Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-12 / 9. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 12. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ VEDOAAOSZTY1 A lap szerint Oroszország túllőtt a célon új évi gázultimátumával, túl nagy csapást mérve Ukrajnára és Európára, amit később nem tudott korrigálni az árkompromisszummal: ez ugyanis politikai válságot robbantott ki Kijevben és újabb energiaválsággal fenyegeti Európát. A gázfegyver kiszámíthatatlannak bizonyult, az ukrán kormány parlament általi menesztése a Kremlt is váradanul érte. A Nyugat kritizálta az orosz lépést, ezután sebtében meglelték a kompromisszumot, amely megóvta mindkét fél presztízsét. Az ukrán válság oka, hogy a megállapodás homályos, s így azt a politikusok tetszésük szerint értelmezhetik, tetemes veszteségeket kalkulálva. ■ Hallotta, az a szórakozott professzor a felesége szeretőjét dobta ki a karácsonyfa helyett? (Peter Gossónyi rajza) Kritika nélkül elhal a kultúra, élő, folyvást újjászülető kultúra nélkül pedig nincs nemzet se Ne féltsenek minket önmagunktól! A közelmúltban egy szlovákiai magyar alapiskola karácsonyi ünnepsége kapcsán az Új Szó hasábjain kisebb vita indult. A vitának a rendezvénnyel és a konkrét alapiskola színvonalával kapcsolatos részéhez nem kívánok hozzászólni. Egyikhez sem fűződik ugyanis közvetlen élményem. Halzl Józsefnek a január 4-i lapszámban megjelent írásához azonban lenne néhány hozzáfűznivalóm. H1ZSNYAI ZOLTÁN Az alapiskola rendezvényéről és a benne folyó pedagógiai munka nívójáról nyilvánvalóan a Rákóczi Szövetség elnökének sincsenek kielégítő ismeretei. A karácsonyi ünnepségre vonatkozóan írásában ezt el is ismeri. Amikor azonban a tanintézmény „egészének” védelmében kíván érvelni, saját tapasztalatok hiányában mindjárt két csúsztatásra is rákényszerül. Először is az alapiskolában folyó pedagógiai munka minőségének fémjelzése gyanánt - egyedüli érvként - azt írja: „a gimnázium diákjai rendszeresen részt vesznek a Rákóczi Szövetség által szervezett nagyszabású, Kárpátmedencei történelmi vetélkedőkön”. Az olvasó két dolgot nem ért. Az egyik az, hogy néhány diák történelmi ismereteinek - mindenképpen dicséretes! - színvonalából miként lehetséges az oktatás és a nevelés egészére következtetni. A másik pedig, hogy a gimnázium történelemből legjobb diákjainak teljesítménye miként függ össze az alapiskolai oktatás egészének minőségével. A következő logikai bukfenc megértése már valamivel több odafigyelést igényel. És jóval messzebbre vezet. „Sommásnak érzem azonban a leírtakat, mert a szöveg alkalmas arra, hogy az olvasónak- írja a vitaindító jegyzetre adott válaszában Halzl - „az alapiskola tevékenységének egészéről negatív véleménye alakuljon ki, akár még ellenreklámnak is tűnhet.” Nos, lehetséges, hogy a pártpolitikai intrikák ferde világában, ahol a populista ideológiák barikádjain összecsapó lelkes kortesek sohasem a logikát, hanem a csúsztatási lehetőségeket keresik, minden megnyilatkozás alkalmas mindenre. Az iskola és a kultúra azonban nem a politikai csatározások színtere, itt nincs helye az elhangzottak rosszhiszemű to- vábbgondol(tat)ásának. Legalábbis nem kéne lennie. A cikk írója egy iskolai rendezvényt bírált. És rámutatott bizonyos hiányosságokra. Ha kritikája jogos volt, minden bizonnyal máris hozzájárult a hiányosságok kiigazításához. Ha feltételezzük, hogy más iskolákban is léteznek a leírtakhoz hasonló hiányosságok - és nem hiszem, hogy van olyan ép ítélőképességű civil ember (vagy akár politikus!) a szlovákiai magyarok között, aki teljes mértékben kizárná ennek lehetőségét a cikk jótékony hatása még tovább is gyűrűzhet. A Rákóczi Szövetség elnöke úgy gondolja, mielőtt egy ilyen cikk megírásába belefog az ember, „a pozitív