Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-20 / 293. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 20. Sport 19 Dajkát váltja a kispadon Szentes Lázár a ZTE edzője Zalaegerszeg. Meghatározatlan időre a november közepéig Pápán tevékenykedő Szentes Lázár lett a ZTE élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője. Ezt a klub vezetői sajtótájékoztató keretében jelentették be, melyen elhangzott továbbá, hogy az elmúlt fél évben Cipruson légióskodó Sebők József visszatér a csapathoz, míg négy szerb játékosával szerződést bont az egyesület. Szentes, aki játékosként futballozott Zalaegerszegen is, hivatalosan január elsején veszi át az együttes szakmai munkájának irányítását. A korábbi vezetőedzővel, Dajka Lászlóval december 10-én közös megegyezéssel bontott szerződést a klub. A kék-fehérekkel kapcsolatos hír még, hogy a klub rendezte a ligával szemben fennálló 22 millió forintos adósságát, (mti) Radovan Soraik beüti a szlovák válogatott első gólját a Kanada elleni találkozón (TASR-felvétel) NIKÉ Kedd, december 20, NHL: 70. NY Rangers-New Jersey 1,9-4-2,71,35-1,6; 71. Ca- rolina-Tampa Bay 2-4-2,551,45-1,55; 72. Montreal-Ottawa 2,7-4-1,9-1,6-1,35; 73. Detroit-Columbus 1,4-4,5-4,81,15-2,3; 74. Nashville-Colorado 2,1-4-2,4-1,45-1,55; 75. Phoenix-St,Louis 1,7-4,2-3,1-1,25-1,8; 76. San Jose-Anaheim 1,85-42,8-1,3-1,65. Jégkorong ST Extraliga: 93. Nitra-Žilina 1,7-4,2-3,1-1,25-1,8; 94. Trenčín-Košice 1,85-4-2,8- 1,3-1,65; 95. Zvolen-L. Mikuláš 1,45-4,5-4,3-1,15-2,2; 96. Skalica-Martin 1,55-4,2-3,8-1,2-2; 97. Slovan-Poprad 2,1-4-2,4-1,45- 1,55. Cseh hokiliga: 98. Vsetín-Znoj- mo 2,6-4-1,95-1,6-1,4; 99. Tŕinec-Pardubice 2,1-4-2,4-1,45- 1,55; 100. Č. Budéjovice-Vítkovi- ce 2,2-4-2,3-1,5-1,5; 101. Karl. Vary-Slavia Praha 2,6-4-1,95-1,6- 1,4; 102. Litvínov-Zlín 2,4-4-2,11,55-1,45; 103. Liberec-Plzeň 1,5-4,5-3,9-1,2-2,1. Skót labdarúgó-bajnokság: 135. Dundee Utd.-Dunfermline 1,8-3,2-3,8-1,2-1,7. Spanyol futball-liga: 146. Bar- celona-Vigo 1,25-4,8-8,1-1-2,95. František Hossa örül az elsőségnek, ám a hiányosságokra is felhívja a figyelmet Alakul az olimpiai keret Szlovákia jégkorong-válogatottja ugyan megnyerte a pöstyéni Loto-kupát, ám egyik meccsen sem nyújtott meggyőző teljesítményt. Pedig tíz játékos is tagja a bővebb olimpiai keretnek. František Hossa edzőt a háromnapos viadal után faggattuk. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A korábban kijelölt, bővebb olimpiai keretből tízen is jégre léptek a világhírű fürdővárosban. Közülük hányán győzték meg a trénert? Senki sem okozott csalódást, de a kitűnő teljesítménytől is messze voltak a játékosok. Már eldöntöttem, hogy a keretszűkítésnél közülük nyolcán jöhetnek számításba. Főleg hátvédeket és gólerős centereket keresek. Csak nagyvonalakban alakult ki az ötkarikás keret. Elárulhatna konkrétumokat? Egyelőre nem, ugyanis még van idő gondolkodni. Az ugye, a napnál is világosabb, hogy a csapat gerincét az NHL-es hokisok alkotják majd. Velük is állandó kapcsolatban vagyok, a közelmúltban a helyszínen győződtem meg a formájukról. Egyelőre minden az elképzeléseim szerint történik, aggodalomra semmi ok sincs. A torinói jelöltek közül kit emelne ki? Lašák kapust és Somíkot. Az utóbbi hosszabb szünet után tért vissza a válogatottba, és harcos játékával kellemesen meglepett. Végül is sikerült a címvédés, azonban nagyon akadozott a gépezet a nyitányon... Nemcsak a nyitányon, hanem a másik két találkozón is. A lettek és a kanadaiak is már a padlón voltak, elkezdtünk könnyelműsköd- ni, és felhoztuk az ellenfelet. Figyelmeztető, ami a 3:0-ás és a 4:0-ás vezetésünket követően történt. Főleg csatáraink puskáztak el sok ziccert, s a helyzetkihasználáson feltétlenül javítani kell a jövőben. Mindent összevetve: örülünk az elsőségnek, ám ez nem jelenti azt, hogy ne vennénk észre a hiányosságokat. SPORTHÍRADÓ ♦ Ma játsszák a jégkorong ST Extraliga 36. fordulójának mérkőzéseit - 17.00: Nitra-Žilina, Trená'n- Košice, Zvolen-L. Mikuláš, Skali- ca-Martin; 18.30: Slovan-Poprad. ♦ A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) a svájci Roger Federert és a belga Kim Clijsterst választotta az esztendő legjobbjává. ♦ Az év végi FIFA-ranglistájának: 1. Brazília 840 pont, 2. Csehország 796, 3. Hollandia 791, ...45. Szlovákia 621, ...74. Magyarország 547. ♦ A labdarúgó Bundesligában szereplő Wolfsburg vezérkara a csapat gyenge szereplése miatt menesztette Holger Fach vezetőedzőt. ♦ Németországban Ronny Ackermann sízőt és Uschi Disl sílövőt választották az év legjobbjaivá. A világbajnok 2007-ben csatlakozik a csapathoz Alonso: McLaren-Mercedes MTI-JELENTÉS London. Fernando Alonso, a Forma-1 idei világbajnoka 2007- től a McLaren-Mercedes csapatánál folytatja pályafutását. „Mindig a legjobbak akarunk lenni, ehhez pedig a legjobb pilótára van szükségünk” - áll Ron Dennis McLaren-főnök közleményében. Minden idők legfiatalabb világbajnoka a Renault-t hagyja el a következő idény után a wokingi istálló kedvéért. „Biztosan szomorú leszek a távozáskor, de néha vannak olyan lehetőségek az életben, melyeket egyszerűen nem lehet elszalasztani. Egy ilyen múltú csapathoz szerződni, azt hiszem, minden versenyző álma” - nyilatkozott a 24 éves pilóta. A McLaren az idei évhez hasonlóan jövőre is a vb-pontver- senyben legutóbb második helyen végzett finn Kimi Räikkö- nennel, illetve a kolumbiai Juan Pablo Montoyával szerepel. Alonso érkezésének hírére ugyanakkor ismét felerősödtek azok a pletykák, melyek szerint a spanyol versenyző Ráikkönen helyét veszi majd át, a finn pedig a Ferrari alkalmazásában fog állni 2007-től. Jaroslav Katriňák ezúttal szeretné meglátni a célt Harmadszor a Dakar-ralin ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Januárban, 1998 és 1999 után harmadszor indul a Dakar-ralin Jaroslav Katriňák, a szlovák motorsport kiválósága. Az első, és eddig egyetlen keleteurópai motoros, aki Dakar-sza- kaszgyőzelemmel büszkélkedhet, ezúttal a MÓL Dakar Team tagjaként próbál szerencsét a sivatagban. „Kétszer már részt vettem a viadalon, ám sajnos egyszer sem sikerült célba érnem. Bár nagyon élveztem a vezetést, technikai problémák miatt fel kellett adnom” - mondta Katriňák, aki most jobb eredményben reménykedik. „Szeretném végre meglátni Dakart. Erre most van esélyem, hiszen sokkal nagyobb csapat áll mögöttem. Most szervizkamion is rendelkezésemre áll, ha esetleg valami menet közben meghibásodna” - bizakodott a szlovák motoros, aki vadonatúj KTM 660-osával készül az embert próbáló tízezer kilométerre ezúttal nem Párizs, hanem Lisz- szabon és Dakar között. „Még nem tudtam igazából kipróbálni, hiszen speciálisan a sivatagi körülményekhez alakítottuk a motort, s nálunk már régóta hideg, esős, havas az idő. Éppen ezért lehet, hogy a rajt előtt egy nappal még megyek néhány kört Lisszabonban, hogy teszteljem a járgányt” - avatott be a részletekbe Katriňák, kinek sikerében a csapat vezetője, a hétszeres Dakar-résztvevő magyar Szalay Balázs is bízik: „Remélem, ezúttal is úgy fog hajtani, mint néhány éve, amikor szakaszt tudott nyerni. Én is a harmadik Dakaromon láttam meg először a célt, hiszem, hogy Jaroslavra is hasonló sors vár...” (bt) Szlovák és magyar futballisták külföldön NÉMETORSZÁG, 17. forduló: Hertha-Norimberg 1:1, Vittek (N) - a 46. perctől; Kaiserslau- tern-Wolfsburg 3:2, Karhan (W) -a 70. perctől. BELGIUM, 18. forduló: Mo- uscron-FC Bruges 0:1, Špilár (B) -a 49. perctől. HOLLANDIA, 16. forduló: Groningen-Nijmegen 3:0, Babos (N) - 90 perc; Rosendaal-Kerkrade 0:2, Bodnár (K) - 90 perc + gól, Bodor (K) - 90 perc; Bre- da-Ajax 0:2, Pető T. (B) - a 86. percig; Eindhoven-Tilburg 4:1, Kerekes (T) - a 84. percig, Fehér Cs. (T) - 90 perc. GÖRÖGORSZÁG, 14. forduló: Iraklisz-Panioniosz 1:0, Breška (P) - a 60. perctől, Oravec (P) - a 81. perctől; AEK At- hén-Kalamaria 2:1, P. Kováč (K) - 90 perc. (ú) Szentpéteren bíróverés is volt a területi szövetség elnöke serlegéért kiírt teremfocitorna előcsatározásain Befogadták, majd kizárták a madariakat Mikor ér véget az ökölvívó extraliga idei felvonása? Újabb meccs maradt el ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Csallóközaranyos/Szentpé- ter. Az E csoport találkozóival Szentpéteren fejeződtek be a Komáromi Területi Futballszövetség elnökének serlegéért szervezett teremtorna előcsatározásai, melyeken 26 együttes küzdött a döntőbe jutásért. A csoportok első két helyezettje szerzett jogot arra, hogy megküzdhessen a serlegért a 2006. január 6-ai komáromi fináléban. Csallóközaranyos A csoportelső kilétéről a zárómérkőzés döntött, melyen a csal- lóközaranyosiak két perccel a lefújás előtt emberhátrányban szerezték meg győztes találatukat. Eredmények (D csoport): Ka- meničná B-Zlatná na Ostrove 0:2, g.: Mészáros, Susik; Zemianska Olča-Premium Komárno 2:2, g.: Simon T., Szkukalek, ill. Kubovics 2; Kolárovo A-Kame- ničná B 4:0, g.: Tóth, Németh K., Vajda, Máté Zs.; Zlatná-Pre- mium Komárno 8:1, g.: Szakács 2, Lelkes, Mészáros, Horváth, Gál, Boros, Szalai, ill. Kubovics; Zem. Olča-Kolárovo A 1:7, g.: Molnár, ill. Konc 2, Németh K. 2, Máté Zs., Ferencz, Ledeczký; Pr. Komárno-Kameničná B 0:2, Rasky, Mátyus; Zlatná-Zem. Olča 4:3, g.: Szakács, Boros, Farkas, Bohos, ill. Szkukalek, Szabó, Molnár; Kolárovo A-Premi- um Komárom 6:1, g.: Máté P. 2, Ferencz, Máté Zs., Konc; Nagz, ill. Vagner; Kameničná B-Zem. Olča 0:3, g.: Molnár 2, Horváth; Zlatná-Kolárovo A 2:1, g.: Szakács, Farkas, ill. Ledeczký. 1. Zlatná n/0. 4 4 0 0 16:5 12 2. Kolárovo A 4 3 0 1 18:4 9 3. Zem. Olča 4 1 1 2 9:13 4 4. Kameničná B 4 1 0 3 2:9 3 5. Pr. Komárno 4 0 1 3 4:18 1 A torna legeredményesebb góllövői - 4-4: Szakács (Zlatná n/ O.), Molnár (Zem. Olča). Szentpéter Az utolsó pillanatban hattagúra nőtt a mezőny, miután a madari- ak is bejelentkeztek a tornára. Sajnos, a folytatásban is ők befolyásolták a rendezvény forgató- könyvét, hiszen a hetényiek elleni összecsapásukon fegyelmezetlen futballistájuk, Tóth Tamás bántalmazta a játékvezetőt. A Modrany csapatát a szervezők a szabályok értelmében kizárták. Eredmények (E csoport): Imeľ B-Svätý Peter 5:3, g.: Belokosz- tolszký 2, Török 2, Zemánek, ill. Urbánek 2, Nagy; Chotín-Patince 2:1, g.: Szapu, Lucza, ül. Takács; Patince-Imeľ B 1:2, g.: Vanko, ill. Zemánek 2; Chotín-Hurbanovo A 0:0; Sv. Peter-Chotín 4:3, g.: Németh 2, Belobrad, Čákvári, ül. Lucza 2, Romaček; Hurbanovo A-Patince 4:3, g.: Pajtinka 2, Gelle 2, ill. Lakatos, Andrusko, Danko; Hurbanovo A-Imeľ B 2:1, g.: Kúrák, Varga, Ul. Kováč; Sv. Pe- ter-Patince 0:1, g.: Lakatos; Imeľ B-Cotín 0:4, g.: Šátek 2, Lucza, Zsidek; Sv. Peter-Hurbanovo A 5:2, g.: Urbánek 4, Belobrad, ill. Bičan, Kúrák. 1. Chotín 4 2 1 1 9:5 7 2. Hurbanovo A 4 2 1 1 8:9 7 3. Imel B 4 4 2 2 8:10 6 4. Svätý Peter 4 2 0 2 12:11 6 5. Patince 4 1 0 3 5:9 3 Legeredményesebb góllövője - 6: Urbánek (Sv. Peter) (ferar) A januári döntő részvevői Imeľ A, Nesvady, Kameničná A, Okoličná na Ostrove, Pribeta, Hurbanovo B, Zlatná na Ostrove, Kolárovo A, Cho- tín, Hurbanovo A. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Amint az várható volt, a szeptemberről szombatra halasztott Dubnica-Vranov találkozó is elmaradt a ökölvívó-csapatbajnokságban. így tehát másodszor keüett elhalasztani a bajnokavatást, s nagyon úgy néz ki, hogy ez a meccs is, a Vranov-Dubnica összecsapáshoz (18:0) hasonlóan, a zöldasztalnál dől majd el. Varannóba azért nem utaztak el két héttel ezelőtt a máriatölgyesiek, mert nem kapták meg a szövetségtől a rajt előtt beígért 200 000 koronás anyagi A TOTÓ 50. heti nyertes tip- poszlopa: 1,2,1, X, X, 1,1, X, X, X, X, 2, X - 2. Nyeremények: a telita- lálatos 4155 754 forintot ér. 13 ta- lálatos nem volt, a 12 találatosok- ra 106 558, a 11 találatosokra 7826, a 10 találatosokra 1569 fotámogatást. Most pedig az éüovas varannóiak s - talán szolidaritásból - mondták le a Dubnica eüeni, idegenbeli meccset. Sőt, még az eüen is tUtakoznak(l), hogy december elején, mérkőzés nélkül övék lett a két pont. Mégpedig azért, mert ők bokszolni akarnak, és a szorítóban szeretnék kiharcolni a bajnoki címet, nem pedig a kulisszák mögött. Hogy mi is lesz a bohózatba ülő bajnokság sorsa, s mikor is ér majd véget, ha egyáltalán véget ér, reméljük, a mai elnökségi ülésen kiderül, (zsi) rintot fizetnek. GÓLTOTÓ: 6 talá- latos nem volt, az 5 találatosokra 42 615, a 4 találatosokra 1682 forintot fizetnek. A KENŐ nyerőszámai: 3, 7, 10, 13, 14, 21, 24, 36, 37, 40, 43, 52, 57,61,64,70,73,74,75,77. (ű) SPORTFOGADÁS