Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-27 / 297. szám, kedd

6 Kultúra ÚJ SZŐ 2005. DECEMBER 27. RÖVIDEN A Rokonokkal nyit a 37. filmszemle Budapest. Szabó István filmje, a Rokonok nyitja meg a 37. Magyar Filmszemlét 2006. január 31-én. A február 7-ig tartó mustrának a Millenáris Park, a Mammut Mozi és az Uránia Nemzeti Filmszínház lesz a helyszíne. A játékfilm kategóriában a versenyre és információs vetítésre huszonnyolc 35 milliméteres filmre és kilenc „elektronikára készített alkotás” érkezett meg a határidő lejártáig. Emellett 175 do­kumentumfilm, 43 tudományos-ismeretteijesztő munka, valamint 123 kísérleti- és kisjátékfilm nevezése futott be. A korábbiaktól elté­rően a dokumentumfilmek és a kisfilmek kategóriájában két-két előzsűri tesz javaslatot a versenyprogramban való részvételre. (MTI) Méltatlanul kevesen adóztak József Attila emlékének Húsz esztendőm hatalom? Gondolatok a világzenéről a Ghymes együttes díjnyertes éGHYMESe című lemeze kapcsán Könnyű szeretni, nehéz bírálni JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Új kiállítóhellyel gazdagodott a pozsonyi magyarság. Ünnepélyes műsor részeként avatták fel a Cse- madok ismételten megújított szék­házát, amely ezentúl havonta ad majd otthont új kiállításoknak és irodalmi rendezvényeknek. Sajnos, méltatlanul kevesen jelentek meg a galériaavató ünnepségen, ahol Jó­zsef Attilára emlékeztek. S erre még az sem mentség, hogy az idő­pont éppen beékelődött a karácso­nyi bevásárlóbiznisz kellős közepé­be. Kovács László a szeretetlenség, a meg-nem-értettség költőjéről be­szélt, aki állandóan a hiányaival küszködött. Ezt a gondolatot erősí­tette fel egy rövid, de annál hatáso­sabb irodalmi összeállítás Gál Ta­más és Zsapka Attila jóvoltából. Fő­leg Gál Tamás igen szuggesztív elő­adásmódja - amely valamennyire Latinovitsot is idézte -, tette a jelen­lévők számára átélhetővé a har­minckét éves korára teljesen ki­ELŐZETES Az immár hagyományos bécsi új­évi koncertet január 1-jén most első ízben több mint 50 országban lát­hatják - összesen mintegy 53 millió tévénézőhöz jut el. Az újévi kon­certre szinte lehetetlen jegyet sze­rezni, noha az árak borsosak. Első ízben vezényli a bécsi Musikverein felvirágozott nagy­termében tartott újévi koncertet a 62 éves Mariss Jansons lett kar­mester. A balett koreográfiája John Neumeier nevéhez fűződik és a Strauss-dinasztia mellett Wolfgang Amadeus Mozart is he­lyett kapott a koncert műsorán. El­ső ízben hangzik el újévi koncer­ten Johann Strauss három szerze­ménye, továbbá Eduard Strauss „Telephon” polkája. Mariss Jansons Szentpéterváron végezte zenei tanulmányait. Szoros MTI-HÍR Helsinki. Nagy izgalmat keltett finnországi kulturális körökben, hogy ellopták Mika Waltari 1945- ben út regényének, a Szinuhe, az egyiptominak kéziratát. A regény megjelenésének 60. év­fordulójára rendezett kiállításról emelte el az eredeti szöveget két fi­atalember. A kamerák ugyan állan­dóan a könyvet tartalmazó vitrinre szegeződtek, de az egyik tolvaj be­állt a kamera és a vitrin közé - és amikor ellépett onnan, a féltve őr­zött darabnak már hűlt helye volt. A rendőrség arra gyanakszik, hogy a kéziratot egy magángyűjtő megbízásából lopták el. Ezt a véle­égett, a vüággal és önmagával meghasonlott költőóriás tragédiá­ját. A Szlovákiai Magyar Képzőmű­vészek Társaságának József Attila előtt tisztelgő kiállítását, ahol 19 szlovákiai magyar képzőművész ál­lította ki grafikáit és festményeit, Kalita Gábor nyitotta meg. Láthat­juk Schrantz György, Szabó Ottó, Nagy Zoltán, Bugyács Sándor, Kopócs Tibor alkotásait. Kár, hogy Kalita aktuálpolitikai húrokat is megpendített a költő életműve kapcsán. Görföl Jenőtől, a Csema- dok Országos Tanácsa főtitkárától megtudtuk, hogy a kiállítás napon­ta látogatható, mert az épületben székelő magyar könyvesbolt mun­katársai biztosítják a tárlatvezetést. Januárban Ady Endrére emlékez­nek, s Csótó László életmű-kiállí­tást nyírnak. A megjelent kevesek a karácsonyfa alá megkapták a Cse- madok Művelődési Intézete által kiadott CD-t, amelyen József Attila hazai magyar alkotók által megze­nésített versei hallhatók. kapcsolat fűzi a Strauss-család kompozícióihoz, és 1992-ben egy alkalommal már vezényelte a Bécsi Filharonikusokat, akikkel „szere­lem első látásra” kapcsolat alakult ki. A Bécsi Filharmonikusok szeret­nék rábírni Jansonst, hogy vállalja el egy opera vezénylését is. Mióta azonban 1996-ban Oslóban a Bo­hémélet dirigálása közben infark­tust kapott, kerüli az operaházak karmesteri pulpitusát. A koncert balettszámait John Neumeier koreográfiájával a Thea­ter an der Wienben és a Palais Epsteinben vették fel. Szólót táncol Silvia Azzoni, Alexandre Riabko, Thiago Bordin, Anna Polikarpova és Ivan Urban. A koncert közvetíté­se 2006. január elsején 11 óra 15 perckor kezdődik. A szünetben Georg Riha felvételeit láthatják a nézők azokról a helyekről, ahol Mozart alkotott, (h) ményt osztja a Mika Waltari- társaság elnöke is, aki az El País cí­mű spanyol napilapnak elmondta: az írónak sok rajongója van, köztük olyanok is, akik nagy összegeket készek áldozni céljaikért. A kéziratnak, amely a finn író- szövetség tulajdona, van ugyan egy digitális változata a kulturális ar­chívumban, de az eredeti eltűnését mindenki pótolhatatlan veszteség­nek tartja. Az író 10 évig végzett kutatásokat az egyiptomi középbi­rodalomról, mire megírta könyvét, amelyben a főhős Szinuhe Ehnaton fáraó orvosaként szerepel. A köny­vet 32 nyelvre fordították le és Ker­tész Mihály Az egyiptomi címmel 1954-ben filmet is készített belőle. Gyorsan, gyorsan, siessünk, még pont beleférhetünk 2005-be egy aktuális témá­val, az év hazai world music albumával. Persze a „haza” nem ez a haza, hanem Ma­gyarország, nálunk Zuzana Mojžišován kívül senki nem rúghat labdába a világzenei pályán. Nekünk nincs Čechomorunk, van viszont Ghymesünk. JUHÁSZ KATALIN A kisajátítás persze rég lehetet­len, a Szarka fivérek már-már a vi­lágörökség részei, és inkább az „anyaországban” érzik otthon ma­gukat, elég megnézni a koncert­naptárukat. Aki fürge és mobilis, ma még el- ugorhat a Budapesti Kongresszusi Központba egy ráadás Ghymes- karácsonyra. Akinek viszont Po­zsony közelebb van, együtt szil­veszterezhet a zenekarral az Óvá­ros-téren, csak ki kell bírnia a cudar hideget, valamint a további fellépő­ket, mint Zdenka Predná, a Para, vagy a Hex. Aki pedig Németor­szágban tölti az ünnepeket, besze­rezheti Szarka Tamás nemrég meg­jelent kétnyelvű verseskötetét, melynek címe Anonymus utazik. Nos, ennyi naprakész információ után pótoljuk a pótolandókat, jöj­jön az éGHYMESe című díjnyertes lemez recenziója. Hogy az anyag jó-e, vagy sem, azt a MAHASZ-ítészek már eldön­tötték helyettem, hiszen az egykori Arany Zsiráfot felváltó Fonogram díjat a kategóriánként öt indulóból csak egy lemez kaphatja meg, vi­lágzenében pedig mostanában nagy a tülekedés Magyarországon. A Ghymes idén a következőket kö­rözte le: Kormorán, Makám, Djabe és Váradi Café, megannyi stíluste­remtő versenyző abban a műfaj­ban, amelyet jobb szakszó hiányá­ban world music-nak hívnak. A Ghymesről már sok mindent leírtak. Ha „odébb” születnek, vala­mi termékeny helyen, ma etno- vüágsztárok lennének, akár a Peter Gabriel-féle WOMAD napernyője alatt is cseperedhettek volna. Tú­loznék? Nem hinném, ebbe a zene­karba ugyanis szakmailag nehéz belekötni. Teljesen eredeti jelenség a (mindegy, melyik) hazai szcénán. Nincs előzményük és nem is csinál­tak iskolát. Zenéjük egyszerű, még­is küsmerhetetlen. Szövegeik néhol szürreálisak, máskor abszolút lé­nyegre törők. Dallamaik megnyug­tató mederben tekerednek, csava­rodnak, csak néha szabadulnak el, ám még így is ismerősek nekünk magyaroknak, valahonnét mélyről. A zenekar ráadásul élőben még markánsabb, mint stúdióban, ta­valy meg is kapták a legjobb élő produkció díját azért a koncert­programért, amit az ősszel volt sze­rencsém megtekinteni Kassán. A színpadon, majd később a koron­gon sem tudtam nem észrevenni, hogy a Ghymes nélkülöz néhány kulcsfigurát. Persze jöttek helyet­tük újak, nem is akárkik, a zene vi­szont nagyot változott. A csapat most válaszúdhoz érkezett, el kell dönteniük, merre tovább. Az éGHYMESe profi album, tö­megfogyasztásra is alkalmas, sőt akár a kereskedelmi rádiók is játsz­hatták, illetve játszhatnák, mert tel­jesen mai zene, amit hallunk. Népi ízeket csak nyomokban tartalmaz, valahogy úgy viselkedik benne a folklór, ahogy a fokhagyma a spe­nótban: remek ízt ad neki, de nem nyomja agyon. A Ghymes legna­gyobb erénye, hogy saját zenei vilá­gukba építették be a népzenét, nem pedig fordítva, ahogy ezt a poszt­modem kor gyermekeitől elvárhat­juk. Ezen a lemezen is létrejönnek a találkozási pontok, a stílusok egy­másba csúsznak, néha szinte már tiszta rockzenét hallunk. Arányér­zék és kiforrottság, hat a dolog. Ta­lán a régebbi albumok nyersesége hiányzik, az én ízlésemhez képest túlságosan kimunkált minden dal, ám rólam köztudott, hogy szinte betegesen vonzódom a hallgatha- tatlan, roncsolt zenékhez. A „tömegigény” okos szemmel tartása egyébként tendencia a hu­szonegyedik századi vüágzenében, elég megnézni az üyesmire szako­sodott rádiók és lapok sikerlistáit, csupa könnyen emészthető, popu­láris album szerepel rajtuk, a nél­külözhetetlen egzotikus búkéval. A Ghymes-albumon jó példa erre a Bárka című kis remekmű, erről az uniós tagállamokban senki meg nem mondaná, hogy török, mace­dón vagy magyar dallamvezetésen alapszik-e, csak azt hallják, hogy jó. Rögtön ez után rockos zúzás követ­kezik, az Éneklő magyarok. Ez a másik véglet, mellesleg a nyolcva­nas évek szocialista hardrock- zenekarai simán feltették volna a lemezükre. A modoros éneklés és az enyhén ciki szöveg viszont re­mélhetőleg stílusparódia akart len­ni (Itt a tűz, égni kell/Itt az út, járni kell/Hány magyar énekel/S hány magyar hallgat el), azon ritka pilla­natok egyike, amikor a Ghymes a humoránál van. Ez az összetevő ugyanis szülte kizárólag a zenekar gyereklemezein fedezhető fel, pe­dig én nagyon díjaznám. Előfordulnak három-négy perces instrumentális bevezetők (Daráló, Vér - szabadon) ezzel a Tánc a hó­ban című megaslágerben kísérle­teztek először. Bejött, folytatják. Ez a törekvés határozottan pozitív, vesszenek a hagyományos pop-kli­sék, az unalomig ismert dalszerke­zet, legyen helyette végre valami váratlan, akár teljesen instrumen­tális szám is. A világzene épp azért szabad, szárnyaló műfaj, mert ami összeillik, bátran össze is ereszthe­tő benne, és lehet magasról tojni az elvárásokra. Ráadásul manapság annyi minden hat az alkotó ember­re, hogy a végén alig lehet kide- dukálni, melyik ihlet honnan jött. (Erre Magyarországon talán a Hét­rét nevű zenekar a legjobb példa, akik a magyar-osztrák-szlovén hár­mas határ közelében élnek, mind­három nép dallamait felhasználják, sőt újabban finn elemeket is raknak a dalaikba, anélkül, hogy frusztrál­va éreznék magukat ettől). Az éGHYMESe rendkívül jól szerkesztett lemez, van értelme a számok egymásutánjának, minden hangzásbeli és zenei váltásnak. A hangszerelés ötletgazdag, néha a hegedű, vagy a szaxofon a refrén alatt is szólózik, gitárriffek keve­rednek tamtam-dobokkal, szóvá agyafúrt, rafkó megoldások soijáz nak. A legtörzsibb dal í Parasztínek, de a ,,fül-náspángoló’ strófákat gyorsan feloldják emészt hetőbb refrénekkel. Beúszik a szin tetizátor is, főleg a Pléhkirályban amely egyébként szerepel Szarkí Tamás Anonymus című szólóalbu mán is. „Ennyire” talán nem jó < dal, erről a lemezről mindenképi lelóg, míg a másikon belesimul í koncepcióba. A Kalapács strófái ha tározottan Kispálos beütésűek műid dallamüag, mind szövegile; - üyet se gondoltam, hogy valah; leírok a Ghymesről! - még szeren cse, hogy aztán jön a szaxofon, é: szétcsapja a káprázatot. Jelen vai némi líra is, de igen szublimáltat (Jaj, Vali barátom...), ez inkább ; középtempós számok lemeze. I szinti csak néha zavaró, például. Vér - szabadon elején, ezt a hang szert sohasem fogom megbocsáta ni annak a zenekarnak, amelybei olyan hegedűs van, mint Szark; Tamás. Furcsa állapotban leledzik a vi lágzene ma Magyarországon. A pi acot egyrészt elborítja az etno giccs, (lásd az ír-popot és a N05i féle szemfényvesztőket), másrész viszont az autentikus népzene, il letve az ugyancsak folklór alapc kon nyugvó etnodzsessz é etnorock előadói minden korábbi nál nagyobb érdeklődésnek é megbecsülésnek örvendenek, i hagyományos popzenei felállá mellett - dob-basszus-billentyf gitár - azok is nyerők, akiknél vala ki két tamot is ütlegel, vagy elősze' egy lantot, furulyát. A világzen sokszínű, és már az anyaországba is megvan az Európára jellemz három fő irányzat. Vannak, aki ma is ugyanazt játsszák, amit ősei évtizedekkel, évszázadokkal es előtt, csak a külföldi fesztiválol nak, eladott lemezeknek köszönhe tőén szélesebb körben váltak ľ mértté, és csupán jobb híján kerii nek a worldmusic-skatulyába. . másik csoportba a kommers etnopopperek tartoznak, akiknek biznisz fontosabb, műit az értékű remtés. És vannak azok a kreat vök, akik a népzenei dallam- és ri musvüágból új, saját dolgot hozna létre, nem is mindig tudva, mit est lekszenek. Ide tartozik a Ghyme: Ugye emlékeznek, müyen komol arccal nyilatkozták évekig, hogy ő nem vüágzenét, hanem „Ghyme zenét” játszanak? Nos, ha ez íg lenne, egy idő után a tutira ment esete forogna fenn. Márpedig ez lemez az eddigi legmeglepőb Ghymes-album, mert az ortodc hívek nem azt kapták, amit me; szoktak, az újszülöttek pedig t alapján rákattanhatnak a régebi lemezekre is. Bárcsak. Szarka Gyula egy fellépésen (Képarchívun Akár 53 millióan is láthatják a bécsi újévi koncertet Több újdonság is várható A kéziratra egy magángyűjtőnek fájhatott a foga Ellopták az „Egyiptomit” Szarka Tamás, kezében a díjjal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents