Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-01 / 277. szám, csütörtök

12 Iskola utca ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 1. Miniszteri beszélgetés az oktatási reformról Martin Frone fát ültetett GAÁL LÁSZLÓ Királyrév/Galánta. A királyrévi négyosztályos kisiskola udvarán fát ültetett Martin Frone. Az oktatás­ügyi miniszter itt kezdte a Galántai járásban tett munkalátogatását. Racskó Pál polgármester köszöne­tét mondott a miniszternek a iskola felújításához és felszereléséhez nyújtott anyagi támogatásért, és mint mondta, a udvaron elültetett fa majd emlékezteti az ott tanuló­kat a miniszteri látogatásra. Ezt kö­vetően a tárcavezető a járás iskola- igazgatóival és pedagógusaival ta­lálkozott a galántai városházán, ahol Hecht Anna, a Nagysžombati Kerületi Tanügyi Hivatal igazgatója és Alexander Mézes polgármester is köszöntötte az egybegyűlteket. A miniszter röviden ismertette a tan­ügyi reform lényegét de egyebek mellett azt is elmondta, hogy a jövő évtől az Európai Szociális Alapból 470 millió korona támogatást me­ríthet Szlovákia, amiből 2-2,5 éves, a tanügyi reform megvalósítását célzó projektek támogathatók majd egyenként 0,5 milliótól 8 millió ko­ronáig terjedő összeggel. Kifejtette, az ilyen költségekre az iskola fenntartója, a megyei önkor­mányzat kap többlettámogatást, és az már a megyei képviselő-testüle­ten múlik, arra költi-e ezt a pénzt, amire kellene. A miniszteri látoga­tás egy szoboravató ünnepséggel fejeződött be: Martin Frone részt vett a galántai szlovák gimnázium fennállásának 60. évfordulójára rendezett ünnepségen, és leleplez­te a nemzetébresztő szlovák költő és irodalmár, Janko Matúška szob­rát, akinek a nevét ezentúl a gimná­zium hivatalosan használja majd. Pályaválasztási tanácsok középiskolásoknak Nyílt nap a lévai gimnáziumban ÚJ SZÓ-ELÓZETES A Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnáziumban 2005. de­cember 16-án nyílt napot tartanak az alapiskola kilencedik évfolya­mos tanulóinak és szüleiknek. Ezenkívül a a középiskolák végzős diákjai számára pályaválasztási diáknapot tartanak a gimnázium dísztermében, melynek keretében a nyitrai Konstantin Egyetem Kö­zép-európai Tanulmányok Kara, a komáromi Selye János Egyetem Teológiai, Közgazdaság-tudomá­nyi és Tanárképző Kara, a beszter­cebányai Bél Mátyás Egyetem Fi­lológiai Kara, a pozsonyi Műszaki Egyetem, Közgazdaságtudományi Egyetem, a pozsonyi Comenius Egyetem hallgatói, valamint Ma­gyarországról a Károli Gáspár Re­formátus Egyetem, a budapesti Corvinus Egyetem és az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem Bölcsé­szettudományi Karának egyetemi hallgatói nyújtanak információt és tájékoztatót a továbbtanulással kapcsolatban. A diáktalálkozó hivatalos része a budapesti Tabulatúra együttes fel­lépésével és közös ebéddel zárul. Ezt követően lehetőség nyílik arra, hogy a diákok köteden beszélgetés és zenei szórakozás formájában is­merkedjenek meg egymással. Az est folyamán koncertet ad a gimná­zium Arenar rockzenekara is. Azok a diákok és szülők, akik el szeretnének jönni a pályaválasztási és nyűt napra, jelezzék részvételi szándékukat a gimnázium telefon­számán, ül. e-maü címén: 036/ 6334230, riaditel@mtegl.edu.sk . A szervezéssel kapcsolatos in­formációkhoz a 0904/269128-as telefonszámon, illetve a hajt- man@post.sk e-maü címen is hoz­zá lehet jutni. A messzebbről ér­kezőknek szállást is biztosítanak. ISKOLAI KVÍZ 2. A ... négyosz­tályos kisiskola ud­varán fát ültetett Martin Frone. a. királyrévi b. galántai c. nagymagyari Címünk: Új Szó ­Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A megfejté­seket e-maüben is eljuttathatják az alábbi címre: iskolaut- ca@ujszo.com Múlt heti Iskolai kvízünk meg­fejtése: la, 2b. Köszönjük, hogy üyen sokan részt vettek játé­kunkban. Ezúttal a komáromi Németh Annának kedvezett a szerencse, az Új Szó ajándékát küldjük neki. Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvas­sák figyelmesen az Iskola Utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszol­nak az általunk feltett kérdések­re, és a megfejtést december 7- ig beküldik, megnyerhetik az Új Szó ajándékát, egy CD-tartót. 1. A Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium­ban 2005. decem­ber ... nyűt napot tartanak az alapis­kola kilencedik év­folyamos tanulói­nak és szüleiknek. a. 18-án b. 16-án c. 20-án A légkörteremtés felelőssége a vezetők munkájában - ahol mindenki jól érzi magát - nem egyszerű feladat Milyen az óvoda és iskola légköre? A résztvevőket megismertették a legújabb kutatások eredményeivel sége, a szülői és a társadalmi elvá­(Képarchívum) A közelmúltban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szö­vetsége delegációjának tag­jaként, melyet Jókai Tibor, a szövetség titkára vezetett, részt vehettem a budapesti Xm. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ szak­mai konferenciáján, ame­lyet pedagógusoknak, pszi­chológusoknak szerveztek. VÖRÖS MÁRIA A téma, melyet kínáltak, rendkí­vül időszerű: az okatási intézmé­nyek légköre több szempontból megközelítve. A résztvevőket meg­ismertették a legújabb kutatások eredményeivel, lehetőséget adva a tapasztalatcserére, közös gondol­kodásra az óvodai és iskolai légkör befolyásolásának pedagógiai és pszichológiai módszereiről. A légkörteremtés felelőssége a vezetők munkájában - ahol min­denki (tanár, diák és szülő) jól érzi magát - nem egyszerű feladat. A megfelelő adottságú, jól teljesítő gyerek szeret az iskolában, mert si­keres, de aki tanulási nehézséggel, netán tanulási zavarral küszködik, annak minden nap újabb próbaté­tel, újabb kudarclehetőség. Miért járna szívesen iskolába? Hol az esélyegyenlőség? Aki hiánnyal indul, óriási (saját, tanári, szülői) erőfeszítéssel jut el a minimumig, amit az iskola (tanterv) elvár tőle. Ő már azért is keményen dolgo­zott, hogy a startvonalra állhasson, míg másoknak a tantervi maximum sem je­lent gondot. A hiánykom­penzálásról sajnos ma még alig esik szó. „Miért borul föl Józsika az isko­lában?” - tette fel az előadó a kér­dést. Számos oka lehet: a hatékony tanulás módszerének hiánya, a ta­nulók értékelési rendszerének problémái, az egyéni képességek különbözősége, a kortársi minta, az elsajátítandó ismeretek mennyi­rások meghatározatlansága, az ér­tékek általános változása, a koráb­ban elszenvedett tanulási kudar­cok, valamint a motiválatlanság. A felsoroltak közül már kettőnek a megléte is elegendő ahhoz, hogy egy gyerek ne érezze jól magát az iskolában. Az esélyt, hogy saját adottságai­nak, motiváltságának és céljainak legmagasabb szintjére eljuthasson, mindenkinek meg kell kapnia. Azo­nos esélyt a nem azonos szültek ad­nak, azaz a differenciálás. Naponta tapasztaljuk, hogy a társadalmi körülmények változásai nem hagyták érintetlenül az iskolát sem. Az intézmények belső életét, helyzetét, feladatait jelentősen be­folyásolják azok a folyamatok, amelyek a küencvenes évektől az ifjúság kultúrájának, életmódjá­nak, életszemléletének, kapcsolat- rendszerének korszakváltását jel­lemzik. Ma a nevelőtestületi meg­beszélések, szülői értekezletek, fo­gadóórák ismétlődő témái azok az iskolai történések, tanári és tanulói sérelmek, amelyek az erőszakos vi­selkedéssel, az agresszivitás növe­kedésével függnek össze. A nyír­egyházi főiskola pszichológia tan­székének vezetője saját kutatásai­ról beszámolva az iskolai agressziót és zaklatás jelenségét elemezte körültekin­tően. Az iskolai agresszió, a zakla­tás olyan negatív viselkedési for­ma, amelyre a hosszabb időszakon át ismétlődő szándékos fájdalom­okozás jellemző, legtöbbször kivál­tó ok nékül. Az erőszak megjelen­het verbális, fizikai, szimbolikus esetleg indirekt formában. A vizs­gált gyerekek 62%-ánál tapasztal­tak érintettséget, agresszor, áldo­zat vagy szemlélő szerepben. Az előadó felvázolta vizsgálatainak eredményeit, kitért a bántalmazás okaira, az agresszorok és az áldo­zatok személyiségjegyeire, a lehet­séges színhelyekre, a tanárok sze­repére, a szülői mintára, a megelő­ző, prevenciós statégiákra. A közösségekben megnyilvánuló agresszió gyermekpszichiátriai vo­natkozásairól szóló előadásban azokról a személyiségzavarokról, viselkedési zavarokról hallhattunk, amelyeknek lényeges eleme az ag­resszió. Az eredményes terápia ér­dekében egyidejű gyógyszeres és pszichoterápiás kezelést alkalmaz­nak. Lényeges, hogy a környezet hogyan ítéli meg az agresszív csele­kedetet. A gyermekek által elköve­tett erőszak általában felnőtt min­tát követ, ezért a helyes normákat évről évre meg kell erősíteni az is­kolai közösségben. De vajon mi a helyzet nálunk? Az iskolák önerőből még a rend­kívül fontos iskolapszichológusi, gyógypedagógusi státust sem tud­ják finanszírozni, miközben szoci­ális jellegű feladataik is egyre sza­porodnak, tehát szociális dolgozót is tudnának foglalkoztatni. A pe­dagógiai-pszichológiai és a speciá­lis pedagógiai tanácsadók szak­emberei (ketten-hárman) egy-egy járást látnak el, és még keveseb­ben vannak, akik mindezt magyar nyelven teszik. Holott ez az együttműködés alapfeltétele. Ha­zai oktatási-nevelési intézménye­inknek égető szüksége van iskola­pszichológusokból, gyógypedagó­gusokból, szociális munkásokból álló segítő csoportok jelenlétére, és ebben elsősorban az iskolákat, óvodákat fenntartó önkormány­zatok lehetnek a segítségükre. Az esélyt mindenkinek meg kell kapnia... A község az intézmény fenntartójaként támogatja a pedagógusok és a szülők elképzeléseit Fürön ismét merészet álmodtak SZÁZ ILDIKÓ Für. Hétszázezer koronát érő, korszerű sportpályát vehetett bú- tokába ezekben a napokban a ma­gyar tannyelvű kisiskola tizenöt ta­nulója, Szigeti László oktatásügyi államtitkártól és Jávorka Flórián polgármestertől. A nem mindenna­pi ajándékot zenés sportműsorral köszönték meg a fűri gyerekek, amit Farkas Iván, parlamenti képvi­selő és Farkas István a Nyitrai Kerü­leti Hivatal elöljárója is megtekin­tett. „Merészet álmodtunk, mint ahogy azt már nemegyszer tettük. Intézményünket jelenleg csak há­rom elsős látogatja, összesen tizen­öt tanulónk van. A következő tan­év, hasonlóan gyengének ígérke­zik, ezt követően már több gyer­meket várunk. Komoly küldeté­sünk van, ezért igyekszünk nép­szerűvé tenni a magyar alapiskolát a szülők és gyermekek számára” ­nyilatkozta lapunknak Lévárdi Il­dikó, az intézmény igazgatója. Az érsekújvári járásbeli településről rendszerint Kürtön folytatják a ta­nulmányaikat a kisiskola végzősei, a szomszédos Csúzon ugyanis csak szlovák alapiskola működik. A most átadott sportpálya megépü­léséhez a település önkormányza­ta 400 ezer, az oktatási tárca 300 ezer koronával járult hozzá. „A je­lenlegi modem sportpálya helyén aszfaltozott felület volt, amely nem felelt meg a higiéniai követel­ményeknek, féltünk odaengedni a gyerekeket. A jelenlegi sportléte­sítmény 40x15 méteres, műfűvel borított. Már arra is gondoltunk, hogy télen jégpályává alakítjuk a gyerekek örömére” - tudtuk meg Jávorka Flóriántól. A község az intézmény fenntar­tójaként támogatja a pedagógusok és a szülők elképzeléseit, ennek kö­szönhetően pályázat útján hat szá­mítógépből álló szaktantermet ka­pott már az iskola, és ötletesen be­rendezett tornatermet alakítottak ki a gyerekek számára az egyik megüresedett tanteremben. Az új sportpályát a polgármester és a szülők szerint a nagyobb települé­sek iskolái is megirigyelhetnék, méltó ajándék a fennállásának ti­zenötödik évfordulóját ünneplő kisiskola számára. Jávorka Flórián polgármester és Lévárdi Ildikó, az alapiskola igaz­gatója az új sportpályára várják az iskola régi diákjait is (Csuport István felvétele) ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-ťnail: iskolautca@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents