Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-13 / 287. szám, kedd

14 Sport ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 14. RÖVIDEN Chambers másfél évig THG-t szedett London. Dwain Cham­bers, a 100 m-es síkfutás Eu- rópa-bajnoka elmondta: már 18 hónappal 2003-as pozitív doppingtesztje előtt elkezd­te szedni a THG-t, de erre csak utólag jött rá, mert ak­kor nem tudta, hogy tiltott szert vesz be. A brit sprinter, akit 2003 novemberében két évre tiltottak el a verseny­zéstől, úgy emlékszik, folyé­kony formában kapta a szert Victor Contétól, a tetrahid- rogesztrinont kifejlesztő BALCO laboratórium veze­tőjétől. „Nem tudtam, hogy mit szedek. A nyelvem alá kellett csepegtetni belőle he­ti háromszor-négyszer. Kissé furcsának tartottam ezt az eljárást, de Victor azt mond­ta, hogy ez egy új fejlesztésű táplálékkiegészítő, így nem ellenkeztem” - mondta a 2002-ben Eb-t nyert Cham­bers. (mti) Menesztették Rangnickot Gelsenkirchen. A Schalke futballklub vezetősége azon­nali hatállyal szabadságolta, azaz tulajdonképpen me­nesztette Ralf Rangnick ve­zetőedzőt. A döntés egyálta­lán nem váratlan, hiszen a 47 éves tréner a szombati bajno­ki meccs előtt élesen kritizál­ta a klub irányítóit, s kijelen­tette: nem hosszabbílja meg a szezon végén lejáró szer­ződését. „Egyszerűen torkig vagyok már a különböző zű­rös ügyekkel” - nyilatkozott akkor a szakember azután, hogy a klub vezetősége több­ször is kezdeményezte a meg­állapodás meghosszabbítá­sát. (mti) Roy Keane: Real Madrid? Madrid. A Real Madrid lab­darúgócsapatának vezetősége azon gondolkodik, hogy a téli átigazolási időszakban szer­ződteti a 34 éves Roy Keane-t, akinek idény közben kellett tá­voznia a Manchester Uni- tedtől. „Keane rajta van a lis­tánkon, de még semmi sem dőlt el” - mondta Antonio Gar­cia Ferreras, a királyi gárda kommunikációs igazgatója. A spanyol sajtó úgy tudja, az ír középpályásnak féléves szer­ződést és heti 120 ezer eurós szerződést kínált a fővárosi klub. (mti) NIKÉ Kedd, december 13. NHL: lOl.NYIs- landers-Minneso- ta 1,95-3,8-2,7­1,4-1,55; 102. NY Rangers- Vancouver 2,1­3,8-2,5-1,45-1,55; 103. Carolina Chicago 1,85-4-2,8-1,3- 1,65; 104. Atlanta-Detroit 2,7-4­1,9-1,6-1,35; 105. Florida-Nashvil- le 2,5-3,8-2,1-1,55 1,45; 106. Co- lumbus-Philadelphia 2,9-4-1,8­1.7- 1,3; 107. Montreal-Phoenix 2­3.8- 2,6-1,45-1,55; 108. New Jer- sey-Edmonton 2,1-3,8-2,5-1,45- 1,55; 109. St. Louis-Pittsburgh 2,15-3,8-2,45-1,45-1,5. Jégkorong ST Extraliga: 130. Martin-Poprad 3,1-4-1,75-1,75- 1,25. A Honvéd vízilabdacsapata leiskolázta a címvédő Posillipo Napolit Ezt nem vártam! Gergely előtt hibátlanul dolgozott a védelem (Reuters-felvétel) Gergely: Budapest. Nem mindenna­pi pólócsemegét láthattak a szurkolók vasárnap kora este Budapesten, a Kőér utcai fedett uszodában: a két évvel ezelőtti Euroliga- győztes Honvéd csapata a címvédő Posillipo Napolit fogadta a legrangosabb európai vízilabdakupa cso­portküzdelmeinek 2. for­dulójában. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A magyar bajnok számára sorsdöntő volt ez az összecsapás, hiszen csak akkor maradhatott versenyben, ha legyőzi nagy ri­válisát (a nyitófordulóban a kis­pestiek kikaptak Zágrábban, a Mladost otthonában; az olaszok viszont könnyedén elbántak a német Spandauval). Vasárnap a Honvéd remek napot fogott ki, és 14:9-re leiskolázta magabiz­tos ellenfelét. Gergely István, a Domino válo­gatott kapusa, aki végigvédte a meccset, így látta a rangadót: „A közelmúltban mindig szoros der­biket játszottunk, két éve, amikor megnyertük az Euroligát, egygó- los győzelmet arattunk Budapes­ten. Tavaly, a nápolyi Euroliga- döntőben - hosszabbítás után - a Posillipo diadalmaskodott egy góllal, s elhódította a trófeát. Most meg? Könnyedén harcoltuk ki a két pontot. Ezt azért nem vár­tam! Főleg az első negyed tapoga­tózó játéka után. Ám aztán alapo­san belelendültünk, mindenki a maximumot nyújtotta, ellenállha­tatlanul támadtunk és hibátlanul védekeztünk. Nem is emlékszem rá, mikor húzták el így a vüághírű nápolyiak nótáját.” Az Euroliga csoportküzdelmei­nek kétharmada még hátravan, a Honvéd januárban kétszer mérkőzik a Spandauval (először Budapesten), aztán következik a Posillipo elleni nápolyi rangadó, majd pedig zárásként a hazai me­dencében sorra kerülő, Mladost Zagreb elleni összecsapás. „Most már megnyugodtunk, hiszen elér­hető közelségben van a negyed­döntőbe jutás. Azonos pontszám esetén sokat jelenthet ez a mosta­ni ötgólos sikerünk” - nyilatkozta lapunknak Gergely István, (zsi) Téli olimpiai játékok -1932 Lake Piacid: háromszori hosszabbítás a hokitornán Magyar bronz műkorcsolyázásban TOMI VINCE Amerikában nem takarékos­kodtak az anyagiakkal, hogy az olimpia révén híressé tegyék a New York állambeli Lake Piacidét. Óriási közönségsikerre számítot­tak, de 52 ezer dollár ráfizetéssel zárult a nagy vállalkozás. Megle­petésnek számít, hogy nemzetek nem hivatalos pontversenyét nem skandináv ország, nem Norvégia nyerte, hanem az Egyesült Álla­mok: négy arany gyorskorcsolyá­zásban, kettő a bobpályán. RUDLIFUTÁS. A reklámfogások a versenyeket sem kerülték el. Veszélyes terepeket jelöltek ki, cikcakkos kanyarokkal építették meg a bobpályát, gyorskorcsolyá­zásban pedig tömegrajtot alkal­maztak, mert a páronkénti időfu­m Olqmpic Winter Games Qp Lake Placid.USA F» brut ru 4-1 v tam unalmas lett volna a mindig új szenzációra éhes amerikaiak­nak. A rudlifutás kaotikus jég- pankrációvá vált, nem az abszolút tudás érvényesült, hanem a kö­nyöklés, a dulakodás. Voltak is látványos összekoccanások és bu­kások - a közönség nagy örömére. Az amik nyerték az érmek 90 szá­zalékát. MUNKÁBAN A MENTŐK. Fura dolgok történtek a bobpályán is. Egyes pontjait költői szépségű ne­vekkel ruházták fel - Sápadt arc, Árnyas kanyar -, de ez semmivel sem könnyítette meg a mentők munkáját. Az edzés során például darabokra tört a második német bob. És mit ad az ég - a ver­senyzők is! A házigazdák mentet­ték, ami menthető, kölcsönadtak a németeknek egy, járgányt”. Ver­senyzőkkel együtt! Amerikai né­metek ültek össze. Soha laikus könnyebben nem jutott még ötka­rikás lehetőséghez. ÉJFÉLKOR LEFÚJTÁK. Skandi­návia sportolói megőrizték elsőségüket az északi számok­ban. Első győzelmét aratta síug­rásban a konsbergi Ruud család leghíresebb tagja, a mindössze 166 centiméter magas Birger. Norvégia jégtündére, Sonja He- nie állítólag 24 bőrönd társaságá­ban érkezett Amerikába, és meg­védte címét. A nézők óriási ováci­óban részesítették, nem akarták leengedni a jégről, tetszett a show-elemekkel tarkított műso­ra. Csalódást okoztak a svéd műkorcsolyázók, azóta sem tud­nak dobogóra kerülni világverse­nyen. Kétfordulós volt a négycsa­patos jégkorongtorna; a kanadai­ak keservesen győztek az első he­lyet eldöntő első meccsen a ven­déglátók ellen, a visszavágó há­romszori hosszabbítás után is döntetlenül végződött. Éjfélkor a bírók lefújták a mérkőzést; Kana­da nyerte a tornát. ARANY HELYETT BRONZ. A vi­lágbajnok Rotter Emüia-Szollás László magyar műkorcsolyázó pá­ros nagy közönségsikert aratott, de a pontozóbírók a sok akrobati­kus elemet nem díjazták produk­ciójukban, és a megérdemelt arany helyett csak bronzérmet kaptak. Az Európa-bajnok Orgo- nista-Szalay kettős negyedik lett. ÖTKARIKÁS KRÓNIKA HOL, MIKOR: Lake Piacid, 1932. február 4-15. INDULÓK: 17 ország 252 sportolója (ebből 21 nő). SPORTÁGAK/VERSENYSZÁMOK: 5/17. SZLOVÁKOK NEM INDULTAK. MAGYAR INDULÓK SZÁMA: 4 (páros műkorcsolya). MAGYAR ÉRMESEK - műkorcsolya - páros: 3. Rotter Emília-Szol- lás László. Sérülten is aranyérmet szerzett Martina Moravcová A tapasztalat diadala ÖSSZEÁLLÍTÁS Egy hónappal a trieszti rövidpá­lyás úszó Európa-bajnokság előtt igencsak pesszimista volt a hátsé­rüléssel bajlódó Martina Moravco­vá, aki a dél-afrikai Durbanben rendezett Világkupa-viadalt kö­vetően azt mondta, ha nem tud kellőképpen felkészülni az olasz- országi kontinensviadalra, akkor lemondja a részvételt. Az Ameri­kában, pontosabban Dallasban élő pöstyéni úszónő állapota azonban sokat javult, így természetesen az indulás mellett döntött. „Nem vagyok csúcsformában, ugyanis - egy kis túlzással - töb­bet voltam az orvosoknál, mint a medencében. Már az nagy siker lenne, ha Triesztben felállhatnék a dobogóra. A 100 pillangó előtt két, amolyan felvezető számot vá­lasztottam, a 100 gyorsot és az 50 pillangót...” Moravcová két nappal a rajt előtt, már az Európa-bajnokság színhelyén felkeresett egy finn szakorvost, aki szerinte rendbe rakta őt, s ennek köszönhetően rajtkőre állhatott. 100 gyorson he­tedik, 50 pillangón pedig nyolca­dik lett. „Bemelegítésnek nem volt rossz, az a legfontosabb, hogy a hátam bírta a terhelést. Nem úsztam teljes erőbedobással, mert 100 pillangón érmet akartam sze­rezni” - mondta a zárónap előtt. És milyen jól tette, hogy nem haj­totta ki magát, mert legerősebb számában mindenkit maga mögé utasított, s zsinórban hatodszor lett kismedencés Európa-bajnok 100 pillangón. Triesztben 28. rö­vidpályás Eb-érmét (ebből 18 arany!) harcolta ki. „Ez a sikerem a tapasztalat diadala volt. Jól osz­tottam be az erőmet, s a fordulók­nál sem hibáztam. Minden össze­jött, az igazat megvallva, szeren­csém is volt” - nyilatkozta boldo­gan Moravcová, aki e hét végén a trencséni rövidpályás országos bajnokságon is indul, (zsi) Tengerentúli túrára utazott a magyar futballválogatott Tizenhárom újonc utazott ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Elutazott az évzáró tengerentúli túrára a magyar futballválogatott. Lothar Matt­häus szövetségi kapitány 22 játé­kost vitt magával, a keretben 13 újonc kapott helyet. Először de­cember 15-én Phoenixben a vi­lágbajnoki résztvevő Mexikó csa­pata lesz az ellenfél, majd decem­ber 18-án Miamiban a Magyaror- szág-Haiti találkozóra kerül sor . „Új, sohasem látott összeállítás­ban szerepel majd a gárda, de nem tehetünk róla, ilyenek a kö­rülmények. Reméljük, hogy akik lehetőséghet kapnak, lelkesen, szívvel küzdenek majd a nemzeti színekért. Kiváló ellenféllel ját­szunk, hiszen Mexikó az első ka­lapba került a vb-sorsoláson, de biztos vagyok benne, hogy min­dent megtesznek majd, akik ját­szanak” - mondta Matthäus. A keret: Rabóczki (Köbenhavn), Vlaszák (Újpest)-Vermes (Újpest), Böjté (Újpest), Balog (FTC), Koller (Fehérvár), Takács (Honvéd), Vanczák (Újpest), Regedei (Győr), Kapcsos (REAC), Rósa D. (FTC), Tőzsér (FTC), Bori (MTK t), Majo­ros (Vasas), Vadócz (Auxerre), Rajczi (Újpest), Ferenczi (DVSC), Feczesin (Újpest), Sitku (Fehér­vár), Priskin (Győr), (mti, ns) NHL-KRÓNIKA BOSTON-PHOENIX 1:2 (1:0, 0:0, 0:1 -0:1), g.: Leetch (3.), ill. 42. Johnson (42.), Nagy (61.). COLUMBUS-NEW JERSEY 3:2 (0:1,1:1,1:0 -1:0), g.: Zser- gyev (32., 45.), Berard (65.), ill. Martin (11.), Gionta (37.). MINNESOTA-BUFFALO 2:3 (1:1,1:1,0:1), g.: M. Koivu(12.), Rolston (32.), ill. Vanek (9.), Drury (40.), Grier (57.). ATLANTA-CHICAGO 4:5 (2:3, 1:0, 1:1 - 0:0, 0:1), gól­ütők: Savard (18.), Kovalcsuk (20., 37.), Kozlov (50.), ill. Vo- robjev (2., 13.), Špaček (12.), Keith (53.), Holmqvist (sors­döntőrávezetés). (sita) Ladislav Nagy a hosszabbítás harmincadik másodpercében meg­szerzi a Phoenix győztes gólját a Boston elleni találkozón (Reuters-felvétel) SPORT A KÉPERNYŐN EUROSPORT - 9.00: Curling Európa-bajnokság (élő)b 11.00: Labdarúgó vb-maga- zin 12.00: Curling-Eb (élő) GALAXIE SPORT - 12.10: Slavia Praha-Teplice cseh baj­noki futballmérkőzés (felv.) 14.10: Miami-Washington NBA-találkozó (felv.) I I I í i í 4 í 4 4 4 4 4 4 < < < (

Next

/
Thumbnails
Contents