Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-04 / 229. szám, kedd

16 Tévé és rádió ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 4. MUSORAJANLAT A13. emelet RTL Klub, 22.40. Amerikai sri-fi. Mi történne,.ha kiderülne, hogy az univerzum, melyben élünk, kreált világ, nem más, mint né­hány ember ördögi műve. Douglas Hall és Hannon Fuller professzor, két zseniális számító­gép-programozó megalkotja a 30-as évek Los Angelesének vir­tuális világát. Amikor Fuller gyil­kosság áldozatául esik, a tett el­követésével Hallt vádolják, de gyanús a professzor lánya is, aki egyszeriben feltűnik a színen. Vincent D’Onofrio Mortal Kombat Markíza, 23.20. Amerikai sci-fi. Kilenc generáció óta egy ördögi mágus gyakorolja a hatalmat a halandók felett. Ha a tizedszer megrendezésre kerülő Mortal Kombat versenysorozatot is ő nyeri, a világot kipusztulás fenyegeti, s a Gonosz örökké uralkodni fog. Annak érdekében, hogy megmentsék a földet, három elszánt har­cosnak kell beneveznie, s mindenáron arra törekedni, hogy le­győzzék az eddig leküzdhetetlen ellenfelet. Kállai Ferenc 80 éves Iszony Duna Tv, 20.00. Magyar film. Kárász Neli apja halála után hozzámegy Takaró Sanyihoz, a falu legmódosabb gazdájának fi­ához. Bár nem szereti a férfit, a házasságtól támaszt remél. Az évek múltával azonban férje kö­zeledéseit egyre nehezebben vi­seli el, s tarthatatlanná válik kap­csolatuk. Az iszony végül végze­tes helyzetbe taszítja az asz- szonyt. Németh László regényé­ből a filmet Hintsch György írta és rendezte. Felejtsd el Amerikát! mtv, 23.40. Német film. Vanessa Jopp filmjének hősei kelet-né­metországi fiatalok a kamaszkor összes gondjával, szépségével. Két fiú meg egy lány együtt vakációzik, s úgy döntenek, kivándo­rolnak álmaik földjére, Amerikába. Elhatározásuk mozgatórugója a lázadás a szülők, a kötöttségek ellen. Mindhármukat ez idő tájt lepi meg egy addig ismeretlen érzés: az első szerelemé. A nemrég egyesült Németországban a múlt öröksége alaposan rányomja bé­lyegét az emberek szemléletére. Hírek magyar nyelven - STV 2,19.20 RADIO PATRIA A Szlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségének műsora a 927 és az 1017 kHz-en, valamint a 94,6 a 99,7 és a 103,1 MHz--en: 10.10 Turmix (benne hírek, útinform, névnap, évfordulónaptár, valutaárfolyamok, időjárás-jelentés, lapszemle, főzőcske, Krónika-előzetes) 11.00 Kaleidoszkóp, ism. 11.55 Anyanyelvűnk 13.00 Napi króni­ka 13.30 Hazai tájakon (ism.) 14.00 Hírek 14.05 Kívánságműsor 15.00 Hírek 15.05 Pulzus. Közben: 16.00 BBC-világhíradó, Krónika-előzetes, útinform 17.00 Hírek 17.05 Börze és játék 17.29 Hogyan mondjuk? 17.30 Napi krónika A PULZUS MAI ADÁSÁNAK TARTALMA PÁTRIA rádió, 15.05. A Gramma Nyelvi Iroda igyekszik rugalmasan reagálni a szlovákiai magyar beszélőközösség nyelvi problémáira. Közönségszolgálatot mű­ködtet, honlapjukon kétnyelvű szakszójegyzékeket tesznek közzé. Az iroda vezető­je, Szabómihály Gizella lesz a Pulzus vendége, majd a romák foglalkoztatását elő­segítő programokról beszél Iván László, Szepsi alpolgármestere. Összeállítás hang­zik el a mentálisan sérült gyermeket nevelő szülőknek a Dunaszerdahelyen szerve­zett szakmai napról, ahol a neves szakember, Kálmán Zsófia tartott előadást a fiata­lok párkapcsolatainak problémáiról. A BBC világhíradója után a 18 évesen Rémre kitelepített dr. Babicz Ferenc meséli el élete történetét, abból az alkalomból, hogy szülőfaluja, Naszvad díszpolgárává avatták. Érdekességek derülnek ki a Magyaror­szágon élő Naszvadi vezetéknevűek családfájáról. Végezetül beszámolunk a nyékvárkonyi VI. nemzetközi népzenei fesztiválról. A szerkesztő Tóth Erika. KOSSUTH 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.35 Rádiószínház 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.15 „Ma­gyarországról jövök...” 17.05 Világóra plusz 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.00 Szülőföldünk 19.30 Sportvilág 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Arany­emberek 20.35 Felolvasás: Nádas Péter Biblia c. műve 21.05 Nemzetközi vallási híradó 21.35 Élő népzene 21.55 Gyöngyszemek 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér-idő 23.04 Operákból, daljátékokból és operettekből 0.10 Éjszaka PETŐFI 9.00 Délelőtt 9.20 Stúdióbeszélgetés 10.10 A vélemény szabad... 10.52 Apró- cseprő 11.05 Sporthírek 11.10 Gordiusz plusz 11.15 Müzli 11.38 Zöld jelzés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 Terep-járó 16.01 Múzeum körút 16.30 Gordiusz-játék-tér 17.00 Csúcsforgalom 18.01 Francia négyes 19.04 Sportpercek 19.15 Promenád 20.00 Gordiusz magazin 21.04 Nyugat-keleti átjá­ró 22.00 Egy férfi, egy nő 23.15 Blues 0.10 Éjszaka KÁRPÁTI KRÓNIKA TV-MŰSOROK mtv 5.35 Hajnali gondolatok 5.40 Agrárhíradó 5.50-9.00 Nap kelte 9.00 Több mint doktor., 22. 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik 12.01 Híradó délben 13.00 Srpski Ekran. Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 13.30 Unser Bildschirm. Német nyelvű nemzetiségi magazin 14.00 Bűvölet III. Tévéfilmsor., 58. 15.00 Kalandos nyár. Fr. sorozat 15.53 József Attila 100 16.00 Híradó 16.05 Ige és ember. Pap Béla emlé­kezete 16.20 Maradj velünk! 16.30 Katolikus krónika 17.30 Híradó 17.38 Körzeti híradók 17.50 A NAGY Vita. Talkshow 18.25 Esti mese 18.55 Szomszédok 19.30 Híradó este 19.54 Sporthírek TV2 6.00 Laktérítő. Otthonteremtő ma­gazinműsor 6.25 Jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka. A TV2 reggeli maga­zinműsora 8.55 Szóda. Telefonos játék 9.55 Teleshop 11.15 Salome. Mexikói sor., 75. 12.10 Játékidő. Telefonos vetélkedő 13.10 Királyi zűr. Amerikai kaland­film. Ruritánia királya arról híres, bogy még soha életében nem ivott vizet. Nem csoda hát, hogy amikor először erre kényszerül, azonnal belehal. A királyi korona két fia közül az idősebbre szállna. 15.20 A szerelem ösvényei., 193. 15.50 Anita, a bűbájos bajkeverő. Kolumbiai sor., 52. 16.25 Monk - Flúgos nyomozó, 32. 17.25 Hetedik mennyország 27. 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Jóban-rosszban. Magy. sor., 157. 19.30 Aktív. A TV2 magazinja RTL KLUB 6.00 Ármány és szenvedély, 347. 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 TopShop 10.15 Delelő. Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 Játék! Játék! Játék! 13.25 Mozimatiné: Kőbunkó 2. - Kő egy asszony. Am. kalandfilm. A reklámszakmában dolgozó Dávidét összehozza a sors egy őskorból szalajtott, ápolatlan nővel, akit a legutóbbi földren­gés szabadított ki egy többezer éves jégtömbből. A férfit le- hengerli a nőből áradó elemi ösztön. 15.05 Disney-rajzfilmsorozat. Gumi­macik 15.30 Csacska angyal. Arg. sorozat, 170. 16.30 Balázs - A szembesítóshow 17.30 Mónika - A kibeszélóshow 18.30 Híradó - esti kiadás 19.00 Fókusz 19.40 Legyen ön is milliomos! MARKÍZA 5.30 Híradó 6.00 Telereggel 8.30 Szegény Nasztya, 127/103. 9.25 Tv-shop 9.50 Jamie Oliver főzóiskolája I. 52/29. 10.20 Feleségcsere. Valóságshow (ism.) 11.20 Roseanne VIII. Amerikai soro­zat, 25/15. 11.50 Hetedik mennyország III. Amerikai sorozat, 22/4. 12.45 Yago. Argentin tévéfilmsoro­zat, 161/87. 13.45 8 egyszerű szabály I. Amerikai sorozat, 28/17. 14.15 A kiválasztott - Az amerikai látnok IV. Am. sorozat, 22/21. 15.10 Otthon a Markízával. Talkshow 16.00 Big Brother. Valóságshow 16.25 Kísértés. Vetélkedő 16.55 Gitanas. Mexikói sorozat, 162/22-23. 19.00 Híradó 19.45 Big Brother. Valóságshow 20.05 Önök kérték 20.15 Multimilliomos. Kvízshow 20.20 Barátok közt, 3100-3101. 20.35 Cobra 11 - Vili. Német akció­21.05 Kállai Ferenc 80 éves 21.00 Atomdzsungel. Am. akciófilm 20.55 Columbo - Béke poraira. Am. film-sorozat, 14/3. 22.00 Kedd este 23.00 Nyomtalanul. Am. filmsor., krimi 21.35 Heti hetes. Vidám, aktuális 22.30 Kultúrház 34. 22.40 A13. emelet. Am. sci-fi talkshow 22.40 Panoráma 0.00 Jó estét, Magyarország! 0.35 Találkozások - este 22.25 Big Brother. Valóságshow 23.30 Híradó 0.30 Propaganda 0.50 Pillangók klubja. Am. film 23.20 Mortal Kombat. Akciófilm 23.40 Felejtsd el Amerikát! Német film 1.10 Egérút. Magy. film 2.25 Fókusz (ism.) 1.15 Törvény és rend IV. Amerikai krimisorozat, 25/19. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 6.05 Híradó 6.30 Reggeli magazin 8.50 Telefonos játék 9.30 A vadóc. Venezuelai sorozat, 146/57-58. 11.05 District. Amerikai krimisorozat, 69. 12.05 Eladólányok. Olasz romantikus sorozat, 6/1. 13.45 Áll az alku! Szórakoztató játék 14.35 Édes, dundi Valentina. Venezuelai sorozat, 178/22. 15.40 Telefonos játék 16.15 A vadóc. Venezuelai sorozat, 146/59-60. 17.55 Kaméleon. Amerikai sci-fi sorozat, 86/21. 18.45 Villám 19.30 Híradó, sporthirek 20.05 Drišľák-show 21.05 S.O.S. Szórakoztató műsor 21.35 Dr. House. Amerikai sorozat, 21/4. 22.25 Frank Ríva. Francia krimisorozat, 5. 0.10 Telefonos játék 1.10 Szupersztár - Emlékeznek még? SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 7.45 Élő körkép 8.15 Híradó 8.40 Hírek magyar nyelven 8.45 Hírek a régiókból 9.10 ČT-híradó 9.35 Fejlődés. Evolúciós fegyverkezési versengés. Am. dokumentumsoro­zat, 8/5. (ism.). 10.35 Hivatásosak. Honvédelmi maga­zin 10.50 Körzeti magazinok 12.05 Hírek és kommentárok 12.25 Élő körkép 12.40 Tengerentúli legendák. Francia természetfilm-sorozat, 13/4. 13.15 Magyar magazin 14.05 Metró 15.05 A második világháború titkai. Kü­lönleges feladat: Zűrzavar és pusztulás. Brit sorozat, 26/21. 16.00 Sportvisszhang 16.30 Nemzetiségi magazin 17.00 Körzeti magazinok 18.20 Hírek a régiókból 18.45 Esti mese 18.55 City Folk. Prága. Dokumentumso­rozat, 13/5. 19.20 Hírek magyar nyelven 19.30 Híradó 20.05 Politikai gyilkosságok. Gyilkosság gyarmatosítási stílusban - Lumumba, az afrikai tragédia. Fr. dokumentumsorozat, 8/5. 21.00 TiposBingó 21.30 Hírek és kommentárok 21.50 Filmklub: Egy csúf mostohatestvér vallomásai. Brit filmdráma 23.40 ČT-híradó 5.35 Hajnali gondolatok 5.40 Agrárhíradó 5.50-9.00 Nap-kelte 9.00-16.00 Közvetítés a parlament ülé­séről 16.00 Nap-nyugta 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este 20.25 Sporthírek 20.35 Filmidő. Kancellárok - A köztársa­ság élén. Német sorozat, 4/1. 21.20 Kultúrház 22.00 Lövés a szívbe. Olasz bűnügyi film, 2/1. 23.35 Záróra 0.20 József Attila 100 ÉJSZAKAI VÁLASZTÉK DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Gazdakör 5.50 Reggeli muzsika 5.55 Reggel - Hétfőtől péntekig 8.30 Hungarorama 8.35 Cimbora (ism.) 9.05 A nemzet könyvtárának kincsei 9.15 Nyitva éjjel-nappal. Ang. sor., 5. 9.45 Bűvölet VI. 01. sor., 11. 10.45 Világunk. Integrációs magazin (ism.) 11.45 Híradó, sport 12.05 Gazdakör (ism.) 12.25 Magyarország kincsei 12.30 Talentum (ism.) 13.00 Kívánságkosár 13.50 Hungarorama 14.00 Kikötő (ism.) 14.25 Világ - politika (ism.) 15.05 Talpalatnyi zöld 15.35 Etűdök építészetre. Fr. sorozat 16.05 A holnap világa, 70. 16.30 Kállai Ferenc. Magyar portréfilm 17.00 Világunk 18.00 Híradó, sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet VI. 01. sor., 12. 20.00 Iszony. Magy. játékfilm 21.45 Híradó, sport 22.05 Közbeszéd 22.25 Mindentudás Egyeteme 23.25 Kikötő. Kulturális folyóirat 23.55 Egyirányú jegy a Szovjetunióba. Dokumentumfilm ■■■■ joj 1SMHI 6.30 Híradó 7.30 Soňa-talkshow 8.20 Családi valóságshow 8.40 Családi kötelék. Cseh sor., 114. 9.35 Derrick. Német krimi 10.40 A féltékenység lángja. Mexikói so­rozat, 4. 11.25 Kiválasztottak. Valóságshow 13.00 Hívjon és nyerjen! 14.00 A renegát. Amerikai akciófilm­sorozat, 22/12. 14.50 Nikita, a bérgyilkos I. Amerikai akciófilm-sorozat, 21. 15.40 Soňa-talkshow 16.35 Lipcsei különleges egység. Német krimisorozat, 5. 17.30 Mindent vagy semmit! 18.10 Vetélkedő 18.55 Turbó csapat. Am. sorozat, 19. 19.20 Időjárás-jelentés 19.30 Híradó 20.00 Kiválasztottak. Valóságshow 21.00 Szerelmes rablók. Amerikai krimi 22.40 Kiválasztottak éjszakája. Valóságshow 23.20 Egy ártatlan ember. Am. krimi ■i^B Cti BBBB 5.59 Jó reggelt a Cseh Televízióval! 8.30 Varázslatos óvoda (ism.) 9.30 A rekordok hihetetlen világa (ism.) 10.05 Jó negyed. Cseh tévésorozat (ism.) 11.00 Repülő Čestmír. Cseh sor., 6/5. 12.00 Hírek 12.30 Egyedül otthon 13.30 Divatmagazin 14.05 Ne tétovázz, forgass! 14.35 Bűvölet V. Olasz sorozat, 52/36. 15.30 A Simpson család, 13/11. 16.05 Varázslatos óvoda 16.35 Oliver Beene II. Am. sor., 14/13. 17.00 Horgászmagazin 17.30 Vetélkedő 17.55 Időjárás-jelentés 18.00 Vecsernye 18.30 Fekete bárányok 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Banánhalacskák. Talksfiow 20.30 Postaláda. Békítőshow 21.30 Híres emberek történetei: Jirí Brabec 22.30 Hírek, sporthírek 23.20 A cseh kultúra Párizsban 23.55 Narancs BBB Ct 2 1BBB 7.50 Panoráma 8.35 Mit tehetek önmagamért? 8.40 Diagnózis 9.00 Jó reggelt a Cseh televízióval! 11.30 Vetélkedő 12.00 Európai híradó 12.35 Segítsünk a gyerekeknek! 13.00 Mesecsomag 14.50 Teleobjektív 15.30 A vadon birodalma 16.10 Család és iskola 16.25 Tudományos magazin 17.00 Vita a természetről 17.35 Ne add fel! Ökológiai magazin 18.00 Zenei magazin 18.25 Igenis, miniszterelnök úr! Brit so­rozat, 16/7. 19.00 Hírek 19.05 Motorosok magazinja 19.45 GÉN - A cseh elit galériája. Jan Klusák 20.00 Hogyan vegyük meg az olimpiai játékokat? A BBC dók. filmje 21.00 Az uszodában 21.25 Az ombudsman válaszol 21.45 Portrék. Jirí Pecha színművész 22.00 Nyugodj békében II. Amerikai so­rozat, 13/2. 22.55 Kamaraest 23.40 Hyde Park. Vitaműsor HALLMARK 6.00 Viharos vakáció. Am. filmdráma 7.45 Buck McHenry nyomában. Kana­dai filmdráma 9.30 A kis hableány. Amerikai film 11.15 Perry Mason. Amerikai krimi 13.00 Viharos vakáció. Am. filmdráma 14.45 Buck McHenry nyomában. Kana­dai filmdráma 16.30 A kis hableány. Amerikai film 18.15 Végtelen világ. Am. sci-fi, 3/1. 20.00 McLeod lányai IV. Ausztrál soro­zat, 30. 21.00 JAG - Becsületbeli ügyek II. Ame­rikai krimisorozat, 22/18. 22.00 Jog és rend IV. Am. sor., 22/10. 23.00 Fidel. Amerikai film, 2/1. 0.45 JAG - Becsületbeli ügyek II. Ame­rikai krimisorozat, 22/18. ■■■■ nova WBK/M 5.59 Reggeli a NOVA-val 8.35 Stefanie V. Német sorozat, 8. 9.35 A felügyelőnő. Francia krimisoro­zat. 5. 11.35 Főzőcske Jamie Olivérrel II., 26/15. 12.10 Walker, a texasi kopó IV. Amerikai sorozat, 21. 13.10 Anasztázia. Or.-am. sorozat, 87. 14.05 Sebzett szívek. Mex. sorozat, 58. 15.00 Nyomtalanul. Am. sorozat, 21. 15.55 Vetélkedő 16.35 Mindent vagy semmit! 17.05 Hírek 17.15 Big Brother. Valóságshow 18.10 M.A.S.H. Amerikai sorozat, 190. 18.45 Az utca. Cseh sorozat, 22. 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Rendelés a rózsakertben. Tévéso­rozat, 34/9. 21.10 Láncreakció. Amerikai thriller 23.20 Big Brother. Valóságshow 23.55 Törvény és rend II. Amerikai kri­misorozat, 21/5. 0.50 Légy tisztességtelen! Amerikai erotikus film ■■■■ HBo mmm 6.00 Komisz kölykök. Dán vígjáték 7.25 Dirty Dancing 2. Am. filmdráma 8.55 Egy húron. Am. zenés vígjáték 10.30 Zus és Zo. Holland vígjáték 12.15 A csapat reménysége. Amerikai filmdráma 14.00 Görög nyaralás olasz módra. Olasz romantikus film 15.50 Martin és Lewis. Am. vígjáték 17.20 Kísértés két szólamban. Amerikai zenés film 19.20 Charly. Amerikai film 21.00 Nyugodj békében IV. Am. sorozat 22.00 Deadwood 12/5. Am. sorozat 23.00 Örökifjak. Amerikai thriller 0.30 A végső megoldás: szerelem. Amerikai film ■■■■I ŐREI IHH 11.45 Confetti-tévé 14.35 Kaliforniába jöttem 14.55 A Simpson család 15.20 Mizújs, fater? 15.45 Adadus 16.15 Hetedik mennyország 16.55 Dawson és a haverok 17.45 Új sorozat 18.30 Malcolm 19.00 A Simpson család 19.30 Híradó 20.15 A halál alagútja - csak az igazság számít. Tévéfilm 21.55 A helyszínelők 22.50 Nyom nélkül 23.30 Epicentrum. Akciófilm ■MHHi 13.00 s.a.m. 14.00 Mi egy család vagyunk! 14.30 Csináld magad! S.O.S. magazin 15.00 A vallomás - Ma mindent elmon­dok 16.00 A végzős osztály 2006 16.30 Barátok - Az élet megy tovább 17.00 Bulvármagazin 18.00 A Simpson család 18.30 18 - egyedül a lányok között 19.00 Galileo 20.15 Szex és New York. Am. sor. 20.45 Jó barátok 21.20 Született feleségek 22.20 Totáltévé 23.15 Gazdasági magazin EUROSPORT 8.30 Olimpiai játékok 9.00 Sportvilág 13.00 Tenisz. WTA-torna 19.00 Labdarúgás. Labdarúgó-vb: Le­gendák (ism.) 20.30 Ökölvívás (ism.) 21.00 Ökölvívás. A. Jebahi-F. Nohales 23.00 Sportvilág 23.30 Kamionverseny 0.00 Eurosport-híradó

Next

/
Thumbnails
Contents