Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-28 / 23. szám, szombat
14 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 28. www.ujszo.com HÉTVÉGI OLVASMÁNY NEM CSAK HORGÁSXOKNAK ______________________ Tél i álmodozás, domolykóval Menyhal, amely állítólag csak téli íváskor eszik Tél este van, és odakint csekély mínusz tizennégy fokot mutat a hőmérő. Ilyen zimankóban a legmegátal- kodottabb ember sem merészkedik ki a vízhez, legfeljebb mélázgat, javítgatja a szerelést, és sóvárogva várja a tavaszt. Álmodozik, és álmai messze szállnak. Olykor vissza az édenbe, a soha vissza nem térő gyerekkor halaihoz. KÖVESD1 KÁROLY Ilyenkor veszi sorra az ember a sok szép élményt, melyekből sajnos egyre kevesebb jut a horgásznak. Az okok ismertek: bár a horgászat szinte napról napra dráguló sport, egyre több a horgász. És egyre zsugorodik az érinteden természet. A legeldugottabb helyeken is dőzsölő csapatokba botlik a pihenést kereső, zavartalan kikapcsolódásra vágyó horgász. Hol vannak már azok az érinteden, egykori vizek, melyek partján akár napokig elbóklászhattunk anélkül, hogy másik horgász- szál találkoztunk volna! Tavaly szülőfalumban járva, kiugrottam a Murány folyócskához. Mint neve is jelzi, a murányi hegyekből csordogál lefelé, hogy elhagyva szülőfalum, Mellété karsztos, sziklás erdőit, Beretke alatt összesimuljon a Sajóval, amely alig nagyobb nála. A Sajó két évtizede még a szennyezés kirakata volt; a gömörhorkai cellulózgyárból szállította Magyarországra a leírhatadan színű, bűzös, mérgezett vizet. Ma már hála istennek tiszta a folyó, szép mámát, pa- ducot, potykát, süllőt, csukát fognak benne. A határon túl, a magyarországi szakaszon néha egy- egy harcsa is beugrik. Egykor a Murány - vagy ahogyan nálunk nevezik, a Murányka - is érinteden víz volt, teli hallal. Paducok hatalmas csapatai vilióztak a napsütésben, nem volt ritka az egy-két kilós márna, egy-egy szép csuka sem. De legkedveltebb halunk mégis a domolykóvolt. Nem terveztem hosszú horgászatot, csak egy kis pergetőbotot vittem magammal. Nem is annyira a halak vonzottak, hanem maga a természet és némiképp az emlékek. Döbbenten tapasztaltam, hogy már itt is etetnek néhányan, legalábbis a parton hagyott névjegyek, a szétdobált zacskók erről tanúskodnak. Ifjú koromban ez el- képzelheteden volt. Egyrészt a horgászboltok pultjai akkoriban még nem roskadoztak az etetőanyagok mázsáitól, másrészt az ízesített csodákra, a feromon tartalmú csaloga- tókra még Angliában sem gondoltak a gyártók. A csontkukacot nem is ismertük, nem is volt szükségünk rá. Ott voltak kéznél a jól bevált természetes csalik: az egy-két kapavágással mindig előbányászható eső- és trágyagiliszta, nyár elején a cserebogár, nyáron a szöcskék, tücskök, kisbékák garmadái. Aztán mindenféle gyümölcs, amit szintén kedveltek a domik: a hamar érő szüva, az eper, és a csalik csalija: a cseresznye, amit imádtak a jasz- kók. S mivel akkoriban rák is volt bőven a folyóban, és akkor még nem szorult védelemre, hamar rájöttünk, hogy az ínyenc domolykók felettébb kedvelik a rákhúst. Horogra leginkább a rák farkát tűztük, általában fűzőtűvel. Ha más csali nem akadt, egy-egy kishal farkát böktük át nagyobbacska egyes horoggal. Nem kellett azon meditálni, hogy vajon ánizsos vagy kókuszos, epres vagy kagylós ízesítésű csalival cserkésszük be a halat. Elég volt felfűzni egy-egy cserebogarat, meg- pöcögtetni a víz színén, és vad bur- ványlással jöttek a szebbnél szebb domolykók. Fél kilósak, kilósak, olykor kapitálisak is, amelyek bizony gyakran megviccelték a tapasztalatlan horgászt; villámgyorsan tudtak beugrani a gyökerek közé, és pattant a zsineg. Sétálok a vízparton, a zsinór