Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-09 / 284. szám, péntek
ÍJ SZÓ 2005. DECEMBER 9. Kertészkedő 17 \ termesztésben alkalmazott mikroelemek nagy része nehézfém, és nagyon szigorú szabályok alapján segítik vagy gátolják egymás felvehetőségét A mikroelemek jelentősége a kertészetben A hajtatott növények közül a paradicsom és az uborka emelkedik ki magasabb bérigényével \ múlt heti Kertészkedőben a vas, a mangán és a réz élettani hatásait taglaltuk. Az alábbiakban a cink, i bróm, a molibdén, a nikkel és a gallium hatásáról írunk. MÁCSAI IMRE A cink a rézhez hasonlóan számos enzim működését segí- i, illetve soknak a felépítésében tesz részt. A növények ádagosan L5-50 mg cinket tartalmaznak szárazanyag-kilogrammonként, -liánnyal sok növénynél csak 12 ng/kg érték alatt kell számolni, a ánkmérgezés pedig a növények tagy részénél csak több száz ng/kg érték felett jelentkezik noha a cinkfelesleg más növéseknél már vas- és rézhiányt rakhat ki). Köztudott, hogy a cink elentős szerepet játszik a növényi íormonok képződésében, példá- íl a növekedésszabályozó auxi- tok létrejöttében. A cink a talajol- latokban általában ZN2 -ként tagy szerves cinkkomplexként szokott előfordulni - ezek köny- tyen felvehetők, ha nem túl májas a pH. A cink felvehetőségét a bszfát gátolhatja elsősorban, de a öbbi kétszeresen pozitív töltésű cation mikroelem is akadályoztatja. Erősen kötődik a magas szervesanyag-tartalmú anyagok- toz is, például a tőzeghez. Ilyen tőzegen mindenképpen magasabb cinkszintet kell előirányozni i tápoldatban, akár 30-40% is letet a többlet. A cink esetében elég nagy a növények tűrőképessége, és egyben íz igénye is. Gyakran előfordul az ntenzív körülmények közt (pl. azkultúrában) hajtatott növé- tyek esetében - amiktől nagy ho- samokat várunk el -, hogy a szo- cásos szintre beállított cink „el- ógy”. Jellegzetes tüneteket okoz i cinkhiány például a paprikán vagy az uborkán: ezt egyaránt ikozhatja a cink abszolút és rela- ív hiánya (utóbbit a közeg maga oszforszintje vagy a magas pH dézheti elő). Szabadföldi káposztában is ta- áltam már cinkhiányt, de ezt csak zélsőségesen rossz talajadottsá- ;ok válthatják ki. A szakmai gyáradat azt bizonyította, hogy a cink zintjét nemcsak az úgynevezett ;orrekciós receptek használatakor cell esedegesen emelni a tápoldat- >an, hanem a növények nagy terelésének a kezdete előtt mindig szükség van erre. Példáid amikor az uborka a főszáron egy időben sok termést nevel, akár két és félszeresére is megnő a cinkigénye a holland normához képest. Ha nem készítjük fel a növényeket, tehát a nagy terhelés kialakulása előtt nem „töltjük fel” őket cinkkel, akkor lelassul az anyagcseréjük. A kertész csak azt veszi észre, hogy a főszáron el-elmarad egy- egy uborka, úgymond elhagyja a termést vagy a terméseket, továbbá a levélen jellegzetes tünetek jelennek meg, ami nagyon hasonlít a takácsatka szívogatásához. A mikroelemek nagy része nehézfém, és nagyon szigorú szabályok alapján segítik vagy gátolják egymás felvehetőségét. így ha például a cinkszintet megemeljük, akkor hozzá kell rendezni a vas, a mangán és a réz szintjét is. A gyakorlatban a cinkkel sokszor meggyűlhetett a bajunk. Sok kertész járt úgy, hogy a palántanevelés során cineb növényvédő szert használt a palántadőlés megakadályozására, ami nemcsak tőbe- öntözést takart, hanem „kiskana- las etetést” is, a