Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-18 / 14. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 18. DlGlTÁLlA 13 i A februárban megjelenő MacBook Pro a 04 PowerBook utódja lesz majd (Reuters-felvétel) Intel-csippel szerelt Mac és iPod-farmer a MacWorld-ön - 2-4-szer olyan gyors, mint elődeik Új Mac: Dübörögnek ezek a gépek Steve Jobs bemutatta az első Intel-processzorral szerelt iMac-et. A tervezettnél hat hónappal korábban bemutatott, egyetlen sík képernyőből álló gép mellett az Apple új hordozható számítógépével, a MacBookkal is megismerkedhetett a közönség. BEMUTATÓ A szokásához híven fekete garbót és farmert viselő Jobs elmondta, az új iMac 2-4-szer olyan gyors, mint a korábbi, még az IBM és a Motorola által kifejlesztett PowerPC csipekkel operáló masinák. „Ezek a gépek valósággal dübörögnek” - nyitotta meg a beszédét az Apple feje, aki elárulta, a most bemutatott gépek az Intel legújabb Core Duo csipjeivel készülnek, s ezzel teljesítményük felülmúlja a G4- es és G5-ÖS PowerPC-ket. A februárban megjelenő MacBook Pro a G4 PowerBook utódja lesz majd. Az új modellről Jobs elmondta, a mindössze 1 inch (2,54 cm) vastagságú gép a jelenleg kapható Apple notebooknál csaknem négyszer gyorsabb lesz. A15 inches képernyővel és beépített iSight videokonferenciát is lehetővé tévő kamerával szerelt eszközt két konfigurációban dobják majd piacra. Az 1,67 GHz-es processzorral szerelt változat 2000, a 2,1 GHz-es csúcsgép 2500 dollárba kerül majd. Újdonság a mágneses tápkábel-csatlakozó, amely könnyen lecsatlakozik a gépről, megelőzve ezzel a véletlen baleseteket. Az új iMac felépítésében teljesen megegyezik a G5-ös modellel, amelynek a helyébe lép, azonban Jobs szerint ez is 2-3-szor gyorsabb elődjénél. Az Apple-vezér hozzátette, a cég a 2006-os év vége előtt átalakítja teljes termékportfolióját, s havonta jelentet majd meg hardvermódosításokat. A várakozások ellenére Jobs nem említette meg a nappalikba szánt kompakt dobozokat, amelyeket az otthoni szórakoztató-központ legfőbb egységének szán az Apple. A gépek az Intel Vüv hardverplatformjára épülnek majd. Jobs beszédében korábban elmondta, az Apple népszerű zenelejátszójából, az iPodból 2005 utolsó negyedévében nem kevesebb, mint 14 millió darab fogyott, s ezzel az összeladások száma meghaladta a 42 milliót. Érdekesség, hogy a MacWorld-ön a farmernadrágjairól ismert Levi’s bejelentette, kifejezetten iPod-tulajdonosok számára készíti el legújabb farmercsaládját. A RedWire DLX nevet viselő nadrágokon külön erre a célra szabott A Levi's bejelentette, kifejezetten iPod- tulajdonosok számára készíti el legújabb farmercsaládját. zseb vátja majd a kis készülékeket, s beépített behúzható fejhallgató segíti majd a zenehallgatást, megakadályozva, hogy a felhasználó belegabalyodjon a drótokba. Korábban a Burton készített olyan snowboard-kabátot, amelyben kifejezetten az iPod számára alakítottak ki egy megfelelő csadakozókkal ellátott, párnázott zsebet. Jobs bemutatta az Apple új szoftvercsomgaját, az iLife Sui- teot, amely iWeb alkalmazása segítségével lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egyszerűen hozzanak létre weboldalakat, filmeket készítsenek, illetve „photo- castoljanak”. Az iPod kapcsán elterjedt podcasting mintájára a photocasting a fényképek egyszerű és automatizált internetes megosztását jelenti. További újdonságként mutatkozott be az évek óta várt UWB- szabvány. Az Ultrawideband a különböző eszközök vezeték nélküli összekapcsolását teszi lehetővé, csaknem százszor nagyobb sebességgel, mint a Bluetooth, s kétszer olyan gyorsan, mint a Wi-Fi (802.11a) szabvány. A MacWorld- ön a Belkin mutatta be vezeték nélküli USB hubját, amelyre egyszerre négy különböző eszközt lehet csatlakoztatni, amelyek ezután drót nélkül csatlakoznak a számítógéphez tízméteres hatótávolságon belül, (hvg.hu) A biztonsági szakemberek észlelték a spanyolországi gépről történt illetéktelen behatolást Feltört haditengerészet NETVILÁG Őrizetbe vettek egy spanyol hackert, mert az interneten behatolt az amerikai haditengerészet nukleáris meghajtású tengeralattjárók karbantartását végző műhelyének egyik számítógépébe - közölte hétfőn a spanyol belügyminisztérium. A szóban forgó komputert a kaliforniai San Diegóban lévő Point Loma haditengerészeti támaszpont egyik szárazdokkjában használják. Az amerikai haditengerészet számítástechnikai biztonsági szakemberei észlelték az illetéktelen behatolást, és kinyomozták, hogy spanyolországi gépről történt a Point Loma támaszpont biztonságát sértő számítógépes támadás. Az amerikai hatóságok értesítették a spanyol illetékeseket. A spanyol polgárőrség számítógépes terrorizmus elleni osztályának munkatársai rátaláltak a támadást végrehajtó hackerre a dél-spanyolor- szági Malagában. Az illető tagja egy túlnyomórészt diákokból álló hackercsoportnak, amely több mint száz behatolást hajtott már végre különféle számítógépes biztonsági rendszerekbe. A polgárőrség egy szóvivője szerint csupán a feladat érdekessége vonzotta a csoport tagjait, a szellemi bravúr, nem volt semmilyen támadó, károkozó szándékuk, a terrortevékenység pedig végképp teljesen kizárható esetükben. Az őrizetbe vett hacker mindenesetre így is büntetőeljárásnak nézhet elébe. A csoport többi tagjának esetleges felelősségre vonásáról nem tett említést sem a belügyi közlemény, sem pedig a polgárőrség szóvivője. (MTI) Akár kétéves börtönbüntetéssel is sújtható Betiltotta Bush a „bosszantó” biogokat NETVILÁG Az Egyesült Államok egy emberként találgatja, vicc, elírás vagy komoly az a múlt héten életbe lépett törvény, amelyben a Bush-kor- mányzat kétéves börtönbüntetéssel sújtja mindazokat, akik másokat bosszantanak az interneten. Ha a törvényt rosszul fogalmazták meg, az csak kínos, de ha komolyan gondolják, akkor mostantól illegális az összes anonim gyúnyszájt, blog és e-mail is. Hüledezve próbálják értelmezni az amerikai jogászok, nyelvészek és technikusok azt a múlt héten hatályba lépett szövetségi törvényt, amelynek alapján bárki pénzbírsággal és kétéves börtönbüntetéssel sújtható, aki névtelenül „bosz- szant” másokat az interneten. A szenátus egyhangúlag fogadta el a Bush elnök által január 5-én aláírt, és ezzel automatikusan hatályba lépő rendelkezést, amely furcsa mód a nők elleni erőszakról szóló, átfogó szabályozás egyik szakaszaként jelent meg, és a „Kiberzaklatás megelőzése” (Preventing cyberstal- king) címet viseli. „Bárki..., aki olyan eszközt vagy szoftvert használ, amely alkalmas arra, hogy telekommunikációt vagy másfajta, teljes egészében vagy részben az interneten zajló kommunikációt kezdeményezzen... anélkül, hogy felfedné személyazonosságát, azzal a szándékkal, hogy más személyt bosz- szantson (idegesítsen), sértegessen, fenyegessen vagy zaklasson ... a 18. szakasz értelmében pénzbírsággal vagy legfeljebb kétéves börtönbüntetéssel, vagy mindkettővel büntetendő” - áll a törvényben, amelyről elképzelhető, hogy a szólásszabadságról folytatott társadalmi vita középpontjába kerül az Egyesült Államokban. Nem kizárt, hogy a törvény szándéka szerint a jó ideje tiltott telefonos zaklatás fogalmát igyekszik ki- teijeszteni az internetes telefonjára, vagyis azt próbálja elérni, hogy ne csak hagyományos telefonvonalon, hanem Skype-on vagy más VoIP-rendszereken se lehessen valakit éjjelente büntetlenül hívogatni és fenyegetni, ami az Egyesült- Államokban már jó ideje tilos. De ha a törvényt szövegező kongresszusnak ez lett volna a célja, úja a Cnet, egyszerűen nevesíti a VoIP- ot, mint azt megtette más esetekben, például a széles sávú befektetésekről és a szabad szolgáltatásválasztásról szóló törvényben. Az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítésében garantált szólásszabadságot féltő civil szervezetek, így az ACLU (American Civil Liberties Union) szerint más szempontból is aggályos a megfogalmazás: nem világos ugyanis, ki mit ért a törvény szövegében szereplő anňoy szón. (Az Országh-féle nagyszótár szerint az annoy magyarul azt jelenti: bosz- szant, bánt idegesít, bosszúságot okoz, illetve zavar, feszélyez, terhére van valakinek, esetleg zaklat, háborgat, alkalmatlankodik.) A törvény betűje azonban nem hagy sok kiskaput: ha valaki szánHa valaki szándékosan idegesít valakit az interneten, és ezt névtelenül teszi, mehet a börtönbe. dékosan idegesít valakit a neten, és ezt névtelenül teszi, mehet a börtönbe az összes kormányt, politikusokat vagy más közéleti személyiségeket irritáló bűnözőtársával együtt. Eugene Volokh, a UCLA jogi karának professzora felhívja a figyelmet arra, hogy a törvény értelmében nem lehet a neten nyugodtan bírálni sportolókat, vallási személyiségeket, sőt vállalatokat sem. És mivel a feltételek vagylagosak, nem kell, hogy a delikvens egyszerre bosszantson, sértegessen, fenyegessen és zaklasson - elég, ha az egyiket elköveti, (i) Multimédiákkal erősített középkat (Fotó: Nokia) Multimédiás funkciók középkategóriában Megjelent a Nokia 6125 MOBIL A hétfőn bemutatott Nokia 6125 mobillal már a középkategóriában is megjelennek a legvonzóbb multimédiás funkciók, például az fm rádió meg az mp3 zenelejátszó. Ez utóbbi esetén különösen hasznos, hogy a készülék memóriája félkörömnyi microSD kártyákkal is bővíthető. A kagylóformájú készülékben 1,3 megapixeles kamera és bluetooth is van. A Nokia 6125 várhatóan 2006 második negyedévében kerül a boltok polcaira, körülbelül 230 eurós kiskereskedelmi áron, adók és kedvezmények nélkül. (1) DIGITALIA A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/59 233 441; e-mail: digitalia@ujszo.com , Levélcím: Digitália, Nám. SNP 30, 814 64 Bratislava 1