végén kis, zöldpettyes villantó kelleti magát. Elhagyom a malmot, átballagok a Bikkes-alji falúdon, föl, az erdő alá. Csönd van, a távolban kakukk kiabál. Lélegzetvisszafojtva számolom, hányat kakukkok akárcsak gyermekkoromban, amikor elhittük a babonát: annyi évig élek, ahányat szól a madár. Mosolyogva lépek tovább, legyintek a babonára. Bár a folyó évről évre változtatja a természet arculatát, itt minden talpalatnyi hely ismerős. Valamikor minden kanyarról, nagyobb forgóról, langóról tudtam, mit rejteget. Néha mellig érő csalánerdőn kellett átverekednie magát a horgásznak, hogy egy-egy jó helyet eléljen, de megérte. Ä halbőség olyan természetes volt, mint a nap az augusztusi égen. Bepöccintem a villantót a szikla elé, és két-három tekerés után rávág a hal. Nem kell fárasztani: jó tenyérnyi becsapott sügér méltadan- kodik a szereléken. így változik a fauna is. Évekkel ezelőtt ismeretien volt a sügér errefelé, ma legfeljebb minden ötödik megakasztott hal pisztráng a sügerek közt. Hogy kerültek ide, rejtély. A biológusok szerint madárlábon utaznak az ikrák, és jelennek meg új és új vizekben a kis zöld-piros ragadozók. Hanem a nagy domolykókat hiába keresem. Azok mintha elköltöztek volna. Valamikor elég volt egy feltűzött szöcske, lyukából fűszállal kipiszkált tücsök. Ma semmi sem fogós. Morgolódok magamban. Lehet, hogy cseresznyével kellett volna A sügér bárhol megjelenik jönnöm? Vagy fogjak kisbékát? Pocsolyát keresek, és mázlim van, a traktorkerekek által kivájt útmélye- désben víz csillan, s közeledtemre riadtan bújik a brekusz. Elkapom, feltűzöm egy egyeshorogra. A közeli, mély vizű kanyarban dobom be a horgot, kis ólommal, nem túl messzire. Guggolok, és a finom, 10-40 grammos, háromméteres botot kézben tartom. Ujjam a zsinóron. Úgy, mint régen. Semmi herkentyű, csak az ujjbegy, a legérzékenyebb kapásjelző. Vékony, tizen- nyolcas zsinór. Kisvártatva megpöc- cen a húr az ujjaim között. Gyorsan lazítok, és engedem a vékony zsineget, hadd nyelje a hal a csalit. Ránci- gálva húzza a domolykó a brekuszt a víz alatt, szinte érzem, hogyan pulzál, aztán megiramodik vele. Ekkor vágok be. Odalent rugdalózás, de nem akkora, mint szeretném. Kisvártatva kiemelem a félkilósnál is kisebb domolykót. Szerencsére nem nyelte mélyre a horgot, így könnyen megszabadítom tőle, s a halat visszapottyantom a vízbe. Nőj nagyobbra, szólok utána, és tovább megyek. A következő kanyar is emléket idéz. Itt a legforróbb nyárban menyhalat fogtam. Hogy hihetetlen? Hogy a menyhal a legvadabb, viharos téli éjszakákon aktív? Lehetséges. De akkor, nyár derekán, szakadó esőben, gilisztával, a vízbe szakadó gyökerek közül sikerült három menyhalat kikapni! Ilyen csodákra volt képes akkoriban ez a kis folyó. Talán ez a hely most is megér egy próbát. Bedobom a következő brekuszt, hagyom, hadd vigye a sodrás a gyökerek közelébe. Aztán leteszem a botot, hogy rágyújthassak. És nem hiszek a szememnek: máris pöccen a bot vége. Már a bot vége hajlik, mire kézbe kapom, és belesuhintok a kapásba. Erős rángás válaszol. Ez már szebb hal, gondolom, amikor hirtelen elpattan a zsinór. Nem tudom, mi történhetett. Lehet, hogy éhes csukába botlottam? Fáradt volt a zsinór? Mind- egy. A gyomromban jóleső bizsergéssel konstatálom, hogy vannak még itt szép, megtermett halak. Még próbálkozom ugyanott, de hiába. Az ületőt, aki jókora domi is lehetett, nem tudom még egyszer becsapni. Nem nagyon sajnálom. Úgyis indulni akartam hazafelé. A titokzatos idegent legközelebb újra megpróbálom becserkészni, ha erre járok. IB——EM—M—— —— K7s vizek titokzatos hala, a domolykó CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Nap Kiadó ajándékát is megnyerheti. Beküldési határidő: február 1. 