Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-17 / 291. szám, szombat
14 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 17. ÜNNEPI OLVASMÁNY Bolondok karácsonya VAJKAI MIKLÓS Elkészült, el az új ház! Nem is ház ez, csak egy szoba. De ez any- nyira új, hogy még magában viseli az ártatlanságát. Mi, a családtagok kivétel nélkül a szívünk mélyén hordozzuk a maradiságunkat. A szoba tehát új, mi viszont a csalhatatlan régiek. Apánk pedig mindannyiunk közt a legrégibb. És most kihívást intéz az újhoz. A kitárt ablakon néhány köbméternyi, nyirkos kavicsot lapátol a szobába. Majd gondosan elegyengeti-igazgatja. E kavicságyásra sorakoztatják szüléink a bútorokat. Öblös ruhásszekrények, éjjeliszekrények, hajóra emlékeztető ágy, asztal és székek! Az emberfia csak nézi-nézi a módszeres ügyködést. A szoba tegnap még nagy volt, tágas, most egyre kisebbé válik...- Tavaszra a kavicsréteg oly száraz lesz, mint a pelyva! - magyarázza tudálékosan a papa. A gyerekek pedig elfogadják ezt a tudati kisiklást. Mert a kavics így télidőben játszásra nem éppen alkalmatlan. A sarokban vagy az asztal alatt építeni lehet a kavicsból, a homokból és egyéb, vízjárta anyagból. S az ember, már-már a folyóparton érezheti magát. A nyirkos kavics... A kavics majd átveszi ezt a pallérozadan, benső birodalmat. Apám pedig fennhangon így szólt: - A fűtés majd csodát művel itt! Karácsony érkeztével jól bedur- rantott a kályhába. Szép is az! A közelgő ünnep kivárása. S eközben a lángok hangjai. A bárgyú semmittevés órái. Mi, kisebbek időnként megfeledkeztünk e félcédulás családról. A kályhából dőlő forróság beborítja a helyiséget. A kavicsrétegből sűrű, fojtó pára száll fel, s a falakon vastag patakokban csorog alá a nyirok. S az ember... Az ember lába, mintha máris a folyómederben topogna. A gőz. A nyirok. Kavics és pára. Apánk viszont a boldogító jövőhöz intézi mosolyát. Át- szellemülten egy cseberbe kavicsot lapátol tenyereivel az asztal alól. És ebbe az edénybe állítja a felöltöztetendő fenyőfát. S mikor a fa a teljes pompáját elnyeri: az ablakhoz helyezi. A fenyő legfelső ágán kis üvegtornyocska. S amikor a szülők nem tartózkodnak a szobában, a benső kényszer hatása alatt azon tanakodunk, vajon hány lépésről található el az a torony. Szép, szép dolog az efféle próbálkozás, de csakis akkor, ha rögvest eredménynyel jár. Kavicsból és szorgalomból pedig nincs hiány. így aztán csak gyűrjük-gyűrögetjük fel az ingünk ujját, mígnem egy iskolázatlan kavics az ablaküvegnek csapódik. De szerencsénk van. Az ablaküveg még a régi, jó időkben készült: szívósan ellenáll a támadásnak. Csak, csak megrepedik kis pókfonatot képezve. A szüléink ezt legfeljebb napok múltával veszik majd észre. Addig pedig: ünnep az Ünnep. Éljük hát mi is a magunk világát! Odakinn bizony harcias az időjárás. A szél hozza, tornyozza a havat, gátakat épít és rombol. Apánk az állához madzagolt kalapban térül s fordul. Hozza a szobába a múlt héten tojásokra ültetett tyúkokat. Szalmával bélelt ládák kerülnek a szoba sarkaiba. Hogy a karácsonyi idill hangsúlyosabb legyen, szükség van az efféle kottyogásra. Ebben a párás helyiségben. Ebben a fokról fokra nemesedő hangulatban. A kivárásban mi, a kisebb gyerekek a nyakunkat nyújtogatjuk, s már e délelőtti s délutáni időben erősödik bennünk a gyanakvás. Az önvédelem, mondhatná Samu, a bátyánk. Az önvédelem ebben a bolond famíliában olyan fontos, mint a testet éltető táplálék. Samu tudja, hogy ha itt csáléra kerül az értelem, akkor bizony nincs menekvés. Apánk pedig a maga ötvennégy esztendejével igencsak elemében van. Ő aztán tudja, hogy a paraszt- ember lelki tükre miféle szerzet. S e lelki tükörnek nem szabad elhomályosulnia. És ez így is van rendjén. Nálunk a gyerekek kivételével a legtöbb élőlénynek nagy becse van. A háziállatok koronázatlan királya ez idő tájt a soros házi sertés, kit Jajgati Istvánnak neveznek. S immár négy álló esztendeje trónol sajátos kiváltságában. És még egy teljes éve van a közelgő mártíriu- mig. Őt követi a gúnár, akinek gangosságát büszkén ügyelik a szüléink. S a ludak. A ludak következnek a rangsorban. S a ludak nációján túl a házinyulak, majd a tyúkok, a kutyák és a macskák népes sokasága. A pácolódó szobában Samu önmérsékletet gyakorolva hallgat. A tyúkok még hagyján, ők egy óra alatt megszokják ezt az újszerű kényelmet. A tél pedig csak odakinn a Tél. A karácsony pedig azért Karácsony, hogy idebenn történjék is valami. És szintúgy, mint a kora nyári esős napok idején, amikor a papa vájdlingba gyűjtötte az újszülött nyulakat, és a mama keszkenőjébe bugyolálva az ágy takarója alá rejtette, hogy híjuk ne legyen, most állatimádó-állatsze- rető családfőként cselekszik, s általa a szín módosulása... Mert apánk az idő rongálta számyékból a kecskét a konyhánkba invitálja. A télidő még kárt tehetne benne. Itt pedig bőségesen van hely. S a gazdátlanul hagyott vaságyhoz köti. Samu bátyánkban pedig forrna- emelkedne a méreg, ennek ellenszere a szívhez szóló nevetés. Csakhogy ebben a nevetésben van némi önmarcangoló leértékelés. Önmaga iránti titkolt megvetés. Mert odáig rendjén is van, hogy a disznót Jajgati Istvánnak, a gúnárt Góliát Lórántnak, a kecskét pedig Tiszta Hildának nevezik. De a papa és a mama bolondériája mégis a mi szüléinké, és általuk a nekürik is címzett örökség. És Samu már így szemléh őket. Odaáll a kecskéhez, és öblös hangon előad egy kínkeservesen hosszú karácsonyi balladát. Jó hangosan, gondosan tagolva a szavakat, amit már a kecskének is tudnia-értenie kellene, s amiről a felnőtt - még ha férfi is, vagy éppen nő, időnként megfeledkezik. így válik Tiszta Hilda a karácsonyi vendégünkké. És mi engedve a pillanatnyi hatalomnak, körülfogjuk őt. Aztán meglódulunk az új szoba felé. Kavics ütötte rajzolat az ablaküvegen. Patakokban csordogáló pára a falakon. A talpunk alatt a folyómeder. A szobánk, látod, már nem is oly ártatlanka, mint amilyen még tegnap volt. Samu pedig mondja- mondja a magáét. Arról duruzsol, hogy holnap új fazonnal lepjük meg a konyhában nyugtalankodó kecskét.- Felöltöztetjük, felcicomázzuk! Hadd legyenek szép és maradandó emlékei a mi téba karácsonyunkról - mondja a bátyám, és mi ismételten hahotában törünk ki. Alkonyat- tájt, mikor asztalhoz kényszerülünk, a fülembe rikoltja: - Az nem baj, ha a bolond önmagát bolondít- ja! Én azt mondom, hadd legyen boldog a bolondságában. De ne akarja elhitetni a világgal, hogy miatta mindenkinek eszeveszettnek kell lennie! E mélyáramlatú megjegyzésre felütik fejük mind az élők. A tyúkok kántálni kezdenek. Az elszabadult kecske pedig az ajtó üveglapjához tapasztva koponyáját, hallgatózik. A CSALÁDI KÖR KARÁCSONYFÁJA Tisztelt Olvasói a Családi Körnek! Szinte már hagyomány, hogy ilyentájt keresztrejtvény helyettesíti a Családi kvízt. Mégpedig olyan keresztrejtvény, melynek megfejtésével utókarácsonyt szerezhetnek a családnak, hiszen januárban az Új Szó jóvoltából egyenesen a Családi Kör karácsonyfája alól érkezik a szerencsés nyertesek ajándéka. Sorsolásra kerül két minőségi Új Szó-póló, egy pihe-puha takaró és egy-egy ünnepi könyvcsomag. Bárki megnyerheti, aki december 28-áig nyílt levelezőlapon postára adja vagy elküldi e-mailben a helyes megfejtést. Boldog közös rejtvényfejtést! * 1 2 3 4 5 6 7 8 9 * A X __ * 10 B n 12 T 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 Karácsonnyal kapcsolatos gondolatunk Lőrincz László rejtvényének (A, B) soraiban van elrejtve. 1. Vitamin. 2. Izrael harmadik királya volt. 3. Létrehoz. 4. Sík. 5. Férfinév. 6. ... Passos, amerikai író. 7. Kötőszó. 8. Kelet. 9. Minden. 10. Maskara. 11. Az antimón vegyjele. 12. Hurcol. 13. Részletes. 14. Duplán: szép. 15. Afrikai ország. 16. Magyarországi folyó. 17. A bizmut és a cink vegyjele. 18. Orosz forradalmár. 19. Angol író. 20. Halotti..., szemfedő. 21. Elkerül valakit. 22. Piros - németül. 23. Település a Balaton mentén. 24. Szobadísz. 25. Bányában van! 26. Ilyen gyanta is van. 27. Holt nyelv, az altáji nyelv- közösséghez tartozik. 28. Gramm. 29. Attak. 30. Római száz. 31. A gerinctelenek vázának alapanyaga. 32. Csehországi város. 33. Korsóban van! 34. Állatövi jegy. 35. Sellő. 36. Charles Dickens írói álneve. 37. Színes TV-rendszer megnevezése. 38. Templomi építmény. 39. Apró pehely. 40. Igen - németül. 41. Nikkel, argentum. 42. Férfinév. 43. Gauss. 44. YNJ. 45. Madár. Ilyenkor nem számítanak sem az évek, sem a vallási hovatartozás, egy a cél - megvinni a hírt, megénekelni Krisztus születését a falu minden házában Kántálás Péderben békés egyetértésben KÖBÖL ZOLTÁN Enyhe telet szült az ősz. A reggeli dértől csak nyálkás lett a föld, miután az nappal magába itta a víz- cseppé olvadott zúzmarát. A Mikulás is bizonyára gumicsizmában járta a falut, mert reggelre ott találtam sáros lábnyomát a küszöbön. Persze, az is lehet, hogy valamelyik gyermekem felejtette el letörölni a lábát, hisz lázas izgalmukban szinte percenként jártak ki az ajtón, hátha sikerül meglesniük a jóságos Télapót. A gyerekek már levették a pádról a szánkót, talpát bekenték gyertyaviasszal, meg levelet is írtak a Jézuskának, hogy ne feledkezzen el korcsolyát tenni a karácsonyfa alá, mert bizony ők egész évben jók voltak. Advent utolsó hetében aztán az égiek is úgy gondolták, hogy mégsem illik Jézus születésnapján sáros cipőben járatni az embereket a Földön, és egy reggelre hópelyhek- ből szőtt vékony kristálytakarót terítettek a tájra. A hőmérő higanyszálát meg aláparancsolták a piros csíknak, nehogy kárba vesszen a hófehér égi szövet. Néhány ujjnyi volt csupán a hó, mégis tisztaság ragyogta be tőle az egész falut. Végre eljött a szenteste. A gyerekek mindenről megfeledkezve mártóz- kodtak az ajándékbontás örömébe, szüleik pedig gyermekeik, szeretteik boldogságában gyönyörködtek. Mindenki családja körében, az otthon simogató melegében ünnepelte Isten fiának születését. Azért vannak néhányan, akik feláldozva a meghitt családi estét meleg csizmát húznak, kabátot öltenek és nekivágnak a falunak, hogy megénekeljék a csodát minden házban, minden családnak. Este hat óra körül kántálásra gyülekeztek az emberek a falu közepén. Fiatalok, idősebbek, katolikusok, reformátusok. Ilyenkor nem számítanak sem az évek, sem a vallási hovatartozás. Egy magasztos cél vezérli a maroknyi csapatot - megvinni a hírt, megénekelni Krisztus születését a falu minden házában. Két kisebb csoportra osztva indultunk neki a már megszokott útnak. Elöl megy a csengős ember, aki, mint egy hírhozó, a csengő hangjával jelzi az otthoniaknak - megjöttek a kántálók! - Dicsőítessék a Jézus Krisztus! - szól köszöntésünk. - Mindörökké, ámen! - jön a válasz az ajtó mögül, és már el is kezdjük: „Mennyből az angyal eljötthozzátok...” Az ének végeztével kellemes ünnepeket kívánva megköszönjük a templomra szánt adományt, és megyünk is a szomszéd udvarba. - Áldás, békesség! Istennek dicsőség! - köszöntjük egymást. „Krisztus Urunknak áldott születésén ...” - hangzik fel az ősi dallam, a ház gazdája feleségével énekli velünk együtt az ajtó előtt. „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség Földön az embernek” - szól az ének mindazoknak, akik együtt élnek békében és szere- tetben úgy, hogy különböző vallást gyakorolnak. Lassan elfogynak a házak, amikor halljuk a másik csoport énekét a túloldalról. Az utolsó egy-két házba már együtt megyünk, hogy aztán dolgunk végeztével az éjféli mise kezdetéig még együtt tölthes- sünk egy-két órát. Mindenki szívesen, örömmel fogadott, egyedül a kultúrház erkélyén felejtett rozsdás csillag vicsorgott ránk mérgébe be- levörösödve, mert néhai fényét teljesen elhomályosította a betlehemi csillag ragyogása. A tardoskeddi iskolások rajzaival kíván áldott karácsonyt minden kedves olvasójának a Családi Kör!
