Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

2005-11-11 / 261. szám, péntek

6 Külföld ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 11. RÖVIDEN EB-dicséret Belgrádnak Brüsszel. Határozottabb és jobban időzett hatósági fellé­pést tart szükségesnek az Eu­rópai Bizottság a vajdasági in­cidensek ügyében. Ugyanak­kor a Szerbia-Montenegróról készített friss országértéke­lésében az EB azt is jelezte, csak szórványos kilengésekről van szó, amelyek semmiképp sem szándékos politika követ­kezményei. Olli Rehn bővítési biztos szerdán hozta nyüvá- nosságra az alapvetően pozitív hangú értékelést. (MTI) Újfasiszták támadása Belgrád. Vasrudakkal fel­fegyverzett neonáci fiatalok diákokkal és tanárokkal csap­tak össze, miután náci köszön­téssel berontottak egy egyete­mi szemináriumra a vajdasági Újvidéken. A Fasizmus fenye­getése napjainkban című sze­minárium részvevői közül többet megütöttek, és szóban megfenyegették a rendezvény szervezőit. (MTI) Peresz helyett Perec Jeruzsálem. Amír Perecet választották meg az Izraeli Munkapárt elnökének - je­lentették be hivatalosan teg­nap hajnalban. A vesztes Si­mon Peresz azonban vitatja a szavazás érvényességét. A végeredmény szerint a szak- szervezeti vezér minimális győzelmet aratott Peresz mi­niszterelnök-helyettes fölött. Perec a szavazatok 42,35, Peresz pedig 39,96 százalé­kát kapta. Peresz jogi képvi­selője bejelentette: a minisz­terelnök-helyettes fellebbe­zést nyújt be, mert szerinte szabálytalanságok történtek a voksolásnál. A marokkói születésű, 53 éves Perec, a Hisztadrut szakszervezeti szövetség vezetője, a 80-as években a dél-izraeli Szderót munkapárti polgármestere volt, majd 1988-ban bekerült a Kneszetbe. (MTI) Perec kivonná a Munkapár­tot a Sáron vezette nagyko­alícióból (SITA/AP) Kwasniewski vállalná London. Kész elvállalni az ENSZ-főtitkári tisztséget a jö­vő hónapban leköszönő len­gyel államfő. Londonban teg­nap kijelentette: ha az ENSZ mélyreható reformokat akar, és inkább politikust szeretne a főtitkári posztra, semmint diplomatát, akkor lehet róla tárgyalni. „Ha azonban diplo­matát akarnak, nem én va­gyok a megfelelő ember, van­nak nálam jobb diplomaták” - tette hozzá. (MTI) Az izraeli állampolgárokat egy különleges riadó alapján evakuálták a szállodákból Riadókészültségben a belga rendőrség Jordánia gyászba borult Ammán. A jordániai hatósá­gok tegnap letartóztatták az előző napi ammáni me­rényletek több gyanúsított­ját. Gépkocsikat is lefoglal­tak, amelyeknek közük le­hetett az 56 halálos áldoza­tot követelő terrorakciók­hoz. A közbiztonsági hivatal közölte, nem voltak előze­tes értesüléseik arról, hogy merényleteket készítenek elő a három szálloda ellen. ÖSSZEFOGLALÓ Ammánban tegnap több százan tüntettek a merényleteket vállaló al-Kaida, és személy szerint Abu Muszab az-Zarkávi jordániai szüle­tésű terrorista vezér ellen. A feldü­hödött tömeg halált követelt Zarkávi fejére, aki az al-Kaida iraki szervezetét vezeti. Korábban a Hyatt szálloda egyik alkalmazottja azt vallotta, az önmagát felrobban­tó merénylő iraki akcentussal be­szélt. Ugyancsak az al-Kaidát tette felelőssé a merényletekért Hosjar Zebari iraki külügyminiszter, aki tegnap váradanul Ainmánba érke­zett. A legfrissebb ammáni közle­mény szerint a terrortámadásban 13 külföldi vesztette életét. Rendőrségi források közölték, a szerda esti