1. Hova járt középiskolába Csizmadia Mária? a) Párkányba b) Nagysurányba c) Budapestre 2. Milyen céget vezet? a) kozmetikai és fodrászati b) játékkereskedelmi c) szállítmányozó és fuvarozási 3. Kinek a válasza arra a kérdésre, hogy mit olvas, a „Szavak, szavak, szavak” idézet? a) Shakespere b) Polóniusz c) Hamlet 4. Térségünkben a szülőknek hány százaléka vívta ki gyermeke feltétlen tiszteletét? a) 50 b) 30 c) 7 5. Hol volt Kövesdi Károly a szülőfalujában járva? a) Mellétén b) Beretkén c) Murányban Január 21-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: lb, 2b, 3b, 4b, 5a. Az Új Nő ajándékát Zsigmond Andrea, somorjai kedves olvasónk nyerte. A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Portlandcement Fehér, festhető portlandcemen- tet kapunk, ha üveget, mezeipátot vagy hasonló anyagot agyagfölddel összekeverünk és az egészet égetjük. Mesterséges porcelánt úgy is állíthatunk elő, hogy üveget, föld- pátot agyaghidráttal égetünk, lehűlés után porosítjuk és azután két- háromszoros térfogatú vagy pedig egyenlő térfogatú oltott mésszel keveijük és eldolgozzuk. Porvédő szekrényekre A por mindig fentről száll lefelé, azért ajánlatos a szekrények tetejét papírral letakarni, hogy a fa hézagjain keresztül ne jusson le a por a szekrénybe. Potpurri Nagyon könnyen előállíthatjuk magunk is a kedvelt illatot, amelyről elnevezték az ó-messeni és ó- bécsi fedeles edényeket, mert ezekben gyűjtötték össze a virágszirmokat. 1. Szedjünk össze illatos virágokat, pl. rezedát, rózsát, szegfűt, a Callicanthus Flóridus nevű fűszeres bokor virága is igen alkalmas a célra, ahol nem nyílik még, feltétlenül be kellene szerezni, mert illata nagyon kellemes, almavirágra emlékeztet és mikor rég elvirágzott, bokra még mindig finom illatot terjeszt. 2. Gyűjtsünk össze 200-300 gr-ot a következő virágszirmokból: bazsalikom, majoránna, rozmaring, levendula, kakukkfű és citromfű, azután 100 gr szegfűszeget, szerecsendió-virágot és fahéjat, továbbá 300 gr narancshéjat, amelyből a belső fehér részt kitisztítottuk, az egészet összevágjuk, porrá töijük és 200 gr levegőben szétesett szénsav-nátriummal összeke- veijük és jól eldugaszolt üvegbe tesszük. 3. 200 gr rózsalevél, 100 ibolyagyökér, 30 gr szegfűszeg, 30 gr szegfűbors, 20 gr fahéj, 4 gr vanília, 200 gr szóda, konyhasó vagy homok. Praliné 2-3 friss tojás fehéijét habbá verjük, 0,5 kg nagyon finom porcukor, 250 gr finomra őrölt édes és néhány keserű mandulát teszünk hozzá, az egészet jól összegyűljük. A tojásfehéije és cukor keverékéhez különböző fűszereket adhatunk mandula helyett, pl. rum, arak, málnaszörp, vanília, a legfinomabbra őrölt, első minőségű kávé, citromlé vagy rózsa-, illetőleg narancsvirágvíz kitűnő ízt adnak. Ha a massza igen folyékony, cukrot teszünk még hozzá, ha igen száraz, akkor egy kevés tojásfehérjét. Az egészből kis gömböket formálunk és száradni hagyjuk. Közben jó minőségű tömbkakaót vagy egy rész csokoládét és egy rész tömbkakaót lassú tűznél megolvasztunk és kb. 250 gr csokoládéhoz egy mogyoró nagyságú pálmindarabot teszünk, hogy puhává tegyük. Az előre elkészített kis golyókat kötőtű hegyén bemártjuk a kakaóba, majd perga- mentpapiron száradni hagyjuk. A megadott mennyiségből több kg kerül ki, tanácsos tehát a tölteléket előbb szétosztani s különféle aromákkal ízesíteni. Nagyon ízletes lesz a praliné, ha mandulatöltelékhez keveijük a fent jelzett fűszerek valamelyikét. Legnehezebb a dologban a töltelék kellő szüárdságát eltalálni, de viszont könnyű a hibán segítem, úgyhogy végeredményben ha kissé nehezen is, a praliné mindig jól sikerül. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
