Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

2005-11-15 / 264. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 FIGYELŐ FINANCIAL TIMES Enyhíteni próbálta az új len­gyel kormány gazdaságpoliti­kájával kapcsolatos befektetői aggályokat a lengyel minisz­terelnök, aki kissé visszakozott saját pénzügyminiszterének a brit Tesco áruházlánc lengyel- országi beruházásait erősen bíráló megjegyzéseivel is. Ka- zimierz Marcinkiewicz azt mondta: Lengyelországnak meg kell találnia az egyensúlyt a hipermarketek és a helyi bol­tok között, de ez ugyanígy van például Nagy-Britanniában is. Hozzátette, a „produktív” jel­legű feldolgozóipari és szol­gáltatási beruházások hasz­nosabbak a gazdasági növe­kedés gyorsítása szempontjá­ból, mint a hipermarketek.-Megvan! Titkos ügynök leszek és fegyvert hordok. Semmi politika, semmi média! (Gyenes Gábor rajza) Pekingben fő fenyegetésként már csupa olyasmit emlegetnek, amit a Nyugat is globális veszedelemnek tart Kína és a terrorizmus „Kína maga is áldozata a terrorizmusnak, minthogy az ország egyes részeit ér­ték már terrortámadások” - mondta a minap Pekingben Sen Kuo-feng kínai külügyi államtitkár. MTI-HÁTTÉR Kijelentése, amelyhez hasonló­kat több kínai illetékes is tett, némi­képp meglepő. Elvégre a hatalmas kelet-ázsiai országban nem történ­tek olyan események, amelyek egy­értelműen a nemzetközi terrorhá­lózatok tevékenységéhez lennének köthetők. Az utóbbi években elkö­vettek ugyan néhány merényletet - jobbára az ország szegénységben maradt nyugati részem -, de ezek nemigen hozhatók kapcsolatba ter­rorszervezetekkel. Sokkal valószí­nűbb, hogy egyéni sérelmek szélső­séges kitöréseiről volt szó. Persze potenciálisan Kína is ál­dozata lehet a terrorizmusnak, már csak azért is, mert az ország nyuga­ti részén számos muzulmán vallású nemzetiség él, és szélsőséges mu­zulmán szervezetek nagy számban tevékenykednek a szomszédos kö­zép-ázsiai térségben. Egyelőre azonban nincs kézzelfogható jele a terrortevékenység kínai felbukka­násának. Ezért meglepő, hogy a kí­nai vezetők már most a terrorizmus áldozataként tüntetik fel hazáju­kat. E magatartás valószínű ma­gyarázata Kína és az Egyesült Álla­mok bonyolult viszonyában rejlik. Ez a viszony áll a kínai külpolitika tengelyében, s nyomja rá bélyegét a kínai külpolitika minden lépésére. Az Egyesült Államok és általá­ban a Nyugat nyíltan rokonszenve­zett a Kínai Kommunista Párt ha­talmát megkérdőjelező 1989-es tö­megmozgalommal, sőt - kínai ille­tékesek szerint - tevékenyen közre­működött a tüntetések rendszerel­lenes irányának kialakításában. Kí­na azóta is támadásoknak van kité­ve a nyugati sajtó és amerikai poli­tikusok részéről. Washington gyak­ran ostorozza Kínát, hol az emberi jogok, hol a szellemi tulajdonjogok megsértésére hivatkozva, hol tisz­tességtelen kereskedelempolitiká­val, hol a vallásszabadság korláto­zásával vádolva Pekinget. Amerikai vezetők gyakran hívják fel a figyelmet a kínai védelmi poli­tika „átláthatatlanságára”. Ezen mindenekelőtt azt értik, hogy sze­rintük nem megbízhatóak Kína ka­tonai célú kiadásainak hivatalosan közölt adatai. Az amerikai védelmi minisztérium júliusban kiadott je­lentése szerint a kínai katonai költ­ségvetés a valóságban háromszoro­sa is lehet a hivatalosan közölt pe­kingi számadatnak. Hivatalos pe­kingi adatok szerint a Teng Hsziao- ping nevéhez fűződő reformpoliti­ka kezdetekor, 1978-ban Kína mintegy 3 milliárd dollárnak meg­felelő összeget költött katonai cé­lokra; 2000-ben 14,6 milliárdot, 2005-ben pedig 29,56 milliárdot. Még ha a Pekingben hivatalosan közölt számadatokat vesszük is mérvadónak, akkor is mintegy tíz­szeres a növekedés negyedszázad alatt. (Ugyanezen időszak alatt a kelet-ázsiai ország GDP-je is mint­egy tízszeresére -150 milliárd dol­lárról 1,65 billióra - nőtt.) A tízszeres növekedés ellenére Kína hivatalosan elismert katonai kiadásai még a tizedét sem teszik ki 2005-ben a 420 milliárdos ameri­kai katonai költségvetésnek, és el­maradnak Nagy-Britannia, Fran­ciaország és Japán kiadásaitól is. Ám ha meghosszabbítjuk az utóbbi évtizedek ten­denciáját, s feltételezzük, hogy nem torpan meg Kína gyors gazdasági fejlődése, akkor az a következtetés adódik, hogy a kelet-ázsiai ország újabb negyedszázad alatt az Egyesült Államokkal vetekedő ka­tonai hatalommá válhat. Egy ilyen fejlemény alaposan át­rajzolná a nemzetközi erőviszo­nyok térképét. Ez már önmagában is riasztó távlat az Egyesült Álla­mok számára, ráadásul még az az aggodalom is társul ehhez Wa­shingtonban, hogy a Kínában ural­kodó egypártrendszer, a politikai ellenzékiség elfojtása, a tömegtájé­koztatás állami ellenőrzése kedvez a kül- és katonapolitikai szándékok rejtegetésének. „Túdni szeretnénk, miért növelik (a kínaiak) ilyen ütemben katonai kiadásaikat, és miért nem ismerik be a növekedés valódi mértékét” - mondta októ­berben, pekingi látogatása előtt Donald Rumsfeld amerikai védel­mi miniszter. Múlt későbbi nyüát- kozataiból kiderült, nem tudta meg. Most George Bush elnök is próbálkozhat ezzel a héten sorra kerülő kínai látogatásán. A jelen körülmények között, amikor Kína gazdasága már több mint egy évtizede tíz százalék kö­rüli ütemben növekszik, szembeöt­lően javul a lakosság egy jelentős részének életszínvonala, feltűnően gazdagodnak az ország keleti ré­szének városai, Pekingnek semmi­képpen sem fűződik érdeke ahhoz, hogy külpolitikai vitákat provokál­jon, alkalmat adjon ellenfeleinek szankciók, embargók elrendelésé­re, az ország elszigetelésére. Külö­nösen nem érdeke folytonosan per­ben állni az Egyesült Államokkal és a Nyugat más vezetői hatalmaival, amelyek tőkecsoportjainak befek­tetései nélkül egyszeribe szerte­foszlana a szédületes ütemű gazda­godás folytatódásának reménye. Ennek felismerése az utóbbi években módosította Kína külpoli­tikái magatartását. Ha céljait és vi­lágszemléletét talán nem is, de stí­lusát és taktikáját igen. 1996-ban Li Peng akkori kínai kormányfő még éles, konfrontativ hangot használt az Egyesült Államokkal szemben több nemzetközi fórumon. Nem nevezve meg a világ vezető hatalmát, de egyértelműen reá utalva, a „hegemonizmust” emle­gette több beszédében is a világbé­két fenyegető fő veszedelemnek. Élesen visszautasította, hogy bár­mely ország „az emberi jogok vé­delmének ürügyén, etnikai vagy vallási viták kéretlen döntőbírája- ként” beavatkozzék más országok, köztük Kína belügyeibe. A kínai külügyminisztérium egy 1999-es nyilatkozata úgy fogalmazott: nem engedhető meg, hogy „egyetlen or­szág vagy országcsoport uralkod­jék a vüág több mint 200 országa és több mint hatmilliárdos népessége fölött”. Nem valószínű, hogy ez a világ­látás teljesen eltűnt volna a kínai diplomáciai gondolkodásból, sőt biztosra vehető, hogy nem. A válto­zás lényege nem is ebben van. Megváltozott azonban a kínai kül­politika stílusa, „modora”. A mos­tani megfogalmazások mintegy le­gömbölyítik a kínai külpolitikai re­torika korábbi éleit. A hegemo- nizmus erkölcsi elítélése helyett most azt hangsúlyozzák Peking­ben, hogy az ENSZ-nek kellene végső döntőbírónak lennie nem­zetközi ügyekben. Hozzáteszik: eh­hez alaposan meg kell reformálni a világszervezetet, hogy hatékonnyá váljék működése, s hogy minden térségnek, minden országcsoport­nak megfelelő, arányos képviselete legyen az ENSZ döntéshozó szer­veiben, különösen a Biztonsági Ta­nácsban. S nem is csak a retoriká­ban van változás. Jól kitapintható Pekingnek az a törekvése is, hogy diplomáciai szolgálatokat tegyen Washingtonnak. Láthatólag meg akarja győzni az Egyesült Államo­kat arról, hogy nem kell szükség­képpen potenciális ellenségként te­kintenie a kommunista párt vezette kínai államra, a kelet-ázsiai ország számos vonatkozásban hasznos partnere lehet a nemzetközi politi­kában. E törekvésének legnyüván- valóbb jele az a szerep, amelyet az észak-koreai atomfegyverkezéssel kapcsolatos válság rendezésében vállalt. Kínának volt köszönhető Phenjan tárgyalóasztalhoz kény­szerítése. Az észak-koreai vezetők akkor mondtak igent a tárgyalások megkezdésére, amikor Peking fel­függesztette az Észak-Korea szá­mára nélkülözhetetlen kínai segé­lyeket, és a tárgyalások megkezdé­sétől tette függővé felújításukat. Már ötödik fordulójuknál tartanak a válság megoldását célzó hatolda­lú tárgyalások, s Kína továbbra is nélkülözhetetlen szerepet játszik ezek szervezésében. Ez a közvetítő szerep ráadásul korántsem az egyetlen kísérlet, amellyel Peking meg akatja nyug­tatni az Egyesült Államokat a kínai külpolitika szándékai felől. „Új tí­pusú veszélyek fenyegetik Kínát: a terrorizmus, a tömegpusztító fegy­verek teijedése, a kábítószer-keres­kedelem, az embercsempészet, a halálos betegségek járványainak teijedése” - mondta Sen Kuo-feng kínai külügyi államtitkár. Szavai egybecsengenek számos kínai kül­ügyi illetékes nyilatkozataival. Im­már nem a hegemonizmust emle­getik Pekingben a legfőbb fenyege­tésként, mint néhány évvel ezelőtt, hanem csupa olyasmit, amit az Egyesült Államok és általában a Nyugat is globális veszedelemnek tart. Közösek a fenyegetések, logi­kus tehát, hogy a Nyugat partner­nek tekintse Kínát az ellenük vívott küzdelemben - sugallják a nyilat­kozatok. Ezzel a kínai törekvéssel függhet össze, hogy Peking part­nerként kínálja magát Amerikának a terrorizmus elleni harcban, s a nagyobb hitelesség kedvéért önma­gát is igyekszik a terrorizmus áldo­zataként beállítani. „A kínai külpolitika most hajlé­konyabb, előzékenyebb, megnye- rőbb, mint bármikor a Kínai Nép- köztársaság megalapítása óta” - ír­ta Evan S. Medeiros, a Rand Corpo­ration tekintélyes amerikai kutató­intézet jeles politológusa a Foreign Affairs című nemzetközi hírű ame­rikai külpolitikai folyóiratban. Bush elnök a kínai kato­nai kiadások felől akar érdeklődni Pekingben. KOMMENTÁR Zarkavi hazaköszönt... JARÁBIK BALÁZS ...de nincs benne köszönet. Ajordániai születésű, de az „igaz hitért küzdve” Irakban elhíresült Abu Muszab az-Zarkavi vállal­ta a múlt heti ammani terrorakciót. A három öngyilkos merény­lő által ötvenhét polgári, túlnyomórészt jordániai áldozatot kö­vetelő akciót az al-Kaida globális hálózat nevében követte el a leginkább lefejezéses gyilkosságai révén ismert Zarkavi. Alig egy hónapja Ammanban egy palesztin származású sofőr szép, nagy és saját Mercedesét vezetve ecsetelte, hogy Jordánia a béke oázisa, biztonságos iszlám paradicsom. Nagy szó ez a Közel-Keleten, irigylik is sokan. Igaz, hogy a hasemita király úgy uralkodik, ahogy neki tet­szik, de főleg vaskézzel. Belefér ebbe az is, hogy hol van ellen­zéke, hol nincs. Most éppen nincs. Több mint harminc éve ép­pen a palesztinok - akik Jordánia lakosságának több mint felét alkotják - voltak azok, akik a „Fekete Szeptember” néven elhí­resült akció során megpróbálták átvenni a hatalmat a hasemita királyságban. A már „államalkotó” jordániai polgárokként élő palesztinok most szidják az egyre nagyobb számban Ammanba menekülő irakiakat, mondván, előbb vagy utóbb odavonzzák a terroristá­kat is. Változnak az idők, már a Közel-Keleten is. Mert a legtöbb iraki azt keresi Jordániában, amire Irakban egyelőre kevés esé­lye van. Nyugalmat. Nekik - is - üzent Zarkavi a merényletso­rozattal. A november kilencedikén végrehajtott támadást pedig máris 11/9-ként emlegetik, ami rímel az al-Kaida legjelentő­sebb amerikai akciójára, a 9/11-esként jelölt szeptember 11-i merényletekre. Helyben vagyunk. Az ammani merénylet előtt pár nappal je­lentette be Oszama bin-Laden egyik helyettese az al-Kaida új, globális stratégiáját az egyre inkább a terroristák szócsövévé váló - persze szigorúan a média pluralizmusa jegyében - al- Jazzira arab hírcsatornán. Az igyekezet érthető. Zarkavi és a hasonszőrűek akciója ko­rántsem arat elsöprő sikert az iszlám világban. Egy nappal a merényletek után az ammaniak békés tüntetésen ugyan, de egyenesen a pokolba küldték földijüket, Zarkávit, és királyukat éltették. Az al-Kaida továbbra is megpróbálja elbizonytalaníta- ni a terrorellenes koalíciót (pontosabban a békét óhajtó közvé­leményt) azzal, hogy több fronton nyit támadást. Másrészt viszont ezzel a globális médiastratégiával próbálja védeni „terrorista” álláspontját az iszlám tömegek előtt. Míg az előző sikeresen alakul - a tavalyi madridi robbantással sikerült „kiűzni” Spanyolországot Irakból, és csökkenő támogatottsága hatására Tony Blair is az iraki kivonulásában látja saját népsze­rűségének (utolsó?) garanciáját - addig az iszlám országokban a növekvő terror miatt egyre többen fordulnak a terrorhálózat ellen. így az igazi fegyver az al-Kaida kezében mi magunk vagyunk. Amíg úgy gondoljuk, hogy a terroristák békén hagynak ben­nünket, ha mi „nem ártjuk bele magunkat mások dolgába”, ad­dig nyert ügyük van. JEGYZET Vezetésből cuper RÁCZ VINCE Biztos úr, hukk, higgye el nekem, békésen haladottam hazafelé az éjszakában, mert tetszik tudni, futballozni vol­tam a haverokkal, mikor nagy hirtelen belém szaladt, hukk, ez a, hukk, nagy sebességgel álló autó. Arról meg aztán igazán nem tehetek, hogy az a kivilágítat- lan jelzőtábla is szántszándék­kal elém ugrott. Hát tehetek én róla? Erről jut eszembe, biztos a belügyminiszter állí­tott nekem saját kezűleg csap­dát, és rendezte így a helyze­tet, hogy megingassa az én vá­lasztóim irántam táplált őszin­te szeretetét, higgye el nekem drága biztos úr. Az meg aztán végképpen szemenszedett igazság, izé hazugság, hogy megpróbáltam elszaladni a helyszínről. Hát nézzen rám, ezekkel, hukk, az inogó tér­dekkel meddig jutottam volna, most mondja meg nekem, édes drága főrendőr úr. Ezenkívül tényleg nem emlékszem sem­mi másra. De tényleg. Meg aztán a légzsák, ahogy kirobbant, teljesen sokkos ál­lapotba kerültem. Én még most is olyan sokkos állapot­ban vagyok, te!, bocsánat ön, hogy az nem is igaz. Azt se tu­dom, hol áll a fejem a sok sokktól. Még maga se kíván­hatja, hogy mindenre emlé­kezzek. Biztos úr, ha megkérhet­ném, ne tartson már elém két olyan hogyishíjákot, na itt van a nyelvemen..., olvassa le gyorsan, alko... hukk alkohol­mérő szondát, így nem igazán tudom eldönteni, melyikbe fújjak, hukk. Tudja mit, bele­fújok háromszor, aztán ha ön­nek is megfelel, majd gyököt vonunk. Az lesz a tuti. Mi az hogy két prr... proli... promile alkohol van a véremben, nem lehet az több nullaegésznyolc- nál, nézze csak meg még egy­szer, hukk. Aki mást állít, belepele... berepele... bepere­lem. Istók zicsi, egy én egy kortyot sem ittam, no jó, leg­feljebb egy kortyocskát. Egy igazán pirinyó kortyocskát, volt vagy fél hordó abból a jó­féle hétputtonyosból. Amúgy meg csak úgy mellékesen fi­gyelmeztetném biztoskám, hogy parlamenti képviselő­ként beoltattam magam a fele­lősségre vonás ellen, hiszen emlékezhetne arra a Farkasra, úgyhogy adja csak szépen visz- sza a jogsimat. Hát ki te vagy?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents