Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-03 / 279. szám, szombat

20 Sport ÚJ SZŐ 2005. DECEMBER 3. Ősszel Dunaszerdahelyen a hazai pálya sem jelentett előnyt (Örzsik Ödön felvétele) DAC: edző- és játékoskeringő, gólínség és szurkolói érdektelenség Újra menekülési manőver Elvesztett pozíciójuk visszaszerzését tűzték ki célul a tardoskeddiek Félúton az V. ligába jutás felé ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS Tardoskedd. A több mint öte­zer lelket számláló nagyközség csapata a legutóbbi bajnokságban búcsúzni kényszerült a nyugat­szlovákiai V. liga keleti csoportjá­tól. A nyári napokban mondhatni nagytakarításra került sor a klub háza táján. Ekkor vette át, immár harmadízben, a helyi focitörténé­sek irányítását Ágh Zoltán. Az szakvezető posztján és a játékos­keretben nagyobb horderejű vál­tozásokra került sor. „Játékos­edzőnk, Döme Rudolf, Sebestyén Zoltán és Roman Mančík a III. li­gás érsekújváriaktól érkezett hoz­zánk. További szerzeményünk, a negyedi Bombicz Tibor volt. A töb­biek kivétel nélkül hazai nevelésű játékosok. A pontvadászat nyitá­nyát megelőzően kinyüvánítottuk, egyedül a bajnoki cím megszerzé­sét tartjuk elfogadható eredmény­nek” - nyilatkozta bevezetőjében a régi-új klubelnök. A tardoskeddiek eredményei azt igazolják, jó eséllyel pályáznak a feljutásra. Az érsekújvári területi bajnokság I. osztályának őszi idé­nyében 13 párharcból tízet meg­nyertek, kétszer remiztek, mérle­güket csupán egy vereség csúfítja. A listavezető hat ponttal előzi meg a szőgyényieket és a nagykérieket. „Egyébként a szőgyényiket hazai pályán 6:l-re győztük le, jó telje­sítményt nyújtottunk Szímőn is, ahol a hazaiakat 5:l-re vertük. Gólarányt javítottunk (11:0) a Ja- sová elleni összecsapásunkon. Csupán Nitriansky Hrádokban húztuk a rövidet (0:2). Bosszantó, hogy az udvardi fakó elleni meccsen háromgólos előnnyel kezdtük a második félidőt, a végén még a döntedennek (3:3) is örül­tünk” - vette számba az értékelt időszak legemlékezetesebb ese­ményeit a klubelnök. Véleménye szerint elsősorban a csapatkapitány Brath Gábor nyúj­tott mindvégig kiegyensúlyozott teljesítményt. Döme Rudolf jól szervezte a védelmet, mely csu­pán tíz alkalommal kapitulált. A hazai nevelésű Tóth Gábor és Bir-' kus Richárd a jövő ígéretei közé tartoznak. Említést érdemel Se­bestyén Zoltán gólerőssége is. „A jó eredmények anyagi fedezetét a sportkedvelő Bara Mihály polgár- mester vezette Tardoskeddi Köz­ségi Önkormányzat biztosítja. Kö­szönet érte. Szeretnénk elérni, hogy a folytatásban javulást ta­pasztaljunk a helybeli futballisták hozzáállásában, az edzések láto­gatottságában” - vázolta fel az el­várásokat a tisztségviselő, (ái) Az éllovas játékoskerete Fugli Gábor, Döme Rudolf, Kovács Tamás, Tóth Gábor, Roman Mančík, Bombicz Tibor, Tóth Csaba, Brath Gábor, Haluza Szilvesz­ter, Buják Róbert, Sebestyén Zoltán, Tóth Zsolt, Radovan Mikiás, Birkus Richárd, Csabai István, Csabai András, Bogdány Attila, Ku- rucz Adrián, Július Novák, Jaroslav Sabó. Játékosedző: Döme Rudolf, csapatvezető: Hegedűs Károly. Legjobb góllövő: Sebestyén Zoltán (13 gól). Dunaszerdahely. Sorozat­ban immár harmadszor te­lel a vert mezőnyben az egykor szebb napokat megélt DAC a II. labdarú­góligában. Kétszer csodá­val határos módon meg­menekült a dunaszerdahe- lyi együttes. A jövő évi folytatás nem sok jóval ke­csegtet, hiszen az átszerve­zés miatt hat csapat kény­szerül búcsúzni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Már a felkészülési időszak rög­tönzésekkel párosult. A karmeste­ri pálca Grajcár Antal személyé­ben hazai kezekbe került, akinek munkáját az egykori DAC-játéko- soknak, Tóth Lászlónak és Zsáko- vics Tibornak kellett volna segíte­niük. A folytatásban azonban sok minden megváltozott. Júliusban elsősorban a csallóközi tehetségek (Matejov, Molnár, Egri) felkarolá­sával próbálkozott a szakvezetés, ám az előkészületi párharcok eredményei nem sok jóval kecseg­tettek. A klubvezetés első lépés­ként a szakmai stábot erősítette meg, melyben Ladislav Kuna ju­tott vezető szerephez. Neki csupán pár napja maradt arra, hogy feltér­képezze a felhígult játékosállo­mányt, mely a bajnoki nyitányon pontot zsákmányolt. Ezt követően hidegzuhanyként hatott a nyitrai fakó elleni hazai vereség. A sajgó sebekre a Lipanyban zsákmányolt pontok hatottak gyógyírként. A további hazai kudarcok után Kuna vette a kalapját, helyébe Fie­ber Péter került. A régi-új tréner a faramuci DAC-szereposztásban előbb csapatvezetőként, majd asszisztensként szerepelt. Ó sem lett megváltó a néhány üde kivé­teltől (Slovan, FC Senec) eltekint­ve csapnivalóan futballozó duna- szerdahelyieknél, akiket az idény hajrájában szaktanácsadóként már Štefan Zaťko igyekezett jobb eredményekre serkenteni. A Slo- vanból kiebrudált edzőnek sem volt varázspálcája, így minden maradt a régiben. A menet köz­ben szerződtetett, más kluboknál mellékvágányra terelt futballisták nem tudtak beilleszkedni a dö­cögő gépezetbe. A mélyrepülés­hez nagyban hozzájárult a kezdőcsapat szinte minden talál­kozón megváltoztatott összeállí­tása, a gólínség, a szurkolói ér­dektelenség. Az értékelt időszakban egyéb­ként 25 futballista viselte a DAC- mezt! Elszomorító, hogy Strakáék 17 találkozón csupán tízszer talál­tak a hálóba, kilenc összecsapá­son gólképtelenek maradtak. Pa­radox módon éppen a nagyszom­bati fakó elleni győztes találkozó­jukon, melyre mindössze 174 né­ző váltott jegyet, került a jegy­zőkönyvbe a negatív nézőcsúcs. Még szerencse, hogy a Dunaszer- dahelyi Városi Önkormányzat tá­mogatásának köszönhetően meg­kapták bérüket a labdarúgók. Más kérdés, vajon megérik-e a pénzü­ket. (ái) SZAKMAI ÉRTÉKELÉS Pápay Zol­gyünk. Arra számítottunk, hogy legalább 24 pontot'szer­zünk ősszel, ehelyett mindössze tizenötöt gyűjtöttünk. Ilyen ka­tasztrofális hazai kudarcsoro­zatra még rémálmainkban sem számítottunk. Elismerem, a ve­zérkar is követett el hibákat, há­rom edző is irányította az együt­test, s mindhárom elképzelése teljesen más volt. Ennek tudható be, hogy állandóan változott a kezdőcsapat, s az első felvonás­ban összesen 25 játékos jutott szóhoz. Senki sem szerepelt va­lamennyi találkozón, Mečiar, Domik és Urban csak egy alka­lommal hiányzott. Szegénységi bizonyítványnak számít, hogy összesen mindössze tíz gólt lőt­tünk, Hadviger, Straka és Olej- ník két ízben talált a hálóba. A nyáron érkezett futballisták zö­me csalódást okozott, elsősor­ban Suchánektől, Lipovskýtól és Jurkótól vártunk lényegesen többet. Tanultunk a hibákból, s bízunk benne, hogy a harmat- gyenge őszi szereplés ellenére kivívjuk a bennmaradást. Egy biztos, amíg élni fog a remény, küzdeni fogunk.” (sz. z.) Naszvadon indul a Komáromi Területi Futballszövetség hetedik teremtornája A címvédő bemutatkozása ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Naszvad. Vasárnap 14 órai kez­dettel a naszvadi sportcsarnokban indul a Komáromi Területi Futball­szövetség immár hagyományos téli teremtornája. Idén, a hetedik ki­írás során 25 csapat jelentkezett. A selejtezők után a 10 legjobb jut a január 6-ai komáromi döntőbe. A naszvadi A csoportban a hazaiak mellett a tavalyi győztes gútai fa­kó, a két évvel ezelőtti bajnok imelyi együttes, a marcelházi fakó és a martosi gárda harcol majd a két döntős helyért. A játékidő 2x25 perc. A többi csoport - B: Vŕbová nad Váhom, Kameničná, Okoličná, Veľké Kosihy, Čičov. C: Pribeta, Hurbanovo B, Marcelová, Šrobá- rová, Dulovce. D: Kolárovo, Zlatná na Ostrove, Zemianska Olča, Kameničná B, Prémium Komárno. D: Hurbanovo, Svätý Peter, Chotín, Patince, Imeľ B. (ferar) Fél évvel ezelőtt megszűnés fenyegette a vágfarkasdi felnőtt futballcsapatot Talpra álltak és az élen telelnek ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS Vágfarkasd. Az a mátyusföldi csapat lett az őszi első a nyitra-ara- nyosmarót-vágsellyei területi lab­darúgó-bajnokságban, amely fél évvel ezelőtt még romjaiban he­vert, amikor kiesett az V. ligából. Az új vágfarkasdi klubelnöknek, Szőcs Zoltánnak és a szintén ápri­lisban érkezett Bakman Attila ve­zetőedzőnek azonban sikerült talpra állítania az önbizalmát vesz­tett együttest. „Az már jóval a tavaszi idény befejezése előtt nyilvánvaló volt, hogy nem sikerül kiharcolnunk a bennmaradást. Nagy nehézségek árán - egy kivételtől eltekintve - végigjátszőttük a szezont, a balo- nyiak elleni, idegenbeli meccsre azonban nem tudtunk elutazni. A felnőtt csapatban maradt hat játé­kost egykori futballisták és az ifi­csapat néhány tehetséges labda­rúgója egészítette ki. Köszönet nekik, nélkülük nagy bajba kerül­hettünk volna. Már a tavalyi pont- vadászat végén elkezdtük a csa­patépítést, majd a nyári szünet­ben kiegészítettük a keretet”- em­lékezett vissza a drámai napokra Szőcs Zoltán szakosztályelnök. Peredről visszatért Karvai Gá­bor és Mészáros László, Zsigárd- ról Takács Jenő, Deákiról Marek Holbík. Időközben leigazolták To­máš Pált, Slavomír Belovičot (mindkettő Šaľa), Izsák Lászlót (Neded), Jósvai Lászlót (Eldus Močenok) és Viliam Kaštiak ka­pust (Nitra). „A pontvadászat rajtja előtt nem voltak vérmes re­ményeink, a legjobb öt közé kerü­lést tűztük ki célul, hiszen nagyon erős a mezőny. És azt sem tudtuk, mire lesz valójában képes az újjá­alakított együttes. Egy kivételtől eltekintve, konkrétan a Nová Ves elleni, idegenbeli 3:0-ás vereség­re gondolok, jól játszott a gárda. Rendre szoros meccseket vívott, és ezeket többnyire meg is nyerte. Örülünk, hogy ötpontos előnnyel várhatjuk a tavaszi folytatást. Ezek után már egyre gyakrabban gondolunk a feljutásra. Egy biz­tos, nagyon nehéz lesz a visszavá­gó sorozat, hiszen a három utolsó meccsünkből kettőt idegenben játszunk. Az egyiket a legnagyobb riválisunk, a Žitavany otthonában - mondta a klubelnök, aki azt is hozzátette: köszönet a szponzo­roknak a hathatós támogatásért, a vezetőség mindent megtesz an­nak érdekében, hogy a csapat a le­hető legjobb feltételek mellett ké­szülhessen és küzdhessen az V. li­gába jutásért. (zsi) Az éllovas játékoskerete Vüiam Kaštiak, Szalai István, Tóth Csaba, Brnola András, Slavomír Belovič, Ács Adrián, Izsák László, Marek Holbík, Tomáš Pál, Takács Jenő, Mészáros László, Molnár István, Jósvai László, Karvai Gábor, Elemír Jánoška, Kőrös László. Edző: Bakman Attila; csapatvezető: Tóth Péter Legjobb góllövő: Karvai Gábor (12 gól) NIKÉ Szombat, december 3. NHL: 955. New Jersey-Minneso- ta 1,9-3,8-2,8-1,3 -1,6; 956. Wa- shington-NY Rangers 2,8-3,8 -1,9-1,6-1,3; 957. Toron- to-San Jose 1,8-4-2,9-1,3-1,7; 958. Montreal-Los Angeles 2,2-3,6­2,45-1,45-1,5; 959. Pittsburgh- Calgary 2,3-3,8-2,25-1,5-1,5; 960. Florida-Chicago 2,15-3,8-2,45­1,45-1,5; 961. Nashville-Phila- delphia 2,2-3,8-2,35-1,5-1,5; 962. Phoenix-Carolina 2,15-3,8-2,45­1,45-1,5; 963. Edmonton-Boston 1,95-3,9-2,6-1,45-1,55; 964. Ana- heim-Atlanta 2-3,8-2,6-1,45-1,55. Cseh fociliga: 1025. Baník Ostra- va-Slavia Praha 2,55-2,9-2,65­1,35-1,35; 1026. Liberec-Zlín 1,45­3,6-6,1-1,1-2,25; 1027. Sparta Pra- ha-Príbram 1,45-3,8-5,6-1,1-2,25; 1028. Slovácko-Plzeň 1,8-3,2-3,8- 1,2-1,7. Labdarúgó Borsodi Liga: 1029. REAC-Zalaegerszeg 2,7-3-2,4­1,35-1,3; 1030. Vasas Budapest- Kaposvár 1,7-3,3-4,15-1,15-1,8; 1031. Sopron-FC Fehérvár 2,8-3,1­2.25- 1,4-1,3; 1032. Debrecen­Honvéd 1,6-3,4-4,7-1,1-1,9; 1033. Pécs-Pápa 1,7-3,34,15-1,15-1,8; 1034. Diósgyőr-MTK 2,8-3-2,3­1,4-1,3. Német fociliga: 1040. Hambur­ger SV-1,FC Köln 1,4-3,8-6,5-1,05- 2,35; 1041. Mönchengladbach-1. FC Nürnberg 1,65-3,44,3-1,1- 1,85; 1042. Dortmund-Hannover 96 1,7-3,44-1,15-1,8; 1043. Kai­serslautern-Frankfurt 2,25-3-2,9­1,3-1,4; 1044. VfB Stuttgart-Bayern 3.25- 3,2-1,95-1,55-1,25; 1045. Bie­lefeld-Schalke 04 3,1-3-2,15-1,45- 1,3; 1046. Werder Bremen-Duis­burg 1,34,4-7,4-1,0-2,75. Vasárnap, december 4. Cseh futball-liga: 1368. Jihla- va-Mladá Boleslav 2,35-2,9-2,8­1,3-1,35; 1369. Blšany-Jablonec 2.6- 2,9-2,6-1,35-1,35; 1370. Brno-Most 1,8-3,2-3,8-1,2-1,7. Labdarúgó Borsodi Liga: 1371. Újpest-Győr ETO 1,65-3,44,3-1,1- 1,85; 1372. Tatabánya-Ferencvá- ros 2,3-3-2,8-1,3-1,4. Német fociliga: 1374. Leverku­sen-Hertha Berlin 2,25-3-2,9-1,3- 1,4; 1375. Mainz-Vfl Wolfsburg 2.2- 3-3-1,3-1,45. Angol futballiga: 1420. Charl- ton-Manchester City 2,25-3-2,9­1.3- 1,4. Olasz labdarúgóliga: 1424. Fio- rentina-Juventus 2,9-2,8-2,4-1,35- 1,3; 1425. Lazio-Siena 1,8-3,2-3,8­1,2-1,7; 1426. Palermo-Cagliari 1.6- 3,4-4,7-1,1-1,9; 1427. Reggi- na-AC Parma 2-3-3,35-1,25-1,55; 1428. Sampdoria-Empoli 1,75-3,2­4-1,15-1,75; 1429. Treviso-Messi- na 2,55-2,9-2,65-1,35-1,35; 1430. Udinese-Livorno 1,85-3,1-3,75- 1,17 1,65; 1431. Lecce-AS Roma 3,5-2,9-2,15-1,45-1,3.

Next

/
Thumbnails
Contents