Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-09 / 6. szám, hétfő
Ta AUTO-MOTOR 2006. január 9., hétfő 10. évfolyam 2. szám A tanulmánymodellben csak játéknak hitt Karakuri ülésmozaikból valóság lett, és páratlan belsőtér-elrendezési variációkat kínál a kompakt egyterűek osztályában Mazda5 2.0i Active7: Varázslatok 6 + 1 ülésre Háromszemélyes középső kanapé; A Mazdák uniformizált számmegjelölései a márka egyterűit is elérték: az alsó középkategóriás Premacy utódja például az eddig szabad 5-ös számot kapta. Persze nemcsak ebben, hanem néhány egyéb lényeges dologban is különbözik az elődtől. TESZT Karakuri-metamorfózisok: 1. Két középső fotel, tárlóhelyekkel; Ezek egyike a 7 férőhely, a másik pedig a két oldalsó tolóajtó, amelyet ebben a szegmensben egyeden más gyártó sem kínál. A kocsit az erősebbik benzinmotorral éš a hozzá tartozó legmagasabb szereltségben kaptuk meg a szokásos tesztelésre. Külalak, besorolás A Mazda5 tipikus C-szegmens- beli minivan, ami azt is jelenti, hogy a hasonló besorolású 3-as alapjaira épült. Padlólemezét ehhez persze jócskán meg kellett nyújtani, elsősorban a három üléssor miatt. A férőhelyek számát is figyelembe véve négy közvetlen konkurense akad (Opel Zafira, Toyota Corolla Verso, Renault Grand Scénic, VW Touran), az 5-6 személyes alsó középkategóriás egyterűek közül pedig a Fiat Multiplával, a Honda FR-V-vel, a Ford Focus C-MAX-szal, a Citroen Xsara Picassóval vagy a Nissan Almera Tinóval lehetne összehasonlítani. Külalakja pedig olyan, mint a legtöbb kategória- társáé: nem túl attraktív, mert buszlimuzinnál ez nem járható út, de az ívekkel-felületekkel (tetővonal, motorháztető) és a részletekkel (elülső/hátsó lámpatestek) a lehetőségekhez képest fiatalossá varázsolták a formatervezők. Komfort, szereltség, térkínálat A kocsi szereltségi alaplistája a A rádió a szép formájú volánról (is) kezelhető, a sebességváltó kar példásan kézre áll tesztelt legmagasabb fokozatban rendkívül gazdag. Néhány a legértékesebb holmik közül: teljes körű elektronikus menetszabályozás, oldallégzsákok elöl, függönylégzsákok hátul is, xenonégős fényszórók, automata légkondi, fedélzeti számítógép, hat- hangszórós, távirányítható, moduláris audiorendszer. Tesztautónk ezen kívül tolatókamerával, navigációs rendszerrel és távirányítható DVD-lejátszóval, is fel volt szerelve. Amiben azonban a Mazda5 valóban egyedi, az a megalkotói által Karakurinak elnevezett, minden szereltségi szinten kínált ülésrendszer. Lényege, hogy az előre-hátra tologatható második sor 2 foteljének ülőlapjai alól az igényeknek megfelelően vagy egy dupla pohártartóval kiegészített jókora rakodóboksz, vagy pedig egy harmadik (igaz, inkább csak gyerekekre méretezett) ülés csomagolható ki. S ha még ennyi is kevés, a koffer teljesen sík padlójából egyszerű mozdulatokkal további két, elfogadható kényelmet nyújtó ülés állítható szolgálatba, amelyek a szélesre nyíló tolóajtóknak köszönhetően viszonylag kényelmesen megközelíthetők. Igaz, mögöttük már aprócskára zsugorodik a poggyásztér, ötszemélyes kivitelben viszont egész tisztességes helykínálattal gazdálkodhatunk. A kocsi belteréről pedig tömören annyit, hogy szépre és ízlésesre sikerült. A titánezüst középkonzol kissé „technóssá” teszi az összképet, de ezt jól ellensúlyozzák például a kellemes tapintású, zsíros műanyagok, plusz az elegáns formájú, bőrbevonatú volán. Az ergonómia pedig egyenesen példás: a klímaberendezés például a legkönnyebben kezelhetők közé tartozik, a magasra ültetett váltókar abszolút kézre áll, és a többi kezelőszerv is ott van, ahol becsukott szemmel keresnénk. Motor, meghajtás, menettulajdonságok A kétliteres benzinmotor minden helyzetben kellő erőtartalékkal mozgatja az autót, és bár nyo- matékának csúcsértékét eléggé magas fordulatszámon éri el, „alulról” is tisztességesen húz. Külön erénye a csendes járás és a teljesítményhez, valamint a kocsi formájához-méreteihez képest elfogadható fogyasztás. Az ötfokozatú váltót tökéletesen testre szabták: első három fokozata viszonylag rövid, ami dinamikus vezetést garantál biztonságos előzésekkel, a hosszabb „négyes” és ’’ötös” pedig a gazdaságos közlekedés előfeltétele. A kar rövid, pontos pályákon jár, ami további A hagyományos buszlimuzin-forma a szép ívű motorháztetőtől és a lendületes tetővonaltól kapott egy kis dinamikát (A szerző felvételei) adalék a vezetés komfortjához. A menettulajdonságok természetesen nem sportkocsisak, de a nagy tengelytáv stabilan vezeti az autót, és az útegyenetlenségeket is jól megszűri. A rugózás éppen annyira kemény, hogy a magas karosszéria ne bólogasson a kanyarokban, de a legkisebb mértékben sem ráz. Mindent egybevetve ebben a kategóriában ritkán találkozni a meghajtás és az országúti viselkedés olyan példás összhangjával, mint amit a 146 lóerős benzinmotoros Mazda5- ösnél megtapasztalhattunk. Hengerűrtartalom: Legnagyobb teljesítmény: Legnagyobb forgatónyomaték: Sebességváltó: Legnagyobb sebesség: Gyorsulás 0-100 km/óra: Menetkész tömeg: Méretek (h/sz/m): A csomagtér űrtartalma (3/2/1 üléssorral): Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): Az üzemanyagtartály űrtartalma: Ár: Az alapmodell ára: 1999 cm3 107 kW (146 LE)/6000min1 185 Nm/4500min' ötfokozatú kézi 196 km/óra 10,8 s 1475 kg 4505x1755x1665 mm 112/426/8571 11/6,6/8,21/100 km 601 899 900 korona 759 900 korona Zárszó helyett Hétszemélyes utasszállító kapacitásának köszönhetően a Maz- da5 sokgyerekes családok ideális autója - persze, ha eltekintünk attól, hogy hazánkban milyen autóra telik egy sokgyerekes családnak. Ez azonban már egy teljesen más jellegű probléma, ami sem az autó küldetését, sem az úgynevezett célcsoportjait nem írhatja felül... Vas Gyula A 70 cm szélességben nyíló oldalajtók szűk helyen is problémamentessé teszik a beszállást Két, viszonylag kényelmes „pótülés" a harmadik sorban