Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-10 / 285. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 10. RÖVIDEN Milliós büntetés a pozsonyi repülőtérnek Pozsony. A versenyhivatal 3 millió koronás büntetést rótt ki a pozsonyi repülőteret üzemeltető Airport Bratislava Rt.-re, mivel az szerinte visszaélt domináns piaci helyzetével, és nem tette lehetővé a Two Wings Kft. számára az akadálytalan kiszolgálást. A Two Wings a SkyEurope légitársaság számára biztosította volna az étkeztetést a repülőgépeken. A szerződésben vállaltakat azonban nem tudta teljesíteni, mivel ehhez a hasonló szolgáltatásokat ellátó Airport engedélyét is meg kellett volna szereznie. A cég fellebbezhet a döntés ellen. (SITA) Több százan az emberjogi biztosnál Pozsony. Az emberi jogok világnapján egész nap fogadta a polgárokat Pavel Kandráč emberjogi biztos. Több százan éltek a lehetőséggel, hogy jogorvoslatot kérjenek az ombudsmantól és 24 jogászától. A leggyakrabban a bírósági határozatok végrehajtására, valamint a hivatali ügyintézés elhúzódására panaszkodtak, de az illetékek emeléséről is érdeklődtek. A munkatársak megállás nélkül foglalkoztak az ügyfelekkel. A tegnapi konzultációkra nem kellett előre időpontot sem kérni. Pavel Kandráč meggyőződése, szükséges jogköreinek a bővítése. A javaslat ugyan már a parlamentben van, a Koalíciós Tanács azonban úgy döntött: nem fogja támogatni. Csupán azt szeretné, hogy ne csak az alapvető emberi jogok megsértésével, hanem egyéb jogsértésekkel is foglalkozhassanak, így több embernek tudnának segíteni, (dem) Elítélték a szlovák kisfiú gyilkosait Siem Reap. Életfogytiglanig tartó fegyházbüntetésre ítélték azt a két férfit, aki júniusban egy túszdráma során megölt egy szlovák kisfiút Kambodzsában. Két másik túszejtő 20-20 évet tölt rács mögött. A négy férfi egy kambodzsai, külföldiek által látogatott óvodába tört be, és pénzt, valamint fegyvereket követelt. (SITA) Közös szelmenci karácsonyi ünnepeket Budapest. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke levélben arra kérte szlovák és ukrán kollégáját, hogy a karácsonyi ünnepek idejére ideiglenesen nyissák meg a Nagy és Kisszelmenc közti határátkelőt. A megosztott faluban már megépítették a szükséges épületeket, a határ azonban mindmáig zárva van. (SITA) Feljelentés az első forduló miatt Pozsony. Néhány megválasztott Pozsony megyei képviselő tegnap feljelentést tett Dobroslav Trnka főügyésznél, mivel véleményük szerint a Il-es városrészben meghamisították az eredményeket. A főügyész a feljelentést az illetékes szerveknek továbbította, a vizsgálat megkezdődött az ügyben. (TASR) Miben gyenge a külügyminisztérium? Pozsony. Ven Csia-pao kínai miniszterelnök látogatása megmutatta a szlovák külügyminisztérium emberi jogokkal kapcsolatos politikájának gyengeségeit - véli A. Nagy László, a parlamenti emberjogi bizottság elnöke. A. Nagy ellenben kiemelte, hogy a fenti téren jelentős javulás állt be az elmúlt évek folyamán, valamint határozottan kedvezően értékelte a Kubával és Fehéroroszországgal kapcsolatos hivatalos álláspontot. (TASR) A kórházak kérték a határozatok megsemmisítését Mentőállomás istállóban? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Mentőállomás istállóban vagy volt állami gazdasági raktárban? Ez is elképzelhető a jövőben, az egészségügyi minisztérium ugyanis olyan jelentkezőnek ítélte oda a korponai állomás működtetésének jogát, aki székhelyként a helyi állami gazdaság egykori épületét jelölte meg. Az üzemeltetéshez hiányzik a regionális közegészségügyi hivatal engedélye, mivel az épület egyelőre még nem felel meg a minisztérium rendeletében szereplő követelményeknek. A minisztérium tavasszal pályázatot hirdetett 118 mentőállomás üzemeltetésére, az eredményt ősszel hirdették ki. Több kórház is pályázott, köztük olyanok, melyek jelenleg is üzemeltetnek állomást, ennek ellenére sikertelenül szerepeltek. „Győzött a korrupció és a rosszakarat” - állítja Zuzana Marti- náková, a Szabad Fórum elnöke. Tizennégy eredménytelenül pályázó kórház vezetője ugyanis az ellenzéki pártokat kereste meg, hogy segítsenek az általuk igazságtalannak tartott döntés megváltoztatásában. A nyertes pályázók olyan alapvető feltételeket sem teljesítettek, mint például a szükséges épület vagy mentőkocsik biztosítása. A kórházak kérték a határozatok megsemmisítését. „Vüágos, mindenki számára érthető feltételeket szabtunk meg” - állítja Karol Farkašovský, az egészségügyi tárca szóvivője. Szerinte a legjobb jelentkezőket választották ki. „A sikertelenek részt vehetnek az új, nemrég meghirdetett pályázaton, melyet több mint 140 mentőállomás üzemeltetésére írtunk ki” - mondta Farkašovský. A Szabad Fórum, a HZDS és a Smer képviselői vizsgálatot kezdeményeznek az egészségügyi tárcánál. A mentőszolgálat üzemeltetése vonzó üzlet nemcsak a kórházaknak, hanem egyéb cégeknek is, állítja Ondrej Škodler, a Szabad Fórum szakértője. Az üzemeltető ugyanis több százezer koronás támogatást kap az állomás fenntartására, az egészségbiztosítók ezen felül fizetnek a végrehajtott mentésekért. (lpj, s) Miklós a 2006. évi állami költségvetésről: konstruktívak voltak a képviselők Csak kedden szavaznak Pozsony. Megvitatta a parlament a 2006-os állami költségvetés tervezetét, ám szavazni csak kedden fognak róla. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ivan Miklós pénzügyminiszter a büdzsé vitáját összefoglaló, csaknem másfél órás beszédében megállapította: a képviselők viszonylag konstruktívan álltak hozzá a problémához, a javasolt változtatások mértéke a korábbi évekhez képest kevesebb volt. Miklós hozzátette, nem kell a költségvetés egyes mutatóival fenyegetni, a tervezetből szörnyet csinálni. Igaz, az infláció üteme a várakozásokhoz képest rosszabban alakul, ami az olajárak vágtatásának számlájára írható, ám a többi kulcsfontosságú makrogazdasági mutató - a gazdasági növekedés, a nominálbér növekedése és a foglalkoztatottság - jobb a korábban prognosztizáltnál. Javaslatokkal elsősorban a függedenek és az ellenzékiek rukkoltak elő. A benyújtott indítványoknál lényegesen több volt a tarsolyukban, ám például a Smer azért nem teijesztette elő hivatalosan is elképzeléseit, mert meggyőződése, az ellenzéki javaslatok eleve kudarcra vannak ítélve. Bizonyos fejezeteket már a bizottsági tárgyalások során módosítottak, például többet különítettek el a Közbeszerzési Hivatal számára, megemelték a külföldi szlovákoknak folyósítandó támogatást, s lesz pénz a Selye János Egyetem felújítására is. Ezenkívül jövőre is szánnak pénzt az elkezdett iskolaépületek befejezésére. Miroslav Maxon (HZDS) félmilliárdot kért a gazdáknak. A függedenek állítólag még fontolgatják, megszavazzák-e a büdzsét. A kormányfő leszögezte, egyiküknek sem építenek sportcsarnokot, ám az ésszerű javaslatok elől nem zárkózott el. Keddig minden bizonnyal intenzív lobbizás lesz. (shz, sza, s) Veszekedés a tegnapi tanácskozás végén Pozsony. Szóváltással ért véget a parlament tegnapi ülése. Miroslav Číž (Smer) nehezményezte, hogy a koalíció bújtatott javaslatokkal, tematikailag nem összefüggő törvénytervezetekhez benyújtott indítványokkal össze-vissza módosítgatja a jogszabályokat, amiért a parlament vezetése is felelős, mert megtűri ezt a gyakorlatot. Az ülésvezető, Viliam Veteška (HZDS) többször rendre utasította, tétjén már a tárgyra, különben elveszi tőle a szót, s mivel Číž nem fogadott szót, Veteška kikapcsolta a mikrofonját, majd berekesztette az ülést. A büdzséről szóló vita után a honatyák tegnap még megtárgyalták a 2. világháború után az úgynevezett büntetőszázadokba nemzetiségi hovatartozásuk