Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-07 / 282. szám, szerda

ÚJ SZŐ 2005. DECEMBER 7. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ JANE'S DEFENCE WEEKLY Izrael még sose volt ked­vezőbb stratégiai helyzetben - jelentette ki a katonai hetilap­nak Saul Mofaz, a zsidó állam védelmi minisztere. Két szom­szédjával, Egyiptommal és Jor­dániával békemegállapodásai vannak, Irak Szaddám bukása után immár nem fenyegeti Iz­raelt, és Szíria is meggyengült, miután csapatai kivonására kényszerült Libanonból. U- gyanakkor a horizonton egyre nagyobb fenyegetést jelent Irán atomprogramja, s az a tény, hogy az iráni elnök kije­lentette: Izraelt le kell törölni a térképről. Mofaz szerint a kér­dést diplomáciai és gazdasági módszerekkel kell megoldani. Ha a Smer programjának egy részét is valóra válthatná, azonnal biztos léptekkel haladnánk az államcsőd felé-A főnök adott 13. fizetést, de tizenkettővel még így is tartozik (Peter Gossányi rajza) Komoly veszély Fico népbutítása A klasszikus demagóg nép­vezér mindig is könnyen érthető és emészthető, rö­vid szólamokat küldözget a választók felé. Ezek jól hangzanak és könnyű megoldásokat javasolnak nagyon bonyolult gondok­ra. A népvezér szemrebbe­nés nélkül ígérget óriási kiadásokat szinte minden társadalmi rétegnek, mi­közben a másik oldalon adót akar csökkenteni. GÁL ZSOLT Robert Fico felvállalta a nép vé­delmezőjének szerepét, és roham­ra indult az „emberekre semmilyen tekintettel nem lévő ultraliberális kapitalizmus” és a kormány „őrült” reformjai ellen. Pártja, a Smer szombaton elfogadott dokumentu­ma („Visszatérés az emberi méltó­sághoz - az első lépések a szociális állam megvalósításához”) radikáli­san átalakítaná a jelenlegi kor­mány által megreformált gazdasá­gi rendszert, eltörölve például a 19%-os egységes adót. Ficót nem szabad félvállról venni, komolyan oda kell figyelni arra, amit mond. Pártja népszerűségi indexe rendre 30% környékén mozog, a Smer messze a legerősebb politikai párt. A dolgot azzal sem lehet elütni, hogy ez most csak a kampány ré­sze, az ígérgetésből aztán úgysem lesz semmi. Fico és csapata már olyan sokszor kötelezte el magát és vállalt nagyon konkrét dolgokat, hogy leheteden visszatáncolnia, ígéreteinek egy részét meg kell va­lósítania, ha a Smer kormányra ke­rül a 2006-os választások után, kü­lönben teljesen hiteltelenné válik. Márpedig számon kérhető konkrét tervekből elég sok van Fico prog­ramjában, s ez komoly aggodalom­ra ad okot. A szociális állam megvalósítása jól hangzik, különösen akkor, ha ez az út az emberi méltósághoz. Az ultraliberális kapitalizmus pedig maga a gonosz Fico retorikájában, hisz a kormány „őrüld’ reformjai­nak következtében jött létre, ráadá­sul „semmüyen tekintettel nincs az emberekre”. Csakhogy ami rosszul hangzik, az jó is lehet az ország­nak, s ami jól hangzik egy hordó­szónok szájából, az válsághoz is ve­zethet. Ezért nem árt megvizsgálni Fico megváltó terveit. A program először is tele van ki­adást növelő, osztogató javaslatok­kal. Szlovákiában szinte mindenre több pénz kell, s Fico szülte min­denkinek többet ígér. Többet adna az iskolaügyre, az egészségügyre, a kutatásfejlesztésre, a nyugdíjasok­nak és a közmunkaprogramokra. Minden nyugdíjasnak joga lenne özvegyi nyugdíjra, a felsőoktatást továbbra is az állam finanszírozná, az egészségügyben eltörölnék a jól ismert 20 és 50 koronás illetéket stb. Nem nehéz kitalálni, hogy az állami kiadások jelentősen emel­kednének. Ezt két úton lehetne fe­dezni, növelni kéne az adóbevéte­leket vagy az államadósságot. Nos, az előbbi aligha jöhetne szóba, mi­vel Fico adócsökkentést is ígér. Aje- lenlegi egységes, 19%-os hozzáa- dottérték-adó mellett alacsonyabb kulcsokat is bevezetne a gyógysze­rek, élelmiszerek, építőanyagok és könyvek esetében. Az ÁFA az ál­lamkassza messze legfontosabb be­vétele, ezért így jócskán apadná­nak a bevételek. A Smer emellett kiszélesítené a jövedelemadó adó­alapjából leírható tételek körét, ez további adókiesést jelentene. Ezen lépéseket aligha ellensúlyozná, hogy a magasabb személyi jövedel­mekre a 19%-osnál nagyobb adót verne ki. Különösen akkor nem, ha ennek hatására újra megindulna a magasabb adókulcs kikerülése ér­dekében a színlelt szerződések gyártása, a jövedelmek „papíron” való csökkentése. Fico persze tisz­tában van azzal, hogy a „gazdagok fizessenek nagyobb jövedelem- adód’ szlogen népszerű lehet, leg­alábbis addig, míg a választó rá nem jön, hogy eseüeg ő is a „gaz­dag” kategóriába lett besorolva fi­zetése alapján. Röviden összegez­ve: Fico egyszerre ígéri az állami ki­adások növelését és a bevételek (adók) csökkentését. Ez a költség- vetési hiány nagymértékű emelke­déséhez, majd az államadósság gyors növekedéséhez vezetne. Nem árt emlékezni arra, hogy 1994 és 1998 között Szlovákia kül­földi adóssága 4,7 milliárd dollár­ról 11,8 milliárdra emelkedett. A külföldi piacokon kibocsátott szlo­vák államkötvények már csak Ka­zahsztán és Románia kötvényeinek megfelelő kamatokkal keltek el, a hazai piacokon a Meéiar-kormány 30%-os kamatra vett fel rövid távú hiteleket, majd amikor távozott, üres államkasszát és adóssághe­gyeket hagyott maga után. Fico programja nagyjából hasonló vége­redménnyel járna. Emellett a költ­ségvetési hiány növekedése lehe- tedenné tenné az euró korai beve­zetését is. A Smer a munkavállalók­nak is kedveskedne, például tör­vényben emelné a minimálbért az ádagbér 60%-ára, és nehezítené az alkalmazottak elbocsátását. Vi­szont a minimálbér jelentős emelé­se rövid időn belül megszüntetne 10-20 ezer munkahelyet a textili­parban, bőriparban és cipőgyártás­ban, de talán más feldolgozóipari cégnél is, mert ezekben az ágaza­tokban a cégek képtelenek kigaz­dálkodni a béremelést. A dolgozók elbocsátásoktól való védelme pe­dig megnehezítené a munkahelyte­remtést. A vállalatok ugyanis fél­nek alkalmazni munkavállalókat, ha nehéz őket elbocsátani. Francia- országban és Németországban a alkalmazottakat széles körű szabá­lyozás védi többek között az elbo­csátástól is. A munkanélküliek ará­nya mindkét országban 10% felett van, többségük már több mint egy éve állástalan. Az Egyesült Álla­mokban vagy Nagy-Britanniában a legkönnyebb elbocsátani valakit a fejlett országokon belül. A munka- nélküliség itt alacsony, 4-5%-os, az állásukat elvesztők pedig gyorsab­ban találnak új munkahelyet. Ficót mégis a francia és a német példa inspirálta, jól hangzik, hogy „véde­ni kell a munkásokat”. Ez valójá­ban az állástalanokat „védené meg” attól, hogy munkát kapjanak. Ami az „őrült” reformokat illeti, épp ezeknek - főként az egységes, 19%-os adónak-köszönhető, hogy Szlovákiába nagy mértékben áramlik a külföldi tőke, gyorsan növekszik a gazdaság, több tízezer új munkahely jött létre, és még több várható. Fico jól hangzó prog­ramjának megvalósítása épp ezen kedvező, a foglalkoztatottság és az életszínvonal folyamatos növeke­dését megalapozó folyamatokat akaszthatná meg, ezért komoly ve­szélyt jelent. A vizsgálat felszínre hozta Bush elnök embereinek alattomosságát és hazugságait Szükséges a sajtó informátorainak védelme MTI-FIGYELŐ A sajtó informátorainak védelme mellett állt ki a Harvard egyetemen tartott közös előadásán Bob Wood­ward és Carl Bernstein, a Waterga- te-ügy kirobbantásával vüághírűvé vált két amerikai újságíró. Wood­ward ma is a The Washington Post- nál dolgozik. Ritka közös szereplé­seik egyikét arra használták fel, hogy aggodalmuknak adjanak han­got, amiért az amerikai ügyészsé­gek vizsgálatokat indítanak újság­írók és forrásaik ellen, mint leg­utóbb Valerie Plame titkos CIA­ügynök lelepleződése ügyében. Plame Joseph Wilson volt amerikai nagykövet felesége, és megkérdője­lezte a Bush-kormányzat által idé­zett titkosszolgálati jelentések va­lódiságát az iraki háborút meg­előzően. Wilson szerint feleségét bosszúból leplezték le. Az üggyel kapcsolatban helyezték november­ben vád alá Lewis Libbyt, Dick Che­ney alelnök volt kabinetfőnökét, mert állítólag hazudott az FBI-nak azzal kapcsolatban, miként érte­sült Plame személyazonosságáról. Woodward szerint ezek az eljá­rások rosszat tesznek az országnak és az újságírásnak egyaránt. Berns­tein úgy véli, a CIA vizsgálata fel­színre hozta az elnökség alatto­mosságát, hazugságait, valamint azt a szándékát, hogy utánanyúljon annak, aki nem ért vele egyet vagy hiteltelenné teszi. „Számomra jó hír, hogy végre valami felhívta a sajtó figyelmét arra, hogy ez az el­nök és emberei hogyan dolgoznak. A rossz hír viszont az, hogy emiatt a riporterek zsebében kotorásznak” - tette hozzá Bernstein. Woodwardot bírálatok érték amiatt, hogy nem közölte koráb­ban: ő volt az első riporter, aki megtudta Plame nevét a Bush-kor­mányzat egyik magas rangú tisztvi­selőjétől már 2003 júniusában. A neves újságíró egy múlt havi inter­júban azzal védekezett, hogy „szo­kása titkot tartani”. Tény, hogy több mint harminc éven át csak ta­lálgatták, ki volt a Watergate-ügy- ben a „Mély Torok” nevű informá­tor, akinek útmutatásai vezették Woodwardot és Bernsteint. Ezek nyomán végül 1974-ben Richard Nixon elnöknek le kellett monda­nia. Mark Felt, az FBI egykori má­sodik számú embere idén vallotta be, hogy ő volt a rejtélyes forrás. KOMMENTÁR Nagy magyarok élete... BARAK LÁSZLÓ Kereszt(y)ény nemzeti felelősségre ösztönző templomi könyör­gés; egyperces néma „fölállás” a magyar parlamentben, úgymond, a határon túli magyarok tiszteletére; a Magyarok Világszövetsége ak­tuális „tisztikarának” szent esküvése a Szent Korona előtt; Tőkés és Duray hegyi beszédei, ugyancsak a határon túli magyarokért... Nagyjából ez a rövid krónikája december ötödikének, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáért meghirdetett népszavazási fi­askó első évfordulójának, Magyarországon. Itthon, Szlovákiában meg, mintha csak az esőisten siratott ben­nünket...! Ezen kívül néma csend, itt is! Vélhetően főként azért, mert ezen, helyenként vészterhes, másszor pedig igencsak tanácsta­lan és sajnos groteszk „kettős állampolgársági csetepatéban” senki, de senki nem tisztázta még egyértelműen, sőt kétértelműen sem, hogy miféle célt szolgálna! Azonkívül, hogy a politikai ringben jobb­ra is, balra is lehet csapkodni vele... Ennek ellenére, vagy épp ezért, nyilván akadtak Szlovákiában is számosán, akik szintén sírtak egy sort. Lelki Trianont is vizionálva, időszerű népnemzeti csasztuskákat kántálva szenvedtek a balsors által régen tépett magyar nemzetnek jelképes ravatala előtt... A helyzet azonban alapvetően változatlan maradt Magyarországon is, és bárminő szentségtörésnek tetszik, it­ten, „az ellopott felföldön” is. A főtútorok is ugyanazok voltak, mint évek óta mindig. Patrubány Miklós tekintetes úr, az MVSZ nyalka és lánglelkű elnöke (immár nyilván tábornok, ha hirtelen tiszti kara lett neki?), Orbán Viktor, félisten úr, kellőképpen felhecceit vazallu­saival és mindenkori „idegenlégiósaival”, Tőkés Lászlóval és Duray Miklóssal együtt. Előbbi, a Patrubány, amint azt kinyilatkoztatta volt e bús hétfőn, jövőre újfent népszavazást gründol érettünk... Legin­kább viszont talán önnönmagáért. Orbán, pedig, nem kis virtussal, most még föl is állított valamit. A magáét... Vagyis, gyorstüzelő par­lamenti frakciójának tagjait, a Tisztelt Háznak évek óta rest, és a ha­zaárulás szakadéka szélén bitangoló „szoclib”, tehát pogány(!) ho­nanyáival és -atyáival együtt. Némelyek viszont, határon innen és túl, nem és nem bírnak mindettől kellőképpen meghatódni. Mert olyan méltadan felhangú fogalmak is az eszükbe jutnak a történtek kapcsán, műit az öncélú- ság, a haszonelvű magamutogatás, az avítt teatralitás, a képmuta­tás, a sunyi politikai zsákmányszerzés, a célirányos hangulatkeltés, a pótcselekvés, a köldöknézés, a népbutítás meg urambocsá! a cir­kusz. Az nagy magyar vándorcirkusz, amely egyre müitánsabbnak tetsző társulatával, ha kell, ha nem, évek óta itt tájol, haknizza ke- resztbe-kulcsba a magyarok (is) lakta Közép-Európát... Porondján régi-új kötéltáncosokkal, zsonglőrökkel, bohócokkal, no és persze a hovatovább holmi futballhuligánokra hajazó drukkerekkel, a ke­mény maggal együtt. Utóbbinak persze könnyű, hiszen a cirkusz, mint olyan, neki lételeme, úgymond, szabadidőprogramja. Nem pe­diglen puszta megélhetési terep, műit a profiké... Akik a mindenkori megszállottak lelkében hadonászó idült küldetéstudatra építik köz­életi katedrálisaikat. Ugyan, kit érdekelnek hát itt igazán maguk a határon túli magyarok? A cseszkók, buta tótok, bocskoros oláhok, koszos muszkák, ahogyan őket GYŐZIKELAND népe számon tarja... JEGYZET Olcsó banánt akarunk! JUHÁSZ KATALIN November végén hipermarke­tet nyitni nagy kasza, főleg kis­városban, ahol az emberek nem­csak vásárolni járnak az üyen helyekre, hanem kultúrprogram is a termékek végigfogdosása, a magazinok átiapozása. Az első napok eufóriája azonban csilla­podik, kisebb a tülekedés, ki kell találni valamit, hogy a vevő a karácsonyi szaloncukrot és a másutt kicsit olcsóbb gipszmiku­lást is tőlük vigye. A megoldás kézenfekvő: árazzuk le a zöld­ség-gyümölcsöt, mindjárt a bejá­ratnál, hogy ne kézi kosárral, ha­nem bevásárlókocsival induljon úrnak a nép. Dobjuk utánuk a ki­vit 1,90-es darabáron. És legyen este hét után húsz korona a ba­nán kilója. Öröm nézni, milyen jól működik a beetetésnek ez az egyszerű módja: egy hét után nyugdíjas-különítmények száll- ják meg a zöldséges pultokat, jól megrakják kocsijukat, aztán gu­rulnak tovább a nyolcvanfilléres kiflihez, ami szintén csak este kerül ennyibe. A marketing-tankönyvek má­sodik fejezete a „meglepetéskel­tés”: hogy nüre megszokja a nép a Kánaánt, minden visszazökken a rendes kerékvágásba és árfek­vésbe. Egyszer csak nyista olcsó banán. Mindenki az óráját nézi, mi van, fél nyolc elmúlt, mikor árazzák le a cuccokat?! Nyolc óra, fél küenc, mindjárt zár a markec, és a banán még mindig negyven fölött tetszeleg a pulton. Illetve dehogy a pul­ton, az rég üres. Hanem a bevá­sárlókocsik teli vannak banán­nal, hosszú sorban parkolnak a mérlegek közelében. Az embe­rek pedig várnak, nem mérik le negyvenért. Nézelődnek, cse­vegnek, szidják a hideget, a kor­mányt, az árakat. Háromnegyed kilenc. Önök bizonyára nagyon vátják a végét. Nos, csalódniuk kell, nem lesz sem happy end, sem „sad end”. Részben azért, mert szemtanúnk nem várta meg a zárást, részben pedig azért, mert úgyis mindegy, visszapakolták-e végül a banánt az emberek, vagy hazavitték tel­jes áron. A lényeg a kedves gesz­tus. Az üzletemberek ikszedik gesztusa a vevő felé. Mert az üz­letemberek tudják, mit jelentett banánért sorban állni az átkos- ban, mekkora szimbolikus érté­ke volt ennek a gyümölcsnek. Banán egyenlő jólét, olcsó ba­nán egyenlő boldogság. És lám, a dolog még ma is működik: a vevő porig alázkodik, ott ácso- rog nagykabátban, és egyre kí­nosabban érzi magát. Lehet, hogy mégsem lesz ma boldog?

Next

/
Thumbnails
Contents