Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-12 / 9. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 12. FÓKUSZBAN: AZ INGATLANADÓ BEFIZETÉSE 3 Azoknak kell adóbevallást tenni, akik tavaly vagy legkésőbb idén január 1-jén jutottak hozzá ingatlanjukhoz Nagy büntetés vár a bliccelőkre Az űrlapok a tavalyihoz képest nem változtak, kitöltésükhöz segítséget kérhetünk a községi hivatalban (TASR-felvétel) Pozsony. Január végéig újabb kellemetlen köteles­ség vár az ingatlantulajdo­nosokra: be kell nyújtaniuk az adóbevallásukat. Az el­múlt évhez képest azonban jó hír, hogy idén ez lényege­sen kevesebb embert érint. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Tavaly szinte minden ingatlan- tulajdonosnak adóbevallást kellett tennie, a pénzügyminisztérium így akkor a bevallás határidejét február végére tolta ki. Idén vi­szont már csak azoknak kell beval­laniuk a lakásukat, földtulajdonu­kat, családi házukat, garázsukat, üdülőjüket vagy egyéb ingatlanu­kat, akik tavaly vagy legkésőbb idén január elsején jutottak hozzá, vagy változásokra került sor a ko­rábban bevallottakban. Adóívek és időpontok Változott a határidő is. Idén így legkésőbb január 31-ig el kell jut­tatnunk bevallásunkat a városi vagy községi hivatalhoz. Mivel idén január 31. keddre esik, ez így ténylegesen is az utolsó nap, ami­kor még büntetlenül benyújthatjuk a nyomtatványt. Ha postán küld­jük el a bevallást, ezt ajánlott levél­ben kellene megtennünk, hogy később ne legyenek nehézségeink. A bevallást abban a községben kell megtennünk, ahol az ingatla­nunk található. Az űrlapok a tava­lyihoz képest nem változtak. Ki­töltésükhöz segítséget kérhetünk a községi hivatalban, a pontos utasításokat azonban a pénzügy­minisztérium is közzétette hon­lapján ( www.finance.gov.sk ). A tárca honlapján az adóíveket is megtalálhatjuk, amelyeket ki­nyomtatva ugyanúgy felhasznál­hatunk, mint a községházán be­szerzett űrlapokat. Nem prHpiriPs késnünk 3. beval­lássál, hiszen elmulasztásáért a község a magánszemélyeknek és a társaságoknak is büntetést szabhat ki. Ha január 31. után tesszük meg a bevallásunkat, minden nap késésért az adónk 0,2 százalékának megfelelő bün­tetést szabhatnak ki. Ha a községi hivatal felszólítására sem reagá­lunk, magánszemélyek esetében legkevesebb 200, vállalkozók esetében legkevesebb 2000 koro­nás büntetésre számíthatunk. Meddig kell kifizetni az adót? Magát az adót azonban csak később kell kifizetnünk. A közsé­gek május 15-ig az összes ingat­lantulajdonos számára kivetik az adót. Ezt így természetesen azok­nak is fizetniük kell, akik idén nem tettek adóbevallást. A közsé­gek által kiszabott díj kifizetésére 15 napunk marad, vagyis leg­később május 31-ig meg kell térí­tenünk az adót. A lakásadó esetében az adóalap a lakás és a pince alapterülete négyzetméterben megadva. Nem számítjuk bele ugyanakkor az adóalapba az erkélyeket. Az alap­területet kell beszoroznunk a köz­ség által kiadott díjszabással. A közös helyiségek alapterületét nem kell figyelembe vennünk, mi­vel ezért nem adózunk. Ugyanígy nem kell adót fizetnünk a telekért sem, amin a lakóház áll. Ha tel­künk van, akkor az adóalap ennek az alapterülete négyzetméterben, amit a község által kiadott díjsza­bással szorzunk. Ha egy adott kö­zségben több, azonos díjtételű tel­künk, például kertünk van, akkor ezek után együttesen adózhatunk. Változások a fővárosban Az idei évtől kezdve a pozsonyi ingatlantulajdonosok egy köz­ponti hivatalban nyújthatják be az adóbevallásukat. A Bodza utcai (Bazová ulica 6-8, P. O. Box 13, 821 08 Bratislava 2) hivatalban hétfőnként 8 és 17, kedden, szer­dán és csütörtökön 8 és 16, pénte­ken pedig 8 és 15 óra között fo­gadják az ügyfeleket. A hivatal te­lefonszáma, ahol az ingatlanadó­ról bővebb információkhoz jutha­tunk 02/5935 6954, a főváros ezenkívül azonban a honlapján, www.bratislava.sk is tájékozta­tást nyújt. Ez utóbbiról a szüksé­ges nyomtatványokat is letölthet­jük. Az adóbevallást január 31-ig be kell nyújtani, legkésőbb május 15-ig pedig az összes adózó meg­kapja a fizetési felszólítást, amit május 31-ig meg kell téríteni. Po­zsonyban az ingatlanadó díjsza­bása városrészenként változó. A lakások négyzetmétere után 9-12 koronát fizetnek, a garázsok ese­tében ez 36 és 48 korona között mozog, (mi) Érsekújvárban a tavalyi évhez viszonyítva változatlan maradt az ingatlanadó Szombaton is fogadják az adófizetőket ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. „Hétfőtől péntekig 8 és 17, szombaton pedig 8 és 12 óra között fizethetik be az ingadanadót a városi hivatal pénztárában az ügyfelek” - mondta Ágh Péter, a városi hivatal elöljárója. 50%-os adókedvezményben részesülnek a súlyosan egészségkárosodottak, to­vábbá a hetvenedik életévüket be­töltő érsekújvári lakosok. Abban az esetben, ha az ingaüan többek társ­tulajdonában van, a kedvezmény csupán az idős lakó adórészét érin­ti. A városi hivatal honlapján ( www.novezamky.sk ) az adózók megtalálják a szükséges nyomtat­ványokat és az ingatlanadó kiszá­mítását segítő számológépet is. A városi ingatlanadó a tavalyi évhez képest változatlan maradt. A lakás- tulajdonosok 3,50 koronát üzemek minden négyzetméterért. A családi házak tulajdonosai ugyanennyit fi­zetnek a lakott terület négyzetmé­teréért. Esetükben azonban min­den további lakószinttel (beleértve a tetőteret és a pincét is) az adóté­tel 2 koronával emelkedik. Érsekúj­várban a beépített terület, az udvar értéke négyzetméterenként 140 korona, ebből az évi adóalap 0,4 százalék. A járási székhelyen a te­lek értéke 1400 korona/négyzet- méter, éhből az évi adóalap 0,5 szá­zalék. A kiskerttulajdonosok négy­zetméterenként 10,50, a garázstu­lajdonosok négyzetméterenként 17,50 korona ingatlanadót fizet­nek. A szántóföldek, gyümölcsösök tulajdonosainak a terület 26,29 ko­ronás négyzetméterenkénti értéké­nek 0,25 százalékából számítják ki až ingatlanadót. Érsekújvárban az ingatlanadó-fizetőknek legkésőbb február 28-ig kell eleget tenniük kötelességüknek, (száz) Hétközben reggel nyolc órától várják az ügyfeleket Alacsonyabb garázsadó UJ SZO-H1R Dunaszerdahely. A város képvi- selő-testülete egyetlen változásról döntött: a társasházak alatti nem lakott területek (nebytový pries­tor), pl. garázsok után fizetendő adót 56-ról 21 koronára csökken­tette. Az ingatlanadó egyébként az adóalap 0,25%-a, kertek, beépített és egyéb területek esetében 0,5%- a. A városi hivatal hétfőn és szer­dán 8 és 16, pénteken 8 és 13 óra között fogadja az ügyfeleket. (Az ebédszünet 11.45-től 12.15-ig tart.) Nagymegyeren az illetékek nagy része nem változott a tavalyi­hoz képest. A városhoz tartozó Izsap község lakóinak talán jó hír, hogy csökkent az ingatlanadójuk, ezentúl ugyanannyi lesz a szántó­földek után fizetendő adó, mint Nagymegyeren, azaz 0,12348 ko­rona négyzetméterenként. Vállal­kozóknál 25-ről 26-ra, családi há­zaknál 2,50-ről 2,60-ra emelkedett az ingatlanadó, a beépített terüle­tek és udvarok után pedig 38 fillért kell adózni négyzetméterenként. „Hasonló mértékben emelték az építkezési területek utáni illetéket: 2,56-ról 3,80-ra” - tájékoztatta la­punkat Dúžik Zsuzsanna, a pénz­ügyiosztályvezetője. (jóm) A telekadó nagysága a felhasználástól is függ Két kassai díjkategória UJ SZO-TUDOS1TAS Kassa. A magisztrátus tájékozta­tása szerint azoknak a polgároknak kell adóbevallást tenniük, akiknél az elmúlt évben személyes vagy az ingatlant érintő változások álltak be. A személyes változások között a név- és lakhelyváltozás, valamint az elhalálozás szerepel, jogi sze­mély esetében cégösszevonás, likvidáció, címváltozás és minden egyéb, a cég működésére hatással lévő módosítás említhető. Az ingat­lan és tulajdonosa viszonyának vál­tozásai közé sorolható például az ingatlan megszerzése vagy elvesz­tése, és bárminemű olyan átalaku­lás, mely az adókötelesség megvál­tozását eredményezi. Azok a polgá­rok, akik esetében semmilyen vál­tozás nem állt be, és adóbevallásu­kat tavaly február 28-ig megtették, új adóbevallást nem kell beadniuk. Kassa város ingatlanadó szem­pontjából két különböző kategóriá­ba sorolja az egyes katasztereket. Az első kategóriás, belvároshoz kö­zelebb eső városrészek adója több műit a távolabbi, második kategó­riás helyeké. A családi házak min­den megkezdett négyzetméteréért az első kategóriában 6, a második­ban 4 koronát kell fizetni, rekreáci­ós célokra felépített hétvégi házak­nál egy négyzetméter adója egysé­gesen 22 korona, míg a különálló garázsoké 30, illetve 20 korona. Vállalkozási célokra használt épü­letek esetében a négyzetméterek adója 120 és 50 korona. A telkek adójának nagysága a terület nagy­ságán kívül attól is függ, milyen cél­ra használják az ingatlant; a díjsza­básban külön szerepel a szántó­föld, a kert vagy a beépített terület. Az adóalapot ebben az esetben a te­rületnagyság és a terület-besorolási érték szorzata képezi, az adó pedig ennek a számnak a 0,35-0,75%-a, a kataszteri besorolástól függően. Nem változott a tavalyi évhez ké­pest a lakások adója, négyzetméte­renként egységesen 8 koronát kell fizetni. Azoknak a polgároknak, akik legkésőbb 2005. december 31-ig betöltötték 70. életévüket, lakás- és házadójuk automatikusan csökken 30 százalékkal, a telekadó fizetése alól pedig mentesülnek. Az adót csekken, banki átutalással vagy a magisztrátus pénztárában lehet be­fizetni, mely munkanapokon nyit­va tart. Az adóbevallásra jogosul­tak a lakhelyük szerinti adóhivatal­ban adhatják le a megfelelő irato­kat. (kozs) A lakásadó négyzetméterenként idén 3,50 korona Jelentős változás nélkül ÚJ SZÓ-HÍR Komárom. A tavalyihoz képest idén szinte egyáltalán nem változik az ingatlanadó a városban. A lakás­adó Komáromban négyzetméte­renként 3,50 korona, Őrsújfalu vá­rosrészben 1,40 korona, a többi, Komáromhoz tartozó területen 1 korona. Családi házak esetében az adó - ugyanebben a sorrendben - 5,25, 2,50, illetve 2 korona. A két utóbbi érték a tavalyihoz képest 50-50 fillérrel lett több. Az emelést az új jogszabály tette szükségessé, amely megszabja a legmagasabb és a legalacsonyabb érték közti maxi­mális különbséget. A hetven év fe­letti polgárok lakás és családi ház esetében is 50 százalékos kedvez­ményben részesülnek. A garázsok négyzetméteréért Komáromban 21, Őrsújfalun 8,40, a többi terüle­ten pedig 6 korona ingatlanadót kell fizetnie tulajdonosának. „A polgároknak lehetőségük yan négy részletben befizetni az adót” - mondta Prodovszky Katalin, a vá­rosi hivatal adó- és illetékosztályá­nak vezetője. A befizetés banki át­utalással vagy a hivatal pénztárai­ban is történhet, (vkm) VflWHflfÖ IPtifÁWáT fÖ8»<É0É«N l>H»Qlt it,: I 1 rótt ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA A Nap kel 07.41-kor - nyugszik 16.19-kor A Hold kel 14.02-kor - nyugszik 06.41-kor A Duna vízállása - Pozsony: 280, árad; Medve: 125, apad; Komárom: 155, apad; Párkány: 100, apad. Országszerte napos időre szá­míthatunk. A ko­ra reggeli órák­ban az alacsony­abban fekvő terü­leteken ködfoltok kialakulása lesz jellemző. Hajnalra alaposan lehűl a levegő: -5 és -10 fokig is süllyed­het a hőmérő higanyszála. Észak­nyugaton és a magasabban fekvő völgyekben akár -15 fokot is mér­hetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és 3 fok között va­lószínű. Pénteken derült ég és a maihoz hasonló hőmérsékleti ér­tékek várhatóak. Kedvező hatá­sú időjárás vár­ható, nem kell közvetlen front­hatásra számíta- ____________ nunk. Nagyobb a szellemi és fizikai teherbírásunk, jó az összpontosító készségünk. A szív- és érrendszeri megbetegedé­sekben szenvedők lehetőleg tart­sák be az orvosi előírásokat. A hajnali órákban a szennyező anyagok okozhatnak légzési ne­hézségeket, mert a légköri viszo­nyok miatt nagyobb a koncentrá­ciójuk. Holnap a maihoz hasonló hatásokkal kell számolnunk.

Next

/
Thumbnails
Contents