vagy szerepvállalásuk miatt besorozott személyek kárpódását lehetővé tevő törvénymódosítását, (sz-a, s) Megint napirendre kerül a kisebbségek jogállásáról szóló, elfelejtett jogszabály Csáky a Koalíciós Tanács elé viszi ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Ismét napirenden a kisebbségek jogállásáról szóló törvény, az MKP tesz még egy kísérletet a norma jogrendünkbe iktatására, legalábbis Csáky Pál miniszterelnök-helyettes az emberi jogok világnapja alkalmából tartott konferencián ilyen szellemben nyilatkozott. A kormánypártoknak ösz- sze kellett állítaniuk, a megbízatási időszak végéig milyen prioritásokat szeretnének megvalósítani, s például a kereszténydemokraták a lelkiismereti szabadságról szóló vatikáni utószerződés elfogadását szorgalmazzák. Csáky szerint a kisebbségi törvény ennél kevésbé kényes téma, ezért az MKP a Koalíciós Tanács elé terjeszti. A partnerek már többször foglalkoztak e problémakörrel, koalíciós szakbizottságot is létrehoztak, ám politikai akarat híján a tárgyalások megrekedtek, s a törvénytervezet nem került a parlament elé. Nézeteltérések voltak arról is, az európai nyelvi charta gyakorlati érvényesítéséhez hány jogszabályt kellene módosítani, s végül egyet sem fogadtak el. Ugyancsak elnapolták a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló javaslatot, mely a jogállásról szóló törvénynyel együtt eredetileg a kulturális minisztérium hatáskörébe tartozott, ám mivel ez ügyben sokáig nem történt semmi, Csáky kezdett el vele foglalkozni. A finanszírozásijavaslat azóta ismét visszakerült a kulturális tárcához, s ismét hallgatnak róla. A jelenlegi támogatási rendszernek megfelelő törvényes hátteret teremtő jogszabályt valószínűleg már nem sikerül elfogadtatni, a jövő évi költségvetésből azonban az idei kétszeresének megfelelő összeget különítenek el a kisebbségi kultúrák támogatására, (sz. a.) Földrendezés Olcsóbban, gyorsabban Pozsony. Már 2011-ben befejeződhet Szlovákiában a felújított földnyilvántartás, a ROEP. Legalábbis ezt célozza a földművelésügyi tárca legújabb tervezete, amelyet Simon Zsolt miniszter terjesztett be. A tárcafőnök elmondta, ha továbbra is az 1995- ben elfogadott, a földrendezést célzó, 180/1995. számú jogszabály, szellemében zajlana, akkor csak 2025-ben érne véget, miközben a jogalkotók tíz évvel ezelőtt azt feltételezték, 2000-ig végérvényesen befejeződik. Ehhez képest ma még 1045 kataszterben -1,35 millió hektáron, Szlovákia területének 28 százalékán - meg sem kezdődött a felújított földnyilvántartással kapcsolatos, felettébb idő- és munkaigényes tevékenység (a megyei lebontás a következő - Pozsony: 35 százalék; Nagyszombat: 67 százalék; Nyitra: 46 százalék; Tren- csén: 30 százalék; Zsolna: 19 százalék; Besztercebánya: 22 százalék; Epeijes: 15 százalék; Kassa: 14 százalék). A földművelésügyi miniszter úgy akaija a folyamatot felgyorsítani, hogy a Szlovák Földalap forrásaiból minden évben célirányosan 100 millió koronát csoportosítanának át. Költséget is megtakarít, hiszen a már létező vektortérképeket, nyilvántartásokat, amelyeket a földtani vagy a kartográfiai intézet birtokol, nem kell újra elkészíttetni. Csak a felújított földnyilvántartás után kerülhet sor a földek tagosítására. A miniszter úgy fogalmazott, a hosszadalmas munka befejezése után fellendülhet a földpiac, könnyebben létesülhetnek befektetések, mert amíg jelenleg akár napokig is nyomozni kell az adott földterület jogos tulajdonosainak kiléte után, addig a ROEP befejezése után elég a számítógéppel az adott parcellára kattintani, (gyor) Bár Szlovákiát kihagyták a kutatásból, a TI pozsonyi irodája szerint az eredmény érvényes az itteni viszonyokra is Korruptak a pártok, lefizethetők a politikusok ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Mély gyökerei vannak a korrupciónak, s a társadalom leg- korruptabb részét a politikai pártok képezik - derül ki annak a nemzetközi közvélemény-kutatásnak az eredményeiből, melyet a korrupció- ellenes harc világnapja lakalmából a Transparency International (TI) szervezet végzett (az eredményeket a 7. oldalon ismertetjük). Bár Szlovákiát kihagyták a kutatásból, a TI pozsonyi irodájának adatai szerint a nemzetközi felmérés eredménye alapvetően érvényes a szlovákiai viszonyokra is. „Az itteni közvélemény is elsősorban a politikusokat és a pártokat tartja a legkevésbé át- láthatóaknak, azonnal összekötik őket a korrupcióval, akárcsak a bíróságokat. Az utóbbi hetek eseményei a parlamentben pedig csak erősítik azt az érzetet, hogy a politikusok korruptak” - mondta Emília Sičáková-Beblavá, a TI szlovákiai vezetője. Amióta kisebbségben van a kormány, napirenden van a szavazatvásárlás kérdése, s a parlamentben jelenleg tárgyalt költségvetési tervezet kapcsán is felmerült, vajon a függedenek mit kapnak majd cserébe azért, hogy megszavazzák a büdzsét. Bebizonyosodott az is, hogy autentikus Pavol Rusko (ANO) kandi kamerás felvétele, melyen Iveta Henzélyová függeden képviselő beismeri, valakik meg- kömyékezték, és fűt-fát ígértek neki. Ezenkívül az elmúlt időszakban több közszereplőt is tetten értek. Kariin Gábor HZDS-képviselőt, akit már elítélt a bíróság, közvedenül a kenőpénz átvétele után tartóztatták le, akárcsak a Nagyszombati Kerületi Földhivatal azóta leváltott elöljáróját. Ugyanebbe a korrupciós ügybe keveredett a már szintén menesztett galántai körzeti földhivatali elöljáró is, s a földművelésügyi minisztériumban akadt még egy korrupt hivatalnok, akitől - mivel a köztisztviselői törvény túlzott védelmet biztosított számára - a tárca képtelen volt megszabadulni. Szintén volt korrupcióval gyanúsított alkalmazottja a közlekedési minisztériumnak, sőt hasonló gyanú miatt távozott bársonyszékéből Jozef Macejko közlekedési miniszter. Előtte ugyanilyen okból kellett felállnia ugyanebből a székből Ján Palackénak, aki a korrupciós gyanúk ellenére mégis maradt az SDKÚ pénztárosa. Az előző megbízatási időszakban korrupciós ügy miatt menesztették Pavol Hamžíkot az integrációért felelős miniszterelnök-helyettesi posztról, Pavol Kanis pedig nem tudta megmagyarázni, miből építette fel luxusházát - állítólag szenvedélyes szerencsejátékos, és sokat nyert -, ezért mennie kellett a védelmi minisztérium éléről. Az utóbbi időben pedig egyre gyakrabban hallani korrupció miatt lebukott bírókról, ügyvédekről, állami alkalmazottakról. Sokszor beépített ügynök segítségével leplezik le a korrupt tisztségviselőket, amit Vladimír Palkó belügyminiszter pozitívan értékelt, s többször hangsúlyozta: a polgárok már mernek együttműködni a rendőrséggel. Úgy tűnik, a rendőrök sem hagyják már lefizetni magukat - talán azért sem, mert amelyikük jelenti, hogy megkömyékezték, pénzjutalomra számíthat Palkótól, (sza) TOPLISTA Politikai pártok 4,0 Parlament 3,7 Rendőrség 3,6 Igazságszolgáltatás 3,5 Vállalkozások 3,4 Adóhivatalok 3,4 Vámhatóság 3,3 Média 3,2 Egészségügy 3,2 Szolgáltatások 3,0 Oktatásügy 3,0 Hadsereg 2,9 Nyilvántartások és engedélyek 2,9 Polgári szervezetek 2,8 Egyházak 2,6 Földrészek szerinti korrupciós barométer a Transparency International szerint Ázsia (12 ország) politikai pártok-4,2 parlament-3,9 rendőrség-3,9 adóhivatalok-3,5 Afrika (8 ország) rendőrség-4,4 politikai pártok-4,2 vámhatóság-4,0 parlament-3,8 Nyugat-Európa (16 ország) politikai pártok-3,7 parlament-3,3 vállalkozások/magánszektor - 3,3 média-3,3 Északkelet-Európa (14 ország) rendőrség-4,0 politikai pártok - 4,0 parlament - 3,9 igazságszolgáltatás - 3,9 Dél-Amerika (15 ország) politikai pártok - 4,5 parlament-4,4 rendőrség-4,3 igazságszolgáltatás - 4,3 (1-nem korrupt, 5 - rendkívül korrupt)