Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-22 / 245. szám, szombat
28 Egészségünkre - hirdetés ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 22. Befektetési forrásokat keres? EUROZEM A Földművelésügyi Minisztérium programja az EU strukturális alapjainak felhasználására: SEKTOROVÝ OPERAČNÝ PROGRAM POĽNOHOSPODÁRSTVO A ROZVOJ VIDIEKA' A jövőért. Értünk. Merítsen közvetlenül az EU-s alapokból! A felnőtt kosztra másfél-két éves korától kezdve lehet rászoktatni A kicsi életmódja Egyéves kor után az egyenletes, de az első évinél jóval lassúbb fejlődés és növekedés jellemző a gyermekekre. SOROZAT A súlygyarapodás a második évben kb. két-három kg. Tehát negyedévenként 500-800 g-ot híznak a gyerekek. A harmadik évben is kb. ugyanennyit. így a kétéves gyerek súlya általában 11-13 kg, a háromévesé 12-18 kg. A hossznövekedés is lassúbb, mint az első életévben. A második évben 10-12 cm-t nőnek a gyerekek, a harmadik évben 8-10 cm-t, így kétéves korukban általában 85-87 cm, hároméves korukban 93-98 cm magasak. Ahhoz, hogy a fejlődéshez megfelelő feltételeket biztosítsunk, ugyanolyan gondosan kell összeállítanunk a gyermek étrendjét, mint korábban. A felnőtt kosztra másfélkét éves korától kezdve és csak fokozatosan lehet átszoktatni. A tápláléknak tartalmaznia kell az alapvető tápanyagokat, így fehérjét, szénhidrátot, zsírt, továbbá vitaminokat és ásványi anyagokat. A napi fehéijeszükséglet felét ún. teljes értékű fehéijékkel kell fedezni. Ilyeneket tartalmaz a hús, a tej, a tejtermék és a tojás. A zöldség- és gyümölcsfélék vitamin- és ásványi- anyag-tartalmuk miatt nélkülözhe- tedenek. Egy- és hároméves kora között a legtöbb gyerek naponta ötször kap enni. Jobb azonban, ha csak négyszer étkezik, így az egyes étkezések között megközelítően ugyanannyi idő telik el, s az ebédjét közvetlenül a déli alvás előtt kaphatja. (Jobban beosztható a napja, és az étrendje is könnyebben összeállítható.) Reggel 7 óra körül reggelizik: tejet vagy ha azt nem szereti, joghurtot/ kefirt, malátakávét kis szelet kenyérrel vagy kiflivel. Másfél éves korától ehet vajas kenyeret, vajas kiflit. 11 óra körül kapja az ebédet. Főzeléket hússal, reszelt sajttal vagy főtt tojással. Második fogásként mindig nyers gyümölcsöt kapjon. 3 óra körül uzsonnázhat, amikor felébred a délutáni alvásból. Ilyenkor elég egy bögre tej egy kis szelet vajas kenyérrel. Este 6 és 7 óra között vacsorázhat. Hetenként legalább három alkalommal legyen a vacsora is főzelék hússal, sajttal vagy főtt tojással. Egy vagy két alkalommal adhatunk tejfölös túrót vagy főtt virsbt salátával, tejberizst vagy tejbegrízt. A vacsorát is gyümölccsel fejezzük be. Két étkezés közötti időben soha ne adjunk a gyerekeknek kekszet, csokoládét vagy babapiskótát. Ezzel megzavaijuk az emésztés biológiai ritmusát, és rossz szokásokat is alakítunk ki. Rágni csak rágófogakkal lehet. A 14-18. hónap között bújnak ki. Csak ha mind a négy rágófoga kint van, akkor kezdjük a főzeléket darabosan adni, addig még pépesen kapja az ételt. Mint minden újdonságból, ebből is először csak egy keveset, egy darabot adjunk, ami kb. egy játék dobókocka nagyságú. Mutassuk meg az első kanálon levő darabot és mondjuk is el, hogy ez más, mint amit eddig kapott. Előfordulhat, hogy nem rágja meg azonnal, hanem visszautasítja vagy kiköpi. Két-három alkalommal kínáljuk meg ismét, de ha nem rágja meg a darabot inkább néhány hétig ne kínáljuk vele. Helytelen, ha úgy próbáljuk átszoktatni a gyereket, hogy passzí- rozás helyett csak villával nyomkodjuk szét a főzeléket, fokozatosan, egyre darabosabbra hagyva, így valószínűleg nem veszi észre a gyerek a különbséget, de éppen ezért nem is tanul meg rágni, hanem ugyanúgy lenyeli, mint a pasz- szírozottat. A rágatlanul lenyelt ételt a szervezet nem tudja hasznosítani, és a sok salak megterheli a bélrendszert. (Részletek Kalló Éva, Kenéz Márta, dr. Lőrinczy Erzsébet A kisgyermekkor című munkájából EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL Október 23. A Rák hatással van a gyomorra, a nyombélre, a mellkasra, a tejmirigyekre és az emésztésre. Korlátozza a zsíros ételek fogyasztását, mert fokozzák a gyomorsavképző- dést a belekben. Október 24. A gyomrot megnyugtatja a kamilla- vagy az édesgyökértea. Figyeljen oda szervezete vízháztartásának működésére, hogy kimosódjanak a méreganyagok. Egyen banánt (kálium- és energiapótlás), főtt rizst (szénhidrátok és kevés rostanyag), almát (tisztító hatású) és pirítóst a jóllakottság érzete miatt. Október 25., 26., 27. Az Oroszlán hatással van a szívre és a vérkeringésre. A napot kezdje egy pohár friss narancslével vagy citromos vízzel! Egyen paradicsomot (kálium, C- és E-vitamin)! A zsírban oldódó karotín védi a szervezetet a szabad gyökök ellen. A koleszterin és az érelmeszesedés ellen jót tesz a hüvelyesek, a tengeri halak, a növényi magvak és olajok fogyasztása. Magas vérnyomás ellen igyon hársfateát. Az erőnlétét tartsa szinten mozgással, sétáljon egyet a természetben. Mosolyogjon, hogy tovább éljen. Ismételgessen pozitív gondolatokat, pl.: jól érzem magam stb. Október 28., 29. A Szűz hatással van a hasnyálmirigyre, a vékony- és a vastagbélre, valamint az egészségre. Reggel igyon meg éhgyomorra két pohár langyos vizet. Ilyenkor kezdjen hétnapos őszi tisztítókúrát. Kellemes perceket kíván Žofie Kanyzová, a Szépasszony Kiadó és a hasonló nevű folyóirat főszerkesztője BP-5-14142