Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-17 / 40. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 17. Sport 21 JEGYZET Ez már nem az a Artmedia SZABÓ KRISZTIÁN Minden a Levszki mellett szólt, de az igazi szurkoló rózsaszín szemüvegen keresztül látja a vi­lágot, bízik, hisz csapatában. Hat alapember - valójában hét, hiszen Äleš Urbánek sem ját­szott - azonban nagyobb fut- ballklubot is padlóra küldene, mint az Artmedia. Az őszi BL- masírozás után szétszéledt a csapat, mára az is kiderült, We­iss edző is elhagyta az együt­test. A felelősség egyszeriben átszállt az addigi másodhe­gedűsök vállára, akik szerda es­te bizonyíthatták volna ráter­mettségüket. De nem tették. Ami elmegy, el lehet rejteni hét jó csapattárs mellett tizenöt, húsz percre, kilencven perc alatt teljes mellszélességében megmutatkozik. Szerencsétlen- kedtek a csereemberek (Burák, Staňo), szenvedett a BL-mara- dék (Petráš, Halenár, Fodrek), az új szerzeményre, Kubalára pedig a szót is kár vesztegetni. Két újonc nem merült el a nagy- szombati sártengerben: a mind­össze tizennyolc éves Kamenár több bravúros védést is bemuta­tott, Straka a második félidőben játszott remekül. „Nem történt tragédia, az élet megy tovább” - mondta Weiss edző az öl­tözőben a meccs után. Lehet, a Szaturnhoz tartó tréner arra gondolt, ez már nem az ő gond­ja, főjön a feje másnak. A mon­dás szerint mindig jön új tavasz. Az Artmedia is lehet még a régi. De addig inkább tartsuk ké­szenlétben a csapat BL-meccsei- nek emlékezetes pillanatait, ta­vasszal elkelnek majd. Straka Gábor ezúttal védekező feladatokat kapott (SITA-felvétel) A ligeti tréner egy plusz egyéves szerződést kötött Weiss a Szaturn edzője ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A híresztelések igaz­nak bizonyultak, csütörtöktől Vla­dimír Weiss irányítja a Szaturn Moszkva labdarúgócsapatát. Az Artmedia egykori vezetőedzője egy plusz egyéves szerződést kö­tött az orosz klubbal, és már el is utazott Hollandiába, ahol a Sza­turn jelenleg edzőtáborozik. A li­geti bajnokot egyelőre az eddigi segédje, Michal Hipp irányítja, s valószínű, hogy ő lesz Weiss he­lyettese. „A klubvezetőség termé­szetesen tudott az orosz ajánlat­ról, a tulajdonos nem állt a távo­zás útjába. Weiss szerette volna ha Moszkvában is Hipp lenne a se­gítője, erre azonban már nem bó­linthattunk rá - tárta fel az Art­media edzője távozásával kapcso­latos részleteket Petr Kašpar me­nedzser. - A Levszki Szófia elleni UEFA-kupa-visszavágóra Michal Hipp készíti fel a fiúkat. Ez nem új dolog, hiszen volt időszak (a 2003/04-es idény hajrájában, Szlovák-kupát is nyert a csapattal - a szerző megj.), amikor ő irányítot­ta a csapatot. Az is megeshet, hogy a jövőben hivatalosan is ő lesz a ve­zetőedző. Több lehetőséget mérle­gelünk. Az biztos, amennyiben Weiss vissza akarna térni, a kapu nyitva áll előtte.” (sita, tasr) UEFA-KUPA A tizenhatoddöntő eredményei, első meccsek: Udinese-Lens 3:0, Barreto (61., 82.), di Natale (35.); Bolton-Marseille 0:0; FC Bruges- AS Roma 1:2, Portillo (61.), ül. Va- naudenaerde (45. - öngól), Perrot­ta (75.); Beds Sevilla-Alkmaar 2:0, Tardelli (70.), Robert (79.); Thun- Hamburg 1:0, Adriano (30., 11- esből). A Slavia-Palermo és a Stutt- gart-Middlesbrough találkozó lap­zárta után ért véget, (ú) SPORTHÍRADÓ ♦ Előkészületi futballmeccsek: Honvéd-B. Bystrica 0:3, Žilina- Győr 6:0; ZTE-Pápa 0:0; FTC- Felcsút 1:1. ♦ Női tenisz WTA-torna, Antwer­pen, 2. forduló: Savcsuk (ukrán)- Hantuchová (szlovák, 9.) 6:4, 6:3. ♦ A leggazdagabb futballklubok: 1. Real Madrid 275,7 millió euró; 2. Manchester U. 246,4; 3. Milan 234; 4. Juventus 229,4; 5. Chel­sea 220,8; 6. Barcelona 207,9. ♦ Kézüabda WHIL, 16. forduló: Slavia Praha-Zlín 26:23. ♦ Angol futball-liga, 19. forduló: Blackburn-Sunderland 2:0, g.: Bellamy (38., 63.). Sorsolás döntött Magyar-norvég a nyitányon Isztambul. A törökországi idő­pont-egyeztetésen eldőlt, hogy a magyar futballválogatott Norvégia ellen hazai pályán kezd a 2008-as Eb selejtezőjében. „Miután a nem tudtunk megegyezni, magunk sor­soltuk ki a programot. A verseny- naptár nem mindenben tükrözi a törekvéseinket, ugyanakkor nem rossz a menetrendünk” - mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. A magyarok idei műsora - szep­tember 2-3.: Magyarország-Nor- végia; szeptember 5-6.: Bosznia- Hercegovina-Magyarország;: ok­tóber 7-8.: Magyarország Török­ország; október 10-11.: Málta- Magyarország. (mti) Pozsonyi kötelek között a K-1 művelői Ma Harcosok Éjszakája ÚJ SZÓ-ELŐZETES Pozsony. Vér fog folyni a fővá­rosban ma este, legalábbis a leg­utóbbi Harcosok Éjszakáján látot­tak alapján alapos okunk van ezt feltételezni. A Fight Promotion újra a kötelek közé hívja a K-1 zömmel európai művelőit, néhány csillagot, és persze jó pár másodvonalbeli versenyzőt. A Pasienky sportcsar­nokban este hétkor kezdődő ren­dezvényen a ring'be lép a hazai kö­zönség nagy kedvence, a cseh Pavol „Hakim” Majer, ellenfele a nagyon jó mérleggel rendelkező, holland színekben versenyző szerb Alek- szandar Novovics íesz. Összecsapá­suk lesz az est főmérkőzése. Ezen kívül hat meccset láthatnak az ér­deklődők, ezek közül egy az MMA szabályai szerint zajlik majd. (kcr) Straka a Levszki elleni meccs előtt csaknem két évig nem játszott az élvonalban Száműzetés után mélyvíz Pozsony. Nem csak a szurko­lókat, a média képviselőit, de Straka Gábort is meglepte, hogy az Artmedia kezdőcsa­patában kapott helyet a Levszki Szófia elleni (0:1) UEFA-kupa-mérkőzésen. SZABÓ KRISZTIÁN Mikor tudta meg, hogy kez­deni fog? Az utolsó taktikai értekezleten, körülbelül három órával a találko­zó előtt. Számított rá? Már az is nagy öröm és váradan volt számomra, hogy visszahívtak Dunaszerdahelyről. Három hetet töltöttem a csapattal, igyekeztem minél jobban megfelelni. A fel­készülés során nem ment rosszul a játék, reménykedtem, hogy le­hetőséget kaphatok, de kilencven percre nem számítottam. Ha elfelejtjük a II. labdarúgó­ligát, mikor játszott utoljára igazi tétmeccset? Lássuk csak. Az elmúlt idényt a DAC-nál töltöttem. Ha az emlé­kezetem nem csal, 2004 májusá­ban az Inter ellen, amikor megsé­rültem. A Levszki elleni meccs ebből a szempontból kétélű fegyver volt. Sokat lehetett nyerni, de veszíteni is. Már a visszahívást nagy plusz­nak tekintettem, ezért a téli ala­pozás során sem idegeskedtem, próbáltam minél jobban a fel­készülésre összpontosítani. A Levszki ellen tehát nem volt ben­nem görcsösség, nem izgultam különösebben. Az egészséges versenydrukk természetesen megvolt, örülök, hogy élni tud­tam a lehetőséggel. Weiss edző megdicsérte a mérkőzés utáni sajtótájékozta­tón. Ön milyen osztályzatot ad­na a teljesítményére? Nem volt rossz, de azért volna még min javítani. A szívem szerint jobban bekapcsolódtam volna a tá­madásokba, de elsősorban véde­kező feladatokat kaptam. A csapat azonban szenvedett, nem igazán tudott belelendülni. Az őszi idényhez képest egé­szen új összetételű tizenegy fu­tott ki a pályára. Akadozott a gé­pezet, de afelől nincsenek kétsé­geim, fokozatosan jó kis csapat fog ismét kialakulni. A Levszki semmivel sem nyújtott többet, mint amit vártunk. A vereség el­lenére nem látnám teljesen söté­ten a helyzetünket a visszavágó előtt. A BL-meccsekkel ellentétben ezúttal hiányzott a szurkolói biztatás. Sőt, a hazai találkozó is idegenbeli összecsapást idé­zett. Meccs közben nem nagyon fi­gyelünk oda a szurkolói bekiabá­lásokra. Természetesen jobb, könnyebb egy olyan környezetben futballozni, amely űzi, hajtja az embert, de ez nem befolyásolta a mérkőzés alakulását. Végered­ményben mindenki annak szur­kol, akinek akar. A kormányos elhagyta a ha­jót, Weiss edző Oroszországba szerződött. Engem teljesen váratlanul ért a hír. Olvastam, hogy érdeklődnek iránta, de nem gondoltam volna, hogy így, egyik napról a másikra távozik. Tegnap délelőtt, a leve­zető edzés előtt bejött az öltözőbe és elbúcsúzott a csapattól. A csere jót is tehet, de e pillanatban bizto­san nem jön jókor. Van akit szívesen látna a kis- padon? Štefan Zaťko pár hónapot a DAC-nál is dolgozott, s egészen jó benyomást tett rám. Igazi kedven­cem azonban nincsen. MÉSZÁROS MIHÁLY Február elején egy tíz résztvevős nagymesterversenyt szerveztek a mexikói Cuernavacában. A torna jellegzetessége az volt, hogy a ver­senyzők életkorának átlaga alig ha­ladta meg a húsz évet. A sok fiatal tehetség közül a legjobb teljesít­ményt az ukrán Ruszlan Ponomar- jov és a spanyol Francisco Vallejo Pons nyújtották. Mindketten négy győzelem mellett veretlenül teljesí­tették a megmérettetést. A harma­dik helyet - félpontos hátránnyal - az amerikai bajnok, Hikaru Naka­mura szerezte meg. Nézzük az ukrán csillag egyik si­keres partiját: Szicíliai védelem Világos: Ponomaijov - Sötét: Bruzon l.e4 c5 2.HÍ3 e6 3.Hc3 a6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 b5 6.Fd3 Vb6 7.Hf3 (7.Hb3 Vc7 8.0-0 Fb7 9.f4 d6 10.Vf3 Hf6 ll.Fd2 Fe7 12.Bael Hbd7 13.Vg3 g6 bonyolult állásai SAKK Goloscsapov-Kobalija, 1999.) 7... Fb7 (7...Hc6 8.0-0 Vb8 9.a4 b4 lO.Hbl Hfö ll.Hbd2 Hg4 12.Hc4 Fc5 13.a5 h5 14.Fg5 Hd4 15.g3 Hxf3+ 16.Vxf3 vüágos apró elő­nyével Nevednichy-Papp, 2003.) 8.0-0 Hc6 9.a4 b4 10.a5 Vc7 (10...Hxa5?! ll.Ha4 Ve7 12.Fe3 Hc6 13.Hb6 Bb8 14.Fxa6 Fxa6 15.Bxa6 világos fölényével Fressi- net-Charbonneau, 2004.) ll.Ha4 Hf6 12.Fe3 Fe7 13,Fb6 Vb8 14.Ve2 0-0 15.Hc5 Fxc5 16.Fxc5 Bc8 17.Fb6 He5 18.Hxe5Vxe5 19.b3 (A futópámak és a sebezhető sötét a6 és b4 gyalogoknak köszönhetően kedvezőbb világos állása.) 19...Vc3 20.Vei e5 21.Ba4 d5 22.f3 dxe4 23,fxe4 Fc6 24.Bxb4 Fb5 25.Vxc3 Bxc3 26.Fxb5 axb5 27.BÍ2 és sötét feladta, mert 28.Be2 után vüágos megvédi mindkét gyenge gyalog­ját, míg sötét a b5-öt nem képes se­hogy sem. 2472. számú fejtörő R. Teschner (1967) Vüágos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - vüágos: Kai, Vd8, He6 és g4 (4 báb). Sötét: Kf7, Ve7, Hh7 és h8 (4 báb). A megfejtéseket az Új Szó szer­kesztőségének címére (Námestie SNP 30,814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványon­ként mattligás megfejtőink között egy 400 koronás, ligás megfejtőink között egy 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2470., a 2471. és 2473. számú fej­törőkkel együtt - 2006. március 6. SPORTMENÜ Röplabda FÉFI EXTRALIGA, rájátszás, 1-4. helyért, 8. forduló, elő­rehozott meccs, 17.00: Pú- chov-Prešov. NŐI EXTRALIGA, rájátszás, 5-9. helyért, 6. forduló, elő­rehozott meccs, 17.30: Ma- lacky-Žilina. Kosárlabda NŐI EXTRALIGA, rájátszás, 1-4. helyért, 2. forduló, elő­rehozott meccs, 17.30: Cas- sovia Košice-Poprad. (ú) H Fantasztikus mérkőzést láthat­tak a bostoni nézők: a Celtics kétszeri hosszab­bítás után kapott ki a Cleve- landtől, noha Paul Pierce 50 pontot szórt. INDIANA-MILWAUKEE 88:77, Id.: A. Johnson 24, ill. Redd 24; ORLANDO-MIAMI 100:110, Id.: Howard és Bat- tie 16-16, ill. Wade 36; PHI- LADELPHIA-SAN ANTONIO 103:100 - hossz, után, Id.: Iverson 42, ül. Parker 23; BOSTON-CLEVELAND 109:113 - kétszeres hossz, után, Id.: Pierce 50, ill. L. Ja­mes 43; CHARLOTTE-NEW JERSEY 94:95, Id.: Knight 28, ÜL Jefferson 25; NEW YORK-TORONTO 98:96, Id.: Curry 18, ill. Bosh 25; MEMPHIS-SAC- RAMENTO 84:78, Id.: Gasol 24, ill. Kevin Martin 14; MINNESOTA-SEATTLE 102:92, Id.: R. Davis 25, ill. R. Allen 23; NEW ORLE- ANS-PORTLAND 102:86, Id.: Snyder 22, ill. Ran­dolph, Webster és Dixon 12- 12; DALLAS-WASHINGTON 103:97, Id.: Josh Howard 26, ill. C. Butler 27; DEN- VER-PHOENIX 101:116, Id.: Anthony 29, ill. Marion 21; GOLDEN STATE-LA CLIP­PERS 88:81, Id.: Fisher 21, ill. Cassell 16; LA LAKERS- ATLANTA 110:114, Id.: Bryant 39, ill. Josh Smith és Childress 21-21. (o, sita) NIKÉ s * * 1 2 r . - a , n im 88 - m; Péntek, február 17. Francia labda­rúgó-bajnok­ság: 1045. Lyon-Nan­tes 1,4-3,6- 7,1-1,05­2,35. Holland futballbajnokság: 1057. Nijmegen-Twente 1,8- 3,2-3,8-1,2-1,7; 1058. Arnhe­im-Eindhoven 4,0-3,2-1,75­1,75-1,15. SPORT A KÉPERNYŐN GALAXIE SPORT - 15.00: La­zio-Udinese, olasz labdarúgó A-liga-mérkőzés (felv.) 21.10: Manchester City-Charl- ton bajnoki futballmeccs(felv.) SPORT 1 - 20.45: Lyon-Nan­tes, francia bajnoki labdarúgó­mérkőzés (élő), (ú) SPORTFOGADÁS A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 1, 3, 6, 22, 28, 31, 34, 37, 38, 41, 44, 46,48, 51, 54, 56,68, 77, 79,80. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents