Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-22 / 295. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 22. Százharminc éve halt meg Kemény Zsigmond A realista liberális Holnap ünnepli nyolcvanadik születésnapját a Magyar Mozgókép Mestere díjjal kitüntetett Makk Károly Mozgó képek az irodalomból (Zuzana Mináčová felvétele) MTI-PANORÁMA Ma százharminc éve hunyt el Kemény Zsigmond író, publicista, politikus, a reformkor, majd a kiegyezés korának jelentős alakja. Ősi erdélyi arisztokrata családban született. A nagy hírű nagy- enyedi kollégiumban tanult, majd jogtudományt és bölcsészetet hallgatott. Az iskola elvégzése után részt vett az 1834-35. évi ország- gyűlésen, ahol megismerkedett a politikai élet több neves szereplőjével, és barátja, Wesselényi Miklós haladó szellemű körébe került. Első írásai 1837-ben jelentek meg a Nemzeti Társalkodóban. 1839-40-ben Bécsben folytatott orvosi tanulmányokat. Ebben az időben kezdte regényírói pályáját is, első művei még erősen romantikus színezetűek, Walter Scott és Victor Hugo hatását mutatják. Politikusként, közéleti emberként az európai liberalizmus eszmevilága és a német romantika hatott rá. Bízott a haladásban, a polgári átalakulás lehetőségében, ugyanakkor veszélyesnek is érezte a túl gyors haladást, a polgári átalakulás vezető erejének pedig a nemességet gondolta. Célnak tekintette a képviseleti rendszer megteremtését, az Erdéllyel való uniót, a sajtószabadságot, s hirdette a nemzetiségekkel kapcsolatos türelmet is. Ugyanakkor töprengő, vívódó alkat lévén jól látta gondolkodásának, eszméinek ellentmondásait, amelyeket nem sikerült feloldania. 1847-ben jelent meg Gyulai Pál című regénye, amelyben már feltalálhatok a későbbi regények elmélyült lélekábrázolásának elemei is. 1848- ban a Batthyány-kormány támogatója volt, az év májusától Csengery Antallal együtt a Pesti Hírlapot szerkesztette, és számos politikai publicisztikája jelent meg. 1849- ben országgyűlési képviselő lett, a Békepárt egyik szellemi vezetőjeként követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre, majd Aradra. A szabadságharc bukása után kemény szavakkal bírálta a bukott forradalmat, Kossuth végzetesnek tartott politikáját. Az 1851 és 1855 közötti időszakban egy időre a regényíró kerekedett felül benne, ekkor írott munkái (A szív örvényei, Félj és nő, Ködképek a kedély láthatárán, Két boldog) még bizonyos elemeikben a romantika hagyományait követik, de már a realizmus felé mutatnak. Ugyanekkor több jelentős tanulmányt is írt, az Élet és irodalom és a Szellemi tér című cikksorozataiban a nyelvújítás és a népiesség után a polgárosult irodalom megteremtését látta időszerűnek. 1855-től a Pesti Napló szerkesztője volt, s publicisztikai írásaival Deák Ferenc programjának kifejtését, a kiegyezés előkészítését szolgálta. 1855 és 1862 között a közéleti munka mellett megírta a 19. század legjelentősebb lélektani-történelmi regényeit, az Özvegy és leányát, A rajongókat és a Zord időt. A kiegyezést követően a politikai életben egyre inkább háttérbe szorult, anyagi nehézségei, kicsapongó, szertelen életmódja, a túlfeszített munka felőrölték egészségét, elméje elborult. Keményt olvasni nem könnyű feladat, áld mégis veszi a fáradságot és leemeli a polcról valamelyik munkáját, nem fog csalódni: sötét, komor tónusú képeket, vívódó, töprengő hősöket, nehéz helyzeteket, súlyos érzelmeket és gondolatokat, igazán elmélyült, komoly és értékálló irodalmat kap. (Képarchívum) Amikor Makk Károlyt a pozsonyi Magyar Intézet vendégeként legutóbbi munkája, az Egy hét Pesten és Budán levetítése után Szabó G. László eddigi életművéről és alkotásainak sikeréről faggatta, szerényen elárult egy titkot. Azt mondta: „Az ember nem úgy csinál filmet, hogy eltökéli, ezúttal valami nagyszerűt fog csinálni, hanem úgy, hogy jó lenne, ha minden úgy sikerülne, ahogy elgondolta”. TALLÓSI BÉLA Fümjeit ismerve, bizton állíthatjuk: mindig jól elgondolta, s mindig minden úgy sikerült neki, ahogy elgondolta. Már azt is korán eltökélhette, hogy a filmhez közeli pályát választ, hiszen édesapja mozgóképszínház-tulajdonos volt, s kapcsolatai révén sikerült elérnie, hogy fia a Hunnia Filmgyárba kerüljön gyakornoknak. Kacskaringós utakon jutott el odáig, hogy a rendezői székbe ülhetett. Diplomát is csak közbenjárásra kapott, mivel eltanácsolták a filmművészetiről: az illetékesek nem találták elég szocialista realistának az egyik, még főiskolásként készített filmjét. Később se nyűit „szocialista” témákhoz. Inkább az irodalom felé fordult, s olyan darabokat vett alapul filmjeihez, amelyek nem az akkori kor valóságát másolták. Amiként első óriási sikere sem, a Szigligeti-műből forgatott Lüiomfi, amely a statisztikák szerint minden idők ötödik legnézettebb magyar filmje lett. Valószínűleg a nagyszerű színészi teljesítmények is hozzájárulnak ehhez: a Camülát alakító Dajka Margit, vagy Szellemű szerepében Pécsi Sándor örök példái a magas fokú komédiá- zásnak. És természetesen Soós Imre, ám mindenekelőtt Darvas Iván emelkedik ki, akinek ez a film volt a kiugrása. Makknak több kedves színésze is volt, van: Dajka Margit, Psota Irén, Törőcsik Mari, és szeretetteljesen emlékszik Jozef Kró- nerre is, aki az Egymásra nézve című filmben játszott két lengyel színésznővel együtt. Annak idején nagy vihart kavart ez a Galgóczi Erzsébet regényéből készült mozgókép. „Két dolog fogott meg a Galgóczi-műben. A nagyon merész szerelmi történet, valamint a nagyon merész, provokatív politikai mondanivaló. Ebben a filmben mondtuk ki Magyarországon először, hogy ’56-ban forradalom volt. A politikai hatalmat inkább az rázta meg, hogy ’56-tal kapcsolatban kiengedtük a szellemet a palackból. Ilyen politikai tabu dönge- tése mellett kevésbé volt izgató, hogy két nő szerelmes egymásba” - mondta. A Liliomfi utáni másik nagyon sokat emlegetett és játszott filmje, az 1958-ban készült Ház a sziklák alatt több nemzedék tudatába vésődött be. A komor történet, amely végigköveti, hogy a háborúból alig hazaérkezett Kós Ferenc miként válik sógornője, a púpos Tera gyilkosává, hasonló erővel hat, mint Fellini Országúton- jában Gelsomina megrázó sorsa. E film erős érzelmi töltéséhez nagyon sokat hozzátesz a Terát ala- kító Psota Irén. „Mindegyik dolgozatom nyom engem - mondja Makk Károly. - Az egyik azért, mert nem sikerült elég jól, a másik azért, mert olyan jól sikerült, hogy nem tudok még egy olyat csinálni. A Ház a sziklát alatt tevékenységemnek valóban olyan darabja, amelyet mindig emleget az, aki foglalkozik a dolgozataimmal.” Psota még egy élvezetes Makk Károly-alkotásban remekel, a Hunyady Sándor műve nyomán készült Egy erkölcsös éjszaka című filmopusban, amely egy bordélyház kényszerű egyetlen erkölcsös éjszakájáról - munka- beszüntetéséről - szól. Más kedvenc színészei is visszatérnek egy-egy későbbi filmben. Törőcsik Mari és Darvas Iván Makknál az ugyancsak nagy sikert elért Szerelem című mozgóképben szerepeltek először együtt, majd az Egy hét Pesten és Budán címűben. Talán a színészi-rendezői együttműködés megkönnyítése miatt? Egy biztos, Makk Károly azt mondja: „Nem sokat diskuráltunk az Egy hét Pesten és Budán forgatásán arról, hogy mit hogyan. Azt mondtuk, majd csináljuk, ahogy szoktuk. Egy különbséggel. Azzal, hogy a Szerelem óta eltelt harminc év. Más lett a ritmusunk. Ami azelőtt gyorsan ment, az most picivel lassabban. Ez tény, és ezzel a ténnyel gazdálkodni kell. Meg kell keresni a különböző jelenetekben, mi az, ami egy kicsit lelassulhat...” Lassan vagy lelassulva, mindegy, de sok visszatérés jöhetne még, hogy csinálják, ahogy szokták. Holnap: Takáts Tamás Dirty Blues Band-koncert Zenei nyalánkságok TOLLVONÁS Szégyellem magam avagy „Hajrá, magyarok!” HARASZTI MÁRIA ÚJ SZÓ-HÍR Bizony, már negyvennyolc éves Takáts Tomi, amint azt képünk is bizonyítja. Párszor már bulizhattunk vele Kamocsán, a Klikken vagy Érsekújvárott. Az utóbbi időben azonban valahogy ritkábban látogatott tájainkra. Mindenesetre holnap az érsekújvári Clubbing Complex koncerthelyiségében egy hamisítatlan TT DBB-buli várható. Felhangzik a Pocsolyába léptem, a Zakatol a vonat és más nyalánkságok, lesz rock és blues minden mennyiségben. Tamás a bluesbandáján kívül koncertezik a John Lennon emlékzenekarral és a Karthágóval is, éjjel bulizik, nappal gyereket nevel - két szép fiúcska, Máté és Márton édesapja. Mint megtudtuk, a zenekar új CD kiadására készül. Az anyag jó része már megvan, egy-két szöveg hiányzik már csupán hozzá, hogy jövőre egy új TT DBB-lemezt szorongathassunk a markunkban, (kis) A dolog valójában talán szóra sem érdemes, nekem mégis meg kell szólalnom, mert szétfeszít a te- heteden düh. A szégyen. S bár tudom, hogy nagyon nem fognak érte szeretni, mégis: ha csak néhány ember elgondolkodik a hatására, már megérte. A Duna utcai alapiskola karácsonyi ünnepségéről van szó, ahová szülő és rokon egyaránt el szokott menni minden évben, hogy megnézze: hogyan szerepel csemetéje (meg hogy meggyőződjék arról, helyesen döntött, amikor az egyetlen fővárosi magyar iskolára bízta gyereke testi-lelki nevelését). A műsor délelőtt van. A szülők és nagynénik is dolgozó emberek, nem könnyű elszakadniuk a munkahelyükről, ezért minden időhúzás ázonos a foghúzással. A műsort megelőzően mégis a színpadra áll Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, és hosszú kortesbeszédében - „Hajrá, magyarok!” - átnyújtja a beiratkozási támogatást tartalmazó borítékot a mindössze küenc pozsonyi elsős szüleinek. A dolog nagyon megható, hiszen - ó, magyarok Istene! - nem kell addig várniuk a pénzre, míg leérettségizik a gyerek. Amikor ezt követően kiutasítják (nem szótévesztés!) a kilenc szülőt a kultúrotthon előcsarnokába, mert nekik, ugyebár, sietős (nyüván rengeteg elosztani való pénz van náluk, a beiratkozás meg már elég rég volt, hát utol akarják érni a Télapót, gondolhatná, aki rosszmájú; de hát már annyira megszoktuk az üyesfajta magamutogatós, önreklámozó segítségnyújtást, hogy még a szemünk is elhomályosodik a megtiszteltetéstől): színpadra készülnek a kicsik, a szüleik meg aláírnak az előcsarnokban. Felemelő bevezető. A műsor aztán végre elkezdődik. Az első énekszám szép. Az utána jövő verseket előadó kislányok öltözéke kérdéses: hosszú, combig slicceit fekete szoknya az egyiken, nagyvilági fülönfüggő a másikon. Aztán jönnek a legkisebbek. Igaz, hogy alig hallani valamit, az elsősök kánonban mormolják a szöveget, izegve-mozogva, szöveget feledve - felkészültségük nem színpadra való, a magyar óvoda végzőseinek műsora rendezettebb volt. Aztán egy fokkal nagyobbak vonulnak színpadra, ugyancsak egy hosszú sorba állítva kántálják a szöveget. Jön két fiú, az egyik elfelejti a szövegét. Következik a hab a tortán: miniszoknyás, cémavékony nyolcesztendős lányok mazso- rettnek álcázva rázzák a kis popsijukat valami fergeteges angol zeneményre. Felemelő élmény - pedofilok számára. Sajnos, unokahúgom is a táncos lányok között van. „Ügyes voltál - mondom neki, mikor lekerül a színpadról. - De szégyellem magam, hogy üyen csoportban táncolsz, nem például a kis Szőttesben.” A tanító néni (egykori gimnáziumi évfolyamtársnőm) meghallja, szigorúan kérdőre von: miért mondtam üyet?! Mert ez a véleményem, mondom. Néz, tágra nyűt szemmel, rosszallóan, és látom, hogy nem érti. Ennek az iskolának egykor nagydíjas kórusa, jó nevű irodalmi színpada, zenekara, színjátszó csoportja volt. Igaz, hogy sok ön- feláldozás árán, de megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy ne csak színvonalas oktatásban, hanem másfajta értékteremtésben is részt vehessenek a diákok. Ma pedig, úgy néz ki, nincs a pedagóguskarban olyan ember, aki meg tudna szerkeszteni és le tudna vezényelni egy egyórás műsort fennakadások nélkül. Aki kézben tartaná a technikát, a bemondogató- kat és a szereplőket. Aki tudná, hogy a színpad az előadás előtt nem sétatér, hiszen azon rövidesen meg kell teremtődjék a csoda. Aki megmagyarázná a gyerekeknek, hogy ha színpadra állnak, hogyan járjanak, álljanak, mozduljanak, hogyan öltözzenek fel, hogyan képezzék a hangot ahhoz, hogy hallhatóak legyenek. „Ugyan, hiszen ezek gyerekek!” - oktatott ki volt évfolyamtársnőm. Tüdőm. 12 évig rendeztem alapiskolásoknak gyermekszínpadot. Tüdőm, milyen nehéz megfelelő szerepet és műfajt találni mindenkinek, hogy megmutathassa, mi rejlik benne. Tüdőm, milyen nehéz kibontani a tehetséget. És azt is tudom: lehet. Lehet átgondoltan műsort szerkeszteni. Lehet a legapróbb gyerekek műsora is élményt adó, felemelő. Lehet értéket teremteni - értékes nyersanyagból. De elhitetni kislányokkal, hogy csodás dolog, ha vadnyugati diszkózenére a popójukat rázzák: gusztustalan és felelőtlen, pedagógiailag alaposan elhibázott tett. (A szerző felvétele)
