Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-07 / 282. szám, szerda
KARRIER 2005. december 7., szerda________________________________________________________________________• ________________________1. évfolyam 12. szám A lap átra kerülés nemcsak jövedelmi bázisunkat rendíti meg, hanem sérti társadalmi megítélésünket, de leginkább önérzetünket Kirúgás: miként történhetett meg éppen velem? Van, hogy az embert váratlanul, sőt néhanapján hirtelen felindulásból rúgják ki, de az esetek többségében már hónapokkal korábban tudni lehet, hogy a történet a vége felé tart. Aztán amikor bekövetkezik, a legtöbben mégis hitetlenkedve kérdik maguktól: Miként történhetett meg éppen velem? MUNKAPIAC Az elbocsátásoknak ma igen színes a gyakorlata, ami a jelentős társadalmi és gazdasági mozgások egyenes következménye. Egyszer majd az utókor éppen e korszak mozgalmassága miatt talán úgy gondol majd ránk, hogy milyen jó lehetett nekünk egy ilyen izgalmas gyorsan változó világban élni. De bizonyára nem érzik majd át, hogy sok megpróbáltatásban is részünk volt, például rendszeresen elvesztettük állásunkat (persze vannak szerencsés kivételek), mert állandóan új dolgokkal kellett munkaadóinknak szembesülniük, új körülményekhez kellett alkalmazkodniuk, s persze nekünk munkavállalóknak is pontosan ezt kellett tennünk. Ez pedig azt eredményezte, hogy képtelenek voltunk egy helyen kihúzni a nyugdíjig, még ha sokunk erre is vágyott. A jelenbe visszatérve egyszerűen konstatálhatjuk, hogy a kirúgás nemcsak jövedelmi bázisunkat rendíti meg, hanem sérti társadalmi megítélésünket, de leginkább önérzetünket. így aztán amellett, hogy sokan kénytelenek feltenni a „miből élek meg ezután” kérdését, azt is rögtön hozzáteszik, hogy „mit gondolnak rólam az emberek?” Különösen azok viselik el nehezen az elbocsátást, akik egy adott munkahelyen hosszabb időt töltöttek el, mi több szakmai sikereik is voltak, elismerésben részesültek, s joggal érezhették magukat az ottani közösség megbecsült tagjának. Márpedig, aki érvényesülni akar, annak le kell nyelnie ezt a békát, s nem matathat tovább a veszett fejsze nyele után. Az elbocsátólevél kézhezvételétől az álláskeresésre való készenlétig a munkapszichológusok szerint hét érzelmi stáción keresztül vezet az út. 1.Tagadás Hiába látszik megváltoztathatatlan ténynek az állás elvesztése (mert ugyan kézben az elbocsátásról szóló értesítéssel) az ember első természetes reakciója, hogy ez csak egy tévedés lehet. Sokan a kirúgásuk megtörténtét egy ideig még akkor is lehetetlennek tartják, s nyilvánvalósága ellenére tagadják, ha már jó ideje várható volt, például a bejelentett leépítések, az átszervezések, vagy személyi ellentétek miatt. Egyes esetekben ez a reakció még akkor is megfigyelhető, ha az érintettek egy ideje - realizálva az elkerülhetetlent - már új állást kerestek. 2. Hitetlenség Az első sokkon viszonylag hamar túljut mindenki, de a történtekre a többség mégis hitetlen- kedve tekint. Olyanokkal nyugtatják magukat, hogy: Úgyis visszahívnak. Nem lesznek meg ezek nélkülem. Pedig e hitetlenkedés ellenére nyilvánvalóan tudják, hogy ez nem fog megtörténni. így aztán az, aki túl sokáig rágódik a történteken és hitegeti magát, hibázik, mert később fogja megtalálni az új helyét. A hitetlenség viszonylag gyorsan elmúlik, s elvezet a következő stációhoz. 3. Düh A kirúgás felett érzett düh vagy harag igen sokféle formában nyilvánulhat meg. Az egyik tipikus célpontja a főnök: Hogy lehetett ilyen hülye? De a munkaadó cég is fókuszba kerülhet: Micsoda szemforgató, pénzéhes bagázs? Ritkábban (és ez a legszerencsétlenebb) valamelyik családtag, vagy az egész család válik a düh célpontjává: Ti tehettek róla, mert nem volt nyugtom tőletek, hogy a munkámra koncentrálhassak! Az esetek nagy többségében azonban a düh lecsillapszik, s a kritikus periódust sikerül úgy átvészelni, hogy az elbocsátás okozta fájdalom miatt nem ejtünk másokon maradandó sebeket. Ez a folyamat végül beletorkollik a következő stációba. 4. Önkritika és önmarcangolás Ez a legnehezebb stádium. Az érintettek ugyanis hajlamosak arra, hogy elkezdjék magukat hibáztatni a történtekért. Sőt miközben olyan kérdéseket tesznek fel, hogy mit csináltam rosszul, hogyan vallottam kudarcot, az önértékelésük is megváltozik, s hirtelen kevesebbre kezdik magukat tartani, mint annak előtte. A növekvő stressz miatt nemcsak sikertelennek, és értéktelennek, hanem már tehetetlennek is érzik magukat. Ez pedig már a következő stáció előszobája. 5. Összezuhanás Ebben a helyzetben az elbocsátott nem akar semmiféle kapcsolatot a külvilággal, mert minden és mindenki a sikertelenségére, a szégyenére emlékezteti. Ez egy depressziós időszak, amelyben az ember visszafogja szociális aktivitását, a fizikai tevékenységei is jelentősen csökkennek. Veszít a súlyából, némelyeknél a gyöngülő immunrendszer miatt felszínre jutnak a rejtett betegségek. Ilyenkor igazán szükség van a belső erőtartalékok összegyűjtésére, és nagyon erősen a család támogatására. De a begubózás a dolgok újragondolására is lehetőséget teremt, ami aztán a következő fázisban tovább folytatódik. 6. Válaszreakció A depresszív időszakból minél előbb ki kell lépni, mert ezt a szőkébb környezet, a család, a barátok sem képesek túl sokáig tolerálni. De a támogatásukkal, ösztönzésükkel a legtöbb ember képes rá, hogy feltegyen magának néhány alapvető kérdést, s a lehetséges válaszokat is megfogalmazza. Mit fogok most kezdeni? Mihez értek a legjobban? Mire a legjobbak a képességeim? Hogyan fogok munkát keresni? Ilyenkor már a hátratekintgetés helyett egyre inkább az előttünk álló útra kell tekinteni, ami a befejező stációba való átlépést is jelenti. 7. Elfogadás Az elbocsátást minden velejárójával sikerült feldolgozni, akkor az érintettek már képesek néhány fontos dolgot kimondani. „Nem én vagyok a hibás, ez nyilvánvaló. Én voltam a hibás, de tanultam belőle, lássuk, mire megyünk most már egy tapasztalattal gazdagabban. Végül nem is baj, hogy kimozdítottak onnan, még ott pimpósodtam volna meg. Végre új kihívások után nézhetek. Mindig szerettem volna valami mást csinálni, de sohasem volt bátorságom lépni. Hát most hozzásegítettek.” Amikor ilyen gondolatok keringenek egy kirúgott fejében, akkor már kikerült az elbocsájtott státuszából, és munkát keresővé lényegült át. Az pedig már egy teljesen másik vüág. Mi jön a stációk után? Ezeken a stációkon, hacsak lehet át kell száguldani. Akik már voltak ilyen helyzetben, vagy a munkájukhoz, életvitelükhöz hozzátartozott a nehéz helyzetek kezelése, a kihívásokra való válasz, az önkontroll megőrzése, nos ők pár hét alatt túltehetik magukat az egészen. A tapasztalatlanabb, de lelkileg és körülményeiket tekintve egészséges emberek számára sem tart sokáig ez az átmeneti időszak. Van azonban, hogy akik régi munkahelyükön már előre látták sorsukat, s idejében megbékéltek az elkerülhetetlennel, már a felmondó- levél kézhez vételének pillanatában túl is vannak az egészen, sőt néhányukat már új állás váija. Ha valaki sikeresen végigjárta a hét stációt, s kész a munkakeresésre, azért jó ha tudja az első lépések megtétele előtt, hogy nem lesz könnyű. Az álláskeresés ugyanolyan napi nyolcórás tevékenység, mint bármilyen más munka, s az esetek többségében csak lassan hoz eredményt. (a hvg.hu nyomán) Sok helyen észlelték, hogy a dolgozók megnyerése terén a karrierfejlesztés lehetősége, a rugalmas munkaidő és a teljesítmény alapú bér az, ami a legoptimálisabb Felmondásre készen - gödörben az európai dolgozók hangulata MUNKAPIAC Európai összehasonlításban a brit munkavállalók hagynák ott legszívesebben a munkahelyüket a közeljövőben, ők a legelégedetlenebbek és az ő kapcsolatuk a legrosszabb vezetőikkel, derült ki a napokban közzétett European Total Reward Survey felmérésből. Európában a német és a svájci munkavállalók a legelégedettebbek. Nagyon magas „a nagy eséllyel munkahelyet váltók“ aránya Svédországban és Spanyolországban. Angliában öt százalékkal több elégedetlenkedő van, mint bármelyik másik államban, gyakorlatilag tízből négy brit szeretne 2006-ban váltani. Az eltéréseket a kulturális különbségek is okozzák. A kutatók emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy minden EU-tag- államban „gödörben van“ a vállalatok jelentős része. A munkavállalók joggal elégedetlenek, mivel a korábbi időkben megszokotthoz képest szerényebbek a fizetések, visszavágták a cégek a plusz juttatásokat. Van javítani vaíója a munkáltatóknak, mivel a HR- politika, azon belül is főleg a juttatási stratégia hatékonysága és átláthatósága sok cégnél nem kielégítő. A fizetéssel, a tréninggel és a menedzsment működésével való elégedettséget 8500 munkavállaló körében mérték tíz európai országban. A kutatás kitért a cégek motivációs politikájának elemzésére. A jelenlegi trend az integrált juttatási csomagok irányába mutat. Sok helyen észlelték, hogy a dolgozók megnyerése terén a karrierfejlesztés lehetősége, a rugalmas munkaidő és a teljesítmény alapú bér az, ami a legoptimálisabb eredményhez vezet, (pp)
