Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-23 / 296. szám, péntek

GONDOLAT

2005. december 23., péntek

5. évfolyam 26. szám

A határon túli magyarok nem etnikai közösségekben élik mindennapjaik minden egyes percét, ahogyan azt a nemzetmentők elképzelik

Miért nincsenek baleseteik a kisebbségieknek?

A címben feltett kérdés ún. retorikai kérdés - persze hogy vannak baleseteik. De nincsenek erről szóló híradások, miképpen a kisebbségi magyaroknak nincs va- lóságshow-juk, sem Legyen Ön is milliomos !-uk, szappanoperáik, avagy a valósághoz kissé közelebb álló teleregényeik. Semmi, ami szórakoztató vagy felkínálná az identiflkálódás lehetőségét.

SZERBHORVÁTH GYÖRGY

Mintha a kisebbség egy elit lenne, mintha a tömegkultúra, a meggyőzés, az üzenet fogalmát a múlt század első felében megszokott módon kezelnék, mintha az érdekes és szórakoztató egy az egyben azonos lenne a bulvárral.

Amikor a közszolgálati televíziózásról beszélünk, ne feledjük el, indulásakor annak szerves részét képezte a szórakoztatás is. Aztán ez egyszerűen kihullott, a kereskedelmi tévék vállalták magukra e funkciót, hisz nyilván ezzel lehet nyereségessé tenni a vállalkozást. A műfajok jellege is változott, ma az infotainment-nek áll a zászló, azaz a szórakoztatás és az ismeretterjesztés keverékének. Természetesen a nézők szokásai is megváltoztak, az emberek úgymond választhatnak és választanak is, de hogy például melyik adó híradóját nézik, az mégis sokban függ attól, mi megy az adott adón előtte és utána, nem pedig az értékektől, a várható politikai üzenetektől, egyebektől.

A magyarországi közszolgálat azonban erről tudomást sem vesz, és különösen nem, ha a HTM-okról van szó. Mintha bűn lenne őket szórakoztatni - veszélyben a nemzet, csak a nagy kérdések boncolgatása, a komoly hangnem ideillő, minden más hazaárulás. Nemzetietlen cselekedet viccelődni a HTM- on, amikor de nagy bajban vannak. Ez azonban a teljes és tökéletes félreértése a televíziózásnak.

A televíziózást másnak képzeljük el, mint ami, folyamatosan értelmiségi kritikával illetjük, és olyan helyet tulajdonítunk neki a nyilvánosság szent terében, ami ma már biztosan nem áll. Azt várjuk el a tévéktől, hogy tisztességesen és sokoldalúan informálják a közösséget, közvetítsék a kultúrát, helyet biztosítsanak a különféle diskurzusoknak, hangot adjanak eltérő véleményeknek, és úgymond a jó irányban befolyásolják e közösségeket, amelyek mintegy magukat is formálják így, miközben megismertetjük őket más közösségekkel, és ezáltal majd csökken az előítéletesség, kevesebb lesz a konfliktus, demokratizálódunk és europaizálódunk.

Az effajta célkitűzéseket egyszerűen nevetségeseknek érzem a tévé esetében is - noha például a pályázatokban, a kiírásokban és a jelentkezők érvelésében is, magyarán a fetisizált projekt-vüágban, szisztematikusan ezek a szempontok jelennek meg. Kissé sarkítva viszont azt mondanám, hogy a magyarországi közszolgálati tévék HTM-os műsoraira semmi szükség sincs, legalábbis nem tudok jó érveket felsorakoztatni mellettük.

Magyarán mondva: elrohant mellettük az idő. Ha megfontoljuk a Manuel Castells nevéhez fűződő elméletet a hálózati társadalomról, akkor egyet mondhatunk: az információs szakadék egyre nő a HTM közösségek esetében, akárcsak a többi provincián. A szóban forgó tévéműsorok pedig nem lépéshátrányban vannak, hanem egyre inkább csak tetézik e hátrányt, bár ebből a szempontból meg direkt jó, hogy hatásuk elenyésző, és közel sem múlik rajtuk annyi. A kérdést tehát úgy kellene megfogalmazni: mi legyen a közszolgálati tévézéssel a provinciák esetében?

Persze, ha kevésbé vagyok szigorú, látok pozitív jeleket: az, amit eddig szidalmaztunk, ti. hogy e közösségeket archaikus, múltba réve- dő, néptáncoló és fafaragó közösségekként mutatják be, háttérbe szorult, legalábbis a Duna Televízió naponta jelentkező Vüágunkjában, amely a legfontosabb üyen jellegű vállalkozás ma. De ettől még nem lett hitelesebb és jobb tévéműsor.

Ennek pedig az az oka, hogy - ahogyan a médiaszociológusok mondanák - még műidig a valósághatás modelljében hisznek, amikor is képesek simán hatást kiváltani (ezt sugallják és követelik tőlük munkaadóik is), s minek eredményeképpen „a ’gyanútlan’ befogadók a média bemutatta valóságot nem konstruált vüágként, hanem az objektív valóságként érA Magyar Televízió budapesti székháza a volt Tőzsdepalotában

zékelik, és átveszik a média által használt nézőpontokat, szelekciós szabályokat, fogalomrendszert, fontossági és értékítéleteket”. Elmúltak azok az idők - már ha voltak -, amikor a közszolgálati tévék révén választásokat lehetett nyerni, a nézők kézpénzként fogadták el azt, amit láttak. Ehhez képest mi történt, különösen a Világunkban is, illetve a Duna TV és az MTV egyes műsoraiban egy hónappal ezelőtt: a felvidéki MKP melletti legtipikusabb politikai, illetve explicit pártpropaganda. Bemutatták a jelölteket a lehető legszocreálabb stílusban, stúdióvendégekként maA műsorkészítők még mindig a valósághatás modelljében hisznek.

A Magyar Televízió kisebbségi műsorának stábja akcióban

gyarázták a helyzetet a felvidéki politikusok, magyarellenesnek - s nem MKP-ellenesnek - nevezték a szlovák pártok összefogását stb. És mi lett az eredmény? Láthattuk.

Még jó, hogy a szlovákok vagy az EU-sok nem látták e műsorokat, biztosan reagáltak volna beavatkozás címszóval.

De ez ellen senki sem tiltakozott, mert hát mi folyamatosan nagy veszélyben vagyunk - a HTM politikusoknak folyamatosan alákérdeznek a műsorvezető-riporterek, a szocialista érában nem volt ennyire kinyalva a valaguk a politikusoknak, mint itt. Az RMDSZ, a VMSZ, az MKP totális propagandát folytathat itt - csak valahogyan ez nem látszik meg az eredményeiken. Tehát ha pl. a Duna TV ezt annyira akarná is, mert erre kötelezik és ezt kérik tőle, akkor sem kellene csinálnia, hisz egyszerűen hatástalan. Az emberek nem vevők erre, és kész.

Jelenlegi koncepciójuk nem veszi figyelembe, hogy a közönség nem passzív néző és hallgató, a közönségviselkedés indítékokat vagy örömöt foglal magába, például a társas együttlétet és tartalomtól függően a médium használatának élvezetét. Amíg e média a HTM közösséget strukturálatlan egészként kezeli, nem veszi figyelembe differenciáltságát - kezdve onnan, hogy nem egy régióban élnek, egészen az életkori sajátosság mentén meghatározható különbségekig -, s amíg tehát a rituális és a propagan- damodell nyomvonalán építkezik, akinek volt szatellit-antennája, egy

azt hiszem, sajnos, nekünk itt nincs miről beszélnünk. Olyan célokat tűztek ki maguknak, amelyek a csodavárással egyenlők, mintha a mennyországot várnánk vagy magát a kommunizmust, ahol harmónia van, békés együttélése a nemzeteknek és nemzetiségeknek, testvériség-egység, nincs tőkés kizsákmányolás, konfliktus, még a generációk között sem stb. Nem tudom, észrevették-e: a HTM ifjúsági szubkultúrákról ugyanúgy nem vesznek tudomást, ahogyan ki voltak tiltva az ún. első nyilvánosságból a szocializmusban.

A televízió nem egy csodadoboz, amelyből csak úgy ömlik a sok okosság és igazság, a nép pediglen felvüágosul, és nemzetünk végre integrálódik. A Duna TV szándéka szerint ugyanis valami üyesmit akar. Az egységes érzet kialakításához egységes képet akar kialakítani egy értékrendszerről. Ám fals ez a munkálkodás: attól nem lesz itt egységes semmi - és nem is kell, hogy uniformizálódjunk -, hogy a HTM-ság értékmegőrző, szinte rurális közösségként mutatódik be. Ez a francot sem érdekli, mert ez már nem így van, és - non plus ultra - azok meg, akik így élnek, egyszerűen nem tudják a Duna TV és az m2 adását fogni. De ez sem jut eszébe senkinek, mivel a HTM-ok tévénézési szokásairól és lehetőségeiről sincsenek felmérések.

A homályos nemzetképből még homályosabb műsorok keletkeznek. A modernizációra, az új technológiákra és minden egyébre azért odafigyelnek, így aztán az együvé tartozást kellene, hogy jelentse, amikor az egyik műsorban régiókként a bankkártya-használatot vizsgálják meg. De egy vajdaságit miért érdekelné az, hogy miképpen használják máshol a kártyát, a felvidékit meg miért az, amikor a budapesti stúdióban a szakértő elmondja a magyarországi adatokat a kártyahasználatról. A szerbiai gyermekágyi segély nagysága miért érdekelné a kárpátaljait?

Nem érdekli, mert nem érinti, s így unalmas. A televízió érdekesség és érintettség nélkül halott. A nagy narratívák nem illenek hozzá.

Én egy ún. HTM faluban élek, úgy ötezer magyar közt, és még sohasem hallottam, hogy az emberek arról beszélgettek volna, mit láttak a Duna TV-ben. Jó egy évvel ezelőt- tig azért, mert csak az nézhette,

(Fotók: Képarchívum)

éve meg azért, mert kábeltévé van vagy ötven programmal, és a Duna TV és az MTV kisebbségi műsorai egyértelműen unalmasak. Még röhögni sem lehet rajtuk, mint mondjuk az Újvidéki Tévé egyes műsorain - amelyek minőségüeg persze katasztrofálisak, de mégis közelebb állnak az emberekhez, hisz valamelyest aktuálisabbak és földközelibbek, a képernyőn megjelent újságírók rossz magyarsága meg abból a szempontból hitelesebb is, hogy a nézők is ezt a rossz magyar nyelvet ismerik, tehát érzik, a beszélő közülük való. Emezek viszont a közszolgálatiság jegyében, isten tudja, mikor, mit, honnan, kinek közvetítenek ízes budapesti szalonnyelven. Az Újvidéki Tévé híradója este hétkor viszont ezt vagy azt mégis bemond, ahogyan kiszámíthatóbbak a regionális rádióadók is. Ha az ember meg érdekes műsorokat akar a mindennapi életről, amolyan köz- szolgálatiasan, a horvát közszolgálati tévét nézi. A Tenger gyümölcsei

van. Volt súlyos közlekedési baleset is, fiatal magyart gázolt el egy helybéli macedón, egykori rendőrségi ember. Napokig ez tartotta lázban az embereket. Újabban pedig egy falunkbéli leány, aki bejutott a Megasztár döntőjébe, ezzel kábé elleszünk májusig. A tv2 már többször járt a falunkban, még a munkanélküliségről is beszélt a lány, hogy ez szégyen-e a falun vagy sem stb. És ezen nincs mit fanyalogni. Bármely téren lekörözik e műsorok a közszolgálati próbálkozásokat, miután utóbbi egy köztes teret foglalna el - csakhogy ez egy légüres tér.

A HTM-ok - láss csodát - közösségekben élnek. Csak nem etnikai közösségekben élik mindennapjaik minden egyes percét, ahogyan azt a nemzetmentők elképzelik. Hanem pl. munkaközösségekben. Ha tanárokkal beszélünk - és mondjuk, a fiatalabbakkal -, megtudhatjuk, azért néznek bizonyos műsorokat, mert különben a szünetekben kimaradnának a beszélgetésekből, ergo ahhoz, hogy társasági lények lehessenek, tévét kell nézniük. És az RTL Klub műveltségi vetélkedőjéről értekeznek, mert hát az mégiscsak műveltség, nem olyan snassz, mint egy sorozat.

És ez így van jól - miért ne szórakozhatna, ráadásul épp a Milliomoson, egy tanárnő is? Senki sem él úgy, a műsorkészítők sem, de ők azt a mintát kínálják fel, hogy a HTM értelmiségi, különösen a tanárember, verssel kel és fekszik. Nemi életet is csak akkor él, ha a nemzet megmaradása a tét.

A kommunikátorok azonban nem csak emiatt hiteltelenek. A Mucuska-ügy kapcsán a Heti hírmondó erdélyi származású vezetője, Csáki úr Erdélybe akarta haza- zavarni a kémkedéssel vádolt Szatmárit. A vajdasági kisebbségügyi miniszter pedig éppen az exvajste.

Bánffy György a Duna Televízió anyanyelvi táborában

című például biztosan népszerűbb, mint a Héthatár és a többi pesti műsor. A fodrásszal folyton erről beszélgetünk, a tengerről, és biztos, hogy nem csak velem ez a témája. A vajdasági magyarokat tapasztalataik miatt a tenger érdekli, nem az erdélyi havasok, és ezt a tévé nem fogja megváltoztatni, legfeljebb majd az idő. Mindenkit más érdekel, nagyon helyesen, de ebből a szétszórtságból nem kell és nem is lehet egységet kierőszakolni.

Az én kis falumban nemrégiben volt egy súlyos trichinosis-járvány - adekvát módon semelyik média sem tájékoztatott erről, rémhírek terjengtek, végül a helyi kábeltévé közleményéből tudtuk meg, mi

dasági magyar tévésekre is gondolva mondta azt, hogy rossz képet festenek a Vajdaságról, ahelyett, hogy a pozitívumokat emelnék ki, ami pszichológiaüag érthető is, hisz így tudják igazolni, hogy miért mentek el és miért nem jönnek vissza. Korhecz Tamás véleményével én ugyan nem egyezek, de mint vélemény érdekes, és alighanem nem is egyedülálló. Mert lehet, sőt, biztos, hogy a Duna TV professzionálisabb, mint a helyi tévék, de a befogadó is figyelembe veszi, honnan érkezik a hír, a műsor: gondoljunk csak a Szabad Európára a hidegháború idején. Gyökeresen más történelmi helyzet volt az, de sokan azt is külföldi és hazug propa-