Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-28 / 23. szám, szombat
30 Egészségünkre ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 28. www.ujszo.com „Rajta, ölelj át valakit, és tangózz!" Azok a fiatalok, akik afrikai vagy brazil táncot tanulnak, javítanak tanulmányi eredményeiken Szívbajok ellen tangó! JO HÍR A gyakori tangózás az egyik legjobb javallat az időskori szív- és mozgáskoordinációs betegségek megelőzésére - állítja egy kanadai orvoscsoport, amely nemrég adta közzé vizsgálatai eredményeit. A Clarín című argentin lap beszámolója szerint meglepő eredményeket hozott az a kísérletsorozat, amelyben harminc - hatvannyolc és kilencvenegy év közötti - nőn és férfin vizsgálták a világhírű argentin párostánc fiziológiai és neurológiai hatásait. „Egyértelműen bebizonyosodtak a tangó terápiás jótéteményei: a kísérleti alanyoknak az egyszerű mozgásokat végző kontrollcsoporthoz viszonyított keringési és vérnyomás mutatói számottevően javultak, a központi idegrendszer fokozott működése jelentkezett és sokkal biztosabbá vált a korábban akadozó mozgáskoordináció a tangókúrák után” - nyilatkozta a lapnak a Buenos Aires-i orvosi egyetem mozgásszervi betegségek tanszékének egyik professzora. A „fitness-tangó” hatásmechanizmusa összetett: lényeges eleme, hogy a párok mindvégig összeölelkezve, viszonylag bonyolult lépéskombinációkban egy szenvedélyes ritmusra mozognak. Bár minden mozgás serkenti valamilyen módon a központi idegrendszer működését, a tangónál talán a leginkább érvényesül a mozgásban való tökéletes egymásrautaltság, a teljes összhang kényszere - nyilatkozta az orvos. Arról már nem is beszélve, hogy az unalmas kocogásra vagy a fárasztó kerékpározásra való buzdítás helyett, mennyire másképp hangzik az a felhívás, hogy: „Rajta, ölelj át valakit, és tangózz!” - fűzte hozzá a daruiban közölt értékeléséhez a professzor. (MTI- Panoráma) A tánc éltet, kisimítja a lelket A ló ritmikus járása elandalít, ellazít Nem csak ülni kell rajta... DR. KALLAY KRISZTIÁN A történészek szerint lovasnép a magyar. Volt idő, amikor egy arab utazó úgy jellemzett minket, hogy egész nap lovon ülünk, még az étkezések kedvéért sem szállunk le onnan. Ez az életmód mára persze teljesen letűnt, ám a lovaglás nemcsak kitűnő sportág lett, hanem számos kedvező pszichés, szociális hatása is van. A hobbilovaglás té- len-nyáron egyre több helyen elérhető. Manapság gombamód szaporodnak a lovastanyák, panziók, lovardák. . A közkeletű vélekedéssel szemben, miszerint a lovon csak ülni kell, a lovaglás igenis kemény testi munka. Az egyensúly megtartása, a ritmikus mozgás átvétele, a ló irányítása komoly feladatokat ró az izomzatra. Bár a futással vagy kerékpározással ellentétben inkább statikus izomterhelést jelent, ám aki már lovagolt, jól tudja, mennyire el lehet tőle fáradni! A testmozgás mellett, a lóval való kapcsolattartásnak számos kedvező élettani hatása van. A lovon ülve állandóan változik a „talaj”, a támasz. Ezért izmaink, hogy ne dőljünk ide-oda, folyamatos korrekcióra kényszerülnek. Ez nagymértékben fejleszti az egyensúlyérzéket és a koordinációt, szabályozza az izomtónust, fejlődik a testsémánk. A ló minden egyes lépésénél izomrostjaink ezrei kénytelenek reagálni, főleg a gerinc melletti ún. törzsizmok. Ez utóbbiak pedig létfontosságúak a testtartás szabályozásában. Ugyanakkor a ló testmelege a merev izmokat lazítja, ami megfelel egy automatikus nyújtásnak. A lovaglás számos pozitív pszichés hatást is kivált. Lovon ülve megváltozik az ember szemlélete: Egy táncszakember nyilatkozta nemrég, hogy világszerte növekszik azoknak a száma, akik a sportpályák helyett kezdik előnyben részesíteni a tánctermet. ÉLETMÓD magasan ül egy hatalmas, erős állat hátán, s ez önbizalmat és sikerélményt nyújt. Ugyanakkor a ló ereje tiszteletet is parancsol, az ember automatikusan, de saját érdekében is, betartja a ló körüli szabályokat. A ló kedves, szeretette méltó állat, alkalmas a kommunikációra. Számos kutatás bizonyította, hogy a kapcsolattartás az állatokkal, elsősorban kutyával és lóval, fejleszti az ember ösztöndinamikáját. A ló ritmikus járása elandalít, ellazít. A lovaglás környezete, a természet pedig számos szépséggel örvendeztet meg. Szociális szempontból is gazdagodnak a lovasok. Megtanulják a felelősségvállalást másokért, jelen esetben egy állat gondozása kapcsán. Mindezeket a pozitív hatásokat már nagyon régen felismerték, ezért a lovakat kiteijedten alkalmazzák egészségügyi céllal is. A lovasterápia egy speciális komplex fejlesztési módszer, amely egyaránt alkalmazható gyógyítás, megelőzés, rehabilitáció vagy fejlesztés céljából. A fogyatékkal élők izom- kontroliját fejlesztik vele, ami a fent említett mechanizmus révén javítja a tartásukat, így a mozgásukat, és végső soron az értelmi tevékenységüket is. Sokan félnek gyermeküket lovagolni engedni, mondván, hogy görbe lesz a lába. Ez igaz lehetett a bevezetőben említett őseink gyerekeire, akik valóban az egész napjukat nyeregben töltötték. Am manapság a heti két-három foglalkozás természetesen semmi negatív hatással nincs a test alakjára. A ló méretei miatt észnél kell lennünk, mert a lovassérülések ugyan ritkák, de akkor súlyosak lehetnek. Ezek jó gondozással, a megfelelő ló választásával és zavartalan kommunikációval elkerülhetők. Ez bizonyos értelemben logikus is, hiszen egy idősödő ember ízületei már nem nagyon bírják a divatos sportok okozta terhelést, ám a táncparketten, kellemes környezetben mozgásban még felveheti a versenyt a fiatalokkal. Ebben az esetben teljesen mindegy, klasszikus vagy modern táncról van-e szó, a lényeg, hogy táncoljon az ember. Igaz, sokan ezért mennek bálba, hogy ismerkedjenek, kapcsolatokat teremtsenek, pedig a tánc feszültségoldó, léleksimító hatása még ennél is fontosabb. Azon túl, hogy szórakoztató, kellemes közérzetet biztosít, pihenteti a szellemet, nyugtatja a lelket - nem véletlen, hogy tízből hét ember igennel válaszol a kérdésre: szeret On táncolni? A pszichoanalitikus lélekgyógyászat hívei szerint a tánc kitűnően oldja a feszültséget. Ezen azonban csak kevéssé csodálkozhatunk, hiszen köztudott, hogy az intenzív testmozgás stresszoldó hatású, legyen az futás, vagy éppen tánc. A tánc nagyszerű alkalom a különféle érzelmek kinyüvámtására, s egyebek közt ebben is rejlik kiváló stresszoldó hatása. Mozgósítja a lappangó energiákat, miközben „kisimítja a lelket”, anélkül hogy a táncolónak a mozgás közben koncentrálnia kellene arra, hogy ellazuljon. Mindenki megtalálhatja a táncban azt, amire szüksége van. A zene hangjai mélyen felhalmozódnak a táncosban; a hanghullámok rezgései - hallószervünk közvetítésével - átjárják a bőrt, az izmokat, az egyes testrészeket mozgásra késztetik, és ezáltal semmihez nem hasonlító érzetet keltenek. A hanghullámok által így bejárt pályájára bizonyítékul szolgál, hogy a süketek soha nem tévednek abban, mikor áll le a dobszóló. A zene lüktetése olyan érzést kelt a táncosban, mintha a pulzusa az egész testében lüktetne, s egyúttal emlékezteti arra a szívverésre, melyet az anyaméhben hallott, még a magzati fejlődés szakaszában. Azonosul önmagával, a világgal, az egész léttel - feloldódik benne, hogy a végén megújulva, különleges energiákkal feltöltekezve bukjon fel a hangóceánból. A kor nem számít, csak a jókedv Tánc, mindhalálig A gyermekdalok, a ringatás, a hinta, a mondókák mind-mind megalapozzák a ritmusos mozgás, a tánc szeretetét. A gyerekek egyéves koruktól spontán módon do- bolgatják kezükkel a ritmust, a kicsivel nagyobbak pedig már igazából - bár még a maguk suta módján- táncra perdülnek, ugrálnak, rin- ganak, érzik, átélik a ritmust, a dallamot; egész lényükkel, testükkel és lelkűkkel reagálnak a zenére. Számos kultúrában a tánc mind a mai napig központi helyet tölt be- gondoljunk csak a riói karneválra. Lehetővé teszi, hogy a táncoló ösztönös, mélyen megbújó erőknek engedjen, hogy olyan érzelmeket fejezzen ki a jelenben, amelyeket már rég tudattalanjába űzött. Nem véletlen, hogy az agresszív vagy erotikus táncok a rossz erők, az ördög elűzésére is szolgálnak. A tánc ugyanakkor évszázadok óta a fiatalok lázadását is jelképezi, szembeállítva a mozdulatlansággal a változást, a halállal az életet. Ellentmondásos módon a világra rácsodálkozó ifjú rendet is akar, és ezt is megtalálja a táncban. A tánclejtések ugyanis meghatározott rendben mennek végbe, akár val- cert táncol valaki, akár rock and rollt. A táncnak a fiataloknál is komoly gyakorlati előnye van. Felsza- badítóan hat rájuk, segít levezetni a feszültséget, hasznos módon vezeti le azt a mérhetetlenül sok energiát, amely kizárólag a tinédzserek sajátja. A tánc testre, lélekre, szellemre egyaránt jótékony hatású - egyes kutatások szerint például azok a fiatalok, akik afrikai vagy brazü táncot tanulnak, javítanak tanulmányi eredményeiken. Az egyetemes nyelv Annak ellenére, hogy a mai modem táncokban a párok legtöbbször egymástól elkülönülve mozognak, a metakommunikáció, a tánc különleges nyelve igazi, komoly párbeszédet tesz lehetővé közöttük. A mozdulat „szavai” segítségével a párok sajátos kapcsolatot alakítanak ki egymással, és egy-egy tánc erejéig sokszor valamilyen mindent egyesítő, mély barátság szövődik közöttük. A tánc az egyik legősibb nyelv, amelyet azonban a mai napig mindannyian értünk és „beszélünk”. Nem véletlen az sem, hogy a táncparkettre lépve senkit sem zavar a tömeg, sőt. A mély, talán a kollektív tudattalanba vésett ritmus és dallam hatására a táncolok egyetlen nagy közösség tagjainak érzik magukat - és azzá is válnak, miközben az egyes embereket az együvé tartozás semmivel sem helyettesíthető, ősi öröme tölti el. Á pszichoanalitikusok szerint ilyenkor a csoport és az egyén viszonya az anya-gyermek kapcsolathoz hasonlítható. Mint az anyai test, a táncoló csoport körülveszi, beborítja, védelmezi a táncost. Ezért van az, hogy ha valaki táncol, öntudatlanul is énje régen elfelejtett mélységeibe hatol, felidézi az anyjával való kapcsolatot, és annak szocializációs funkcióját. Igyekszik azonosulni a másikkal, de úgy, hogy bizonyságát adja a tőle való különbözőségnek is, minthogy a másokkal való együttmozgáskor a táncos hangsúlyozza egyéniségét is. A gesztusok soha nem azonosak, mindenki egyéni módon, a maga stílusa szerint táncol. A tánc hozzásegíti az egyént a kiegyensúlyozottság, a tökéletes harmónia érzésének eléréséhez: a táncban mindenki kifejezheti önmagát - egy egyetemes jelrendszer útján. A tánc sokáig az összetartozás egyik fő kifejezőeszköze volt. Már a legősibb, primitív társadalmakban is táncoltak, ami az egyéni és a kollektív érzelmek kifejezésére is lehetőséget adott, s szimbolizálta az adott közösséghez való tartozást, a többiek mellett való elköteleződést is. Franciaországban például a XI. századig a templomokban is táncoltak, s a hívő csoportoknak ez az igénye a társadalomba vetett hitét is bizonyította. Hasonlóképpen, a „pop”-gyülekezetek a hetvenes években, vagy akár újabban a nagy „technoőrület” a lazuló társadalmi kapcsolatok erősítését szolgálták - szolgálják. Elemzők szerint az utóbbi időben az európai társadalmakba beszivárgott észak-amerikai dzsessz, az afrikai, keleti vagy délamerikai zenei örökség iránti fokozódó érdeklődés a társadalom „öngyógyítási” törekvésébe utal. Ezek az érzékekre igen intenzíven ható ritmusok és dallamok különösen alkalmasak arra, hogy erősítsék egy-egy közösség tagjainak együvé tartozását az ünnepi rítusok egyik legrégebb ismert formáján, a táncoláson keresztül. Hasonlatosan a primitív hagyományok napjaink művészetére gyakorolt hatásához, ...köztudott, hogy az intenzív testmozgás stresszoldó hatású, legyen az futás, vagy éppen tánc. az említett, egyre inkább az európaival „kereszteződő” zenék egyik nagy eredménye, hogy segítik az erőszakon való felülemelkedést, és megnyitják az utat a tolerancia felé, s előmozdítják a kisebbségek integrálódását a társadalomba. A zene, a tánc tehát „levezető” szerepet is betölt, sokszor igazi szociális terápiát jelent. (Galenus- k)
