Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-10 / 34. szám, péntek

Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 10. FIGYELŐ Engedetlenség az egyetemért? A román kormány tegyen meg mindent a magyar nyelvű Bolyai Egyetem újraindításá­ért - áll abban a nyílt levélben, amelyet nyolcvan egyetemi oktató és hat Nobel-díjas tudós írt alá, köztük Elie Wiesel, Oláh György és Vizi E. Szil­veszter, az MTA elnöke. Hantz Péter, a Babes-Bolyai Tűdo- mányegyetem adjunktusa az állásfoglalást a bukaresti kor­mány vezetőin kívül elküldte Jósé Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének is. Az 1945-ben alapított Bo­lyai Egyetemet 14 év után von­ták össze a Victor Babes Egye­temmel, és a magyar nyelvű képzést egészen a rendszer- váltásig korlátozták. Az intézet honlapja szerint az 1993 óta fejlődő magyar tagozaton hat­ezer diák tanul, és már 17 ka­ron folyik magyar nyelvű kép­zés. Hantz Péter - aki tájékoz­tatása szerint az intézmény magyar oktatóinak 83 százalé­kát képviseli - arra figyelmez­tetett, hogy a romániai magyar egyetemisták száma még min­dig jóval alatta marad a de­mográfiai arányoknak. Ezért sürgetik újabb, államilag fi­nanszírozott magyar nyelvű karok létrehozását és végül a különálló Bolyai Egyetem új­raindítását. Az aláírások gyűj­tését a levél megfogalmazói nem hagyják abba, sőt fél­évente nyilvánosságra hozzák a csatlakozók névsorát. Ha nem teljesülnek követeléseik, a magyar oktatók polgári en­gedetlenségi mozgalmat indí­tanak az intézményen belül. Arra a kérdésre, hogy ez nem jár-e majd negatív következ­ményekkel az egyetem ma­gyar diákjai és tanáraira néz­ve, Hantz azt válaszolta: már nem maradt más eszközük kö­veteléseik elérésére. (MH) Reváns Európának A civilizációk összecsapásá­nak egyes francia történészek által is elfogadott tézisével szemben Olivier Roy francia szociológus úgy véli, a Moha- med-karikatúrák miatt kirob­bant tiltakozási hullámot azon muzulmán országok vezetői irányítják, akik elsősorban Eu­rópa közép-keleti politikáján kívánnak revánsot venni. Max Galo történész a Le Figaro című napilapban közölt írásá­ban hangsúlyozza: a gúnyraj­zok miatt azokban az orszá­gokban került sor erőszakos megmozdulásokra, amelyek nem tisztelik az emberi jogo­kat, és ahol az Izraelt a tér­képről letörölni kívánó ál­lamfő szavait megtapsolják. Galo egyetért azzal, hogy a kérdés nem diplomáciai prob­lémákra, hanem a nyugati és a muzulmán világ közti különb­ségekre vüágít rá, ezért szerin­te egyértelműen a civilizációk összecsapásáról van szó. Sze­rinte a megbékélés politikájá­nak nevében Európa nem mondhat le a demokrácia alapkövét jelentő vélemény- nyilvánítás szabadságáról. A zsidó és keresztény vallás híve­ihez hasonlóan a muzulmá­noknak is meg kell tanulniuk elfogadni „a hithez való szem­élyes kapcsolatot, a kritikai szellem szabad játékát, rövi­den a demokrácia játékszabá­lyaid’ - írja a történész. (MTI) Eddig az illegális másolás volt a módi, újabban más veszélyek is fenyegetnek Zeneipar kontra internet Már jó néhány éve használ­juk az internetet, de még mindig nem tudjuk, mennyire alakíthatja át fo­gyasztási szokásainkat, hol ahatár. PUHA JÓZSEF Ha sejtjük is, milyen további vál­tozások várhatók, képtelenség fel­mérni, mikor következhetnek be. Hogy jó-e vagy rossz a világháló térhódítása - ez nézőpont kérdése. Legalábbis a zeneiparban minden­képp. Az Egyesült Államok zenei berkeiben sorra rendezik a hangle­mezipar jövőjét firtató konferenci­ákat. Nem véletlenül. Váratlan változások Tavaly alaposan átalakult az USA zenepiaca, ilyen markáns vál­tozásokkal kevesen számoltak. Két és félszer annyi dalt töltöttek le le­gálisan a világhálóról, mint 2004- ben. A letöltések számának je­lentős megugrása a hagyományos CD-piacra negatív hatást gyako­rolt: 618,9 millió hanghordozót adtak el - ennél kevesebb legutóbb az elmúlt évtized krízisesztendejé­ben, 1996-ban fogyott. Bekövetke­zett az, amit legtöbben csak öt-tíz év múlva vártak: 2005 utolsó heté­ben megfordult az arány, több fel­vételt vásároltak az interneten ke­resztül (19,9 milliót), mint ahány albumot értékesítettek a boltokban (16,8 milliót). Eddig a CD-másolás és az illegális letöltések jelentették a legnagyobb veszélyt, most, a ka­lózkodás visszaszorításával - ami eddig csak a fejlett piacokon sike­rült - rá kellett jönni, hogy hosszú távon akár a legális letöltések is csődbe vihetik a CD-re épülő ipar­ágakat. A dalok a világhálón a hanghordozók árához képest ol­csóbban szerezhetők be, sőt nem kell megvenni az egész albumot, ha egy-két felvétel megtetszik. Ez nyilván jó a zenerajongónak, de je­lentős veszteség a kiadóknak, s ha­talmas veszteség a hanghordozók gyártóinak és a boltoknak - utób­biak értelemszerűen ebből egy fil­lért sem látnak, őket megkerülve zajlik az értékesítés. Az amerikai lemezboltok bevezettek egy új szolgáltatást, az úgynevezett digi­tális raktárt, ahonnan a vásárló helyben összeállíthat egy váloga­tást, és kiírhatja CD-re, de a keres­kedők ezzel csak kiesett bevételük minimális részét fedezik. A szak­emberek különbözően vélekednek arról, mit hozhat a jövő. „Forradal­mi változások előtt állunk. A legá­lis letöltések felrobbantják a ha­gyományos piacot, de ez még bele­telik kis időbe” - jósolta Doug Mor­ris, a legnagyobb kiadó, a Univer­sal Music Group elnöke. Az ameri­kai Billboard magazin slágerlista­szekcióját vezető Geoff Mayfield szerint azonban a változások ko­rántsem lesznek forradalmiak. „Egyértelmű, a letöltések képvise­lik a jövőt. Ugyanakkor a CD-k nem fognak eltűnni, és változatla­nul ezek szolgáltatják majd a fő be­vételi forrást. Továbbra is a leme­zek viszik majd hátukon az üzlet­ágad’ - mondta. Internetes gerillakampány A témát megközelíthetjük a ze­nészek szemszögéből is. A válto­zások innen nézve is jelentősek. Ha lemezkiadóban dolgoznék, és azt a feladatot kapnám, fedezzek fel új tehetségeket, leülnék a szá­mítógépem elé, és elkezdenék szörfözni, míg a múltban, még két-három éve is kénytelen lettem volna a klubokat, zenés szórako­zóhelyeket járni. Csakhogy a ké­nyelmet nekem, vagyis a kiadók­Addigra már befutottak, s a kiadóknakjobban szük­ségük volt rájuk, mint fordítva, így könnyen dik­tálhatták a feltételeket nak meg kell fizetniük. A szárny­bontogató zenészek közül egyre többen élnek a világháló adta le­hetőségekkel, felrakják dalaikat, és ingyen elérhetővé teszik. Nincs vesztenivalójuk. Ha a közönség nem fedezi fel őket, legalább meg­próbálták. De ha felfedezi, meg­nyílhat előttük a piac. Az interne­tes gerillakampány a napokban még inkább a figyelem közép­pontjába került egy tizenkilenc év átlagéletkorú, négytagú brit egy­üttes nagyrészt a világháló segít­ségével elért elképesztően sikeres bemutatkozása kapcsán. Az Arc­tic Monkeys albuma január 23-án került a boltokba Whatever Pe­ople Say I Am, That’s What I’m Not címmel. Nem túlzás, a The Beatles óta Nagy-Britanniában egyetlen zenekar debütálása sem váltott ki ekkora hisztériát. Miu­tán tavaly a zenészek az első fel­vételeiket felrakták az internetre, pillanatok alatt hatalmas rajongó- tábort verbuváltak maguk köré, s csak ezután kerestek lemezcéget, kivártak, hogy minél előnyösebb helyzetből induljanak. Mivel ad­digra már befutottak, a kiadóknak jobban szükségük volt rájuk, mint fordítva, így diktálhatták a feltéte­leket, és nem kellett attól tartani­uk, hogy bagóért szerződtetik őket. Eddig az újoncok teljes mér­tékben ki voltak szolgáltatva a szakma kénye-kedvének. Elkészí­tették demójukat, és elkezdték járni a cégeket. Pontosabban a postázás volt az elfogadhatóbb forma, mivel általában az előszo­bákig sem jutottak el. Ha a szak­emberek fantáziát láttak az anyagban, a befutásra váró zené­szekkel gyakran előnytelen szer­ződést írattak alá. S azok boldo­gan aláírták a kevésbé jót és rosszat egyaránt, örültek, hogy egyáltalán valaki felfigyelt rájuk. A beküldött anyagok az esetek többségében természetesen visz- szajelzés nélkül a kukában lan­doltak, részben mert nem érték el a megfelelő szintet, de többször előfordult az is - főleg az USA-ban -, hogy az érintettek választ nem kaptak, ám daluk, dalaik később visszaköszöntek más előadók le­mezeiről. Ebbe bizonyíték hiányá­ban bele kellett nyugodniuk, a kezdőknek eszükbe sem jut levé­detni a repertoárjukat, vagy ha mégis, pénzük nincs rá. Most azonban más szelek kezdtek fújni, az Arctic Monkeys végleg bebizo­nyította, az internetes gerillakam­pány járható út a szerződéskötés előtt. Egyébként erre már Ma­gyarországon is volt példa, a Kis- tehén tánczenekar esetében. A ki­adók kikosarazták, de miután a zenészek felrakták a Szájber gye­rek című felvételüket a világháló­ra, és letöltési csúcsokat értek el vele, hirtelen minden cégnek fon­tosak lettek. Az együttes a Szájber gyerekért január 21-én Fonog- ram-díjat kapott Az év magyar da­la kategóriában. Jövőkép Az illegális után a legális letöl­tések térhódítása is veszélyt jelent az iparra, de csak a CD-gyártókra és a boltokra, merő túlzás azt állí­tani, hogy ez a kiadókat is a csőd közelébe sodorhatja, ahogy az in­ternetes gerillakampány sem fog­ja, utóbbi csupán a szarvukat tör­heti le. A zenészeknek továbbra is szükségük van a biztos háttérre - ahogy az Arctic Monkeys példája bizonyítja, a világháló a rajongó­bázis kialakításához nyújt segítsé­get, a piac meghódításához nem, mivel a CD-kiadáshoz, a forgal­mazáshoz, a menedzseléshez, a rádiós és televíziós sugárzások­hoz kapcsolatok kellenek, ame­lyeket Idzárólag (komoly) lemez­cég tud biztosítani. Egyelőre. Az­tán ki tudja, mit hoz a jövő. KOMMENTÁR Ugrásra kész sztárjogászok S1DÓ H. ZOLTÁN A szövevényes statisztikákat, a vállalkozói klíma alakulásátjelző görbéket vizsgáló, a piac és a jogrend stabüitását árgus szemmel fi­gyelő nagyberuházók számára nincs kellemetlenebb, mint a kiszá­míthatatlan végkimenetelű politikai fordulat. Szlovákia néhány éve kikerült a bizonytalan országok kategóriájából, azonban az előreho­zott parlamenti választásokba torkolló belpolitikai fordulat mégis kellemeden helyzetbe hozta az üzlet világának szereplőit. Az történt ugyanis, hogy az eredetileg március végéig tervezett privatizációs folyamatot egyik napról a másikra leállították, ami számos, folya­matban lévő milliárdos ügyletet függeszt fel, vagy tesz végleg sem­missé. Ráadásul a politikusok azt sem tudják eldönteni, melyik ma­gánosítás számít lezártnak, és melyik még javában folytathatónak. Talán az utolsó, még révbe ért privatizáció a pozsonyi és a kassai re­pülőtér eladása, bár a szerződés aláírása még ebben az esetben sem történt meg. Ennél sokkal bonyolultabbnak tűnik a Szlovák Villamos Művek, továbbá a ZSSK Cargo vasúti teherfuvarozó célegyenesbe ért értékesítése. Pavol Prokopovič közlekedési miniszter azt mondja: „A Cargo 100 százalékos eladását a kormány és a parlament is előze­tesen már jóváhagyta. A leendő tulajdonos kiválasztása már csak részletkérdés.” Ezzel szemben Vladimír Mečiar, az ellenzéki HZDS elnöke tegnap kertelés nélkül kijelentette: „Az egyezség úgy szólt, hogy már semmüyen privatizációs ügy nem kerül a kormány elé. Ha a jelenlegi kabinet a ZSSK Cargo magánosításának folytatása mellett dönt, akkor öngyilkosságot követ el.” Ha nem is ilyen éles hangnem­ben, de a koalíciós MKP is a privatizációs folyamatok azonnali leállí­tása mellett tört lándzsát. Ennek dacára a vasútügylet levezénylésé­vel megbízott privatizációs tanácsadó szerdán javaslatot tett a győztesre, az osztrák Rail Cargo Austria és a szlovák J & T Finance pénzügyi csoport alkotta konzorciumra. A lépés csak olaj a tűzre, mivel ebben az esetben a tanácsadó