Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

2005-11-15 / 264. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 15. Régió 5 Két ügyészi figyelmeztetést is kapott a tegnapi, hatvanadik üléséig Nyitra megye képviselő-testülete Az új testület dönt az otthonokról RENDŐRSÉGI NAPLÓ Nyitra. Pontosan a megyei képviselő-testület hatvanadik ülésére készült el a kerületi ügyész tiltako­zó állásfoglalása a szociális otthonok átalakításával kapcsolatban. Az intézmé­nyekről már csak a válasz­tások utáni, új képviselő- testület dönt. VRABEC MÁRIA Jozef Mamrák azonban érdekes módon nem az eredeti, 182. számú határozatot támadja, hanem az azt megerősítő, 201. számút. A megyei elnökhöz hasonlóan azzal érvel, hogy az ülésen felovasott szöveg nem azonos az eredeti határozat szövegével. Mint ismeretes, a közgyűlés júli­us 5-én egyeden mondattal ismé­telten megerősítette az elnök által megvétózott határozatot, amelyet Milan Belica aznap hangosan felol­vasott. Később, a hangfelvétel visz- szahallgatásakor kiderült: a felol­vasott szövegből egy rész kimaradt, és az elnök erre hivatkozva érvény­telennek nyilvánította az egész ha­tározatot. Ezzel szemben az MKP- frakció úgy véli, a képviselőknek ki­osztott, írásba foglalt határozat a mérvadó, és ebben változadan szö­veg szerepelt. A patthelyzetet az ügyészi tilta­kozás sem oldotta fel, mert csak annyit állapított meg, hogy zava­ros és áttekintheteden. Egyenesen törvénybe ütközőnek tartja vi­szont hat, gyermekek és felnőttek állandó elhelyezését szolgáló ott­hon és egy krízisközpont bérbe­adását a nonprofit szervezetek­nek, mivel véleménye szerűit eh­hez feltédenül szükséges lett vol­na a minisztérium hozzájárulása. Az ügyészi tiltakozás megvitatását ugyan az elnök tegnap megpró­bálta a programba iktatni, ám a testület ezt nem szavazta meg. Farkas Iván szerint azért nem tá­mogatták az indítványt, mert a kampány során már kerülni akar­tak minden témát, ami súrlódásra adhat okot. Kérdésünkre, mi lesz a szociális intézményekkel, azt vála­szolta: a választásokig maradnak a megye irányítása alatt, és csak a következő képviselő-testület fog dönteni a sorsukról. Tegnap került a képviselőkhöz az az ügyészi figyelmeztetés is, amelyben Jozef Mamrák Milan Be- licának a hivatali jogkörökkel kap­csolatos beadványára válaszolt. A megyei elnök ebben nehezmé­nyezte, hogy a testület harminc­ezer korona jutalmat hagyott jóvá a pénzügyi osztály vezetőjének, Szórád Máriának, leváltotta Ján Kovarčík hivatalvezetőt, miközben feladatul adta neki, hogy tizenöt percenként kimutatást vezessen a munkaidejéről, és tetjessze a kép­viselő-testület elé jóváhagyásra a hivatal belső rendtartását. Az ügyész szerint a felsorolt döntések SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár/Budapest. A Közös ég alatt és a Forgácsok Noé bárká­jából című, magyar és szlovák nyelven megjelent könyvek és mul­timédia CD-ROM-ok ünnepélyes, sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóját tartják ma a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) budapesti székházában. Az egri katolikus Szent István rádió a Phare-CBC program kere­tében az Érsekújvári Regionális Művelődési Központtal és a szlová­kiai katolikus rádióval, a Rádió Lu­mennel közösen idén már a máso­dik pályázatát valósította meg. A sajtókonferenciát Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, Veres András püspök, a MKPK titkára, Galovicz Mihály (PHARE-CBC) és Szarvas István, a Szent István rá­dió igazgatója tartják. „A pályázat jóvoltából mintegy hatmillió ko­ronás projekt született, melynek eredményeként két kötet és két CD látott napvilágot” - tájékozta­tott Magyar Béla, a központ szak­előadója. A Forgácsok Noé bárkájából azo­meghozatalára a közgyűlésnek nem volt jogalapja, mivel a megye képviselőjeként munkajogi kérdé­sekben kizárólag az elnök dönt­het. Vagyis a hivatali alkalmazot­tak jutalmazási rendszerét ugyan a közgyűlés hagyja jóvá, ám konkrét jutalmat csak az elnök adhat. Ha­sonlóan vélekedik az ügyész a hi­vatalvezető leváltásáról és a neki kiosztott feladatokról is - a figyel­meztetésben az olvasható, hogy ezzel a képviselő-testület jogtala­nul kisajátította az elnök hatáskö­reit, mivel a hivatalvezető csak ne­ki tartozik elszámolással. A tízoldalas figyelmeztetés vé­gén az ügyész azt javasolja, hogy a képviselők a legközelebbi ülésü­kön foglalkozzanak vele, és a jövő­ben jobban ügyeljenek a hatáskö­rök betartására. Mivel tegnap ezt a programpontot sem szavazták meg, az ügyészi tanácsokat való­színűleg már csak a választások után felálló, új képviselő-testület fogja megszívlelni. kát a riportokat tartalmazza, ame­lyek a Szent István Rádió (régebbi nevén: Magyar Katolikus rádió - Eger) műsorában hangzottak el, egy olyan pályázati műsor kereté­ben, amelynek témája a környezet- védelem volt. A magazin két szom­szédos ország törekvéseit mutatta be, a hivatásos vagy jó értelemben vett amatőr környezet- és termé­szetvédők szemszögéből. „A Szent István rádió riporterei különböző helyszíneken keresték fel a modem Noékat, jártak a föld alatt, tudomá­nyos intézetekben, megszólították például az út szélén békát mentő főiskolást” - ecsetelte Magyar Béla. A Közös ég alatt című kiadvány­ban egy rádióműsor riportjainak nyomtatott változatai jelentek meg. A szerkesztők a Magyarorszá­gon nyertes PHARE-CBC pályáza­tokat, az azok mögött álló szerve­zeteket, embereket mutatják be. A megszólalók között vannak közsze­replők, önkormányzati képviselők, fejlesztési cégek alkalmazottai, ala­pítványok munkatársai. Mindkét kötet magyar és szlovák nyelven, angol összefoglalóval, öt-ötezer példányban jelent meg. István hatszáz hamis bankkártyája Pozsony. Több mint száz ha­mis bankkártya került elő an­nak a fiúnak a zsebeiből, aki 130 ezer koronát próbált meg kicsalni egy olasz pénzintézet­től. A 19 éves István hamis kár­tyákkal külföldi bankok szám­láiról emelt le nagyobb összege­ket fővárosi pénzkiadó automa­tákon keresztül. A fiú csütörtök este egy társával az olasz kár­tyájával eredménytelenül pró­bálkozott több automatánál is, és a sokadik próbálkozása után a rendőrség követni kezdte. Ist­vánt hamarosan elkapták, az il­letőnél összesen 104 hamisított bankkártyát találtak. A hamisí­tót legfeljebb ötéves szabadság- vesztésre ítélhetik, (ú) Két halálos baleset egy héten belül Komárom. Az elmúlt héten két halálos közúti baleset is volt a Komáromi járás útjain. Az el­ső november 7-én a Gúta és Nemesócsa közti útvonalon történt: Gejza A. Daewoo sze­mélygépkocsijával először egy fából készült telefonoszlopnak, majd egy beton hídfőnek, végül pedig egy beton villanyoszlop­nak ütközött. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszí­nen életét vesztette. A másik baleset áldozata, Ladislav G. november 11-én kismotorke­rékpárjával a Holtvág menti be­tontöltésen ki akart térni a szembejövő gépkocsi elől, de elvesztette uralmát a jármű fe­lett. Letért az úttestről, majd a motorkerékpárján keresztül a betonúira esett. Kórházba szál­lították, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Roman Zvodától, a Komáromi Járási Rendőrkapitányság köz­lekedésrendészeti osztályveze­tőjétől megtudtuk, idén már 16 halálos közúti balesetet regiszt­ráltak a járásban - hattal töb­bet, mint az előző év azonos időszakában. A fentiekben vá­zolt két eset nappal történt, egyenes útszakaszon, ezért az osztályvezető feltételezése sze­rint a baleseteket a sofőrök fi­gyelmetlensége okozta, (vkm) Elhurcolta feleségét és fiát Komárom. Magánlaksérté­sért, személyi jogok korlátozásá­ért, zsarolásért és testi sértésért kell majd felelnie a bíróság előtt Viktor V.-nek, aki válófélben lé­vő felesége barátját bántalmazta annak komáromi lakásában. A megtámadott férfi körülbelül három hétig gyógyuló sérülése­ket szenvedett. A tettes a lakás­ból magával hurcolta feleségét és fiát, majd gépkocsival egy kö­zeli községbe hajtott velük. To­vábbra sem akarta elengedni őket, sőt, feleségét halálosan megfenyegette. Az asszony a fér­fi pülanatnyi figyelmetlenségét kihasználva szökött meg fiával együtt. A vizsgálati fogságba he­lyezett Viktor V., aki minden bi­zonnyal nem tudott belenyugod­ni felesége elvesztésébe, tettéért akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat, (vkm) Tolvajbandát fogtak Komárom. Többrendbeli be­törés tetteseit leplezték le rend­őrök a múlt héten. Karol V, Mário B., Jozef B. és Tibor M. kü­lönböző felállásban idén április­ban éttermeket rabolt ki ímelyen és Zöldálláson. Cigarettát és - játékautomatákból - pénzt vit­tek magukkal összesen 5500 ko­rona értékben. A berendezések megrongálásával 2000 korona kárt okoztak a tulajdonosoknak. Pontosan meg nem határozott időben (szept. 18. és nov. 8. kö­zött) az egykori gútai szövetke­zet telepéről egy karambolozott gépkocsiról tulajdonították el a kerekeket, tízezer korona kárt okozva. Az elkövetők szabadlá­bon védekezhetnek, (vkm) Verekedés egy rossz kazetta miatt Kürt. Majd nem egy hónapig tartó háborúskodást okozott két szomszéd között egy elrontott videokazetta. A károsult család­fő és fia véres bosszút forralt a tettesek ellen; a két férfi végül október közepén ököllel és falé­cekkel verte össze a 36 éves vét­kest. Az áldozatnak eltörött a kulcscsontja, a mai napig mun­kaképtelen. Az erőszakoskodók semmit nem bíztak a véletlenre, és a férfi testvérét is elpáholták. A károsult feljelentést tett a rendőrségen, mire a két illető többször is halálosan megfenye­gette. A hatóságok végül a múlt héten vették őrizetbe az elköve­tőket, akik jelenleg is vizsgálati fogságban ülnek, (ú) Halálos balesetek Kálaz (Klasov)/ Kabátfalu (Nová Osada). Halálos baleset történt a múlt hét második felé­ben a Nyitrai kerületben. Egy pozsonyi rendszámú BMW a megyeszékhelyhez közeli Kálaz határában ütközött neki egy fá­nak, miután letért az útról. A 28 éves sofőr a helyszínen éle­tét vesztette, (ű) Hatszáz DVD-t loptak el Aranyosmarót. Tolvajok mintegy hatszáz, új filmekkel teli DVD-t loptak el vasárnapra virra­dó éjszaka egy helyi videoköl­csönzőből. Az elkövetők az abla­kon keresztüljutottak be az épü­letbe, majd a lemezekkel együtt összepakolták az üzlet DVD- lejátszóját, és a kassza tartalmát is magukkal vitték. A rendőrök nyomkereső kutyák segítségével eredtek a tolvajok nyomába, de az üres borítókon kívül semmit sem találtak. A tulajdonos kára 1,5 millió korona, (ú) Ligetfalui verés és késelés Pozsony. Egy ligetfalui pa­nelház bejáratánál vert össze egy férfit a 29 éves Martin. Az erőszakoskodó az öklét és a lá­bát is használta, majd egy késsel hátba szúrta az áldozatot. A fér­fi ellen súlyos testi sértés vádjá­val indult eljárás, (ű) Ismeretlen fehér anyagot tartalmazó küldeményt kellett tegnap eltávolítaniuk a tűzoltóknak a Szlovák Gázművek vágújhelyi ki- rendeltségéről. A postán érkezett egyik csomagból ki is szóródott a por, két alkalmazottat - akik közvetlenül kapcsolatba kerültek az anyaggal - megfigyelésre kórházba vitték. (TASR-felvétel) AJANL0 November 15. (kedd) Érsekújvár - 18.00: a Lavaz- za kávézóban Pénzes István Lant és kard című könyvét mutatják be. (száz) November 16. (szerda) Érsekújvár - 15.00: az Anton Bernolák Könyvtár jelene és jövője címmel önkormányza­ti és megyei képviselők jelenlét­ében konferenciát rendez az in­tézmény fenntartója, a Nyitrai Kerületi Önkormányzat a Tö­rökszalasztó utca társalgójá­ban. (száz) Komárom - 16.00: az egész­séges életmódot hirdető Edita Sipeky lesz a vendége a Szinnyei József Könyvtár által rendezett író-olvasó találkozónak. A hely­szín a könyvtár Eötvös utcai épü­lete. (vkm) Érsekújvár - 16.00: a Thain János Múzeumban több új, ál­landó tárlatot nyitnak meg. Az érdeklődők megtekinthetik a régészeti kiállítás második ré­szét, továbbá a népművészet kincseit és őseink életmódját bemutató tárlatra is várják a lá­togatókat. Külön ünnepi ese­ménynek számít a Czuczor Ger­gely papköltő életét és műveit bemutató kiállítás, valamint az Anton Bernolák-emlékszoba megnyitása, (száz) November 17. (csütörtök) Ógyalla - 18.00: Jacsmenyik József füleki festőművész alko­tásaiból nyílik kiállítás a városi művelődési központban, a Feszty Árpád Galériában. Mélta­tást Lacza Nórától hallhatnak a jelenlévők, dudán közreműkö­dik Katona István, (ú) Zsigárd - 16.00: a Zsigárdi Kulturális Közösségi és Tájékoz­tató Központban a kulturális mi­nisztérium anyagi támogatásá­val táncházat szervez a Zsigárdi Polgári Társulás. Közreműködik a Pántlika zenekar, a táncokat Oláh Attila tanítja, (gl) Komárom - 17.30: Szűcs Je­nő fotográfus munkáiból nyílik emlékkiállítás a Szinnyei József Könyvtár Eötvös utcai épületé­ben. A tárlat december közepéig látható, (vkm) Szímő -17.00: a római katoli­kus plébániatemplomban szent­misét tartanak, majd plébánia­szentelés lesz; 18.00: a kultúr- házban az Érsekújvári Rock- színpad bemutatja a Mária Evan­géliumát. (száz) Léva - 20.00: a legendás cseh underground együttes, a Psí vojáci koncertje az új S-Klubban. A belépti díj 150 korona, (fim) Pozsony - 14.15: A Vidéo Alapítvány és a pozsonyi ma­gyar gimnázium által meghir­detett országos esszéíró pályá­zat eredményhirdetése. Ä 13­16 éves korosztály tagjai a fia­talság kulturális és művelődési lehetőségeiről, a környezetük­ben élő, a magyarságért sokat tevő egyénekről és intézmé­nyekről írtak dolgozatot, mi­közben a helyzet javítására szolgáló ötleteket is felvázolták, megszólítva, segítséget kérve a Vidéo Alapítványtól. A szerve­zők valamennyi pályázót meg­hívták. (ú) November 18. (péntek) Nagymegyer -18.00: Smola (Csóka) Györgyi, Csóka Ferenc és Smola Gábor képkiállításá­nak megnyitója a XII. Bessenyei György Kulturális Napok kereté­ben, a művelődési központ kiál­lítótermében. Az árusítással egybekötött tárlat december 15- ig tekinthető meg. (jóm) Somoija - 20.00: tízéves a Rómeó vérzik - jubileumi kon­cert a városi művelődési központ nagytermében, (jóm) Tippek, javaslatok, észrevételek régióinkkal kapcsolatban regio@ujszo.com Budapesti tájékoztató egy szlovák-magyar pályázatról Ökológia - határok nélkül

Next

/
Thumbnails
Contents