Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-28 / 298. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 28. RÖVIDEN Az Oucha Fúvószenekar koncertje Nemesócsa. „Keresd, művész, a magányt, hogy / művet foganj s befejezz; / de hogy élvezd alkotásod, / ahhoz társakat keress” - a nemesócsai Oucha Fúvószenekar elnöke, Olláry Aladár és karnagya, Lelkes János ezzel a Goethe-versidézettel invitálja a tisztelt közönséget a zenekar óévbúcsúztató koncertjére. Az immár negyedszer megrendezésre kerülő, idén is felejthetetlennek ígérkező rendezvény 2005. december 30-án 18.00 órakor kezdődik a helyi Megárt Rt. nagytermében, (ú) Újévi Strauss-koncert Budapesten Budapest. Újévi gálakoncertet ad a linzi székhelyű Johann Strauss Ensemble január elsején a Művészetek Palotájában. Az együttest a világ leghitelesebb, mondhatni, „leghanghűbb” Strauss-előadójának tartják. Az önálló budapesti újévi koncert ötlete az Osztrák-Magyar Kulturális Együttműködési Egyesületé, megvalósítását pedig egy utazási iroda és egy autókereskedés támogatja. Az első budapesti osztrák Strauss-gálát idén január 3-án tartották az Erkel Színházban. A 2006-os év első komolyzenei koncertjén olyan neves szólisták lépnek fel, mint Pitti Katalin, Deák Ildikó vagy Wilfried Scharf. A Művészetek Palotájának Nemzeti Hangversenytermében Strauss összes magyar vonatkozású darabját is meghallgathatják az érdeklődők. (MTI) Tolkien születésnapi ünnepsége Budapest. A Magyar Tolkien Társaság J. R. R. Tolkien 114. születésnapján, január 8-án, a Millenáris Parkban szervezi meg hagyományos, Rég várt ünnepély című rendezvényét. Ízelítő a rendezvény programjából: Tünde nyelvtanfolyamok, színpadi előadások, ismeretterjesztő előadások Középföldéről, játszóház, kvíz- és nyereményjátékok, valamint kiállítás A gyűrűk ura című film kellékeiből. Az ünnepséget este ír muzsika és táncház zárja. (MTI) LEVÉLBONTÁS Az Érsekújvári Rockszínpad nagy sikert aratott a Mária evangéliuma című rockoperával Új színház született! (Tóth Lehel felvételei) Ami valaha fontos volt Az Új Szó december 22-i számában Szégyellem magam avagy „Hajrá magyarok!” címmel megjelent Haraszti Mária-cikkre szeretnék néhány gondolattal reagálni. Engedjék meg, hogy a Rákóczi Szövetségnek a cikkben finoman jelzett, enyhén szólva is furcsa magatartására ne is vesztegessek több szót, a cikk írója azt találóan jellemezte. Inkább az elsősök létszámán merengenék el, hiszen valaha én is ennek az iskolának a padjait koptattam. Jól olvastam? Kilenc elsős? Gyorsan meg is kérdeztem unokahúgomtól, aki most is a Duna utcai iskola diákja. Pontosan nem tudta, csak annyit mondott, biztos kevés, évről évre kevesebb. Közösen feltettük a kérdést, vajon miért? Haraszti Mária valamit megérzett. Valami, ami valaha fontos volt ebben az iskolában, ma hiányzik. Talán az erkölcs, a stílus. Az, hogy az a bizonyos pedagógus érezze, mi tesz igazán jóvá: alma materré egy iskolát. Egyebek mellett az, hogy nem dől be a kordivatnak, nem akar mindenáron népszerűsködni és trendi lenni, hanem felvállalva a hagyományokat - őrzi, fejleszti és közvetíti azokat. Valaha ez nem volt gond, olyan pedagógusok dolgoztak itt, akik megtalálták a módját az értékközvetítésnek. Tették ezt szigorral és szeretettel. Ma viszont - és ez nemcsak az én véleményem - a megfáradt, életunt vezetőséget nem érdekli az iskola sorsa, a dolgok valahogy mennek, nekik eny- nyi elég. Szerencsére vannak az iskolának kiváló tanítói, tanárai is, talán ezeknek köszönhető, hogy még elég diák van. De meddig? Horváthné T. Irén Pozsony Egy rockopera vagy musical színrevitelével még a profi társulatok is keményen megkínlódnak. Stugel Tibor, az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ vezetője mégis úgy döntött, ha már kapott egy intézményt, megpróbálja tartalommal is megtölteni. És amire a legkevésbé sem számítottam, a csoda is megtörtént. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Nem egy összeszokott, évek óta működő csapatról van szó tehát, hanem egy olyan társaságról, akik erre az alkalomra jöttek össze először. Vannak persze közöttük, akik már szerepeltek színpadon, mint Sotkovszky Lajos - aki hosszú évek óta fáradhatatlanul járja az országot megzenésített versekkel - vagy maga a rendező, Stugel Tibor, aki annak idején a Vándor együttes élén tűnt fel, s ha jól tudom, még CD-jük is jelent meg. Az Érsekújvári Rockszínpad nevet viselő társulat a Mária evangéliuma című rockoperát választotta nyitóelőadásul, amely darabot én eddig nem szerettem, ugyanis az általam illusztratív musicalnek nevezett műfaj tipikus példájának tartottam. Olyan alkotásnak, amely úgy jön létre, hogy összeáll egy-két ember, aki ebből él, találnak egy témát, s azt feldolgozzák előadássá. A gomb és a kabát tipikus esete. Ezt a véleményt erősítette meg bennem a budapesti Madách Színház ősbemutatója és a pozsonyi Nová scéna előadása is. Ez utóbbi azonban megér még egy mondatot, hiszen azon kevés, mondhatni, párját ritkító kivétel közé tartozik, amikor egy vadonatúj magyar színpadi művet azonnal átültettek szlovák nyelvre, és nagy sikerrel játszották azt. Jozef Bednárik rendezése évekig ment nagy sikerrel Pozsonyban, sőt a közszolgálati Szlovák Televízió is műsorára tűzi időnként. Ha már a példáknál tartunk, a nyitrai Andrej Bagar Színház a napokban mutatta be Tasnádi István Közellenség című darabját. A Nová scéna tervezi a Mária evangéliuma felújítását is. Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi zenedrámája az újváriak előadásában sokkal közelebb kerül a nézőkhöz, mint a már említett két helyszínen. Nem tudom, hogy az érsekújvári művelődési központ miként gazdálkod- ta ki az előadás megvalósításához szükséges anyagiakat, a rockopera színrevitele mindenesetre impozáns. Nyoma sincs amatőrizmusnak, a díszletek és jelmezek (az utóbbiak tervezője Borka Dávid) bármely profi színházban megállnák a helyüket, és ugyanez leírható a hang- és a fénytechnikáról is. Bár a fények sok esetben zavarnak, a kevesebb ezúttal több lett volna. A darab - ahogy a címe is mutatja - Mária szemszögéből dolgozza fel a feldolgozhatatlant, egy fiát elvesztő asszony tragédiáját. Az előadás alkotói szerint Mária - a közhiedelemmel ellentétben - boldogtalan, hisz ki szeretné kereszten látni saját egyszülött fiát. Nem hiányoznak az előadásból a musicalek szokásos eretnek figurái sem, így a szaunából előlépő, saját minden- hatóságát fitogtató Heródes és két utcai figura, a Füles és a Vak, akik a nép álláspontját képviselve tudtára adják a nagyérdeműnek, hogy bezzeg nekik nem kell a Messiás. A rockopera felvázolja Jézus életének fontosabb állomásait, de eszmeisége megértéséhez ez édeskevés. Ezzel természetesen ez az előadás sem tud mit kezdeni. Eleinte igencsak zavart, hogy a nézővel szemben, a színpad közepén egy hatalmas kivetítő vásznon videóbejátszásokat láthatunk: természeti képeket, emberi arcokat, pillanatképeket Jézus-történetekből. Később azonban megbarátkoztam vele, és a legvégére a filmvetítés az előadás szerves részévé nőtte ki magát. Stugel Tibor igen pontosan mozgatja a szereplőit (koreográfia Takács Klaudia), talán csak a tömegjeleneteknél hiányzik a kellő feszültség. Már említettem a Jézust alakító Sotkovszky Lajost, akinél nem volt meglepetés, hogy kitűnő énekhangja mellett jól mozog, viszont kellemesen meglepett Mária szerepében Gál Teodóra, a János apostol alakját életre keltő Vadkerti Imre és Heródes szerepében Borka Dávid. De a többiek is szervesen illeszkednek az előadásba. Érsekújvárott nem véledenül fogadta kitörő tapsvihar az előadás végén a játszókat. Ez nem a barátoknak és nem is a közeledő karácsonynak szólt, amikor hajlamosak vagyunk két bóvli megvétele közben komolyabban elérzékenyülni. Az Érsekújvári Rockszínpad előadásában Mária és Jézus tragédiája megszólalt - és felerősítette bennem azt az eretnek filozófiai gondolatot, hogy ha Jézus ma élne, valószínűleg nem a zsidók, hanem sorstársai feszítenék keresztre. A 2005-ös év legizgalmasabb és legnagyobb közönségsikert aratott dzsesszkoncertjét egy francia zenekar, a Sayag Jazz Machine adta a Pozsonyi Dzsessznapokon Új csapások, avagy merre robog a Jazz-masina JUHÁSZ KATALIN A summázások ideje van itt a könnyűzenében, a lemeztermést ugyanúgy értékelik ilyenkor év végén, mint a koncertkínálatot. Ez utóbbival hamarabb készek a kritikusok, kis hazánkat ugyanis még mindig elkerülik a nagy nevek, mondván, jelentéktelen ország jelentéktelen lemezpiaccal. A közepesen nagy nevek pedig azért nem jönnek, mert a mi szervezőink nem ismerik őket, vagy ha ismerik is, nem mernek megkockáztatni egy negyed- vagy félházas buktát. A nagy óvatoskodás alól csupán néhány progresszív fesztivál kivétel, például a trencséni Pohoda, az egyre inkább magára találó Ho- dokvas vagy a Pozsonyi Dzsesszna- pok, ahol általában éri az embert katarzis. Nos, a PKO-ban idén szerintem a francia Sayag Jazz Machine vitte el a pálmát, akár az év fővárosi dzsesszeseményének is titulálhatnám fellépésüket. Már a műsorfüzet egy csomó pozitív dolgot ígért: a franciák az underground elektronikus zenéket eresztik össze a jazz század eleji stílusaival. Ha minden jól megy, két század találkozik a színpadon, gondoltam mindjárt, és igazam is lett, sőt. Nem csak a jazz, hanem a mozi hőskorából is kaptam egy dózist, a zenekart kísérő VJ ugyanis a Lumiére-fivérek stílusában felvett, figyelemreméltó ödetekkel teli retro filmecskéket vetített a vászonra, persze jól megpörgetve és zenére vágva. A vizuális rész elemzésére most, sajnos, nincs hely, nézzük, mit tud a Sayag Jazz Machine. Valami olyasmit, ami még a fesztivál legöregebb rókája, Peter Lipa számára is újdonság volt. Ott tátotta ő is a száját a színfalak mögött, miután a felkonfban elmondta, hogy soha ennyi kábel nem tekergeti még a PKO deszkáin, az egész színpadtechnikát át kellett rendezni, sőt, a maximalista franciák kiparancsolták a teremből a jimmy-jib kamerákat is, amelyeknek egyébként mindent szabad. A Sayag zenéje két hangsúlyos összetevőből áll: a „gépből” érkező jungle és drum’n ’bass ütemekre igazi hangszerek - harmonika, fuvola, szaxofon és nagybőgő - gombolyítják a dallamot, máskor pedig fordul az egész, és a bőgőből ritmushangszer lesz, a harmonika reggae-alapot ad, a fuvola versenyt lüktet a dobgéppel, a xilofon pedig a samplert parodizálja. Ráadásul középen egy gyors kezű scratch- művész ténykedik, belecsintalan- kodva a nagy egálba. Ez a zenekar nem csupán a két műfaj eszköztárát használja egyszerre, hanem egymásba oltja őket, szintézist teremtve. A dzsessz, ez az alapvetően akusztikus műfaj más dimenzióba kerül, a haladó elektronika szinte körülöleli a régről ismerősnek tűnő dallamfoszlányokat, és az ember rádöbben, hogy tulajdonképpen a huszonegyedik század dzsesszze- néjét hallja. A műfaj megújulásának ugyanis jelenleg két fő csapása látszik: az etnóval és világzenével kevert, illetve az elektronikával vegyített vonal. Ez utóbbit már hét éve műveli a Sayag Jazz Machine, örvendetes, hogy végre hozzánk is eljutottak, csekély négy évvel a magyarországi bemutatkozás után. És mivel az internetes CD-ren- delések korában már nem kunszt hozzájutni valódi csemegékhez, ajánlom mindenki figyelmébe Anachromic című 2004-es lemezüket ( www.sayagjazzmachine . com). Ezen ugyanis még inkább szabadjára engedik fantáziájukat, és mindent kihasználnak, amit csak a modern kor stúdiói nyújtani tudnak a zenészeknek. A francia Sayag Jazz Machine a huszonegyedik század elektronikával vegyített dzsesszzenéjét játssza (Képarchívum)
