Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-01 / 227. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 1. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ KRÓNIKA Nacionalista-soviniszta sértegetéseket kellett visszautasítaniuk a román szenátusban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőinek a kisebbségi törvény általános vitájában, melynek fő magyarellenes szónoka Adrian Paunescu, Gheorghe Fu- nar és Ion Iliescu volt. A csütörtök estébe nyúló heves vitáról a Kolozsváron megjelenő erdélyi közéleti napilap, a Krónika megírta, hogy a jogszabálytervezet általános vitája magyar- ellenes, kisebbségellenes sárdobálássá fajult. A vita során az ellenzék padsoraiból a „nagyágyúk” szólaltak fel: a Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről Ion Iliescu és Adrian Paunescu, továbbá a nagy-ro- mániás Gheorghe Funar, s a kisebbségeket mocskolva pocskondiázták a törvénytervezetet. A Krónika szerint Paunescu, Ceausescu udvari dalnoka visszaküldte a magyarságot Ázsia mélyére, Funar meg azt állította, hogy a jogszabály hatályba lépése meggátolja Románia uniós csatlakozását. Eközben a jogszabályról tájékozódott Bukarestben Rolf Ekeus, az EBESZ kisebbségi főbiztosa - írta a magyar lap, amely a történtekről idézte Markó Béla szenátort, az RMDSZ szövetségi elnökét, bukaresti miniszterelnök-helyettest és Sógor Csaba Hargita megyei RMDSZ-szenátort. A Krónika kérdésére Markó kifejtette: a nagy-romániások támadása várható volt, Iliescuról pedig azt mondta, úgy látja, az exállamfő ismét a kilencvenes években használt érveivel állt elő. „Szeparatizmusról, párhuzamos intézményekről beszélt, éppen csak a szegregáció szót nem használta, de egyebet mindent, amit korábban is szokott a kisebbségi kérdésben” - minősítette Iliescu szavait Markó, aki sajnálatát fejezte ki, hogy sokan nem ismerik, és nem is értik a törvénytervezet szövegét. A szenátusi vitában a törvénytervezet kulturális autonómiáról szóló fejezetének törlését követelő Iliescu után felszólaló Markó Béla arra emlékeztette a volt államfőt, hogy a közigazgatási törvény módosítására - amely a kisebbségek számára kedvező jogokat biztosított - 2000-ben került sor, amikor a PSD volt hatalmon. A PSD belegyezésével módosult a tanügyi törvény, az alkotmány is, s ez a párt most mégis hevesen kifogásolja a kisebbségi törvény tervezetét - utalt az előzményekre Markó. LE FIGARO MAGAZINE Dominique de Villepin francia miniszterelnök először előzte meg a népszerűségi listán a 2007-es elnökválasztási küzdelemben lehetséges riválisát, Nicolas Sarkozy belügyminisztert a Sofres felmérése szerint, amely a Le Figaro Magazine című hetilap megbízásából készült. A francia kormányfő előrelépését az első helyre a népszerűségi skálán elsősorban belügyminisztere népszerűségvesztésének köszönheti. Villepin népszerűségi indexe hetek óta 48 százalék körül stagnál, Sarkozy hét pontot vesztett az utóbbi időben, és népszerűsége 47 százalékra süllyedt.- Az újgazdagoktól tanultam a tolvajmesterséget. Csak az a különbség, hogy én idekerültem, ők nem. (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R)E Fiuk a Disznómező mellől Peeetržalka!!! Zenghették volna a pozsonyi kocsmák szerdán éjszaka, de a Bajnokok Ligájában egy olyan szlovák csapat játszik, melynek, sajnos, nincsenek drukkerei, meg hát megfelelő stadionja sem. Híre az viszont már van, s a közeljövőben pénze is lesz. NAGY ANDRÁS Ha az előző hetet a politikai viharok hetének nevezzük, akkor a mostani egyértelműen a szlovák sportsikerek hete volt. Ha, mondjuk, hétvégrétől hétvégréig számoljuk a hetet. Számomra nagyon tanulságos volt az argentinok elleni teniszhétvége, például rájöttem, hogy pontosan a tenisz az a sportág, amelyet nem lennék képes folyamatosan figyelni, hiszen a legfontosabb, Hrbatý-Co- ria meccs közben is pótcselekvéseket kellett kitalálnom, mert nem bírtam több mint két órát a képernyő előtt ülni. S mivel a tenisz a focihoz képest arisztokratikus sport, így kocsmában, sör mellett nézni meg valószínűleg bunkóság volna. Egyrészt, másrészt meg délután inni mégsem illendő, főleg vasárnap nem. Egyetlen dolgot viszont nagyon sajnálok, mégpedig, hogy nem a Fed- kupában jutottunk ilyen messze, mert akkor a szebbik nem tenisz- csillagai jönnének. Azt pedig, hogy a tenisz kiváló alakformáló, már az amatőr játékos ismerőseinken is látjuk. Az Artmediára visszatérve. A magyarországiak szomszédokkal szembeni irigysége a különböző sportok terén néha hihetetlen tud lenni. Amikor nemrég Pozsonyban járt az Internaziona- le, s l:0-ra megverte az Artmediát, az egyik legolvasottabb magyar internetes portálon egy olyan lenéző, bunkó cikk jelent meg a meccsről, hogy többedmagammal már azon voltunk, írunk a szerkesztőségnek. Az Artmedia játékosait a „disznólegelő melletti pályáról érkezett fiúknak” titulálták, s természetesen fontosnak tartották megjegyezni, hogy a Debrecen messzemenően jobban játszott volna, s minden gond nélkül legyőzné bármikor az Artmediát. Most ott tartunk, hogy az Artmedia idegenben 3:2-re legyőzte a tavaly BL-győztes Portót, magyar csapat meg nemhogy a BL-ben, de már az UEFA-ban sem játszik tovább. Bár a Sahtyor Donyeck egy igazi kemény csapat, emlékszem, a tavalyi ukrajnai forradalom idején a donyec- kiekkel riogatták Juscsenko narancssárga híveit Kijevben. Nincs gond, még négy magyar van az UEFA csoportkörében. Mert már így szokás számolni, a négy az nem csapatot jelent, hanem négy légióst különböző külföldi csapatoknál. Hát akkor én inkább leszek Artmedia-drukker. Ja, és még egy apróság. Gondolták volna, hogy miniszterként saját cégünknek kért, de meg nem kapott 150 millió koronás támogatást másfél mondattal is el lehet intézni? Nem kaptuk meg, ami azt bizonyítja, hogy minden rendben, nincs korrupció. Vajon mi lett volna Kaník válasza, ha megkapják? Nincs gond, még négy magyar van az UEFA csoportkörében. JEGYZET Hívjam a liftet? TALLÓSI BÉLA Nagyon mélyen a gyermekkorból hordom magammal. Apró idős nénike volt, egy azok közül, akiknek nem tudni, hogyan múltak-tűntek el a fogai a szájüregéből, s nem tudni, miért maradt meg valahogy egy elöl, vagy inkább oldalt, ami miatt örökké mozgatta a száját, mert nyomta az ínyét. Olyan volt, mintha mindig rágott volna. A régi világ volt ő még: surranós rakott népi szoknyát viselt, mindig ugyanazt, míg le nem szakadt róla. Vagy lehet, hogy nem ugyanazt, csak mindig ugyanolyat, idő és házilag főzött mosószappan koptatta fekete-szürkét. Nem emlékszem rá, küszkö- dött-e valamilyen betegséggel, csak azt figyeltem meg, hogy egyre közelebbről nézte a földet, ahogy vezette magát egy bottal: ballagott a boltba kukoricaháncsból fonott szatyrával. Egyszer aztán legyengült. Ágynak esett. Orvost kellett hívni hozzá, aki beutalta a kórházba. Mentőt is küldtek érte - olyan „Kórház a város szélén”-eset vagy még annál is korábbi típust. Nehéz volt beletuszkolni, vonakodott, mert nem ült még motoros járművön. Meg azért is, mert az otthon falai közt akart meghalni, a saját ágyában. A kórház előtt beültették egy tolókocsiba, s odatolták a lift elé. Könyörgött, hogy ne vigyék be őt oda. Hiába magyarázták neki, hogy lépcsőn nem tudják feltolni az emeletre, mit tudta ő, mi az az emelet, s hogy mi a lift. Egyik hozzátartozójától - aki elkísérte őt - hallottam, szerencsétlen néniké a kitárt felvonóajtó előtt annyira megrémült, hogy az ő kezét szorongatva könyörgött: lányom, lányom, ne hagyd, hogy abba a dobozba becsukjanak engemet. De csak betolták, hiszen fel kellett vinni a belgyógyászatra, a második vagy a harmadik szintre. Becsukták az ajtót, akkor már nyöszörögve jajgatott. Aztán megnyomták a gombot, a kabin elindult... s neki abban a pillanatban vége lett. Megrepedt a szíve. Nem volt rajta segítség. Ez volt első útja a falun túlra... Eltűnődöm, neki volt-e nehezebb öregkora abban a ráérős régi világban, vagy a jelen rohanásában nehezebb-e idősnek-nyugdíjasnak lenni. Netán a jövőben - ha megérjük - nekünk lesz-e nehezebb. Mindenesetre nem sok jóval kecsegtet, hogy egyes szakértők szerint „az elöregedés soha nem tapasztalt mértékű fel- gyorsulása lesz a következő évtizedek legnagyobb kihívása, nemcsak demográfiai, hanem társadalmi, gazdasági szempontból is”. Merem remélni, nem jelzésértékű, hogy ma, az idősek világnapján módosították a gyógyszerárakat. Mert akkor inkább hívom a liftet! KOMMENTÁR Korrupciópiaci áremelés LOVÁSZ ATTILA Vespasianus császár híres mondása, mely szerint a pénznek nincs szaga, érvényét veszíti. Nem fölfedezés ez, csak megállapítás. Egyre kevésbé mindegy ugyanis, milyen pénzeket milyen jogcímeken mozgatnak az állami hatalom (hangsúlyozva: hatalom!) képviselői. Jó példa a televíziós előfizetés, vulgo: koncesszió, amelynek az előfizetéshez semmi köze, a tévéhez meg annyi, hogy megkapja, egyébként nevezhetnénk akár villamosítási adónak is. A múlt héten tudtuk meg, hogy az identitászavarban vergődő szlovák rendőrség honorálja azokat a munkatársait, akik a megvesztegetést megkísérlő gépkocsivezetőket feljelentik. Ergo: nem dugják zsebre a pénzt, a sofőrt dugják dutyiba, zsebre pedig az államtól (adófizetőtől) kapott júdáspénzt teszik. Miért júdáspénz? Nagyon egyszerű. Kaján vigyorral csak annyit gondol ilyenkor a gyalogmagyar, hogy ugyan már, miért lesz egy nevetséges prémiumért oly becsületes a rend őre, ha egy héttel ezelőtt azt a bizonyos sötét limuzint meg sem merte nézni, amikor az százhússzal hajtott át a falun. Az a baj ezzel az intézménnyel, hogy csak a korrupció mértékét növeli. Ha a rendőr feljelenti a korrumpáló sofőrt, az prémiumszagú tett? Hiszen még az állampolgárnak is feljelentési kötelezettsége van, ha bűncselekmény tanúja lesz. A rendőrnél ez munkaköri kötelesség! A századik elutasított kenőpénz és bedutyizott sofőr után jár a rendkívüli jutalom, nem esetenként. Meg aztán: ha eddig a korrumpálás határa nagyjából az ezres bankó színvilágát imitálta, most majd bevöröslik kissé, és az ötezres felé mozdulhat el. Nem a korrupció eltörlése ez, uraim, hanem sima áremelés. Bűzlik a dolog. Nemrég szivárgott ki a belügyből a hír, amely szerint a tárca költségvetési táblázatában a bevételi oldalon a büntetésekből mintegy fél milliárdot kell behozni. Tisztelt Olvasó, jól figyeljen! Ha gépjárművezetőként büntetést fizet, akkor az állami költség- vetésből élő intézmény előirányzott bevételi részét tölti meg pénzzel, tehát adózik. (Aztán, aszongya, csökkennek az adóterhek.) Természetes, hogy az állam által kirótt büntetés az állam bevétele, de ha annak mértékét egy évre előre tételként jelenítik meg a bevételi részben, akkor adójellege van, bárki bármit dumál is róla. Tessék ezeket a büntetéseket a költségvetésben előirányzott útjavítások, felszerelési beruházások, rendőrségi járművásárlások amolyan bonuszaként felfogni, hogy értelmes dolgokra menjen a pénz, de semmiképp sem betervezett, szokványos kiadásokra, amire, ugye, az adót fizetjük. Ha a Héja eredménye nem az, hogy a méregdrága limuzinok „én mindent megengedhetek magamnak” sofőrjeit az élettel szembeni alázatra, nagy sofőrátlagunkat pedig egy kis fegyelemre szoktassa, ha nem az, hogy kevesebb fiatalt temessünk, gyógyítsunk egy életen át, akkor identitászavar ez a javából, amit nagyon gyorsan meg kell szüntetni. A közteherviselés állampolgári kötelesség, de semmiképp nem lehet büntetés. A közterheket úgy- ahogy önkéntesen kell viselnünk, tudva, mire megy a pénz, nem pedig büntetésből, mert az nem szül semmi jót. Tessen hát a rendőr bácsi az iskola mellett segíteni a kölyöknek, hogy jusson át a túloldalra, megállítani a garázdálkodó úrhatnám ficsúrokat, lefülelni a tolvajokat és gyilkosokat, nem pedig sunyi módon lenyúlni a pénzünket. Akkor nem kell majd prémiumosztó intézkedés, amely amúgy sem más, mint porhintés a javából. FIGYELŐ IZVESZTYIJA Bár az úgynevezett magyar gyűjtemény újabb darabjainak Nyizsnyij Novgorod-i kiállítása gyorsíthatja Oroszország általi elvesztésüket, a rendezők meggyőződése szerint bűn lenne tovább rejtegetni ezeket a műremekeket a közönség elől - írta tegnapi számában az orosz lap. A mesterművek, amelyek közül 15 kép most látható először a második világháború vége óta, amikor a szovjet katonaság elszállította őket, a holokauszt áldozatává vált magyar gyűjtők magántulajdonát képezték, s így az örökösök igényt tarthatnak a visszaadásukra - állapította meg a centrista moszkvai újság, beszámolva a Volga-vi- déki régió képzőművészeti múzeumában szerdán megnyílt kiállításról, amely 36 festményt és hat faszobrot mutat be a 151 hányatott sorsú műkincs közül. Az Izvesztyija emlékeztetett, hogy az orosz alsóház július elején első olvasatban már jóváhagyta a Sárospataki Református Kollégium 134 kötetének visszaadását, amelyeket a 49. szovjet hadsereg 1945-ben a „magyar gyűjtemény” darabjaival együtt hozott az akkori Gorkijba (a mai Nyizsnyij Novgo- rodba), s évtizedek óta a regionális könyvtárban tárolják őket. „A pesszimisták szerint a kötetek után sor kerülhet a képekre is, és a Nyizsnyij Novgorod-i kiállítás csak gyorsítja e műremekek Oroszország általi elvesztésének folyamatát. De a szervezők, jelesül az orosz kulturális tárca, a műkincsek felét még mindig tároló Grabar restauráló központ és a Nyizsnyij Novgorod-i múzeum meg van győződve arról, hogy egyszerűen b,űn lenne tovább rejtegetni ezeket a műremekeket a közönség elől” - - írta a napilap fiatal tudósítónője, Polina Kiszeljova. Ami a sárospataki kötetek számát illeti, a Nyizsnyij Novgorod-i Lenin- könyvtár igazgatónője e hét elején közölte, hogy a 135. kötetben is meglelték a református kollégium pecsétjét. Natalja Kuznyecova szerint a pecsétet Mayer Rita, a magyar kulturális tárca szakértője találta meg, aki augusztusban járt náluk. Moszkvai megfigyelők szerint magyar részről eddig is 135 sárospataki kötetet tartottak számon a Nyizsnyij Novgorod-i könyvtárban.
