Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-29 / 299. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 29. RÖVIDEN A hosszú hétvégék éve jön Pozsony. A jövő évben rengeteg hosszú hétvégével számolha­tunk, mivel a 15 munkaszüneti napból tíz hétfőre vagy péntekre esik. További három szabadnap hét közben esedékes, és csak két ünnep dátuma esik hétvégére. A jövő évben három nappal dolgo­zunk majd kevesebbet, mint 2005-ben. Az örvendetes ténynek mindössze a pénzügyminiszter nem örül - az elemzők szerint min­den egyes munkaszüneti nap egymilliárd koronás kiesést eredmé­nyez a nemzetgazdaságban, a fizetésekre ugyanakkor jótékony ha­tással van. Térségünk országai közül egyébként sehol sincs annyi munkaszüneti nap, mint Szlovákiában. (TASR) Ficónak hisznek, Dzurindának nem Pozsony. A lakosság fele nem bízik Mikuláš Dzurinda kormány­főben - derült ki az MVK által végzett közvélemény-kutatásból. Harminc százalék Vladimír Mečiarnak nem hisz, majd sorrendben következik Ivan Miklós, Robert Fico és Pavol Rusko. Bugár Béla 9,4 százalékos bizalmadansági mutatóval a nyolcadik helyet foglalja el. A lakosság bizalmát leginkább Robert Fico élvezi, akiben a lakosság harmada bízik. A mezőnyből a Smer elnökén kívül Ivan Gašparovič államfő emelkedik ki 28 százalékos eredménnyel, Bugár Béla 10,4 százalékkal a lista harmadik helyén található. (TASR) Két hétig vissza kell cserélni a hasznavehetetlen árut Mi lesz a rossz ajándékkal? ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. A karácsonyi vásárlási láz­ban gyakran elhamarkodottan pa­koljuk tele kosarunkat és olyan hol­mikat is veszünk, melyek később használhatatlannak bizonyulnak: legtöbbször a rosszul választott mé­ret miatt. Az árut általában a vásár­lástól számított két héten belül lehet visszacserélni. Mivel azonban erre semmilyen jogszabály nem kötelezi a kereskedőket, egy rosszul kivá­lasztott terméktől később szinte le- heteden megszabadulni. Az Optima bevásárlóközpontban megtudtuk, hogy karácsony után legtöbben cipőt és textilárut vittek vissza becserélni. Ezen a helyen a vásárlástól számított két héten be­lül indoklás nélkül bármit vissza­vesznek, és visszaadják a vételárat. Ehhez csupán a számlára és az ere­ded csomagolásra van szükség. Ha az ajándékot két hétnél régebben vásárolták, a vételár értékében be­cserélhető más árucikkre. Az Op- timában most a szokásosnál mint­egy 30 százalékkal többen visznek vissza ajándékokat. A rimaszombati bevásárlóköz­pontoknak és a kiskereskedéseknek nincs sok gondja a karácsonyi ün­nepek után a reklamáló vevőkkel. Információink szerint elenyészően kis számban érkeztek panaszok a bevásárlási láz idején megvásárolt termékek minőségére, néhány vá­sárló még karácsony előtt meggon­dolta magát, és visszavitte a nem tetsző terméket. A Kaufland üzlet­házban gond nélkül visszaváltható az árú. Az elektronikai cikkekkel foglalkozó kiskereskedésekben sincs sok gond a reklamációkkal. Az ünnepek után alig néhány eset­ben kellett kicserélni a megvásárolt termékeket, a hibák inkább a hely­telen használatból eredtek. Sokan vásároltak az idén is részletfizetés­re, a vásárlásnak ez a módja egyre népszerűbb, (juk, szász) Milliárdokkal teljesít alul a Szociális Biztosító? Az adóhivatal szedi majd be a járulékokat is ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A szociális, munka- és családügyi miniszter elégededen a Szociális Biztosító munkájával, a tárca elemzése szerint az idei év el­ső küenc hónapjában társadalom- biztosítási járulék beszedése csak 88,7 százalékos hatékonysággal si­került. Emiatt a járulékbeszedés várhatóan átkerül az adóhivatal hatáskörébe, a részleteket jövőre dolgozzák ki. „A bérek és a foglal­koztatottság növekedése alapján feltételezhető, hogy a biztosító jó­val magasabb bevételre tehetett volna szert, milliárdokról van szó” -jelentette ki Iveta Radičová. A biztosító nem ért egyet a jelen­téssel. „A bérek emelkedését nem lehet egy az egyben kivetíteni a já­rulékok emelkedésére” - mondta lapunknak Cseri Gábor, a biztosító igazgatótanácsának tagja. Például nem emelkedik a járulékuk azok­nak, akik már a béremelésig is a ki­vetési alap felső határa alapján szá­mították Iá azt. Ám elismerte, hogy a biztosítónak vannak tartalékai ezen a téren. „Számításaink szerint 94 százalékos a járulékbeszedés hatékonysága” - állítja az igazgató. Radičová információs rendszere miatt is bírálta a biztosítót. „A többmilliárdos fejlesztés ellenére még mindig nem működik tökéle­tesen” - jelentette ki a miniszter. Cseri elismeri a hibákat, de szerinte ezt az okozza, hogy a működésüket szabályozó törvényeket röviddel életbelépésük előtt fogadta el a parlament - és azóta is többször módosította azokat így az infor­mációs rendszert nem tudták az igények szerint kialakítani. A kormány viszont már eldöntött tényként kezeli, hogy a járulékok beszedése átkerül az adóhivatal­hoz. „Készül a megvalósíthatósági tanulmány’ - mondta lapunknak Radičová. Februárban tárgyalja a biztosító felügyelőtanácsa, mely­nek elnöke a miniszter. Az adóhiva­tal szívesen vállalná a feladatot. „Hivatalunk ma 'már nem egysze­rűen adóbehajtó intézmény, pénz­ügyi intézményként működünk, és az ügyfélnek is egyszerűbb, ha egy helyen intézi adó- és a járulékügye­id’ - mondta lapunknak Robert Merva, a hivatal szóvivője. Egyelő­re ugyan nem képesek a járulékok beszedésére, de Merva szerint fel­készülnek rá. Az adóhivatalnak jó­val keményebb eszközök állnak rendelkezésére a behajtására, pél­dául az általuk vezetett végrehajtá­si eljárás keretén belül közvetienül hozzáférhetnek az adós bankszám­lájához. (lpj) Tízezer koronára büntethető az a gépjárművezető, aki alkoholfogyasztás után ül a volán mögé Szilveszterkor fújatás az utakon Pozsony. Szilveszterkor sem fogja tűrni a rendőr­ség az ittas vezetést, s előre figyelmeztet: az év utolsó napján ugyanúgy megbüntetik a szabályta­lanul közlekedőket, mint máskor. ÚJ SZÓ-HÍR Aki részegen ül kocsiba, a kihá­gásokról szóló törvény értelmé­ben akár 10 ezer korona bírságra számíthat, s egy évre bevonhatják a jogosítványát. Ugyanilyen bün­tetéssel sújtható, aki olyan jármű­vel közlekedik, amelyik nem felel meg az előírásoknak. Ha valakit megállítanak a rendőrök, s eluta­sítja az alkoholtesztet, vagy ekkor fogyaszt alkoholt - hogy ne lehes­sen megállapítani, mikor került a vérébe -, már 15 ezerre büntethe­tő. Ezenkívül két évig eltiltják a vezetéstől. A helyben kiszabható bírság 2000 korona lehet - ez lényegé­ben az enyhébb kihágásokra vo­natkozik, például szabálytalan előzésre. Ha valaki balesetet okoz, és elmenekül a helyszínről, 5000 koronára büntethetik, és fél évre eltilthatják a vezetéstől. Hétezret követelhetnek attól és egy évre be­vonhatják az okmányát, aki túllépi a megengedett sebességet, vagy jogosítvány nélkül vezet. 10 ezer koronás bírságra számíthat, aki in- dokoladanul használja az egész- ségkárosodottságra utaló matri­cát. Külön 3000 korona büntetés jár azért, ha valaki megrongál egy közlekedési táblát, (sza) Már fenik a fogukat (TASR-felvétel) A pozsonyi éjszakai menhelyre csak azt a hajléktalant engedik be, aki egy korty alkoholt sem ivott Idén a hajléktalanok is kaptak karácsonyi lapot ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem tudnak hova menni, nincs otthonuk, a belvá­rosból kikergetik őket a rendőrök, mondván: rontják a modern és tiszta város képét. A rend őrei azonban nem menhelyre szállít­ják őket, ahol meleg ételt és ágyat kapnának egy éjszakára, hanem a külváros valamelyik sötét utcájá­ra, ahol magukra hagyják őket. Idén már 16 hajléktalan fagyott meg Pozsony utcáin. Sokan közülük már nem is pró­bálkoznak bejutni a két nyitott fő­városi menhely egyikébe, mivel csak azokat engedik be, akiknek véralkoholszintje nulla. A harma­dik menhelyet nemrég gazdasági okokból bezárták. A fővárosi drogközpontban lévő elvonót is bezárták néhány hónappal ez­előtt. Ľubomír Okruhlica, a köz­pont igazgatója, már korábban fi­gyelmeztetett, hogy a havi 70 ezer korona, melyet a város adott az elvonó működtetésére nem elég, legalább 200-240 ezerre lenne szükség. A városháza által adott összegből elmondása szerint csak akkor tudnák nyitva tartani az el­vonót, ha törvényt sértenének. A rendőrség így nem tud mit kezdeni a részeg hajléktalanok­kal - vagy ott hagyják őket az ut­cán, vagy elviszik egy külvárosi utcába. Akinek nem sikerül me­legebb helyre vagy legalább ka­pualjba húzódnia, -10 fokos fagynál nincs sok esélye a túl­élésre. Az országban tevékeny­kedő polgári szervezetek, ame­lyek a hajléktalanok helyzetén próbálnak javítani, minden év­ben karácsonyi vacsorát és mű­sort szerveznek a hajléktalanok­nak. „Idén is volt karácsonyi va­csorájuk káposztalevessel, ki­rántott hallal, ostyával és kará­csonyfa - díszítéssel. Mindenki kapott tőlünk egy kis ajándékot is, amit támogatóink ajánlottak fel” - mondta érdeklődésünkre Martin Opeta, a Nota Bene haj­léktalanok napilapját kiadó Ár Ellen polgári szervezet munka­társa. Elmondása szerint az em­berek legalább az ünnepek alatt jobban odafigyelnek a hajlékta­lanokra. „Annyit saját tapaszta­latból is elmondhatok, hogy áru­sainknak karácsonykor általá­ban jobb a közérzetük” - tette hozzá Opeta. A Nota Bene magazin szerkesz­tősége idén egyedülálló progra­mot is készített. Mindenki, aki megveszi a magazint, karácsonyi képeslapot talált benne, melyen üdvözletét küldhetett a szervezet címére annak az árusnak, akinél a magazint megvette. Az Ár Ellen szervezet képviselői szerint ugyanis egy ilyen apróság is nagy örömet szerezhet. Örömet szerez­het azzal, hogy pénzt vagy egy kis ételt ad egy kolduló hajléktalan­nak, újságot vesz tőle, egy kicsit elbeszélget vele, vagy küld neki egy képeslapot. Lehetőség sok van, jó lenne, ha az emberek nem csak karácsony előtt néhány nap­pal gondolnának másokra, (dem) Karácsonykor nem éheznek (ČTK-felvétel) A katolikus egyház szerint a hívőket védené, ám a lehetőséggel bárki élhetne, egyesek szerint visszaélhetne Társadalmi vita indulhatna a lelkiismeret szabadságáról ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Elkészült a Vatikánnal kötendő, a lelkiismereti szabad­ságról szóló szerződéstervezet új változata, amely a kormány hon­lapján, az előteijesztésre váró anyagok között szerepel. Ha a KDH-n múlna, Szlováida még a mostani megbízatási időszakban aláírná a dokumentumot, a mi­niszterelnök szerint azonban jobb lenne a témát elnapolni. Szlovákia 2000 decemberében írta alá a vatikáni alapszerződést, mely négy utószerződést feltételez. A fegyveres erőkben létesítendő lelkészi szolgálatokról és a hittan­ról szóló már elkészült; a harmadik a lelkiismereti szabadsággal, a ne­gyedik az egyházak finanszírozásá­val kapcsolatos. A lelkiismereti sza­badságról szóló anyag ratifikálása hónapok óta húzódik, s amikor a téma időről időre felbukkan, min­dig port kavar: a kereszténydemok­rata politikusok támogatják, a libe­rálisok bírálják. A közelmúltban az Európai Parlament is felfigyelt rá, egy képviselői csoport levelet írt Mikuláš Dzurindának, aki néhány hete azt mondta: annyira kényes a téma, hogy a ratifikálás előtt nem ártana széles körű társadalmi vitát kezdeményezni. Mivel az utószer­ződés aláírására az ország az alap- szerződésben kötelezte magát; előbb-utóbb megkötik, kérdéses azonban, milyen lesz a tartalma és a formája. Eredetileg mind a négy utószerződés kormányközi lett vol­na - rossz nyelvek szerint azért, hogy a parlamentnek ne kelljen ve­le foglalkoznia, így a liberálisok nem blokkolhatnák. Később alkot­mányjogászok tanácsára a politi­kusok is elismerték: nem elég a mi­niszterek beleegyezése, a parla­mentnek is jóvá kell hagynia. Mivel a kormánypártok kisebbségben vannak, a kormányfő szeretné el­kerülni a konfliktusokat, s abban bízik, a következő kormány vázát is a jelenlegi pártok alkothatják majd. Aki élne a lelkiismereti szabad­ság lehetőségével, előre tájékoztat­ná munkaadóját, hogy bizonyos dolgokat nem hajlandó elvégezni. A katolikus egyház állítja, a doku­mentum a hívőket védi, ám a lehe­tőséggel bárki élhetne. Ráadásul e jogot érvényesítő személynek szá­molnia kellene azzal is, hogy éppen lelkiismereti okból nem alkalmaz­zák, inkább felvesznek olyat, aki például vasárnap is hajlandó dol­gozni. A liberálisok úgy vélik, a szerződésre hivatkozva sok min­dent meg lehetne tagadni, amivel sérülnének a nem hívők emberi jo­gai. Kompromisszumként felme­rült: ha egy bíró vagy orvos nem lenne hajlandó meghozni bizonyos döntést, köteles lenne maga helyett ajánlani valakit. Az igazságügyi mi­nisztérium szerint ezt nem a szer­ződésbe, hanem a konkrét területe­ket szabályozó törvényekbe kellene illeszteni. Ugyanúgy, mint az alapszerző­désnek, a lelkiismereti szabadság­ról szóló utószerződésnek is lenne a tizenegy regisztrált egyházzal kö­tendő tükörváltozata, (sza, s) GYAKORLATI PÉLDÁK ♦ Lelkiismereti okokból az orvos elutasíthatná az abortusz elvég­zését, terhességmegelőző tabletták felírását, a művi megtermékenyí­tést, a sterilizációt, az eutanáziát, a klónozást. ♦ A pedagógus visszautasíthatná bizonyos tantárgyak - például jó­ga, szexuális nevelés - oktatását, illetve a hivatalos tankönyvek hasz­nálatát. ♦ A bíró vagy jogász nem lenne köteles olyan ügyekben részt ven­ni, mely ellenkezik lelkiismeretével és az egyház tanításával, - példá­ul a család és a hazásság intézményének fontosságáról. A bíró - ha úgy gondolja - nem mondaná ki a válást. ♦ Mivel a vasárnap ünnep- és munkaszüneti nap, senkit sem lehet­ne kötelezni, hogy hétvégén dolgozzon, továbbá bárki megtagadhat­ná olyasmi elvégzését, ami ellenkezik a katolikus egyház tanításával és erkölcsével, (sza)

Next

/
Thumbnails
Contents