tényekről is érdemes volna előbb tájékozódni”. A vitaindító azonban nem szólt - nem is szólhatott - a tanintézményben folyó pedagógiai munka egészéről. Egy jegyzetben megfogalmazott kritikától nem várható el átfogó helyzetértékelés. Megítélésem szerint nincs olyan olvasó, aki valami hasonlót várna el ettől a műfajtól - és nagyon remélem, nincs olyan független szlovákiai magyar olvasó, aki egy egész intézmény porba tiprásaként érzékelné bizonyos hiányosságok felemlítését. A hosszú ideje szívósan csiholt ideológiai hisztériák eddig is rettenetes károkat okoztak már határon innen és túl. És nemkülönben a kettő között. Ilyen az izzó - de mélységesen termékeden, mert az elkötelezettség fokmérőjévé egyszerűsített, vagyis kontraszelekcióval együtt járó - magyarságféltés is. Mély meggyőződésem azonban, hogy Halzl József még mindig hiába hiszi alkalmasnak a szlovákiai magyar olvasót arra, hogy e nyilvánvalóan jobbító szándékkal írott kritika hatására az alapiskola „tevékenységének egészéről negatív véleménye alakuljon ki”. Ä Rákóczi Szövetség magyar- országi, nyugat-európai, kanadai és amerikai adományokból 2005-ben beiratkozási ösztöndíjat ad „a Szlovákia meghatározott régióiban élő, iskolai tanulmányaikat megkezdő kisdiákok részére”, olvasható a szervezet elnökének válaszcikkében. Az iskola kilenc elsősének szülei az inkriminált rendezvényen magától az elnöktől vehették át a borítékot. A kritika ennek az aktusnak a körülményeiről, az ebből az alkalomból elmondott „kor- tesbeszédről” - vagyis a politika iskolai megjelenéséről valóban meglehetősen csípős hangon, egyebek mellett a „Hajrá, magyarok!” felkiáltás felidézésével szól. (A cikk további részében ennek a csípősségnek már nyoma sincs.) Halzl József ezt így kommentálja: „Az ösztöndíjak iskolai közösségi ünnepségeken történő átadása nem »önreklámozás és magamutogatás« célját szolgálja, hanem szeretnénk széles körben kifejezésre juttatni, hogy a 2004. decemberi népszavazás után és ellenére sokan vannak Magyar- országon, akik ily módon is szeretnék szolidaritásukat kifejezni a határon túli magyarsággal, különösen a fiatalokkal, akiknek magyar iskolába történő behatása a magyar közösségek hosszú távú megmaradásának legfontosabb feltétele.” A szándék kétségtelenül elismerést érdemlő. Az indoklás azonban siralmas - és, sajnos, az anyaországi politikusok többségének gondolkodására igencsak jellemző. Utóbbi pedig a szándék Ahol egy álproblémával ekkora indulatokat lehet korbácsolni, ott egy percig sem kell kihalástól tartani. tisztaságával kapcsolatos véleményünk befolyásolására is alkalmas. Vegyük csak sorra legalább a legnyilvánvalóbb ellentmondásokat. A fentiekben foglaltak szerint tehát a Rákóczi Szövetség pénzosztó kommandója azokat kívánja győzködni az anyaországi társadalom kisebbik részének forintokban kifejezésre juttatott jó szándékáról, akiknek a gyereke már - vagy még mindig - magyar iskolába jár. Akik tehát a balvégzetű népszavazás gyógyíthatatlan lelki sérülésének kényszerű viselése, a kitagadottság érzésének mindig fel-felbuzgó keserűsége ellenére is azt szeretnék, hogy ivadékaik nemzetiszín pompont rázzanak. Az is nyilvánvaló a fentiekből, hogy a Rákóczi Szövetség a „magyar iskolába történő beíratás”- ban és nem az ott maradásban látja a „magyar közösségek hosszú távú megmaradásának legfontosabb feltételé”-t. Arról tehát megfeledkeznek a velünk szolidárisak támogatási stratégiákat kidolgozó képviselői, hogy sok helyütt jóval kevesebb diák fejezi be a magyar alapiskolát, mint amennyi elkezdi. Es sokszor éppen a legtehetségesebbek (szülei) gondolják úgy, hogy valamelyik angol, német vagy - ne adj’ isten - szlovák nyelvű iskola szolgálja jobban gyermekük hosszú távú érdekeit. Németh László annak idején jó pár megszívlelendő dolgot írt már a „minőség forradalmáról”, korszerű nemzetstratégia kialakításánál jó lenne legalább azt figyelembe venni. Ami pedig a népszavazás felemlegetését illeti, hát az aztán a legkevésbé sem korrekt. Mintha mi indítványoztuk volna, hogy egy üyen lehetetlen aporiával mélyítsék tovább a szakadékot egymás között! Az odaát folyó permanens választási kampány ugyanis az oka, hogy az egyik oldal szélsőségesei úgy gondolták, hatásos lenne, ha most egy nagyobb publikum előtt fogyasztanák el a maguk kis betevő nemzethalálát. Persze mára a kisebbségi elitek berkeiben is oda fajult már a helyzet, hogy mindig az a magyarabb, aki többet követel ettől a „szegény, álmos Magyarországtól”. Nem mi tehetünk róla, hogy így szocializálódtunk. Számunkra ráadásul nem is volt igazi tétje ennek a népszavazásnak. Az utazás kérdését egyébként a sikertelen referendum ellenére is meg fogják oldani, mégpedig eurokon- form módon. És lesz, ahol néhány éven belül magától oldódik meg. Hogy a nemzeti összetartozás szimbóluma is kikerekedhetett volna ebből? A magyarigazolványon („magyar preukaz”, ahogy olykor a csallóközi fatengelyesen haliam) még a Szent Korona is rajta van, az mért kevésbé megfé- lelő szimbólumnak, mint egy uniós útlevél? Szóval nincs félelemre ok. Ahol olyan erős a nemzeti érzés, hogy egy álproblémával ekkora indulatokat lehet korbácsolni, és egy fél nemzetet fanatizálni lehet, egy percig sem kell kihalástól tartani. És ne féltsenek bennünket önmagunktól se. Kritika nélkül el- csökevényesedik a kultúra. Élő, folytonosan újrateremtődő kultúra nélkül pedig nincs nemzet se. Ne kételkedjenek ennyire aktívan öntisztulásra való képességünkben, mert ez az évek óta tartó fokozott aktivitás lassan már megfojtja ezt a képességet. És minden jó szándék ellenére veszélybe so- doija a megmaradást. _ KOMMENTÁR Két per keleten KOCUR LÁSZLÓ Tegnap újra letette a hivatali esküt Nurszultan Nazarbajev, majdnem szultán, Kazahsztán új (örökös?) köztársasági elnöke, aki 1991-től tölti be a stratégiai helyzetű közép-ázsiai ország vezetői posztját. A beiktatási ceremónián Vlagyimir Putyin orosz és Viktor Juscsenko ukrán elnök is részt vett, majd a kazah állami televízió által élőben közvetített pazar esemény után tárgyalóasztalhoz is ült a két atomhatalom nemrég még gázárakon civódó ura. Vagyis a korábbi kommunista párti első titkár újabb hét évre szóló „megkoronázása” csak politikai kulisszaként szolgált a relatíve semleges területen való tárgyaláshoz. Igaz, jelenleg a két államfő legkisebb gondja is nagyobb ennél, de ne feledkezzünk meg róla: a héten mindkét országban sor került egy-egy fontos bírósági tárgyalásra. Kijevben hétfőn tárgyalták Georgij Gongadze, az Ukrajinszka Pravda internetes újság 2000-ben brutálisan meggyilkolt - lefejezett - riporterének ügyét. Moszkvában pedig a Forbes magazin orosz kiadása főszerkesztője, Paul Klebnyikov feltételezett gyilkosai álltak a bíróság elé. Gongadze leggyakoribb témája a korrupció volt, gyakorta bírálta Leonyid Kucsma elnök rendszerét, melyet a velejéig áthatott a korrupció, beleértve az államigazgatás legfelsőbb szintjeit. Az ügy jelenlegi állása szerint - egy testőr által készített hangfelvétel a bizonyíték - az újságíró eltávolítását maga Kucsma elnök rendelte el, óvatosabb megfogalmazás szerint a Melnyicsenko által készített hangfelvételen egy Kucsmáéhoz nagyon hasonló hang beszélget az ukrán belügyminiszterrel a gyilkosságról. Ennek ellenére eljárás csak a három egykori rendőr (negyedik társukat körözik) ellen folyik. Hogy kitől kaptak megbízást, azt nem vizsgálják. Két csecsem vádolnak Moszkvában az amerikai-orosz főszerkesztő meggyilkolásával. Klebnyikovot akkor lőtték le, amikor kilépett a szerkesztőség épületéből. A vád szerint a tekintélyes gazdasági lap főszerkesztőjének meggyilkolását a Beszélgetések egy barbárral című inteijúkötet „hőse”, egy szakadár csecsen hadúr rendelte meg, mivel nem tetszett neki, amit Klebnyikov írt róla. Klebnyikov ugyanakkor dokumentumkönyveiben és cikkeiben nyíltan beszélt arról, hogy Oroszországban a szervezett bűnözés kéz a kézben jár a nagy- politikával; a keresztapák keze a Kremlig is elér. így elég sok embernek volt/lehetett az útjában. Persze, egyszerűbb az egyébként is elő- ken'theteden csecsen hadúrra fogni a dolgot... A sajtó a Freedom House értékelése szerint Oroszországban nem szabad, Ukrajnában részben szabad. így nem csoda, hogy mindkét pert hatalmas érdeklődés övezi a világsajtó részéről, hisz a sajtószabadság elleni példádan támadásokról van szó. Anélkül, hogy pateti- kusak szeretnénk lenni: az emberek igazság megismerése iránti vágya sérült, így joggal várható el, hogy az ügyek végére pont kerüljön. Vajon eszébe jutott-e ez a két államfőnek Ásztanában? JEGYZET Pr-demokrácia BUCHLOV1CS PÉTER Pesten már javában áll a bál, magyar vizsla tépi a szélkakast, a szocialista turulmadár pedig a narancsszínű öleb kaffogásait csipegeti össze. Jó kis állattam képzavar ez, így néz ki per pillanat a választási show. S mindeközben senki sem tudja megmagyarázni: vajon egy alig pár hónapos civil szerveződés mikéntjutott több százmillió forinthoz, célirányos, masszív agy- radírozásra, és azt sem: miből gondolta a Fidesz vezérkara, hogy a Financial Times majd jól beszopja azt a nyomorult bocsánatkérést a Gyurcsány-kormány fizetett hirdetései kapcsán. Ám azt sem, a postáról miként kerülhet pillanatok alatt bármi az egyik vagy másik pártközpont bugyraiba. Már a posta is csak Fideszes vagy MSZP-s lehet? Merthogy az ominózus faxot a Fidesztől a postára küldték, onnan viszont rögtön az MSZP-nél kötött ki... Most aztán fekáliazá- por, csak éppen Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédét felejtette el tökéletesen mindenki. Akit pedig nem pártistállóból szalajtottak, jogászi kvalitásait pedig nem gyorstalpalón szerezte. Még csak oda se bagóznak rá, minek is, bíráló szavai természetesen és kizárólag csak a másikra vonatkoznak, ekképp kerek a nagy magyar tudathasadás, hogy egy újabb képzavarral éljek. Ám Operettországból térjünk csak haza, Abszurdisztánba. Ahol a képviselők kilóra vásárlását egyetemen kéne tanítani, s ahol például az MKP a nyitrai választási kudarcról máig hallgat, mint a sír, ha pedig megszólal, akkor mellébeszél. Pedig általánosságokon, píárdumán és stratégiai maszlagon kívül illene a konkrét hibákat - személyes felelősséggel együtt - közölni a választóival, ám megsértődni és foghegyről beszélni már tökéletesen megtanult. S ahol a többi párt pedigréjétől csak még inkább káromkodni volna kedvünk. Mert igaz ugyan, hogy az MKP esetében nemrég a választó büntetett, jogosan, ám ezzel a következő négy évre saját magát is büntette - meg is érdemli. Ugyanakkor továbbra is bűzlik valami a szőnyeg alatt, nincs érdemi tisztázás, csak valami rosz- szul felfogott, kollektív önvédelmi görcs van. Választások évében pedig ugye ne váljon az ember önkritikát, senkitől. De mit váljunk el vidéken ott, ahol ön- kormányzati gyűlésekre csak hajléktalanok járnak melegedni, és mezei tudósítók ugranak be egy kis önkínzásra. Vagy ott, ahol képviselők panaszkodnak, hogy szeretett polgármesterük évek óta nem közöl velük semmit, ami a testületre tartozna - s ezt inkább a sajtónak sírják el, ahelyett hogy számon kérnék rajta, vagy ott, ahol az emberek még a saját alapvető jogaikkal sincsenek tisztában. Mindezt ugyebár nem lehet választási kampánnyal, vásári borosztogatással, bratyizó, urambátyámos lekezelésekkel orvosolni. Ez van, és nem lehet másik csatornára váltam. Agyhalál.