Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-18 / 266. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ FEHÉROROSZ LAPOK A fehérorosz hatóságok tizenöt független napilap terjesztésének beszüntetését rendelték el, a tekintélyelvű államfő újabb lépést tett a független sajtó korlátozására a választást megelőző időszakban. Januártól a kiadványok terjesztéséért felelős Belposta több napilap teijesztését szünteti be, közöttük a Belorussz- kaja Gyelovaja Gazetáét, amely többször kiváltotta Lu- kasenko elnök haragját. „Egy diktatúrának nincs szüksége független sajtóra” - közölte Joszip Szeredics, a Narodnaja Volja című lap kiadója. Bár a lapok kiadók által történő terjesztése nem tilos, országosan ez lehetetlen a logisztikai nehézségek és a költségek miatt. SUPetJHAKKŠT]- Van itt minden, csak képviselőt nem lehet vásárolni! (Peter Gossányi rajza) Berlin jobban odafigyel majd Washingtonra, s ezzel párhuzamosan kissé gyengül Moszkva jelentősége Milyen lesz a német külpolitika? A német nagykoalíció megalakítása körüli nehézségek előrevetíthetik azokat a nehézségeket, amelyekkel az országnak az elkövetkező időszakban szembe kell néznie. Amilyen nehezen és körülményesen folytak a koalíciós tárgyalások, ugyanolyan problémás lehet a nagykoalíció jövője is. ONDREJCSÁK RÓBERT Elméletileg az a tény, hogy Németország két legnagyobb pártja fogja alkotni a kormányt, lehetőséget ad arra, hogy az összes szükséges reformtörvényt elfogadják, és nemzeti konszenzusos alapon alakítsák ki például a külpolitikai irányvonalat. Egyrészt ugyanis a két pártnak viszonylag kényelmes többsége van a törvényhozásban, így a többi párt ódzkodása esetén sem gond a szükséges többség előteremtése. Másrészt nem kevésbé fontos az sem, hogy az így elfogadott kompromisszumos döntéseknek a lakosság körében is sokkal nagyobb lenne a „legitimitás-érzete” és elméletileg sokkal tartósab- bak is lehetnének a döntések, hiszen a következő választásokat követően nem igyekezne valamelyik nagy párt módosítani vagy megszüntetni azokat. Ugyanez érvényes a külpolitikára is. Miután Németország visszanyerte egységét, a német politikai és szakértői elit egyik legfontosabb feladata az volt, hogy definiálja az új hatalom külpolitikai prioritásait, paradigmáját. A végeredményt azonban - az egyértelmű kompromisszumok és eredmények ellenére - mindenképpen befolyásolta a pártpolitika. Ezért voltak olyan külpolitikai kérdések, amelyek esetében eltért a két nagy német párt véleménye, emlékezzünk csak az iraki konfliktusra, amikor a jobboldali ellenzék élesen bírálta a baloldali kormányt. Akkor a CDU/CSU azt vetette Schröderék szemére, hogy túlságosan kiállnak Franciaország mellett, túl szoros a viszony Oroszországgal és hogy feláldozzák a fél évszázados amerikai-német szövetséget. Most azonban a nagykoalíció létrejöttével esély van arra, hogy egy széles alapokon nyugvó konszenzus határozza meg Németország új külpolitikáját. Csakhogy a nagykoalíciónak ilyen szempontból veszélyei is vannak. Az egyik legfontosabb kockázat, hogy egy olyan helyzet alakul ki, amelyben a nagy pártok együttműködése, ahelyett hogy erősítené a kidolgozandó külpolitikai irányvonal legitimitásérzetét és dinamikussá tenné a folyamatot, semlegesíti egymást. Konkrétabban, ha nem egységes, konszenzuson alapuló és érdekeket közösen kidolgozó külpolitikát próbálnak realizálni, hanem a két párt külpolitikai koncepcióját akarják nem túl jól sikerültén egyszerre érvényesítem egy koncepcióban. Természetesen