kijelentheti, lám, a munkáját el­végezte, a potenciális győztes pedig makacsul ragaszkodni fog szer­zeményéhez. Más sem hiányzik a tetszhalálra ítélt kormánynak, mint a bankok, nagyberuházók és pénzügyi cápák által felbérelt be- retvaeszű sztáijogászok frontális támadása. Márpedig fennáll ez a veszély, hiszen csak a privatizációs tanácsadó becsült sikerdíja közel 180 millió koronára tehető, ami már megér egy kiadós pert. A Szlo­vák Villamos Művek 2005 februárja óta húzódó magánosítása, amelynek az olasz Énei személyében már régen kiválasztották a győztesét, szintén botránygyanússá válhat. Ugyanis az eladás nyél­be ütéséhez még szükséges az atomhulladékok feldolgozásának anyagi hátterét biztosító Nemzeti Nukleáris Alap, ám ennek létreho­zása a parlament döntésétől függ. Márpedig a törvényhozás jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy a napi csatározásokon, a körkörös ellenszenven felülemelkedve elfogadja az alapról szóló törvényt. Nyilvánvaló naivitás kell ahhoz, hogy azzal áltassuk magunkat: Eu­rópa egyik legnagyobb energiaipari vállalata ezt szó nélkül hagyja. Ráadásul a magánosítás során tavaly hoppon maradt ČEZ újra meg szeremé kaparintani a pénzínséggel küszködő villamos műveket. A feltüntetett példák jól jelzik: a politikusok ugyan összeveszhetnek elvi kérdéseken, atomizálhatják a parlamentet, vagy új választásokat is kiírhatnak, azonban fél szemmel a gazdaság világát is pásztázniuk kell, ha nem akaiják, hogy az ország nemzetközi perek sokaságával és a szavahihetőség leértékelődésével nézzen szembe. JEGYZET Martin, még dumálunk! JUHÁSZ KATALIN A megyei önkormányzat többsé­gi koalíciója hétfőn még nem tudta - honnan is tudhatta vol­na?!-, hogy egy valódi minisz­ter javaslatát szavazza le. Ez az abszurd helyzet ráadásul a janu­ári légi katasztrófa áldozatainak tervezett hejcei emlékműve kap­csán alakult ki, és a magyar kép­viselők is „sárosak” benne. Nem értik, ugye? Nos, Martin Pado, a belügyminisztérium eddigi ál­lamtitkára kevésnek, illetve in­kább „rövidnek” találta állam- igazgatási funkcióját, és indult a megyei választásokon. Láss cso­dát, beválasztatott a testületbe, novemberben azonban még nem tudta - honnan is tudhatta volna?! -, hogy négyéves kín- szenvedés vár majd rá. Pártja, az SDKÚ ugyanis csúfos kisebbség­be szorult, a Smer pedig össze­kapaszkodott az MKP-vel, az ANO-val és még két vicces kis párttal, 34 helyet kaparintva meg az 57 tagú képviselő-testü­letben. Gyakorlatilag azt szavaz­nak meg, amit akarnak, Pado ja­vaslatát pedig nem akarták. Pe­dig az állítólag nem éppen ma­gyarbarát ember ezúttal okosat mondott: a megyei büdzséből szeretett volna elkülöníttetni négyszázezer koronát a 42 áldo­zat emléktábláira, valamint azt szerette volna, ha a megye be­szállna százezer koronával a Hejce községben tervezett em­lékmű költségeibe. Példás lokál- patriótaként Kassára is álmodott egy „átfogóbb jellegű” em­lékművet félmillió korona érték­ben, amely az összes légi ka­tasztrófa összes áldozatának emlékére épülne. Nos, a javaslat kíméletlen leszavazását kö­vetően maga az „ispán” is meg­rettent. A smeres Zdenko Tre­bula másnap már hivatalosan is azt nyilatkozta, a dologra még visszatérnek. Sőt legjobb lenne már a legközelebbi ülésen ismét napirendre tűzni. Mindez ked­den történt, szerdára pedig - az ismert cirkuszi produkció követ­kezményeként - Padóból bel­ügyminiszter lett. Akivel nem árt jóba lenni, sőt nem ajánlott ujjat húzni. Egy miniszter ugyan nyil­ván nem lehet tovább megyei képviselő - bár ki tudja ezt mi- nálunk!? -, ám messzire nyúlik a keze, egészen Kassáig. Szóval, Martin, erről majd még dumá­lunk, mondhatta a telefonba Trebula, aki ugyan élvezi a jelen­legi megyei abszolutizmus intéz­ményét, de azért nyilván meg akarja mutatni a közvélemény­nek, hogy neki is van szíve...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents