Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-16 / 290. szám, péntek

4 Régió ÚJ SZŐ 2005. DECEMBER 16. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Egy éjszaka kétszer is Rimaszombat. Egy éjsza­ka alatt kétszer is kiraboltak egy fiatal nőt szerdán a gö- möri város főterén. Az első eset éjfél körül egy bár előtt történt. A 32 éves nőt isme­retlen támadója a falhoz szo­rította, kivette kabátjából a pénztárcáját, majd életve­szélyesen megfenyegette, azt mondta, megöli, ha felje­lentést tesz. Nem sokkal ké­sőbb egy másik férfi is kira­bolta a nőt, leütötte, és ki­tépte kezőből a retiküljét: A sértett nem szenvedett ko­molyabb sérüléseket, de el­tűntek a személyi iratai és 4500 koronája. (TASR) Keresik az autótolvajt Besztercebánya. Autótol­vaj és betörő után nyomoz­nak a besztercebányai rend­őrök. Kedd este egy földmérő cég Subaru Forester típusú teherautóját lopták el a par­kolóból. A tehergépjárművel együtt több mérőkészülék­nek is lába kelt. Ugyanazon az éjjelen egy Vajnorská utcai üzletbe is betörtek, és eltulaj­donítottak 18 motorfűrészt és egyéb, famegmunkáláshoz szükséges eszközöket. A ke­letkezett kár megközelítőleg 230 ezer korona. (TASR) Kilencmilliós kárt okozott a tűz Epeijes. Kilencmillió koro­nás kárt okozott egy elektroni­kai cikkeket árusító üzletben keletkezett tűz szerdán a bel­városban. Leégett az egész épület, és megsemmisült a tel­jes árukészlet. A szakemberek nem zárják ki a szándékos gyújtogatás lehetőségét. Ta­núvallomásokból ldderült, hogy az üzlet, hátsó részéből teijedt el a tűz, ahol könnyen égő, elektronikai cikkek cso­magolására szánt poliésztert tároltak. (SITA) Holtan került elő Kassa. Holtan találtak egy hétfőn eltűntnek nyüvánított idős férfit szerdán a kelet­szlovákiai nagyvárosban. Az egyik város széli kertben meg­lelt 75 éves Pavol után a rend­őrök kutyákkal kutattak. A helyszínre érkezett orvos véle­ménye szerint a halál hirtelen állt be, ám annak pontos oká­ról csak a boncolás után lehet többet megtudni. (SITA) 1200 munkahely létesül Új gyár épül Losoncon Losonc. Legalább 1200 új mun­kahelyet jelentő beruházás elnye­résére van esélye a városnak. A Druxmeyer német cég a Johnson Conrtols újonnan épült gyára mel­letti 7 hektáros területet szemelte ki, ahol egy autókábeleket gyártó üzemet szereme építeni. A befekte­tési tervek 12 millió eurós költség- vetésről szólnak. Ha a tárgyalások eredményesek lesznek, már 2006 második felében elkezdődhet a ter­melés. Előzetes számítások szerint a telek eladásával 20 millió koro­nához jutna a város. (TASR) Stefan F. Gritsch, a Schelling képviselője és Konkoly József, Kenyhec polgármestere az adásvételi szerződés aláírásánál (Szűcs Éva felvétele) 2007 végéig harminc technikust és lakatost akarnak alkalmazni Osztrák beruházó jön Kenyhec. Újabb befektető írt alá ingatlan-adásvételi szerződést az ipari park­ban. Az osztrák Schelling Anlagenbau GmbH fűrész­gépeket és vágóberendezé­seket tervez és gyárt. Az it­teni leányvállalatba a cég kezdetben 3,5^1 millió eu- rót szeretne invesztálne. KOZSÁR ZSUZSANNA A Schelling 50 ezer négyzetmé­ter földterületet vett meg az ipari parkban, és további 40 ezer négy­zetméter megvásárlását tervezi még. Hogy minél hamarabb meg­kezdődhessen a termelés, a válla­lat már 2006 januárjában megin­dítja a kisebb gyártási folyamato­kat, a technikusok és lakatosok felvétele is az új év elején törté­nik. A kistermelést fokozatosan szélesítik majd, a következő két év folyamán felépül a gyártócsar­nok, és harminc ember számára lesz munkahely. „Vállalatunknál jelentős mérték­ben nőtt az eladott termékek szá­ma, ezért szükségessé vált új ter­melő és tervező egységek létreho­zása - közölte a kenyheci sajtótájé­koztatón Stefan F. Gritsch, a válla­lat képviselője. - Nagyjából egy éve úgy döntött a cégvezetés, hogy Szlovákiában hoz létre fióküze­met. Kenyhec mellett több érv is szólt. Leginkább a képzett munka­erő miatt terjeszkedünk ebben a régióban, de fontos a jó környezet is, és maga a polgármester, Kon­koly József személye. Nélküle nem jött volna létre ez a munkakapcso­lat. Meggyőződésem, hogy a válla­lat jó gazdasági mutatókat fog el­érni a kenyheci ipari parkban.” A Schelling vállalat fa, műanyag és fém alapú anyagok pontos vá­gására gyárt berendezéseket. A vele együttműködő üzemekkel a Schelling-gépek egész működési folyamata alatt kapcsolatban áll, a gépészeti tervezéstől a szerelésig és a gyártási folyamat megindítá­sáig, figyelemmel kísérve a leg­újabb aktuális trendeket is. A vál­lalatot 1917-ben alapították. Je­lenleg az egész világon összesen háromszáz embert alkalmaz. Az idei forgalma 36 mülió euró. A városrészek számát nem csökkentheti önkényesen a központi vezetés Módosult a Kassáról szóló törvény JUHÁSZ KATALIN Kassa. Egyeztetések hosszú so­rát követően tegnap alig néhány perces vita után hagyta jóvá a váro­si képviselő-testület a Kassáról szó­ló törvény módosításának javasla­tát. Az anyag így a parlament elé kerülhet, az eredeti tervekhez ké­pest majdnem féléves csúszással. A legpesszimistább forgatókönyv szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a módosított változat csupán 2010-ben léphet érvénybe. Ha ugyanis a jelenlegi törvényhozás már nem tudja napirendre tűzni az indítványt, a kassaiaknak várniuk kell a választásokig. A főpolgármester által létreho­zott munkacsoport eredetileg egy­fajta „spórolós-ésszerűsítő” javas­latot dolgozott ki, amely a város­részek számának csökkentését is tartalmazta. Az önálló jogi sze­mélyként működő 22 kassai vá­rosrész legtöbbjében viszont cent­ralizációs szándékot sejtettek a dolog mögött, ezért részt akarnak venni a tervezet átdolgozásában. Zdenko Trebula főpolgármester ekkor azt ígérte, szélesebb rétege­ket is bekapcsolnak a vitába, ám később konstatálta, hogy ahány „szakértő”, annyi különvélemény, ezért nem került sor széles körű egyeztetésre. „Nem engedhetjük, hogy egyes kerületek Beverly HiÜshez kezdjenek hasonlítani, mások pedig lepusztult gettókra emlékeztessenek” - jegyezte meg annak idején a főpolgármester. Ez a törekvés egyesek szerint az in­gatlanadókból virágzó városré­szek kasszáinak kifosztására irá­nyult. Ezért olyan kompromisszu­mos megoldást kellett keresni, amely a város szükségleteit és a gazdasági hatékonyságot egyszer­re veszi figyelembe, ezen felül pe­dig megakadályozza a felesleges költekezést és racionalizálja a he­lyi szervek működését. Ladislav Orosz, aki jogi sza­kértőként működött közre a javas­lat kidolgozásában, nem tartja sze­rencsésnek azt az ötletet, mely sze­rint valamennyi városrészt leg­alább egy személynek képviselnie kell a központi önkormányzatban, függetlenül az önkormányzati vá­lasztások eredményétől. Ez szerin­te alkotmányellenes, mivel a ki­sebb városrészek indokolatlanul nagy befolyással rendelkeznének a nagyobbakhoz képest, ahonnét esetleg szintén csak egy-két képvi­selő jutna be a központi önkor­mányzatba. A tegnap elfogadott módosító javaslat tartalmaz vi­szont egy cikkelyt, amelynek alap­ján a „kicsik” is biztonságban érez­hetik magukat. A takarékossági okokból megszűnésre ítélt város­rész lakosai a döntéstől számított százhúsz napon belül referendum­ban utasíthatják el a Kassától való elszakadást, erre vonatkozó új ja­vaslat pedig már csak a következő választási ciklusban nyújtható be. A főpolgármesteri feladatok ellátá­sával ideiglenesen megbízott Eu­gen Čuňo alpolgármester komoly eredménynek tartja, hogy a tíz kassai származású parlamenti kép­viselő a pártérdekeket félre téve közösen kívánja benyújtani a Kas­sáról szóló törvény módosítási in­dítványát. Főpolgármesterből megyei elnök Kassa. Az év utolsó képviselő-testületi ülésének elején Zdenko Trebula főpolgármester - ígéretéhez híven - lemondott funkciójáról. A SMER színeiben induló Trebulát a megyei választások második for­dulójában megyei elnökké választották, csaknem tízezer szavazattal előzte meg vetélytársát, Rudolf Bauer jelenlegi megyei elnököt. A vo­natkozó törvény értelmében a főpolgármesteri jogkörök egy része a két alpolgármesterre ruházódik át, másik részük pedig a városi ta­nácsra. Trebuľa megköszönte munkatársainak és a képviselő-testü­letnek az eddigi együttműködést, majd taps kíséretében távozott az ülésteremből. Az időszaki főpolgármeser-választások időpontját a parlament elnöke hivatott kitűzni. Szakértők szerint Pavol Hrušovskýnak ajánlatos lenne minél korábbi dátumot meghatároz­nia, mivel a részvétel szempontjából nem lenne szerencsés, ha az időpont közel esne a parlamenti, illetve a rendes önkormányzati vá­lasztások dátumához, (juk) A petárdapufogtatás jóval Szilveszter előtt elkezdődött Füst, zaj, ijedező lakók ÚJ SZÓ-HÍR Rimaszombat. Akár hatéves gyerek is vásárolhat bizonyos faj­tájú petárdákat az árusoktól, a ri­maszombati lakótelepeken egyre gyakoribb a pufogtatás. A piro­technikai eszközök használatától megriadt házi kedvencek ugatása aláfestésként szolgál a harci zaj­hoz. Peter Berecz, a városi rendőr­ség parancsnokának véleménye szerint szinte lehetetlen elkapni az illegálisan petárdázókat. Bár még jó néhány nappal karácsony előtt járunk, már három panasz érkezett eddig a rimaszombati vá­rosi rendőrséghez. Néhány meg­előző intézkedést ebben az évben is foganatosítottak, ellenőriztek például a városban minden petár­dát és egyéb pirotechnikai eszközt árusító vállalkozót, de mindegyik érvényes engedéllyel rendelkezik. A város iskoláiba körlevelet juttat­tak el, amelyben felhívják a gyere­kek figyelmét a pirotechnikai esz­közökkel való helytelen bánás­mód veszélyeire, arról is szeret­nék meggyőzni a fiatalokat, hogy legyenek toleránsak, lehetőleg ne a lakótelepeken petárdázzanak, ahol zavarják mások nyugalmát. „Próbáljuk megelőzéssel, felvilá­gosítással, meggyőzéssel me­gelőzni a kellemetlenségeket, ezért is fordultunk az iskolákhoz, hogy tájékoztassuk a gyereket. A városi hangszórón keresztül is fi­gyelmeztetni fogjuk a polgárokat. Azt is el szerettük volna érni, hogy pirotechnikai eszközöket csak a karácsonyi ünnepek után lehes­sen árusítani városunkban, erre a beadványunkra egyelőre nem ér­kezett válasz. Csak akkor tudnánk igazán rendet tartani, ha szinte százméterenként felügyelne egy városi rendőr. Erre pedig sajnos nincs lehetőség. Arra kérném a la­kosságot, működjenek együtt a városi rendőrséggel - mondta a rendőrparancsnok. A tavalyi ta­pasztalatok alapján valószínű, az idei karácsony előtti időszak egé­szen Szilveszter napjáig nem lesz mentes Rimaszombatban a ran­dalírozó, petárdát dobáló, mások nyugalmát zavaró kamaszoktól. A városi rendőrséget bármi­lyen rendbontás észlelésekor hívni lehet a rimaszombati 5623662-es vagy a 159-es tele­fonszámon. (szászi) Füleken megbecsülik a kultúrát és a polgári kurázsit Jó helyre kerültek a díjak SZÁSZI ZOLTÁN Fülek. Az idei utolsó, ünnepi közgyűlésen adták át Fülek váro­sának díjait és a polgármester által adományozott díjakat. A nógrádi város képviselő-testületének dön­tése alapján négy polgári társulás kapta idén a Város Díját és szintén négy magánszemély a város pol­gármesterének díját. A díjra jelöl­tek mindegyike évek óta jól működő civü szerveződésként dolgozik. Az Oppiduk Füeck Pol­gári Társulás a füleki vár megmen­téséért, önkéntes munkával vég­zett karbantartásáért, a város tör­ténelmi értékeinek megóvásáért valamint a fiatalokkal végzett munkájáért kapta meg a kitünte­tést. Szintén a Város Díját kapta a Koháry Polgári Társulás, amely lassan egy évtizede állandó szer­vezője a füleki váijátékoknak. Ez a rendezvény már kinőtte a város és a szűkebb régió határait, évek óta az egyik leglátogatottabb esemény Nógrádban. Díjazták a számítógé­pes oktatás, a kommunikációs inf­rastruktúra kiépítésében elévülhe­tetlen érdemeket szerzett Géniusz Polgári Társulást, valamint a Ko- háry-kastély megmentéséért tevé­kenykedő Koháry István Cserkész- csapatot. A polgármester díját Eib- ner Róbert áldozatos közéleti munkásságáért és a város kulturá­lis életében kifejtett munkájáért, Müan Chytil és Békési József a nyugdíjasklubban kifejtett tevé­kenységéért, Varga Attila kisállat­tenyésztő pedig a város és a régió képviseletében elért kiemelkedő eredményeiért kapta meg a díjat. Agócs József polgármester fontos­nak tartotta hangsúlyozni, hogy a nógrádi város civil szervezetei ál­tal a térség kulturális élete sokkal színesebb és gazdagabb lett, a civü élet és a polgári kurázsi iránti ér­deklődést pedig a most átadott dí­jakkal is erősíteni szeretné. Estefán László veszi át a Város Díját (Szekeres Éva felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents