Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-29 / 299. szám, csütörtök
Kultúra ÚJ SZŐ 2005. DECEMBER 29. 8 RÖVIDEN Az alkimistából film készül Los Angeles. A Mátrix filmek főhőse, Laurence Fishbume amerikai színes bőrű sztár rendezi és játssza Az alkimista című filmet, amely Paulo Coelho világhírű brazil író azonos című könyve alapján készül. Fishbume, a 44 éves filmcsillag 2006 elején kezdi forgatni a világ legolvasottabb brazil írójának fő művéből készülő alkotást, mégpedig a Közel-Keleten, Jordánia és Dubaj körzetében. Az alkimistát a világ 56 nyelvére fordították le és több tízmillió példányban nyomtatták ki. A fekete sztár játssza a főszerepet is, a pásztorfiút, aki álmot látva kincskeresésre indul Afrika északi, sivatagos részén. Sok különös figurával találkozik, de a legemlékezetesebb számára az alkimista, aki azt tanácsolja neki, hogy mindig a szívére hallgasson. (MTI) J. K. Rowling januárban kezdi írni a hetedik részt Az utolsó Potter-könyv MTI-HÍR London. Már januárban elkezdi írni, és 2006-ban be is fejezi a hetedik, egyben utolsó Harry Potter- sztorit Joanne K. Rowling, aki olvasóihoz intézett személyes üzenetében bevallotta: nem tudja, hogyan fog élni példátlan világsikerű hőse nélkül. Az írónő saját honlapján megjelent új naplóbejegyzésében felfedte: ezekben a hetekben az utolsó simításokat végzi a hetedik Potter már eddig is részletesen kidolgozott tervein, hogy januárban most már tényleg munkához tudjon látni. Rowling megerősítette, hogy a 2006-ban megírandó mű lesz a sorozat befejező epizódja. A varázslptanonc „mamája” elismeri, hogy „izgalommal és rettegéssel vegyes érzelmekkel” kezd neki a feladatnak, mivel egyrészt alig vátja, hogy hozzákezdjen az íráshoz, másrészt azonban „az egésznek vége lesz, és nemigen tudom elképzelni az életet Harry nélkül”. J. K. Rowling talányos utalást tesz ugyanakkor arra, hogy eseüeg nem derül minden rejtélyre fény a hetedik Potter végén sem. Mint úja, alig várja, hogy elmesélhesse a sztori utolsó részét, és megválaszoljon minden kérdést, de „vajon meg fogom-e válaszolni valaha is az összes kérdést? Törekedjünk mindenesetre a legtöbb (kérdés) J. K. Rowling (Képarchívum) megválaszolására”. Rowling az új mű címét az üzenetben nem jelenti be egyértelműen, de a sorozathoz hasonlóan meglehetősen misztikus, kísértetiesen suhogó széllel, távoli kutyaugatással borzongatób- bá tett honlap „Pletykák” című rovatában szerepel az a kitétel, hogy a hetedik a Harry Potter and the Pyramids of Furmat címet viseli majd. Az 1997-ben indult regényfolyam nemcsak irodalmi, de fenomenális anyagi siker is: különböző becslések szerint a hatvan nyelven, összesen 300 miihó példányban eladott eddigi hat könyv és a négy fűm 500 millió fontos (185 milliárd forint) vagyont eredményezett. Ha az adat helytálló, J. K. Rowling ezzel messze megelőzi H. Erzsébet királynőt is, akinek személyes vagyonát 250 miihó fontra teszik. A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában január végéig látható az a kiállítás, amelyet Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművész, valamint Budahelyi Tibor Munkácsy-díjas érem- és szobrászművész munkáiból rendeztek (Somogyi Tibor felvétele) Az ausztriai Klosterneuburg apátságának gyűjteményéből származó anyag látható a pozsonyi Óvárosházán Karikatúrák nemcsak Napóleonról (Képarchívum ) Pozsony az idén több rendezvénnyel emlékezett meg a pozsonyi béke kétszáza- dik évfordulójáról. Az utolsó, amely Napóleonról készült, korabeli karikatúrákat mutat be, január 8-ig látható az Óvárosháza termeiben. A kiállítás anyaga az ausztriai Klosterneuburg apátságának gyűjteményéből származik. VOJTEK KATALIN Az austerlitzi ütközetet követő békét 1805. december 26-án írták alá a pozsonyi Prímáspalota tükörtermében. A győztes Francia- országot külügyminisztere, Talleyrand herceg, a legyőzött Ausztriát hadvezérei, Liechtenstein herceg és gróf Gyulai Ignác képviselték, az ő aláírásuk került a béke- szerződés szövege alá, amelynek fotókópiája az első teremben látható. Itt még nincsenek karikatúrák, csupán a mai sajtóügynökségek fényképanyagának megfelelő hírlap-illusztrációk, de ezek között is akad mosolyt fakasztó. Ilyen például „A nagy bécsi békekongresszus a szabadság és a jog visszaállítására Európában” hangzatos címet viselő, amely a kongresszus résztvevőit ábrázolja. A kép alatti szöveg név szerint sorolja fel az uralkodókat és a politikusokat, összesen tizenegyet, a tizenkettes szám után pedig ez áll: „die Gerechtigkeit”, vagyis az igazság. Igen, az igazság istennője személyesen ott áll a teremben, ahol az illusztris társaság tanácskozik, bár csupán szobor alakban. Úgy látszik, jelenléte sem volt elegendő garancia arra, hogy Európa újrafelosztása az általános elégedettség jegyében záruljon. Az egyik karikatúrán a tárgyaló felek már hazaindulnak, ki-ki a saját térképdarabjával, méltatlankodó, epés megjegyzések kíséretében. Az alpári hízelgés szavak nélküli kifejezésére szolgáltat példát az az 1810-ben készült osztrák céltábla, amelyhez Napóleon és Mária Lujza házasságkötése szolgáltatott apropót. A kis szárnyas Ámor a francia trikolór szüleiben pompázó szalagot, egy fáklyás nemtő fekete-sárga pántlikát tart, fent ezek hurkolják körül Ferenc császár, Napóleon és Mária Lujza nevének kezdőbetűit, lent a térdelő Mars lecsatolt kardját, pajzsát és sisakját a szerelem oltára elé helyezi. De talán nem is helyénvaló alpári hízelgésről beszélni, hisz az Austerlitz okozta trauma után bizonyára reményt keltett az osztrákokban a „korzikai szörnyeteg” és az osztrák császárlány házassága, az emberek bíztak abban, hogy ez a frigy véget vet a háborúskodásnak. A naiv bizakodás jellemzi a nürnbergi Friedrich Campe képét is, amelyen a Napóleonnal Elba szigete felé tartó hajó alatt ez olvasható: „A lánc, melyet nekünk szánt, most őt nyomja. A keserű szenvedések után az emberiség egy jobb jövő megteremtésén munkálkodhat.” Számunkra ez túl patetikus- nak tűnik, de akkor ilyen volt a kor szokványos nyelvezete, elég elolvasni Beethoven néhány levelét, hogy megszokjuk. A hírlap-illusztrációk magyarázó szövegeit olvasó mai ember nemigen tudja, hányadán áll velük: mennyi bennük a manipulációs szándék, a demagógia, a naivitás, a valós meggyőződés. Nem igazán érti őket, míg az 1814 és 1850 között készült karikatúrákat túlságosan is: úgy tűnik, hogy a politikai gúnyrajzok nem sokat változtak az elmúlt két évszázad alatt. Lehet, hogy egyik-másik ötlet épp akkor, a napóleoni időkben látott első ízben nyomdafestéket, hogy aztán a számtalan ismétlés mára teljesen elkoptassa. Ilyen a borbélyszékben ülő Napóleon, aki a fejét simára borotváló Welling- tontól és Blüchertől tudakolja: „Urahn, milyen pengével borotválnak engem?” A válasz: .Angollal, felség.” Ide sorolhatók azok a karikatúrák is, amelyek a szemétként seprűvel eltakarított, a győztesek által kukába gyömöszölt, az angol nótára táncoló, vagy angol orvos által kúrált Napóleont ábrázolják. Nincs szembetűnő különbség a francia, az osztrák és a német gúnyrajzok között, esedeg csak az indíttatásuk különböző: az előzőknél a csalódás kiváltotta düh, a két utóbbinál a bosszú és a káröröm. A külföldi karikatúrák csak magával Napóleonnal és nagy ellenfeleivel, I. Ferenc császárral, Wellingtonnal, Blücherrel stb. foglalkoznak, a franciák a kisemberrel is: „A falábgyártó kétségbeesése” című rajzon a csatából hazatért katona vidám táncot lejt pátjával, miközben a csődbejutott falábgyártó a haját tépi kétségbeesésében. De látható a panoptikumtulajdonos kétség- beesése is: ez hem más, mint Napóleon, aki szintén a haját tépi, látva, hogyan olvadnak szét viaszfigurákként uralkodókká tett testvérei. Egy szellemes szójáték a francia császárt „fabricant de dre”-nek titulálja, viaszgyártónak, ami úgy hangzik, múlt a „fabricant de süe”, a felséggyártó. A rendezők állításával szemben 1815. június 22., a trónról való lemondása után már nem igényelt a karikaturistáktól különösebb személyes bátorságot Napóleon kifigurázása. Sajnos, nem ez az egyetlen hiba a szlovák magyarázó szövegben. Mainz például a szlovák fordításban Moháč, és a kivégzett francia kúályi pár lányát ábrázoló, Francia Antigoné című rajz alatt ez a képtelenség áll: „Hasonlóan, mint Antigoné, aki apját, Kreont elkísérte Attilához, az angouléme-i hercegnő is visszatért nagybátyjával, XVIII. Lajossal.” Aki ezt összehozta, maga is karikatúra volt, a lelkiismeretes múzeumi szakember karikatúrája. A Lumiere fivérek a párizsi Boulevard des Capucines-i Grand Caféban mutatták be a közönségnek filmjeiket Száztíz éve volt az első mozielőadás MTI-PANORÁMA A mozgókép története fogadással kezdődött: az amerikai Central Pacific vasútcég elnöke, Leland Stanford 1873-ban 25 ezer dollárt tett arra: van olyan pillanat, amikor a vágtató ló négy lába a levegőben van. A bizonyításra Edward Muybridge fotóst kérték fel, akinek 1/500-ad másodperccel készített több képén a négy láb a levegőben volt, Stanford nyerte a fogadást. Közben Muybridge 1/1000 másodperces felvételeket készített Stanford lováról, s fotósorozatokat tervezett a finom mozgás megörökítésére. Ismét a franciák léptek: Emile Reynaud mérnök a phe- nakistiscope nevű forgó korongot tanulmányozta, amelyre egy figura 8-12 mozdulatát rajzolták, s azt résen át nézve összefüggő mozgássor látszott. A zootrope még egyszerűbb volt: egy dob belső oldalán sorakozó képek a futó réseken át nézve megelevenedtek. Reynaud a dob közepébe tükörkoszorút tett, a mozgás folyamatosabbá vált, a fázisok egymásba folytak át. Ötletét praxinoszkóp néven szabadalmaztatta s gyártani is kezdte. Amerikában Muybridge is folytatta: 1878- ban keresztben zsinórokat helyezett el, ezeket átszakítva, a lovak maguk hozták működésbe a 12 kamerát - a vágtató lovak képei bejárták a világot. Muybridge ezután a diavetítővel párosította a forgó korongot, s zoogyroscpoe nevű készülékét 1880-ban mutatta be San Franciscóban, nagy sikerrel. Reynaud is vetíteni kezdte figuráit, praxinoszkóp-színháza 12 képet vetített egy mp alatt - szemünk a képek 1/10 mp-nél rövidebb felvillanásait folyamatos mozgásként érzékeli. Louis Le Prince volt az, aki ki akart lépni az egy mp-es vetítési időből. Rájött, hogy egy csíkra kell a képeket rögzíteni, ezért 16 lencsével és négy szalaggal dolgozott, melyekre felváltva vette fel a látványt. Amerikában 1888-ban George Eastman celluloid-tekercsfilmes fotómasinát dobott piaca, ez Ediso- néknak adott új lökést. Munkatársa, William Dickinson a fonográffal egyesítette a filmet, s a mozgókép megszólalt, de Edison nem akart vetíteni, egyszemélyes látványosságot képzelt el, s csak amerikai szabadalmat kért kinetográfjára. Edison 1894-ben nyűt New York-i kinetoszkóp-szalonjában öt készüléken lehetett filmet nézni, 25 centért. Ez védettség híján hamar el- teijedt Európában, a Lumiere- fivérek apjuktól kaptak egyet. Ők felismerték: a kivetítés lenne az igazi, Louis egy varrógép nyomán oldotta meg a film szaggatott mozgását, mely fokozatosan vitte tovább a szövetet. A Lumiere-fivérek 1895. február 13-án szabadalmaztatták mozgó- fénykép-találmányukat Lyonban, az első filmvetítést itt tartották március 22-én a Nemzeti Ipart Támogató Társaság előtt. Első, egyperces filmjük címe: A munkaidő vége, ezen a munkások kijövetelét mutatták a gyárból. Ezután 1895. december 28-án a párizsi Boulevard des Capucines-i Grand Caféban mutatták be a fizető közönségnek filmjeiket: a Lelocsolt locsolót, A vonat érkezését s még nyolc darabot. A belépő egy frank volt, s bár az első nap csak 33 frank bevétel jött össze, ezzel kezdődött a mozi története. Lumiere- ék ugyanazzal a készülékkel vették fel és vetítették a filmet, 16 kockát másodpercenként. Hétköznapi jeleneteket örökítettek meg: kártyá- zókat, egy dolgozó kovácsot, egy gyermek etetését, 1896-ban több mint negyven filmet forgattak. Ők készítették az első tudósítást a francia Fényképészeti Társaság konferenciájáról s az első dokumentumfilmet, a lyoni tűzoltókról. Lu- miere-ék vezették be a vágást és a fahrtot, a felvevőgép mozgatását. Cégük összesen 1400 filmet forgatott, ez jelentős anyagi sikert is hozott számukra. 1896-tól operatőröket küldtek a világ számos városába, ahol azok filmeket forgattak és vetítéseket rendeztek.
