Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-03 / 279. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 3. Családi kör 13 A halak a közhiedelemmel ellentétben télen is táplálkoznak, igaz, kissé másképp, mint nyáron A halak téli álma és örök étvágya Télen is horogra akadnak, ha tudjuk, hol keressük őket (Archív felvétel) Beköszöntött a tél, a horgá­szok által legkevésbé ked­velt évszak. Ilyenkor ugyanis pihen a horgász­bot, a legtöbb pecás csak álmodozik a tavaszi ébre­désről, és terveket szövöget a következő évre. Legfel­jebb a szerelék javítgatásá­val és gondozásával tarlja „formában” magát. Akad­nak persze kivételek is. KÖVESDI KÁROLY Az ősz végi telepítések után még egy rohamra indul a társaság a ha­lastavak ellen. Ilyenkor igyekszik mindenki megfogni a pontyot a ka­rácsonyi asztalra. Ezek a horgásza­tok többnyire sikeresek, hiszen a frissen telepített „méretes” potykák tömege megmozgatja a tóban évek óta élő öregebb, nagyobb példá­nyokat is. Csukára, süllőre ilyenkor lehet legeredményesebb a perge- tés, hiszen a frissen telepített raga­dozók még keresik a helyüket, te­hát bolyonganak a vízben, és bár­hol megakaszthatok. A kemény fa­gyok beálltáig ilyenkor, bár nem habzsol, de eszik a ponty, hiszen a téli időszakra fel kell szednie ele­gendő zsiradékot, hogy kibírja ta­vaszig. Jómagam az efféle tavi hor­gászatot nem kedvelem túlságo­san, mert olyan zsúfoltak a tópar­tok, mint nyáron a Váci utca Buda­pesten. Dőzsölő, italozó társaságok ordibálnak a parton, keresztül-ka- sul dobált szerelékek miatti viták jellemzik a november végi, decem­beri horgászfolklórt. Ha csak a hal­húsról van szó, ennél sokkal ké­nyelmesebb boltban megvenni a karácsonyi halat. Ráadásul ennek a tolakodásnak vajmi kevés köze van a sporthorgászathoz. Fürdik a keszeg A halak természetesen télen sem alszanak, hanem hatalmas ban­dákba verődve „lötyögnek”. Óriási tömegű hal verődik ilyenkor össze. Szó sincs arról, hogy teljesen hiber- nálva, mozdulatlanul várnák a ta­vaszt, csupán életfunkcióik lassul­nak le, és alig-alig mozogva, össze­zsúfolódva lebegnek a medertöré­sekben, mélyedésekben. Elég egy kevés, gyenge napsütés, és meg­mozdulnak, sőt táplálkozni kezde­nek. Néhány éve például decem­berben a Dunán járva, megdöb­benve tapasztaltuk, hogy a ziman­kó ellenére vígan fürdőit a keszeg. Gyönyörű példányok ugráltak ki a vízből. Sajnos, a gereblyézők is is­merték ezt a helyet, több gépkocsi parkolt a parton, és a „sporik” fi­nom gumihalas pergetést imitálva akasztgatták a halakat. Farokba, hasba, ahová sikerült. Mivel a ha­lak nagy tömegben mozogtak, fi­nom úszóval közéjük dobva, víz­közt akasztgatták a rabsicok a gyönyörű dévéreket. Ilyenkor ter­mészetesen a tisztességes horgász is megfoghatja őket. Etetni nem kell, sőt nem is szabad, hiszen a szokatlan csobbanások inkább el­ijesztik őket, mintsem vonzanák. Csalinak elég egy-két csonti a kis horogra, ha sikerül beszerezni, szúnyoglárva, de olykor megteszi a klasszikus kenyérrózsa vagy a puffasztott rizs is. A kapások fino­mak, alig észlelhetők. Hol keressük őket? Ha sikerül megtalálnunk - főleg folyóvízen - a meder legmélyebb pontját, máris közeljárhatunk a si­kerhez: a békés halak itt tömörül­nek, olykor elképesztő mennyiség­ben. Általában úgy helyezkednek el, hogy egyfajta hierarchia érvé­nyesül: középen, belül vannak a legnagyobb példányok, míg a ki­sebbek a banda szélére szorulnak. Logikusnak tűnik tehát, hogy fenékközeibe juttassuk a csalit, ám ez sem mindig szentírás. Olykor, főleg, ha kimozdulnak a helyükről, vízközt lebegnek. Persze, ne szá­mítsunk kapitális pontyokra, hi­szen ilyenkor is jellemző, hogy a ki­csik mindig fürgébbek, és hama­rább megtalálják a csalit. Téli rablózás Sok horgász télen fogja a legna­gyobb süllőket, csukákat. Ezek a megszállott emberek képesek mí­nusz tíz-tizenöt fokos hidegben, ro­pogó havon kint dideregni a víz­parton, és nagyon gyakran nem eredménytelenül. A csuka, süllő (sőt a harcsa is) télen ugyanúgy táplálkozik, mint egyébkor, csak sokkal kevesebbet. Közülük a har­csát a legnehezebb megfogni. Aki nem ismeri a vermelőhelyét, el se induljon, mert kudarcot vall. Ha azonban türelmes a horgász, és eléggé figyelmes, megkeresheti a bajszosok téli helyeit. Kis pörsené- sek, buborékok árulják el tartózko­dási helyüket, amelyek leggyakrab­ban medertörések, vízbe dőlt fák alatt találhatók, a hiedelemmel el­lentétben nem a legmélyebb víz­ben, inkább a védett helyeken. Más a helyzet a csukával és a sül­lővel. Nagy-nagy türelem kell hoz­zá, de foghatók télen is, hiszen - lé­vén gyomorsavuk, ami mardossa a gyomrukat - télen is kénytelenek enni. Gumihallal, woblerrel, de akár körforgóval is becserkészhe- tők. Süllőzni természetesen lehet kishallal is (ha sikerül beszerezni, mert télen ez lehet a legnagyobb gond), mártogatva vagy akár úszózva, fenekezve. Csukákkal ilyenkor a legelképesztőbb helye­ken is összeakadhatunk: feltűnés nélküli, kis csatornákban, ahol egyébként eszünkbe sem jutna hor­gászni. Általában íratlan szabály, hogy a csuka ott szeret lakni, ahol nem háborgatják. Télen sokan a menyhalakat keresik. Közismerten jó menyhalas hely például a bősi turbinák alatti kövezés, ahol szép példányait lehet fogni egyetlen la­zacféle halunknak. Téli meglepetések Sokan egy szál pergetőbottal jár­ják a téli vízpartot. Mást nem is igen tehetnek, hiszen nálunk tör­vény tiltja a léki csukázást (ami mellesleg minden szomszédos or­szágban megengedett). De tapasz­talatból tudom, hogy a télen akasz­tott ragadozó ugyanolyan vehe­mensen harcol, mint az év más sza­kában. A Kis-Dunán például janu­árban fogtam eddigi legnagyobb balinomat. Egy bedőlt fa alatt do­báltam hármas körforgóval, ami­kor hirtelen elnehezült a bot, és majd kirántotta a kezemből vala­mi. Közel négykilós bálin volt a tet­tes, amely a kishalak után kutatva vágott rá a blinkerre. De nem kell mindig pecabottal menni a téli vízhez. Jókat lehet sé­tálni csak úgy, keresgélve, nézelőd­ve, mert az alacsony vízállásnak köszönhetően ilyenkor figyelhetjük meg azokat a helyeket, ahol majd tavasszal, nyáron fogunk horgász­ni. Ilyenkor tűnnek elő a víz alatti akadok, bedőlt fák, kőrakások, me­dertörések és gödrök, amelyek egész évben nagy halak búvóhelyei lehetnek. Nem szólva arról, hogy a téli mozgás egészséges. LOCSOGÓ TOTYOGÓK Kedves Szülők, Nagymamák, Nagypapák, Óvó nénik! OLVASÓINK ÍRJÁK Ha rendszertelenül is, továbbra is szívesen fogadjuk totyogó és ug­rándozó gyermekeik, unokáik, vé­denceik egy-egy aranyos monda­tát. A legeredetibbekért továbbra is az Új Nő szakácskönyvét küldjük, mi viszont leveleiket a Családi Kör címére várjuk, valamint e-mail cí- münkre: csaladivilag@ujszo.com Krisztián fiam három és fél éves, aranyos beszólásait szívesen meg­osztom a kedves olvasókkal: $ $ $ Egy alkalommal, annyi puszival halmozott el, hogy már megelégel­tem:- Tüdőm, hogy szeretsz, de már elég lesz! Mireő:- De tele a szám puszival. Máskor mikor „csípős” puszit kértem tőle, foghegyről mondta:- Hát adjál magadnak. * * * A plüsscicájának almát adott:- Budeš egészséges. $ s*s $ Este eljött a rendrakás ideje, vé­gignézett a sok előhagyott játékon és hízelegve mondta:- Én vagyok a kis mókusod, de tudod, hogy a mókusok nem tud­nak rakodni. * £ * Sütéskor egy nyers tojást elvett az asztalról. Rászóltam, hogy köny- nyen eltörik, és minden olyan lesz tőle.- Beteszem a zsebembe, ott nem lesz semmi baja - mondta megnyugtatólag. * * *- Ez a toll már bedöglött, nem ír. S*S S*5 S*S- Éhes vagyok, majd összehalok. # * *- Tudod, mi vagy te? - kérdezte.-Mi?- Bandaszka - mondta moso­lyogva. * * * Nagydolog után:- Igen érzékeny a popóm, ha pa­pírral törlőd ki.- Hát akkor mivel töröljem ki?- Bottal - vágta rá. Szabó Katalin, Deáki (Mucska Krisztián illusztrációs felvétele) CSALÁDI KÖNYVESPOLC Közös magángaléria BODNÁR GYULA Évente egyszer, általában nyárelőn, a Katedra folyóirat ki­adója, szűkebb belső és külső munkatársi köre - amelybe e so­rok írója is beletartozik, s ilyetén­képpen közvetve-közvetlenül kö­ze van ahhoz, amiről az alábbi sorok szólnak - kivonul a muzs- lai szőlőhegyre, úgymond kihe­lyezett szerkesztőségi ülésre. Borház előtt mintegy előszoba­ként emelkedő lugas alatt, festői környezetben, baráti hangulat­ban, bográcsgulyás illatában vi­tatjuk meg, hogy az éppen véget ért tanévben mit és hogyan sike­rült letenni az asztalra a szlová­kiai magyar pedagógusok és szü­lők havilapjában, mint ahogy azt is, mit nem. És természetesen te­rítékre kerülnek a jövőt célzó el­képzelések, körvonalazódnak le­hetséges újítások, formai és tar­talmi változtatások. A szabad le­vegőn, a szellőjárásban, a szőlő­levelek között be-be- surranó napsugarak játékában frissen dol­gozik az agy, ötlet szüli az ötletet. Néhány esztendő­vel ezelőtt egy ilyen találkozón fogant meg a gondolat, mi lenne, ha a Katedra borítójának belső szí­nes oldalán Magán- galéria címmel indulna új rovat, ahol egy-másfél flekkben szlová­kiai magyar írók, költők, újság­írók, művészettörténészek mon­danák el véleményüket kedvenc képzőművészeti alkotásukról, amolyan „miért szép?” alapon. Nos, a gondolatból hamarosan valóság lett, a Katedra egyik leg­népszerűbb rovata esztendőkön keresztül, ahol a szöveg mellett természetesen megjelent a szer­ző által kiválasztott mű, általá­ban festmény, de szerepelt írás szoborról, installációról, fény­képről is. Melyek, befejeződvén a sorozat, hamarosan könyv alakban is napvilágot láttak, megőrizvén a rovat címét, s az iz­galmas esztétikai kalandozáshoz méltó kivitelezésben. Stílusosan szólva, a paletta sokszínű, ahány műalkotás - egyébiránt összesen negyvenhat, s természetesen ugyanennyi a szerzők, azaz a tár­latvezetők száma is -, annyiféle elemző megközelítés, melyek, közérthető nyelven előadva, mind-mind a felfedezés élményt adó erejével hatnak alighanem még a képzőművészet világában jártasak számára is. Ízelítőül né­hány alkotó és munkája: Vincent van Gogh: Az auvers-i templom, Michelangelo: Mózes, Pierre- Auguste Renoir: Az evezősök ebédje, V. G. Perov: F. M. Doszto­jevszkij portréja, James Archer: Arthur halála, Caspar David Friedrich: Vándor a ködtenger felett, Gulácsy Lajos: A varázsló kertje, Salvador Dali: Szellemarc és gyümölcskehely a tengerpar­ton, Marc Chagall: Őkörülötte, Hieronymus Bosch: Gyönyörök kertje. És akik róluk írnak: Bereck József, Csáky Pál, Hajtman Béla, Mizser Attila, Nagy Attila, Németh Zol­tán, N. Tóth Anikó, Pénzes Tímea, Rácz Vince, Tőzsér Árpád. A szlovákiai magyar képzőművészek kö­zül Dolán György, Dúdor István, Szabó Gyula, Szabó Ottó egy-egy és Németh Ilona két al­kotását találjuk meg ebben az egyedi Magángalériában. Ter­mészetesen, mint fennebb jelez­tem, a művek listája és a remek tárlatvezetők névsora ennél jóval hosszabb. Erről és másról meggyőződ­hetnek mindazok, akik belépnek a szóban forgó galériába, mely az elmúlt évben nyűt meg, pon­tosabban látott napvilágot. És amelyről én, lám, csak most adok hírt. Mentségemül szolgál­jon: egy galéria mindig látogat­ható, még ha magán is, ha pedig könyv formáját ölti, akkor meg igazán. (Magángaléria, Lilium Aurum 2004) Az Új Nő receptkönyve V. Egy év kényszerszünet után is­mét van az Új Nőnek szakács- könyve, mely a havonta megjele­nő női magazin rendszeres olva­sóinak receptjeit tartalmazza. A sorrendben ötödik gyűjtemény ezúttal több mint 350 ételleírást kínál, és ezúttal is kicsit másabb, mint az előzőek voltak. Ez nem véleden, hiszen a magazin szer­kesztői szeretik meglepni olvasó­ikat. A három részre osztott könyv első része hat fejezetből áll, ezek közül pedig kettő igazi különlegességeket tartalmaz: egy fejezetben ugyanis közel száz krumplis étel receptje talál­ható, egyben pedig az olvasók kedvenc ételeinek leírásai. A könyv második része rend­hagyó: a tej- és lisztérzékenyek, valamint a cukorbetegek talál­hatnak maguknak pár főzniva- lót. Ebbe a részbe került a sok­sok frappáns tanácsot, ötletet, fortélyt összegyűjtő fejezet is, ezeket szintén az olvasók küld­ték, hogy tanácsaikkal segítse­nek a többi háziasszonynak, s hogy könnyebb legyen a dolgunk a konyhában. A receptgyűjtemény harmadik részében az Új Nő szerkesztősé­gének munkatársai főzőcskéz­nek, és ajánlanak ünnepi menüt, meg egy buja szilveszteri büfé­asztalt olvasóik figyelmébe. A színes ételfotókat is tartal­mazó kiadvány amolyan kézi­könyvféle, amely hasznos segít­ség a háziasszonyoknak, és mindazoknak, akik szeretnek sütni, főzni, és új ízvariációkkal kísérletezni. Mindennapi hasz­nálatra való, hiszen rengeteg könnyen elkészíthető étel re­ceptjét, és sok jó tanácsot, prak­tikus ötletet gyűjtött csokorba. Az Új Nő ötödik receptkönyve - mint az eddigi négy kötet is - re­mélhetőleg ismét a család ked­vencévé válik, (-p-)

Next

/
Thumbnails
Contents