Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-29 / 251. szám, szombat

22 Sport - hirdetés ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 29. Rangers-sikert hozott a New York-i hokiderbi Kétszer túlóráztak Több mint 100 ezer font a Puskás-relikviákért Magyar cég vásárolta vissza ÖSSZEFOGLALÓ New York. A New York Rangers nyerte az NHL legutóbbi játék­napjának városi rangadóját, miu­tán 3:l-re verte az Islanders együttesét. A Philadelphia hosz- szabbítás után birkózta le a Flori­dát, míg a kanadai csatában a fővárosi Szenátorok is túlórában tudták csak térdre kényszeríteni a Canadienst. A cseh szupersztár, Jaromír Jágr két gólpasszal vette ki részét az Atlanti csoport listave­zetőjének sikeréből, amely ko­rántsem volt olyan biztos, mint amilyennek esetleg az ered­ményből gondolni lehetett. A mindent eldöntő gólt Betts az utolsó harmadban, 19:29-nél az üres kapuba ütötte, végképp szét­kergetve ezzel a vendégek egyen­lítési álmait. A Pittsburgh egy 4:0- s második harmadbeli rohanással kétgólos hátrányból fordítva verte az Atlantát, míg a Detroit egy két harmadon keresztül teljesen kie­gyenlített mérkőzést döntött el nagyszerű utolsó húsz percet pro­dukálva a Chicago ellen, (m, sita) London. Több mint 100 ezer fontért vette meg az Országos Szaknévsor Bt. a londoni Bonhams aukciós háztól az árverésre szánt Puskás-relikviákat - közöl­te a patinás cég az MTI-vel. MTI-JELENTÉS A Bonhams jövő szerdán bo­csátotta volna kalapács alá Pus­kás Ferencnek, a magyar váloga­tott és a Real Madrid egykori le­gendás játékosának száznál több személyes sportemlékét. Licitre került volna egyebek mellett az 1954-es világbajnokságon nyert ezüstérem, Puskás Aranycipője, a Pelé által Puskás 75. születés­napjára küldött sárga brazil vá­logatott mez, a brazil futball-le- genda kézzel ráírt jókívánságai­val, és az a futballcipő, amelyet a magyar játékos az 1952-es hel­sinki olimpia megnyert döntőjén viselt. A Bonhams azonban teg­nap Londonban kiadott közle­ményében bejelentette, hogy az Országos Szaknévsor BT. „több mint 100 ezer fontért” az egész tételt egyben felvásárolta. Julian Roup, a Bonhams lon­doni központjának sportárverési illetékese az MTI érdeklődésére azt mondta: a cég ennél ponto­sabban körülírt árat nem tesz közzé. Arra a kérdésre azonban, hogy az ár hogy viszonyul a tel­jes Puskás-anyag előzetes leütési árbecsléséhez, Roup kijelentette, hogy annál jóval magasabb, mi­vel a Bonhams 50-60 ezer font előzetes becsült ársávot adott meg a gyűjteményre. A Londonban kiadott közle­mény szerint a Bonhams az ügy­fél - vagyis a Puskás család - uta­sítására kötötte meg a magán­szerződéses ügyletet a vevővel. Arra a kérdésre, hogy eredeti­leg nyílt aukcióra szánt anyagot milyen gyakran adnak el liciten kívül megkötött magánszerződé­sek keretében, Roup azt mondta, hogy „igen ritkán, de az eset nem példátlan”. A Bonhams-ille- tékes elmondta, hogy a Puskás­anyag még mindig Chesterben, az árverés, tervezett helyszínén van, de a következő néhány hét­ben visszaszállítják Magyaror­szágra. Hozzátette: a november 2-ai sportemlék-aukciót meg­tartják, de a Puskás-gyűjtemény nélkül. Roup elmondta, hogy a Bon­hams az országos Szaknévsort jogi képviselőjével dolgozta ki a magánszerződéses ügyletet. A patinás, 1793-ban alapított londoni aukciós ház két hete je­lentette be, hogy a család megbí­zásából nagyszabású árverést rendez Puskás Ferenc személyes sportemlékeiből; a bejelentés után magyar sportvezetők annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a Puskás-gyűjteményt Ma­gyarországon kell tartani. NHL-KRÓNIKA NEW YORK RANGERS-NEW YORK ISLANDERS 3:1 (2:0, 0:0, 1:1), g.: Straka (14.), Tyu- tyin (17.), Betts (60.), ill. Cam- poli (50.). BOSTON-TORONTO 2:1 (1:0, 0:0, 1:1), g.: Šlégr (15.), Szam- szonov (42.), ill. Lindros (58.). PHILADELPHIA-FLORIDA 5:4 (0:1, 2:2, 2:1 - 1:0), g.: J. Carter (25.), Gagne (39., 47.), Forsberg (60.), Pitkanen (62.), ill. Horton (11.), Jokinen (29.), Gelinas (37., Kölnik), Huselius (43.). OTTAWA-MONTREAL 4:3 (0:1, 2:2, 1:0-1:0), g.: Chára (24.), Heatley (27.), Vermette (44.), Spezza (63.), ill. Ryder (14.), Ribeiro (29., 35. - Zed- nik). PITTSBURGH-ATLANTA 7:5 (2:4, 4:0, 1:1), g.: Lemieux (11., 20.), Goncsar (32., 35.), LeClair (36., Pálffy, 55.), Jack- man (37., Pálffy), ül. Kovaljcsuk (4.), Stefan (9., Marián Hossa), Bondra (10.), Havelid (10., Ma­rián Hossa), S. Kozlov (56.). DETROIT-CHICAGO 5:2 (1:1, 1:1, 3:0), g.: Schneider (14., 52.), Zetterberg (30.), Draper (55.), Shanahan (59.), ill. Ellison (11.), Špaček (28.). COLORADO-VANCOUVER 6:2 (3:1, 3:0, 0:1), g.: Sakic (3.), Konowalchuk (11.), La- perriere (13.), Turgeon (24., Svatoš, 35.), Hejduk (32.), ül. H. Sedin (6.), Kesler (43.). PHOENIX-CALGARY 3:2 (0:0, 2:1, 1:1), g.: Michálek (30.), Comrie (33.), Comrie (59., Nagy), ill. Iginla (24.), Fe­rencé (47.). (mti, sita) MEGKÉRDEZTÜK Helyt ad a bokszszövetség a komáromiak óvásának? Hornig Tibor, a Szlovák Ökölvívó-szövetség főtitkára: Csütörtökön érkezett meg a komáromiak tiltakozása, mint ismeretes, a varannói, 12:6-ra elveszített extraligás meccs végeredményét óvták meg. A közeli napokban a sporttechni­kai bizottság tárgyalja majd az ügyet. Ján Onda igazolványa rendben volt, de megvizsgál­juk, nem lett-e utólag átírva a dátum. A galibát az okozhatta, hogy a kassai öklöző először a Vranov színeiben akart bunyóz­ni, majd meggondolta magát, és úgy döntött, hogy a komáro­miaknál vendégeskedne. A vál­tás csak fél év után lehetséges, a varannóiakhoz május 1 -jén írt alá, tehát november l-jéig ná­luk bokszolhat. Ami a csokor­nyakkendősöket, helyesebben a pontozást illeti, sajnos, ott ko­moly hiányosságok voltak, mert a házigazdák nem tudták beindítani a számítógépes rendszert, s ezért nem lehet le­ellenőrizni az egyes menetek utáni állást. Ott, a helyszínen, gondolom, mindkét féllel kö­zölték a részeredményeket. Elképzelhető, hogy megis­métlik a meccset? Ha a sporttechnikai bizottság elutasítja az óvást, akkor az el­nökség dönt a meccs sorsáról. Nagy kockázat lenne most a kérdésre válaszolni, (zsi) SPORT A KÉPERNYŐN Szombat MTV -16.05: Domino BHSE- Vasas férfi vízüabda szuperkupa­mérkőzés (élő) STV 2 - 13.55: Tottenham- Arsenal angol bajnoki futbaü- mérkőzés (élő) NOVA - 14.15: Sparta-Olo- mouc cseh bajnoki futbaü- mérkőzés (élő) ČT 2 - Vítkovice-Slavia Praha bajnoki jégkorongmérkőzés (élő) GALAXIE SPORT - 13.55: Tottenham-Arsenal angol bajno­ki futballmérkőzés (élő) 19.55: Real Betis-Real Mad­rid spanyol bajnoki foci (élő) Vasárnap RTL Klub - 11.15: Debre- cen-Fehérvár FC labdarúgó Bor­sodi Liga-mérkőzés (élő) ČT 2 - 15.35: Ostrava-České Budéjiovice férfi röplabda­mérkőzés (élő) GALAXIE SPORT - 01.05: At­lanta-Tampa Bay NHL-mérkőzés (élő) Ml NEM KOPPASZTJUK MEG, Ml TÖRŐDÜNK ÖNNEL SIMPLY CLEVER ŠKODA GÉPKOCSIK TÉLI FELÜLVIZSGÁLATA Érdemes felkészülni a közelgő télre. A Škoda-forgalmazók ezért 2005. X. 28-ától XI. 30-áig téli felülvizsgálatra invitálják Önöket. A szerviztechnikusok gondosan átvizsgálják kocsiját és annak legfontosabb alkatrészeit - a fékek megbízhatóságát, a gumiabroncsok, lengéscsillapítók, akkumulátor állapotát, az olajszintet, a fényszórók beállítását stb. Ne hagyja kihasználatlanul a ŠkodaEredeti alkatrészek vonzó ajánlatát: olajszűrőkre az árengedmény 30°/o-ig, fékpofákra 25°/o-ig, lengéscsillapítókra 20°/o-ig, ablaktörlőkre 20°/o-ig, valamint a ŠkodaEredeti tartozékokét: a tetőcsomagtartóra az árengedmény 25°/o-ig, téli autókozmetikára 20°/o-ig, téli felszereltségre 25%-ig terjed. Élvezze a telet a kíméletesebb oldaláról! ŠkodaService® ŠkodaEredeti alkatrészek® ŠkodaEredeti tartozékok® www.skoda-auto.sk BP-5-14773

Next

/
Thumbnails
Contents