőek voltak az iskolai foglalkozások? Ha azok voltak, ha nem, neki meg kell írnia a házi feladatot, ha tetszik, ha nem...! Többen hangoztatják: a mai gyerekek már nem tudnak életkoruknak megfelelően játszani. Egykor az iskolaudvarok társasjátékoktól, daloktól, tapsos játékoktól voltak hangosak - ma már a diákok az óraközi szünetekben sem igen akaiják elhagyni a tantermeket, székhez ragadottak lettek. Akik szót fogadva, az udvaron töltik a tízpercet, azok eszeveszettül rohangálnak, a mai rajzfilmekből jól ismert üvöltözést, fegyverropogás zaját utánozzák. Be kellene vezetni az alapiskolák-alsó tagozatán a játszásórákat! Mert iskolarendszerünk nem veszi tudomásul az életkori sajátosságokat, azt, hogy a gyermek játszani, mozogni, fecsegni szeret, nem pedig négy órán keresztül egy helyben ülni, figyelni. Ha az iskolarendszer ezt a jogos gyermeki igényt nem veszi figyelembe, tartsuk legalább mi, felnőttek szem előtt. Adjuk meg gyermekeinknek az életkoruknak megfelelő lehetőségeket. Ne csupán ne ellenezzük a játékot, de alkalomadtán lepjük meg játékkal, s mi is üljünk mellé. Váljunk mi is gyermekké. A gyermek igyekszik majd haza, a meghitt, meleg, szeretetteljes otthonba. Játék közben megnyílik, mint ősszel az egek, s olvasunk egymás gondolatában... Az őszinte gyermek-szülő kapcsolatok ekkor, a közös játékok során fogannak (Pénzesné B. Lona jegyzeteinek felhasználásával) A közösségi játékok elősegítik a kollektívába való beilleszkedést EMBERNEVELŐ Mit kell tenni, ha gyermekem játszik a tűzzel? KOMLÓSl ÁKOS Egy gyermek, aki játszik a gyufával, még nem gyújtogató. A gyerekek a tűzzel való érintkezést izgalmas játéknak tartják, mert mindig fennáll a veszélye annak, hogy közben fájdalmat okoznak maguknak. A vérpezsdítő érzést a tűzzel való játéknál ezért jóleső borzongásnak” nevezik, ez az érzés hasonlítható a felnőtteknek a horrorfilmekhez s a krimihez kapcsolódó érzéseihez. A fiatalabb gyermekeknek még nincs veszély- érzetük a gyufa lángra lobbanásá- nál. Az iskolás gyerekek nem akarják belátni a veszélyt, ezért gyújtanak tábortüzet ott, ahol erdőtűzveszély miatt nem lenne szabad. A tűz olyan elem, amelyet birtokolni szeretnének, de pánikba esnek, ha elvesztik az uralmukat felette. Éppen ezért a gyerekeknek meg kell tanulniuk szakszerűen bánni a tűzzel. Mit tegyek? ♦ Gondoskodjon arról, hogy a gyufák és öngyújtók olyan helyre kerüljenek, ahol a kisgyermek nem érheti el őket. ♦ Engedje meg, hogy gyermeke az ön felügyelete mellett tapasztalatokat gyűjthessen a tűzzel: - A gyertyaláng forró, meg lehet égetni magunkat, és az fáj. A tűz megsemmisít, el lehet égetni olyan dolgokat, amelyeket már nem lehet megfoltozni. Mindez nem arra szolgál, hogy gyermeke féljen a tűztől, hanem, hogy megtanulja helyesen felbecsülni annak veszélyeit. ♦ Ha gyermekei kisiskolások, kísérletezhetnek együtt a tűzzel: tűzgyújtás tűzálló edénnyel és tűzkővel; fa feldarabolása kandallóhoz vagy tábortűzhöz; megfontolt, körültekintő tűzgyújtás; szabadtéri tűzrakó hely eloltása és biztosítása stb. Engedje meg gyermekének, hogy az ön felügyelete alatt maga gyújtson tüzet, de minden esetben igazítsa őt ki, vagy hagyja jóvá hangosan, hajói csinálja. ♦ Vizsgálja felül saját viselkedését a gyufa és öngyújtó használatakor: Eloltja-e a gyufát gondosan, mielőtt a hamutartóba vagy a szemétbe teszi? A gyufát és dohányárut figyelmetlenül égve dobja el? A gyermeke ugyanezt fogja tenni. A szerző pszichológus, Derűs Gyermekkor Alapítvány