robbantások előtt a fő­város határában egy tartálykocsi gyulladt ki, a hatóságok szerint a tűzesetnek köze van a merényle­tekhez. Szakértők szerint a jármű­vet készakarva gyújtották fel, hogy elvonják a szállodáktól a mentőket, tűzoltókat és rendőröket. A Háárec című izraeli lap internetes kiadása korábban tudni vélte, hogy az izraeli állampolgáro­kat egy különleges riadó alapján evakuálták a szállodákból, és az iz­raeli külügy is úgy nyilatkozott, nincsen izraeli áldozata a merény­leteknek. A reggeli jelentések arról is beszámoltak, hogy meghalt két magas rangú palesztin biztonsági tiszt, a Hyatt elleni támadásban. A jordán fővárosban megerősí­tették a biztonsági rendszabályo­kat. Fémkorlátokat helyeztek el a merényletek célpontjaiul szolgált szállodák épülete előtt. A hadse­reg különleges egységei ellenőrzik a hotelek bejáratát. Megerősítet­ték a kormányépületek és a diplo­máciai képviseletek védelmét. Va­lamennyi minisztérium, közintéz­mény és iskola zárva tartott teg­nap a hatóságok által meghirde­tett nemzeti gyász miatt. Szigorí­tották az ellenőrzést Jordánia re­pülőterein, de forgalmuk továbbra is zavartalan. (MTI, TASR) Zarkávi, a legkeresettebb iraki terrorista (TASR/AFP) Öngyilkos merénylő robbantott egy bagdadi étteremben, 33-an haltak meg Újabb iraki vérfürdő Bagdad. Harminchárom halálos áldozatot követelt egy öngyilkos merénylet tegnap egy bagdadi ét­teremben. A helyi hatóságok sze­rint két kamikáze kabátba rejtett robbanószerkezetet léptetett mű­ködésbe az iraki főváros központ­jában lévő étterem előtt, ahová rendszeresen térnek be rendőrök reggelizni. A halálos áldozatok kö­zött hét rendőr és 26 civil volt. A terrorakcióban további 19-en meg­sebesültek. A Bagdadtól északra fekvő Tikrítben 5 halálos és 11 se­besült áldozatot követelt tegnap egy robbantás. Az öngyilkos me­rénylő egy katonai sorozóközpont előtt robbantotta fel magát. Az ösz- szes áldozat a katonai szolgálatra jelentkezők közül került ki. A Bag­dadtól 175 kilométerre délre fekvő Kút közelében egy elhagyott terü­leten 27 azonosítatlan holttestet találtak, valamennyiüket agyonlőt­ték. Az áldozatok kezét-lábát ösz- szekötözték, és mindannyian civil Amerikai katonák járőr őznek a felrobbantott étterem előtt ruhát viseltek. (MTI) (SITA/AP-f elvétel) Enyhült a feszültség ÖSSZEFOGLALÓ Párizs/Brüsszel/Berlin. To­vábbra is enyhülő tendenciát muta­tott a feszültség Franciaországban a külvárosi zavargások 14. éjszaká­ján. A rendőrség tegnap reggeli je­lentése szerint 394 gépkocsit gyúj­tottak fel és 169 személyt áhítottak elő. Egy nappal korábban, szerdán 558 kiégett gépjárműről és 204 őri­zetbe vett személyről számoltak be a hatóságok. Párizs körzetében 79 gépkocsi vált a lángok martalékává, szemben a szerda hajnali 140-nel. Közben az észak-franciaországi Rubaix városának elit negyedében négyen meghaltak egy házban ed­dig ismeretlen okból kiütött tűzben. Lille főügyésze és a megyei prefek­tus, akik a helyszínre siettek, egy­előre nem voltak hajlandók a tűz­esetet összefüggésbe hozni a zavar­gásokkal, bár nem is zárták ki egy­értelműen ezt a feltételezést sem. Tegnapig 173 nagykorú személyt ítéltek börtönbüntetésre a zavargá­sok október 27-i kezdete óta Fran­ciaországban. Összesen 1462 sze­mélyt vettek őrizetbe, 329 nagyko­rút állítottak elő azonnali hatállyal, 48 további rendbontót későbbi idő­pontra idéztek be -a rendőrségre. Kettőszáznyolcvanegy fiatalkorút áhítottak fiatalkorúak bírósága elé, közülük ötvenhatot előzetes letar­tóztatásba helyeztek. Összesen 273 embert börtönöztek be: 217 felnőt­tet és 56 fiatalkorút. Brüsszel aggódik Brüsszelben ismeretlenek za­vargásokra szólítottak fel. Az in­terneten tetjesztett üzenet meg­adja a pontos helyet és időt, ahol a fiataloknak gyülekezniük kell, hogy utána a környéken mindent felgyújtsanak és leromboljanak. A zavargások kezdési időpontja az üzenet szerint holnap lenne, s a hatóságok nagyon komolyan veszik az ügyet: a rendőrséget maximális riadókészültségbe he­lyezték. Az üzenet azt jelzi, való­ban kezd átterjedni Belgiumra a szomszédos Franciaországban két hete kezdődött, s ott már csil­lapodóban lévő erőszakhullám. A tegnapra virradó éjszaka 15 gép­kocsit gyújtottak fel különböző belga városokban. Bár a hatósá­gok továbbra is azt hangsúlyoz­zák, hogy elszigetelt esetekről van szó, s egyik helyszínen sem voltak zavargások, az kétségte­len, hogy az akciók már napok óta tartanak, egyelőre a befejező­dés reménye nélkül. Nem verik nagydobra A franciaországi zavargások nyomán német városok kevésbé módos kerületeiben is felgyújtot­tak már vagy két tucat autót, s ezekről az esetekről legkevesebbet a televíziós állomások fő műsor­időben sugárzott híradóiból lehet megtudni. A szerkesztők kevés nyilvánosságot biztosítanak a ber­lini, a brémai és a kölni tűzesetek­nek, valószínűleg abból a megfon­tolásból kiindulva, hogy az után­zóknak fontos a nyilvánosság, már egy-egy újságbeszámoló, televíziós bejátszás is siker számukra. Elter­jedt nézet, hogy az itteni gyújtoga­tásoknak nincs valós társadalmi hátterük, vagy nem annyira nyo­masztó a társadalmi háttér, mint Franciaországban. (MTI, t, ú) A cseh alkotmánybíróság a restitúciókról Precedens értékű döntés KOKES JÁNOS Prága. Ezentúl kizárólag csak a restitúciós törvények alapján le­het Csehországban visszaigényel­ni azt a vagyont, amelyet 1948. február 25. előtt vett el akkori tu­lajdonosától a csehszlovák állam. Az alkotmánybíróság precedens értékű döntését tegnap hozta nyilvánosságra Michal Spáčil, a testület szóvivője. Az alkotmánybíróság döntése várhatóan meghiúsítja számos egykori cseh arisztokrata és vállal­kozó, illetve leszármazottaik azon igyekezetét, hogy polgári per útján szerezzék vissza vagyonukat. A legismertebb František Oldrích Kinsky esete, aki egymaga 157 pol­gári pert indított az állam ellen, s mintegy 40 milliárd koronás csalá­di vagyont követel vissza. Eddig öt pert megnyert, de még többet elve­szített. A közvedenül a rendszer- váltás után, a kilencvenes évek ele­jén elfogadott restitúciós törvé­nyek szerint a kárpótlás visszame­nőleges határideje 1948. február 25., a kommunista hatalomátvétel napja. Ezt a dátumot azonban szá­mos, főleg arisztokrata családnak sikerült áttörnie, s a polgári per- rendtartás alapján visszaszereznie államosított, illetve a Beneš-dek- rétumok alapján elkobzott vagyo­nát. Ez bizonyos politikai körök­ben nagy nyugtalanságot váltott ki, mert a hivatalos álláspont sze­rint a II. világháború után kialakult vagyonjogi helyzetet sértheteden- nek kell tekinteni. Szaddám Húszéin szabadon bocsátását követelik Bojkottot hirdető ügyvédek Elutasították a terrortörvény módosítását Nagy pofon Blairnek MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad. Veszélyben érzik az éle­tüket Szaddám Húszéin ügyvédei. Ezért közölték, megszüntetik az együttműködést a volt diktátor ügyét tárgyaló különleges törvény­székkel, ugyanis kedden a jogász- csapat egy újabb, immár második tagja vált gyilkosság áldozatává., A védők úgy döntöttek, semmisnek és törvénytelennek tekintik a kö­vetkező meghallgatásra kijelölt no­vember 28-i dátumod’ - jelentette ki Szaddám és hét vádlott-társa jo­gászainak nevében Halil ad- Dulaimi. Ő Szaddám vezető ügy­védje. A jogászok nem tudnak kap­csolatba lépni a tanúkkal, sem a fel­adatukat végezni, mert féltik az életüket. Dulaimi kijelentette, a második gyilkosságban felelősnek tartja az amerikai hadsereget és az iraki kormányt is. .Felhívjuk a nemzetközi közösséget, az USA-t és mindazokat, akik érintettek, tekint­sék törvénytelennek, és vessék el a törvényszéket, valamint gyakorol­janak rá nyomást annak érdeké­ben, hogy engedje szabadon Szad­dám Húszéin elnököt és törvényes vezérkarát” - tette hozzá. Az exdiktátor és társai ügyében ítélkező bírák közölték: megvizs­gálják, milyen kihatással van a perre az ügyvéd meggyilkolása és a védők frissen bejelentett boj­kottja, s a következő napokban döntést hoznak. Ezt Rizkar Mohammed Amin bíró jelentette be, aki az első, október 19-i tár­gyalási napon elnökölt. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. Alsóházi többsége el­lenére, fennállása óta először ko­moly vereséget szenvedett szerda este a brit munkáspárti kormány a terrorellenes törvény módosításá­nak tervezetével. Ennek fő eleme a terrorizmussal gyanúsítottak vádemelés nélküli őrizetben tar­tási idejének kiterjesztése. Töb­ben megkérdőjelezték Tony Blair miniszterelnök politikai jövőjét, Blair azonban késő este közölte, hogy nem mond le. A kormánypárti frakció lázadá­sának mértékét jelzi: jóllehet a Munkáspártnak 66 fős többsége van az alsóházban, a módosítás ellen voksolók 31 fős többségben voltak. A kabinet a július 7-ei, 56 emberéletet kioltó londoni me­rényletsorozat után terjesztette elő a szigorítási javaslatot, amely egyebek mellett a jelenlegi 14 napról 90 napra terjesztette volna ki a terrorkapcsolatok vádjával őrizetbe vettek vádemelés nélküli vizsgálati fogságban tartásának maximális idejét. Blair előre sej­tette, hogy a tervezetet nem lesz könnyű elfogadtatni, ezért szer­dán idő előtt hazarendelte két külföldön tartózkodó kabinetmi­niszterét, Jack Straw külügymi­nisztert Moszkvából és Gordon Brown pénzügyminisztert Izrael­ből. A szigorítást kezdettől súlyo­san vitató kormánypárti frakció lázadása azonban olyan mértéket öltött, hogy ez messze nem volt elég a győzelemhez. Azerbajdzsán Összefogott az ellenzék Baku. Demokratikus Front né­ven koalícióra léptek tegnap Azer­bajdzsánban a legfontosabb ellen­zéki pártok és mozgalmak. Céljuk a vasárnapi parlamenti választások eredményének eltörlése és új vá­lasztások kiírása. A frontot az Azadliq (Szabadság) párt, a Musavat (Muzulmán Demokrata Párt), a YES (Új Politika), a Nemze­ti Egység Párt, a Liberális Párt, az Azerbajdzsáni Demokrata Párt és mintegy kétszáz képviselőjelölt ala­pította, akik szerint „a választások hivatalosan kihüdetett eredménye nem tükrözi az azerbajdzsáni nép akaratát”. Bejelentették, szombat­tól kezdve négy napon át tüntetése­ket tartanak. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents