Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-09 / 6. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 9. Kitekintő 11 Agrárforradalmat indított egy norvég férfi Afrika legszegényebb országában: az általa létrehozott Éden Alapítvány nevében növényekkel kísérletezik Édenkert a Szaharában? A közmondás szerint az éhezőn az segít a leghatékonyabban, aki nem halat és kenyeret ad neki, hanem hálót, és megtanítja halászni. Hasonlóval próbálkozik egy norvég férfi, aki Afrika legszegényebb országában indított agrárforradalmat - a szónak nem politikai, hanem botanikai értelmében. MTI-JELENTÉS A helyszín Niger, egy volt francia gyarmat, ahol a lakosság lélekszáma 12 millió, az átlagos életkor 44 év, az emberek mintegy 86 százaléka analfabéta. A nyugat-afrikai országban két kézen meg lehet számolni az iskolákat, kórházakat, iható vizet adó kutakat. Niger fő problémája a Szahara, amely folyamatosan terjeszkedik, szinte feltartóztathatatlanul zsugorítva a földművelésre alkalmas terület nagyságát. Ha pedig nem terem sem gabona, sem kukorica, sem manióka vagy batáta, akkor éhen pusztulnak a háziállatok, az emberek éheznek, a leggyengébbek pedig - főként a gyermekek - tömegével halnak meg. Arne Victor Garvi nyolc évvel ezelőtt érkezett Nigerbe, hogy fölvegye a küzdelmét a Szaharával. Rögtön belátta, hogy a sivatagosodást nem képes feltartóztatni - rájött viszont arra, hogyan lehetne mégis segíteni a nigeri éhezők millióin. A módszer pofonegyszerű, csupán a bevált gondolkodási sémáktól kell elszakadni. A Földön mintegy 78 ezer olyan növényfaj él, amely ehető. Az ember azonban a törzs- fejlődés és a civilizáció évezredei során lecövekelt mintegy húsz fajnál: ezek fedezik növényi eredetű táplálékának kilencven százalékát. A nehézség abban áll, hogy e húsz növényfaj egyike sem bírja a sivatagi éghajlatot, a szárazságot. Ezért olyan haszon- növényeket kell találni, amelyek elviselik a Szahara mostoha körülményeit - hirdeti az 51 éves norvég. A szót tett követte: Garvi a negyedik látogatása során magával hozta a norvégiai Stavangerből hűtőszekrényét és zongoráját, és letelepedett Zinderben. A várostól húsz kilométerre vásárolt egy ültetvényt, ahol az általa létrehozott Éden Foundation (Éden Alapítvány) nevében növényekkel kísérletezik. Megállapítja, melyik bírja a nigeri klímát, melyik képes életben maradni, fejlődni, termést hozni, szaporodni. Számos fehér ember, számos kormány és nem kormányzati szervezet úgy véli, Garvinak elNyolcéves itt-tartózkodá- sa óta Ante Victor Garvi százhatvan növényfaj sivatagi tűrőképességét tesztelte le. ment az esze. A Zinder környéki parasztok viszont azt mondják, a norvégnak igaza van. És az ő érveik kézzelfoghatóak: néhány éve még éheztek, ma viszont gazdag termést takarítanak be az ültetvényről. Az éghajlat nem változott meg, a térségben változatlanul évi mindössze 125 milliméter csapadék hullik, az ültetvény parcellái ennek ellenére zölden virítanak. 1997 óta Garvi fiával és menyével - akik szintén tevékeny résztvevői a programnak - 160 növényfajt tesztelt sivatagi tűrőképességük szempontjából. Munkájukat tucatnyi önkéntes nigeri segíti. Módszerük egyszerű: a potenciális haszonnövények magvait elültetik, majd figyelik a kikelt magoncok fejlődését. Öntözés vagy egyéb ápolás nem szükséges. Az életképes fajok a föld alatt burjánzó gyökérzetet fejlesztenek, amely mélyre lehatolva képes nedvességet fölszívni és életben tartani a növényt. Amelyik eljut a virágzásig, annak magvait Garvi zin- deri lakásában egy fehér dobozba teszi, és az őt fölkereső parasztoknak odaadja azzal, hogy „próbáljátok ki a földeteken!” Propagandát, reklámot nem csap növényeinek a norvég: kivárja, hogy a parasztok maguktól keressék fel. Ültetvényét járva Garvi büszkén mutatja a hamburgi Der Spiegel riporterének az érdesrózsa nemzetségbe tartozó Cordia nevillii nevű növényt, amelynek apró gyümölcséből szirupot lehet készíteni. Szépen fejlődik a Dania nemzetség képviselője is, amelynek termése a földimogyoró ízére emlékeztet, de édesebb annál. Némely növénynek öt év kell ahhoz, hogy szárba szökkenjen és termést hozzon. Garvi és családja évi 50 ezer euróból él meg, és működteti a projektet Zinder közelében; a pénzt barátaitól kapja. A norvég bírálja Európa kormányait, amelyek szerinte kiskorúként kezelik Afrikát. Úgy véli, hogy a fekete földrész csak akkor fejlődhet, ha megszűnnek a fejlesztési segélyek, és Afrika rákényszerül arra, hogy hasznosítsa, amije van, majd abból új ötleteket dolgozzon ki saját talpraállása és boldogulása érdekében. Garvi szerint olyan haszonnövényeket kell termeszteni, amelyek elviselik a Szahara mostoha körülményeit (Képarchívum) Nigerben tömegével pusztulnak el gyerekek, mert nem kapnak elég élelmet (Reuters-felvétel) Ma már csak táblák emlékeztetnek arra, hogy valaha művészek lakónegyede volt; helyettük bankárok, ügyvédek és milliárdos szülők gyerekei élnek itt New York szíve, a Greenwich Village megszűnt dobogni MTI-JELENTÉS New York. New York egykori művésznegyedében, a Greenwich Village-ben ma már csak táblák emlékeztetnek rá, hogy valamikor olyan írók laktak itt, mint Mark TVvain, Edgar Allen Poe, Ernest Hemingway, John Steinbeck vagy olyan muzsikusok, mint Bob Dylan - a Washington Square házaiba csak hollywoodi sztárok és más multimilliomosok tudnak beköltözni. A Village meghal, figyelmeztetett a Village Voice című helyi lap, vagy ahogyan a brit Observer címoldalán olvasható: „New York szíve megszűnt dobogni”. Már az utcák vonalvezetése is tanúskodik Manhattan ezen egyedülálló részének ellenálló szelleméről. Kacskaringó- sak és görbék, mert amikor a 19. század elején a félszigeten a nyílegyenes utcákat kiépítették, a „falu” már kialakult, saját életét élte, ami lehetetlenné tette betagozódását. Az indiánok ösvényei és a holland gyarmatosítók földjei mentén létesült utcáknak neve és nem száma van, az ott épült házak alacsonyak. A második világháború után a lakónegyed nagy erővel vonzott magához művészeket, excentrikus alakokat és homoszexuálisokat, akik nyomában azután a háború ellenzői, hippik és beat-csillagok érkeztek. A Greenwich Vülage-et átszelő Christopher Streeten tartották 1969-ben tiltakozó felvonulásukat a homoszexuálisok a New York-i rendőrség razziái ellen. Abban az időben havi 30 dollárért lehetett ott lakást bérelni - amint azt Paul Simon egyik dalában megénekelte. Ma ez az összeg egy ebédre sem elég. A történelem iróniája, hogy napjainkban a felső tízezerhez kell tartoznia annak, aki a Village-ben akar lakni, és ezért a negyed ma már rendkívül homogén, ami igen nagy veszteség. Művészek helyett bankárok, ügyvédek és milliárdos szülők gyerekei élnek itt. Az átalakulást az utóbbi időben különösen jól láthatóvá tette a luxus apartmanok megépítése és az előkelő butikok megnyitása. Régen volt, meghitt kávéházak helyén ma jobb esetben a Starbucks presszólánc boltja, rosszabb esetben egyéb üzletek működnek. Turisták tömegei érkeznek autóbuszokon, mert ismerik a negyedet a Friends televíziós sorozatból; igaz, azt Kaliforniában forgatták. Sokan vélik ügy, hogy ez a fajta átalakulás egész Manhattanre jellemző, és a város úton van afelé, hogy egyfajta gigantikus témapark legyen, amely éppen úgy mentes a cigarettahamutól és a kutyapiszoktól, mint a floridai Disney World. A hatvanas években havi haťrtiinc dollárért lehetett itt lakást bérelni Napjainkban a felső tízezerhez kell tartoznia annak, aki a Village-ben akar lakni (Képarchívum)