ez a kérdéskör szorosan összefügg azzal, hogy milyen szerepet fog Németország játszani az Európai Unión belül. Ha sikerül dinamikus és aktív külpolitikát folytatni, az mindenképp maga után húzhatja az egész Uniót. Ne feledjük ugyanis, hogy Németország az EU egyik legmeghatározóbb tagországa, ezért bármi történik a német külpolitikában, az nagymértékben befolyásolja a szervezetet is. Az aktív és dinamikus német külpolitika ellenpárja egy olyan lehetőség, hogy Berlin a saját nagykoalíciójából eredő bizonytalanságát fogja kisugározni ,Európa” felé. Márpedig az EU-nak a jelenlegi helyzetben és problémái közepette (az alkotmányos szerződés kudarca, költségvetési viták, török bővítés, a lisszaboni stratégia problémái s a többi) más sem hiányzik, mint egy még bizonytalanabb Németország. Egy viszonylag passzívabb Németország nehezen tudná betölteni azt a közvetítő szerepet, amelyet gyakran ellátott az elmúlt évtizedekben például a transzadanti kapcsolatokban, vagy konkrétan Washington és Párizs között (bár Gerhard Schröder kancellársága alatt Berlin inkább Párizs felé húzott). Sőt Berlinre a közép-európai országok is gyakran tekintettek úgy, mint saját érdekei védelmezőjére összeurópai szinten. Van azonban két olyan kérdés, illetve kapcsolatrendszer, amelyben valószínűleg elmozdulást fogunk tapasztalni: Németország Oroszországhoz, illetve az Egyesült Államokhoz fűződő viszonya. Mint említettük, Schröder kancellár idején ez volt az a két terület, amelyben külpolitikai téren leginkább eltért az akkor ellenzékben lévő jobboldal és a kormányzó baloldal véleménye. Mindenképpen várható tehát, hogy az új kormány nagyobb figyelmet szentel a washingtoni szálnak. Bár hozzá kell tenni, hogy Németország már nem lesz olyan mértékben „adantista”, mint a valamikori Nyugat-Németország volt. Ezzel párhuzamosan gyengülni fog Oroszország szerepe, bár ismét meg kell jegyezni, ez nem jelenti, hogy Moszkva nem lesz fontos a németeknek. Ne feledjük, gazdasági, energetikai, sőt biztonság- politikai szempontból Oroszország nemcsak Németország, hanem egész Európa számára megkerül- heteden. Berlin ezért mindig is azok közé az EU-tagállamok közé fog tartozni, amelyek különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak az orosz-európai kapcsolatoknak. Egyértelmű tehát, hogy Németország külpolitikájának alakulása, már csak az ország potenciáljából és befolyásából adódóan is, nagymértékben befolyásolja és befolyásolni fogja az Európai Unió és szőkébb térségünk további fejlődését. Ebből viszont az következik, hogy mindenképpen figyelemmel kell kísérnünk, mi történik Berlinben. Berlinre Közép-Európa is sokszor tekint érdekei védelmezőj eként. Csehországban a kommunista titkosszolgálat archívumához néhány éve gyakorlatilag mindenki hozzáférhet Havel: korlátozzák az ŠtB-akták nyilvánosságát KOKES JÁNOS Az egykori csehszlovák kommunista Állambiztonsági Hivatal (ŠtB) archívumához való hozzáférés korlátozását követelik egykori cseh ellenzékiek. A közszolgálati Cseh Televízió kedd esti közleménye szerint köztük van Václav Havel volt csehszlovák, illetve cseh államfő is. Az egykori disszi- densek alapvetően azt kifogásolják, hogy a jelenlegi szabályozás szerint bárki hozzáférhet azon személyek bizalmas adataihoz, akikről a szocialista időszakban az akkori Állambiztonsági Hivatal feljegyzéseket készített és aktákat vezetett, s ezeket az adatokat most saját érdekei szerint használhatja fel, illetve visszaélhet velük. A mintegy kéttucat disszidens azt követed, hogy a korábban megfigyelt emberekkel kapcsolatos személyes információk, adatok csak akkor legyenek nyüvánosan hozzáférhetőek, ha az érintettek hozzájárulnak. A Jirí Paroubek kormányfőnek, František Bublan belügyminiszternek, valamint a személyi adatokat védő hivatalnak címzett levelet olyan ismert személyiségek írták alá, mint Václav Havel volt köztársasági elnök, Jirí Dientsbier volt csehszlovák külügyminiszter, Jan Kren történész vagy Jirina Siklóvá szociológus. Az egykori ellenzékiek követelése ellentétes reakciókat váltott ki a történészek és a politikusok körében. „Az Ádambiztonsági Hivatal irataihoz való hozzáférés korlátozása egyértelműen hátralépés, ellentétes azzal, ami a szomszédos országokban történik. A környező országokban intézetek alakultak, amelyek feldolgozzák ezeket az archívumokat és hozzáférhetővé teszik őket” - nyilatkozta Radek Schovánek történész. Vladimír Zeman belügyminiszter-helyettes szerint az általánosan elfogadott demokratikus szabályok szerint gyakorlatilag nem lehet korlátozni a nyilvánosság hozzáférését az egyes személyek aktáihoz. Zeman úgy véd, a belügyminisztériumnak csak egy kivitelezhető megoldás ád rendelkezésére: minden aktához, amely az érintett, volt ellenzéki személyek számára érzékeny és vitatható információkat tartalmaz, csatolni ked az idetők nyüatkozatát arról, szerintük a leírt eset hogy történt, idetve mi az ő véleményük az iratokban található problémáról. Csehországban az egykori ŠtB archívuma néhány éve mindenki számára szinte korlátozás nélkül hozzáférhető. KOMMENTÁR Dayton és Bécs iBlili MALINÁK ISTVÁN | Nem lesz könnyebb dolga Martti Ahtisaarinak, a koszovói státustárgyalásokat lebonyodtó ENSZ-megbízottnak, mint a már legendává vált amerikai diplomatának, Richard Holbrooke-nak, aki tető alá hozta a Boszniával kapcsolatos daytoni békemegádapodást. Az idő sürget, Ahtisaari hamarosan felkeresi Belgrádot és Pristinát, majd Bécsbe költözik, ahol a tárgyalásokat tartják. Ezek időtartamát az - optimista - ENSZ egy évre tervezte, ami a laikusok számára is érzékelteti, milyen bonyolult a feladat. Holbrooke annak idején valósággal kikényszerítette - ha kedett, kőkeményen, fenyegetőzve - a daytoni békét, amely nem volt tökéletes, de jobbat senki sem tudott. Ahtisaarinak is ki kell majd kényszerítenie a végleges kompromisz- szumot, de kérdés, tud-e hasonlóan kemény lenni. Talán annyival mégis könnyebb lesz a dolga, hogy az ő egyik partnere nem Milosevics lesz. Szerb oldalon az utóbbi két napban két fontos dolog történt. A belgrádi kormány jóváhagyta saját tárgyalási platformját, hangsúlyozva: az ádam legfontosabb kérdéséről van szó, ezért reméd, a kilencpontos határozatra a honatyák egyhangúlag áldásukat adják a hét végén. Nincs a dokumentumban semmi meglepő, megismétd, amit eddig is tudtunk: Szerbia továbbra is saját tartományának tekinti a gyakorlatban 1999júniusa óta ENSZ-igazgatás alatt áüó Koszovói, amelynek azóta saját parlamentje, kormánya és államfője is van. A maximum, amit Belgrad hajlandó megadni Koszovónak, az az „autonómiánál több, a függedenségnél kevesebb” elv alapján születendő valami, amire példát a jelenlegi nemzetközi gyakorlatban aügha találunk. A patthelyzet máris adott, hiszen a koszovói albánok azt tekintik tárgyalási alapnak, hogy számukra a teljes függedenség- nél kevesebb nem fogadható el. A másik fontos dolog Borisz Tadics szerb átiamfő időzített, háromnapos látogatása Moszkvában. Azt mondta, ha az albánok nem mondanak le a Koszovó függedenségét célzó törekvéseikről, akkor a tartományban újabb fegyveres konfliktus robbanhat ki. Ezt nem lehet másként értelmezni, mint fenyegetőzésnek, még akkor is, ha az egyik legelismertebb szerb demokrata mondta - ő volt az egyeden belgrádi vezető, aki elment Srebrenicába megkövetni az áldozatok hozzátartozóit. Még akkor is, ha a Koszovóban állomásozó nemzetközi erők bizonyára képesek lennének megakadályozni egy újabb konfliktust. Putyin természetesen teljes mellszélességgel kiállt Belgrad mellett, hangoztatva, a nemzetközi jog megsértése lenne a szerb állam határainak megváltoztatása. Mást nem is lehetett tőle várni, egyrészt mert ő a nagy szláv testvér, másrészt ugyanezt hangoztatja Csecsenfölddel kapcsolatban. De a véleménye nem hagyható figyelmen kívül, Oroszország tagja a hathatalmi balkáni összekötő csoportnak, amely kidolgozta a koszovói státustárgyalások játékszabá- lyait-alapelveit. Mindez sejteti: Koszovó ügyében a nagyhatalmi viták, feszültségek sem zárhatók ki - több amerikai diplomata mondta azt, hogy a népakaratot - az albánokra gondoltak - sem lehet figyelmen kívül hagyni a rendezés során. Sőt valószínű: mivel az albánok és a szer- bek úgysem fognak engedni egymásnak, majd a nagyhatalmak döntik el, mi a jó nekik. JEGYZET Valamit visz avíz KOCÚR LÁSZLÓ Tegnap volt két hete, hogy elkövették Szlovákia történetének egyik legkomolyabb fegyveres rablását. A két támadó - egyelőre úgy gondolják, két férfi, de az is lehet, hogy a tökfekete szerkó egy XXI. századi Bonniét és Clyde-ot rejtett - símaszkkal a fején, a nagyobb nyomaték kedvéért egy sörétes puskával és egy géppisztollyal felszerelkezve lefegyverezte a pozsonyivánkai Metro Aruház bevételét vigyázó biztonsági cég három őrét, és közel tizenhatmilliót zsákmányolt. A rablók egy lila Jeep Grand Cherokee-val oldottak kereket, nem a könnyen és gyorsan lezárható közutakon át, hanem az áruház melletti mezőn keresztül szívódtak fel. Ez a leghumorosabb része a történemek. Igaz, zsákmányukkal nem pályázhatnak Az év fegyveres rablása megtisztelő címre, azt azok az álrendőrök mondhatják magukénak, akik januárban Poprá- don tartóztattak fel egy pénzszállítót, és húszmilliót sikerült magukkal vinniük. A metrósoknak az első díjért vagy meg kellett volna várniuk a szombatot, mikor a karácsonyi bevásárlási lázban minden harmadik háziasszony akciós fúrógépet vásárol a férjének, vagy valami komolyabb helyen próbálkozni. Karácsonykor mindenesetre lesz miből ajándékot vásárolni... De az is lehet, hogy ügyvédre kell majd a pénz. A látszólag felkészült rablók ugyanis hibát hibára halmoztak. Egy Pozsonyhoz közeli tóba süllyesztették a rabláshoz használt terepjárót, holott mindenki, aki már végiglapozott egy Zsaru Magazint, az tudja, hogy a komoly fiúk fel szokták gyújtani a bűncselekményekhez használt autókat. Ráadásul a fegyvereket is a dzsipben hagyták, holott minden második Columbo- vagy Derrick-filmben az az-egyik központi probléma, hogy nincs meg az elkövetés során használt fegyver. A legdurvább pedig - amin valószínűleg minden jóérzésű krimikedvelő kiakad -, hogy a pénz közel harmadát már meg is találták. Nem fogják kitalálni, hol. Egy másik tóban, amellett a tó mellett, amelybe az autót elsüllyesztették. Ot milla úszkált a pontyok és csukák közt. Törvénytisztelő állampolgárként eleve bízom benne, hogy sikerül elkapni a rablókat, ezek után meg különösen. Aki olyan hülye, hogy a víz alá rejti az élete kockáztatásával szerzett pénzt, az megérdemli.
