Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-30 / 276. szám, szerda
4 Régió - hirdetés ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 30. Sok lakossági panasz érkezik a kassai jegyellenőr ökre is, akik állítólag modortalanok, és a bérletüket otthon felejtőkkel is durván beszélnek, a bliccelő roma utasokat és a robosztus alkatú, kopaszra nyírt fiatalembereket viszont nem háborgatják (A szerző felvétele) A vállalat vezetése indokolt esetben teljes egészében elengedheti a bírságot Egyre több a potyautas a tömegközlekedésben Megkeseríti ez életüket az érvényes területi felosztás Közelebb a polgárhoz? PUSKO GÁBOR RENDŐRSÉGI NAPLÓ Bántalmazta az édesanyját Libetbánya (Ľubietová). Megverte és megfenyegette nyugdíjas édesanyját egy 35 éves férfi a Besztercebányához közeli községben. Az erőszakoskodó egy lapáttal hátba vágta a 65 éves asszonyt, majd azt mondta, felgyújtja. A férfi végezetül egy fejszét is az áldozat felé vágott, de a fegyver szerencsére az asszony feje mellett csapódott fába. Az erőszakoskodó ellen eljárás indult. (TASR) Autós üldözés Kassán Kassa. Nem mindennapi autós üldözést követően került rendőrkézre három fiú. A Škoda 105-össel száguldozó fiatalok minden közlekedési jelzést figyelmen kívül hagyva hajtottak át a mellékutakon. Kisvártatva több rendőrautó indult a Škoda üldözésére. A sofőr többszöri felszólításra sem állt meg, így a rendőrök végül kilőtték a kocsi bal hátsó kerekét. A három elkövetőt őrizetbe vették, a legidősebb ámokfutó 21, a legfiatalabb 17 éves. A fiúk beismerték, lopott kocsival száguldoztak, eredetileg pedig egy teherautót kötöttek volna el. (TASR) Megkéselte a feleségét Nagykapos. Legalább két hónapig lábadozik majd sérüléseiből az a 28 éves nő, akire késsel támadt a félje. Az erőszakoskodó hasba szúrta az asszonyt, aki jelenleg kórházban fekszik. A támadó elmenekült a helyszínről, a rendőrség azonban hamarosan őrizetbe vette. (SITA, TASR) Sikkasztott a benzinkutas Karaszna (Krásnovce). Elsikkasztotta a benzinkút háromnapi bevételét egy 34 éves férfi. A benzinkút vezetésével megbízott illető ahelyett, hogy leadta volna a pénzt a kút pozsonyi tulajdonosainak, a saját céljaira használta fel az összeget. A benzinkutat üzemeltető pozsonyi társaságnak 825 ezer koronás kára keletkezett. (TASR, SITA) HELYREIGAZÍTÁS Lapunk november 25-i számának „A vezetők szerint Brüsszel diszkriminálja Szlovákiát” című cikkében sajnálatos módon hibás adatok jelentek meg a US Steel kassai befektetésével kapcsolatban. Az amerikai acélkonszern tíz év alatt 700 millió amerikai dollár, nem pedig ugyanennyi szlovák korona befektetését vállalta Kassán. Eddig öt év alatt 605 millió dollárt, azaz nem ugyanennyi koronát fektettek be, eredeti vállalásukat jelentősen túlteljesítve. Hibásan jelent meg lapunkban a munkahelyi balesetek csökkenésének mértéke is, ezek száma öt év alatt több mint hetven százalékkal, nem pedig huszonöt százalékkal csökkent. A pontatlanságért a vállalat, valamint olvasóink elnézését kérjük, (juk) Kassa. Elszaporodtak a jegy nélkül utazók a kassai tömegközlekedési eszközökön. Az idei év első felében több mint húszezer bliccelőt kaptak el az ellenőrök, ami mintegy 600 fővel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. JUHÁSZ KATALIN A közlekedési vállalat illetékesei szerint ez nincs összefüggésben a jegyek árával, inkább az utazóközönség erkölcsi szintjének romlása figyelhető meg, mintsem anyagi lehetőségeik korlátozottsága. Főleg a nagyobb lakótelepeken élők feketéznek nagy előszeretettel, ám egyre többen „felejtenek el” jegyet lyukasztani a belvárosban is. Az ellenőrök jelenleg városi rendőrök kísérete nélkül dolgoznak, ami jelentősen megnehezíti munkájukat. A gyors lábú, fiatalabb bliccelők ugyanis nem egyszer kereket oldanak a helyszínről, az agresszívabb utasok pedig többször lökték már le a járműről a jegyeket kérő ellenőrt. A legkomolyabb sérülés egy kartörés volt, a fiatal ellenőrnőt egy jól megtermett roma férfi lökte a földre, majd elfutott. Sok lakossági panasz érkezik egyébként a kassai jegyellenőrökre is, akik állítólag modortalanok, és a bérletüket otthon felejtőkkel is indokolatlanul durván beszélnek, a bliccelő roma utasokat és a robosztus alkatú, kopaszra nyírt fiatalembereket viszont nem háborgatják. Štefan Dutko üzemeltetési igazgató szerint ezeket az eseteket a vállalat illetékesei kivizsgálják, az eredményekről azonban nem kaptunk tájékoztatást, mint ahogy arról sem, mennyire váltotta be a hozzá fűzött ígéreteket az áprilisban bevezetett csipkártyás bérletrendszer. Erre vonatkozóan a jövő év elején ígér tájékoztatást a kassai közlekedési vállalat. A feledékeny utasok a vonatkozó rendelet értelmében egyébként utólag is bemutathatják havi bérletüket a közlekedési vállalat székhelyén, ilyen esetben csupán jelképes bírságot kötelesek fizetni. Štefan Dutko elmondta, a vállalat vezetése indokolt esetben teljes egészében elengedheti a bírságot. Legutóbb egy édesanyával tettek kivételt, aki hároméves lázas gyermekével a sürgősségi osztályra sietett, és elfelejtett jegyet lyukasztani. Dél-Gömör/Tornalja. A megyei választásokon való alacsony részvételt egyre több szociológus és politológus azzal is magyarázza, hogy a megyék mesterségesen kialakított egységek, s határaik nem követik az évszázadok során kialakult természetes megyehatárokat. Ennek következtében az egyes megyék lakosaiban nem alakult ki semmilyen kötődés és közösségi tudat, illetve nem éreznek semmiféle összetartozást és szolidaritást más megyebeli kistérségek lakosaival. Arról azonban, hogy ezért a helyzetért - a parlamenten keresztül - az állam a felelős, már kevesebb szó esik. A lakosok részéről ez a magatartásforma különösen felerősödik azokban a térségekben, ahol a lakosság mindennapjait keseríti meg az érvényes területi felosztás. Besztercebánya megyében ez az állapot igen kellemedenül érinti Tornaija és környékének lakóit. A város nyugati határa egybeesik a Nagyrőcei és a Rimaszombati járás, keleti határa pedig a Nagyrőcei és Rozsnyói járás, egyúttal Besztercebánya és Kassa megye határával is. S hogy mindez mivel jár, álljon itt szemléletes példaként annak a tornaijai vállalkozónak az esete, aki a közelmúltban egy személyautót vett Németországban. „Az ügyintézés azzal kezdődik, hogy miután az ember behozza az autót, eredetvizsgálatot kell kérnie. A megfelelő dokumentumot az a cég állítja ki, amely Szlovákiában forgalmazza az adott gépkocsimárkát. Nekem ezért Pozsonyba kellett mennem. A kiállított dokumentumot hivatalos fordítóval le kell fordíttatni” - kezdte beszámolóját a vállalkozó. Miután ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Kassa. Gennyes agyhártyagyulladással került kórházba egy ötéves kislány Kassán. A gyerek állapota kétnapos kezelés után jelentősen javult, olyannyira, hogy lapzárta idején már átvitték az intenzív osztályról a gyermekkórház fertőző osztályára, ahol az elmúlt hétvége óta tizenhat éves nővérét is kezelik. A városban azért keltett riadalmat az eset, mert a két lány a zömmel romák lakta hírhedt Luník IX. városrészben él. „Az idősebb nővér erős fejfájásra panaszkodott, reszketett és elzsibbadtak a végtagjai. Húgával ellentétben nála nem állapítottunk meg fertőző betegséget. Az ötéves kislánynál viszont C csoportos menin- gitídisz a diagnózis, ezért elkülönítettük őt, az osztályon pedig járványellenes óvintézkedések történmindezt lebonyolította, a kiállított dokumentumokkal el kellett mennie Rimaszombatba a közlekedésrendészetre. Itt kapott egy csekket, melyen kétezer koronát fizetett be a reciklációs alaphoz. Ezután elküldték egy közjegyzőhöz, hogy nyilatkozzon arról, az autót saját használatra hozta be. Mivel mindezt egy nap alatt nem tudta lebonyolítani, egy újabb napot kellett áldoznia az ügyintézésre. „Harmadszor akkor mentem Rimaszombatba, amikor ismét hívtak a rendőrségre” - mondta. Ekkor elküldték műszaki vizsgára, s miután itt is végzett, ismét visszament a közlekedésrendészetre, ahol a beszerzett iratok alapján kiállították a forgalmi engedélyt. Ezzel azonban már Nagyrőcére kellett mennie, ahol megkapta a rendszámot. Ha az embernek szerencséje van, egy nap alatt el tudja intézni a teendőket, ha nincs, a legközelebbi fogadónapon ismét mennie kell. Miután a vállalkozó megkapta a rendszámot, felszerel- * te, s Nagyrőcéről indult ismét Rimaszombatba, ahol a műszaki vizsga érvényességét igazoló matricát ráragasztották a rendszám- táblára. „Mivel magánvállalkozó vagyok, s közeledik az év vége, a különféle biztosítók is megkerestek. Az elmúlt héten egyazon napon kellett volna a különféle dokumentációkat bemutatni a beteg- biztosító rimaszombati irodájában és a rozsnyói Szociális Biztosítónál. Mivel ez képtelenség, egyik napon Rimaszombatba mentem, másnap pedig Rozsnyóra. És ez így megy rendszeresen” - mondta lemondóan a vállalkozó. De a térség bármelyik lakója ugyanígy elmondhatná a saját történetét, függetlenül attól, hogy vállalkozó, munkavállaló vagy épp munka- nélküli. tek” - tájékoztatott a kórház szóvivője, Veronika Krausová. A járványügyi szakemberek jelenleg megfigyelés alatt tartják mindazokat a személyeket, akikkel a kislány egy háztartásban élt. Antibiotikumos kezelést kapnak és rendszeresen mérik testhőmérsékletüket. Ez a betegség cseppfertőzés útján terjed, fejfájással, lázzal kezdődik, és akár halállal is végződhet. Kassán ilyen eset legutóbb két évvel ezelőtt fordult elő, akkor egy másfél éves gyermek halt meg a kórházban gennyes agyhártyagyulladásban, valamivel idősebb rokonát pedig csak nagy nehézségek árán sikerült megmenteniük az orvosoknak. Akkor is mindkét gyermek a Luník IX. városrészből érkezett. A szakemberek szerint a lakótelepen nincs járvány, a megelőző intézkedéseket időben megtették. (juk) Ősszel filmet forgattak Hatkócon (Hodkovce), a Szepesi vár tövében. A film címe Az utolsó légió, a történet a római időkben játszódik. A forgatás befejeződött, a stáb elment, a díszlet egy darabját, egy hatalmas szobrot a kellékesek otthagyták a helyszínen. Amíg az időjárás ki nem kezdi, a vár környékét díszíti majd, és remélhetőleg turistacsalogatónak sem lesz utolsó. (TASR-felvétel) GONDOK A HAJJAL A számos olvasói levélre való tekintettel újra közöljük a cég címét, amely a SALON TEXTURES hajápoló szer sikeres forgalmazásával foglalkozik: KVATR0FIN s. r. o., Kúpeľná 24., 932 01 Veľký Meder, Tel.: 031/555 2095. Nemrégiben közöltünk ggy beszélgetést a cég vezetőségével, a hajhullásról és a SALON TEXTURES termékről, amelyet a cég nagy sikerrel vezetett be a hazai piacon. Tudomást szereztünk egy szerről, amelyet a legújabb technológia szerint fejlesztettek ki az USA kiváló szakemberei. Egy a- dag készítmény a pontos használati utasítással együtt 690 koronába kerül. Az elégedett ügyfelek hatalmas visszhangja alapján ítélve, végre egy bevált szer, amely valóban megállítja a hajhullást és újra növekedésre serkenti a hajat. A cég képviselői biztosítottak bennünket, hogy ezeket e készítmények nemcsak a cég székhelyén kaphatók, de nagyon gyorsan intézik az írásbeli és telefonon keresztül történő megrendeléseket, mégpedig utánvéttel. A betegség lázzal kezdődik és halállal is végződhet Agyhártyagyulladásos gyerek a Luníkon BP-5-10256