növények tövét célozva. Az így kezelt növények a cineb cinktartalmától gyakran elpusztultak. Vízkultúrában a nehézfémtartalmú növényvédő szerek nem alkalmazhatók, mert a növények ebben a közegben még érzékenyebbek az üyen behatásokra. A cink pótlására cinkszulfátot használunk, ami 23,5%-os vagy 35%-os töménységben tartalmazza a cinket. A 23,5%-osból körülbelül 60-70 gramm szükséges tíz köbméter tápoldathoz. A bór növényélettani fontosságát már régóta felismerték, bár bórtartalmú enzimeket még nem ismerünk. Fontos szerepet játszik a levélben termelt cukrok elszállításában és a nukleinsav-termelés- ben. Régóta ismert, hogy a virágpollen csírázásában és növekedésében elengedhetetlen a jelenléte, ugyanis szilárdítja a pollencsövecskéket. A növények borszükséglete jelentős, különösen a két- szikűeké, ahová a kertészed növényeink többsége tartozik: a zöldségnövények szárazanyag-kilogrammonként 20-70 mg bort igényelnek. A bór a levelek szélén gyűlik össze, itt a mennyisége 5- 10-szeres is lehet a levéllemezben mérthez képest. A magas szervesanyag-tartalmú talajoknak magasabb a bértartalma, általában bórátokat alkot az elem. A talajban levő bornak csak fél, legfeljebb egy százaléka vehető fel könnyen, így intenzív termesztésben elengedhetetlen a pótlás. Borhiányban nagyon sok termesztett növény szenved, a teljesség igénye nélkül a legfontosabbakból szemelgetünk. Ide vezethető vissza a cukorrépa és a cékla szívleveleinek a barnulása és a hajtás- tenyésző-csúcs rothadása, de a hajtatot növényeink gyors hajtáscsúcs-elhalását is okozhatja. A hajtatott növények közül a paradicsom és az uborka emelkedik ki a magasabb bérigényével. A paradicsom bór hiányában rosszul, „szárazon” köt: az ilyen kötésekből vagy nem lesz bogyó, vagy magvatlan, könnyen puhuló, úgynevezett partenokarp termések képződnek. Borhiányt jelez az is, ha a bogyó bőre megvarasodik, barna párás lesz, ahogy a kertészek mondják, „megrühösödik”. Az uborka termésének a bőre megvarasodik, berepedezik - ez főleg tavasszal fordul elő, amikor a pár nap borús idő után hirtelen erősen kisüt a nap, és a termések hirtelen növekedésnek indulnak. A paprika bórigénye jóval kisebb a paradicsoménál, körülbelül a harmada annak. Hiányában a hajtáscsúcs növekedése lelassul, a levélfonákon az erek meglüulnak. Túladagolva gubacsosodást vált ki, a termések magvaüanok lesznek. A káposztafélék, elsősorban a karfiol, különösen érzékenyek a borhiányra. Ilyenkor a torzsában megbámult üregek keletkeznek, lerövidül a lábon tarthatóság ideje. A rózsa könnyen rothad vagy fekete, pontszerű elhallások jelentkeznek benne. A grízesedés és a szőrösödés alapjai is a bór hiányában keresendők. A termelők bort nem is használnak - vagy csak nagyon kis mennyiségben - az egyoldalú nitrogén-fejtrágyá- zás pedig tovább fokozza a hiánytüneteket. A nitrát-nitrogén akadályozza a bór felvételét! A bórhi- ányos növényen vékonyabb a levelek viaszrétege, így az fogékonyabb a gombás betegségekre és - a káposzták esetében - a tripszre. A bór pótlása intenzív termesztésben bórax-szal, vagy bórsavval történik. A bórsavból a bór könnyebben felvehető, és magasabb a hatóanyag-tartalma is, 16% (a bórax 11%-ával szemben). A gyakorlatban tíz köbméter tápoldathoz legalább 55-60 gramm bórsav kell a paradicsom és az uborka esetében, a paprika ennek a harmadát igényli. Lombtrágyázásra a szerves kötésű bór a legalkalmasabb, ez különböző mono lombtrágya-oldatokként kapható. A káposztafélék és a spárga esetében alaptrágyaként is juttatunk ki bort, mert lombtrágyázáskor nem mindig elég a hektáronként kiadható hatóanyagmennyiség. A gyakorlatban 10- 20 kg bórsav szükséges hektáronként. A tenyészidő során fejtrágyaként is adagoljunk bőrt 0,1%-os töménységben. Kalciumnitráttal és réztartalmú szerekkel nem ajánlatos keverni. A molibdén viszonylag ritkább mikroelemek közé tartozik. Elengedhetetlen azonban a nitrogénkötő baktériumtörzsek életéhez (amelyek megkötik, és a növények számára felvehetővé teszik a levegő nitrogéngáz-tartalmát). A növényekben - hasonlóan a többi mikroelemekhez - segíti az enzimek működését, részt vesz a cukorképző és a légzési folyamatokban. A növények molibdén- tartalma alacsony, szárazanyagkilogrammonként mindössze 0,31,5 mg körüli. A molibdén hiánya a gyakorlatban elsősorban a káposztaféléknél okoz érezhető mennyiségi kiesést, a többi növénycsoportnál inkább anyagcserezavar, esetleg minőségromlás fordulhat elő. Magasabb pH-n könnyebben felvehető: ha a talaj-pH egy egységgel nő, akkor a molibdén felvehetősé- ge megtízszereződik. A magas vastartalmú talajokban ellenben romlik a hozzáférhetőség. Főleg a homokos és az erősen savanyú talajokon fordul elő a molibdénhi- ány. Ezt a karfiol esetében az ostorszerű levelek jelzik: a levéllemez a levélnyél középső harmadában indul, a levél lemeze is hosszúkás, a száron oldalhajtások alakulnak ki, és a növény nem fejleszt rózsát. Ha későbbi fejlettségi állapotban jelentkezik a molib- dénhiány, és eközben nap is éri a karfiolrózsát, akkor az meglilul. A brokkoli és a fejes káposzta levelei a színük felé kagylószerűen kanalasodnak, és nem fejesednek a növények. Az egyoldalú nitrogén- fejtrágyázás akadályozza a molibdén felvételét. Megelőzhető, ha palánta korban a növényeket belocsoljuk ammónium-molibdenát vagy nátrium-molibdenát 0,05%- os oldatával. Tenyészidőben is adagoljuk ezeket a műtrágyákat lombtrágyaként: juttassunk ki egy-két alkalommal 0,10-0,15%- os oldatot, először a kis rózsa megjelenése után, másodszor pedig teniszlabdányi rózsaméretnél. Bár a nikkel élettani szerepét még nem bizonyították be, az bizonyos, hogy egy enzim tartalmazza. Ha a növények nikkeltartalma nem éri el a szárazanyag-kilogrammonkénti 100 mg mennyiséget, akkor vontatott a magok csírázása. A levéltrágyázásra használt karba- mid levélben történő lebontásához is nikkelre van szükség. A növények a szennyezőanyagként a levegőbe kerülő por nikkeltartalmát is fel tudják venni. A gallium a vas szerepét helyettesítheti a növényi anyagcserében, lombtrágyaként kijuttatva növeli a termés minőségét. A szerző független szaktanácsadó mmár nálunk is egyre keresettebb az őszi hónapokban piacra kerülő kelbimbó, amely frissen és párolva egyaránt fogyasztható, gazdag vitaminforrás Olyan, mint egy aprócska kelkáposzta, ám tápértéke magasabb GARAMI MÁRTA Az őszi hónapokban kerül piac- a a kelbimbó, más néven a bim- lóskel. Neve jelzi, hogy olyan, nint egy aprócska kelkáposzta, im zamata harmonikusabb, rostái lágyabbak. Mindig nagy kihí- ás volt a kertészkedők számára, nivel tápanyag- és vízigényes, sok ényt kíván. Ha bármiben hiányt zenved, azt a bimbóképzés sínyli neg. Másfelől viszont tápértéke fváló, és, ha jól tartjuk, felülmúl- a a sarki fűszeres portékáját. A bimbóskel (Brassica oleracea onvar. Gemmifera) kétéves nö- ény, a káposztafélék családjából. i káposztafélékhez mintegy 350 lemzetség, 3200 faj tartozik. Az szak-Európa hűvösebb tájairól származó növény a 18. század közepén vált ismertté Európában. Megjelenése valószínűleg a Brassica olearcea capitata L. sabuda mutációjának eredménye. Magas és alacsony fajtáját ismerjük. Belgiumban már a 16. században meghonosodott, egyes leírások éppen ezért Belgiumot jelölik származási helyéül. Népszerűsége nálunk is fokozatosan növekszik. Magasra nőtt, félig fás szárán az első évben teremnek a diónyi káposzták, amelyek módosult levelek. A hajtáscsúcson hatalmas, szív vagy ovális alakú levelek fejlődnek. Főgyökere mélyre hatol (80-100 cm), oldalgyökerei a felső 20-30 cm-es talajréteget hálózzák be. Legjobb, ha magról palántázzuk. Magjait május közepén vessük cserépbe vagy ládába. Az ilyenkor vetett növények az első fagyokig ellenálló felnőtté cseperednek, sok-sok bimbóval. A magvak 5-6 nap alatt kelnek ki. A palántákat hathetes (4-5 leveles állapot) korukig nevelgessük, majd ültessük ki őket. 50-70 x 50-70 cm távolságra ültessük őket, a fajta méretétől függően. Vigyázat! Ha sűrűn állnak, a bimbók kicsik, lazák lesznek. A középkötött, kissé meszes talajokat kedveli. A kertben földjét gazdagítsuk komposzttal, érett istállótrágyával, szervestrágyával. A bimbóskel kálium igénye viszonylag magas, a nitrogéntrágyázással azonban csínján bánjunk, mert túlzott nitrogénadagolás hatására bimbói kinyílnak, és lazák lesznek. Bórtartalmú lombtrágyával sem árt permetezni őket. A legjobb, ha a szerves lombtrágya mellet döntünk, amelyet néhány hetenként adhatunk, a teljes vegetációs szezon folyamán. A zsenge növényeket nyáron ellephetik a földibolhák. Később a káposztalepke, a bagolypille hernyója rágja meg, a levéltet- vek, késő ősszel a meztelen csigák is károsíthatják. A bimbóskel télálló, vagy inkább hidegtűrő. A szár mentén, hosszan, a levelek tövében hozza bimbóit. Ezeket ősszel, az első fagyok után szedjük le. Akkor a legízietesebbek, ha megcsípi a dér. Enyhébb teleken egész télen is kinn maradhat. Akár hó alól is szüretelhetünk. Az apróbb rügyek zsengébbek és kisebb a tisztítási veszteségük, a riagyobbak- nak a külső leveleit célszerű eltávolítani. Szeptemberben az oldalleveleket tördeljük ki, a levélkoronát pedig hagyjuk meg. Ezzel serkentjük a keményebb, tömött bimbók fejlődését. Ha az őszi fajtáknak szeptember-októberben a csúcsát visszacsípjük, a növény kevesebb levelet fog fejleszteni, ehelyett inkább a bimbókat „hizlalja”. Akkor járunk el helyesen, ha a bimbóskel csúcsát egy jól kifejlett levél fölött csípjük le, amikor a legalsó bimbók egy centisek. A telelő fajták bimbóit télen, folyamatosan szedhetjük. Ha ezek hajtáscsúcsát visszacsípjük, a sebfelület keletkezésével csökkentjük az ellenálló képességét. A bimbóskel tápértéke az összes káposztafélék között a legmagasabb. C vitaminból 10 dkg a napi szükséglet másfélszeresét tartalmazza. Karotin, E vitamin és rosttartalma a daganatos betegségek kockázatának csökkentésében játszik szerepet. Jelentős továbbá a Bl-, B2-, kálium- és vastartalma is. A kelbimbót jellemzően főzzük, pároljuk, bár a zsenge levelek salátaként is fogyaszthatok. Igaz, fogyasztásakor sok embernél emésztési problémák merülnek fel. Az alábbi fűszerekkel használjuk: köménymag, majoránna, szerecsendió, bors, csombor.
