Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-21 / 244. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 21. Pihenő 19 MIT FŐZZÜNK MA? Juhtúrós töltött tök Hozzávalók: 30-40 dkg főtt burgonya, 20 dkg juh túró, 1 csokor kapor, 1 tojás, só, 1 közepes tök (kb. 80 dkg), hosszába kettéhasítva, ki­magozva, meghámozva, ecet, a tepsi kikenéséhez: 2 evőkanál olaj, a tetejére: 10 dkg sajt, re­szelve. Elkészítése: A burgonyát még melegen meghámozzuk és összetöijük. Amikor kihűlt, a túróval, a fel­vert tojással és a kaporral össze­dolgozzuk, egy kevés sóval - a túró eleve sós! - ízesítjük. A tököt hosszában félbevág­juk, magos belsejét kikaparjuk, meghámozzuk. Ha nagyon zsenge, még a héja is rajta ma­radhat. J A tökfeleket enyhén sós, ece­tes vízben 4-5 percig főzzük. Lecsöpögtetjük, és az olajjal ki­kent tepsibe egymás mellé fek­tetjük. A burgonyás-túrós töl­teléket belekanalazzuk, és a reszelt sajttal meghintjük. Elő­melegített 180 °C-os sütőben (légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 10 perc alatt aranysárgára sütjük. Nagyon finom és lakta­tó étel, ajánlom mindenkinek. (A receptet a kassai Kiss Évától kaptuk.) Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szíve­sen készít el családja számára, írja meg nekünk az Új Szó - Pihenő, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. címre vagy a piheno@ujszo.com e-mail címre. A receptet közöljük, és a beküldők között havonta egy strandtáskát és egy kötényt sorsolunk ki. Vegyen részt ön is receptküldő versenyünkben! Scarlett Johansson még alig múlt húszéves, de máris plasztikai műté­teken töri a fejét A hollywoodi színésznő azt mondta, a szépség meg­őrzése mindennél fontosabb, akár sebészkés alá is fekszik, ha szüksé­ge lesz rá. Egyáltalán nem zavarja, hogy már üyen fiatalon ilyesmin töri a fejét, mivel hisz a plasztikai sebészetben. Időben akar lépni, mert „nem szeretne öreg csoroszlyának” tűnni (Képarchívum) SZÍNHÁZ POZSONY: NEMZETI SZÍNHÁZ: Don Giovanni 19 HVIEZDOS­LAV SZÍNHÁZ: Ha asszony kezében a gyeplő 19 KIS SZÍNPAD: Székek 19 KOMÁROM: JÓKAI SZÍNHÁZ: A gazdag szegények (vendégjáték Nagymegyeren) 19 MOZI HVIEZDA: Halál Velencében (ol.) 17.45, 20 MLADOSŤ: Minority Festival AUPARK - PALACE: Farkasok birodalma (fr.) 13.40,16.20, 19.20.21.40 A kék bolygó története (fr.-ol.) 16.40 Hrubeš és Mareš - barátok jóban-rosszban (cseh) 14.10,18.30, 20.50 Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény (ang.) 15, 16, 17, 19, 21 A barlang (am.) 15.10,1730,19.40,21.50 Kicsi kocsi: Tele a tank! (am.) 14.40, 16.40 Hotel Ruanda (am.) 18.50, 21.20 40 éves szűz (am.) 14.30, 16.50,19.10,21.30 PÓLUS - METROPOLIS: Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény (ang.) 14.40, 15.20, 16.30, 17.10, 18.20, 19,20.10 Még mindig lakótársat keresünk (fr.-ang.) 14,16.20,18.40, 21 Farkasok birodalma (fr.) 15.45,18.15, 20.45 40 éves szűz (am.) 14.20,16.35,18.50,21.05 DRUŽBA: A kék bolygó története (francia-olasz) 16.30 Én, Pán Péter (am.) 18 CAPITOL: Wallace & Gromit és az Elvetemült Vete­ménylény (angol) 16 Még mindig lakótársat keresünk (francia-an­gol) 18, 20.15 ÚSMEV: 40 éves szűz (am.) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: A titkos ajtó (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKJA «■■■■■■■■ SZENC - MIER: Fehér zaj (amerikai-kanadai 18 GALÁNTA - VMK: Kényszerzubbony (am.) 19 DUNASZERDAHELY - LUX: a temetetlen halott (magyar-lengyel) 19.30 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Egy darabka égbolt (cseh) 17,19.30 VÁGSELLYE - VMK: A manó (cseh) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Földre szállt boszorkány (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: A manó (cseh) 16.30 Egy darabka égbolt (cseh) 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A sziget (am.) 16.30,19 PLAZA: Cápasrác és Lávalány kalandjai (am.) 14, 16 Charlie és a csokigyár (am:-ang.) 13,15.15 Egy szoknya, egy nadrág (magy.) 14, 16,18, 20 Fekete víz (am.) 15.30,17.45,19.45 Góóól! (am.) 15.45, 18,20.15 Hazárd megye lordjai (am.) 14.45,17,19.30 A rettegés há­za - Amityville Horror (am.) 16.30,18.15,20.15 ÁTFEDÉSEK Az ábra minden sorába két szó kerül, melyek közül az első szó utolsó kettő ill. három betű­je megegyezik a második szó el­ső kettő ill. három betűjével. A számozott kockák a számok sor­rendjében egy örök emberi esz­mét adnak megfejtésül. 1: Idős, öreg-Vegyjele: Os 2: Foglalkozás, kelléke lehet a háló - Alkohol, ital 3: Baka - Becézett nagymama 4: Égbe hajít - Szív teszi 5: Díszes kastély - Borít, lep 6: Korhol, indulatosan bírál - Hivatkozásul szó szerint is­métel 7: Erőszakos eltulajdonítás - Borospincékben a hordót er­re helyezik 8: Szerszámmal ütlegel, heve­sen ver - Alvás közben észlelt képsor 9: Tiszti rang - Üzem 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Tegnapi feladványunk megfejtése: Fülig Jimmy. G0ND0LK0D0 - MA UJ VERSENYFELADVANY Versenyfeladványunk: Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címük­kel és telefonszámukkal együtt október 26-ig levélben küldjék el szerkesztőségünk címére (Új 7 4 5 9 5 7 1 3 8 2 6 4 7 3 5 1 9 9 4 8 1 2 6 3 9 6 2 1 3 8 5 8 Szó - Gondolkodó, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1), a beküldők között Új Szó-nyere- ménytárgyakat sorsolunk ki. Múlt heti feladványunk nyertese a felbári Göndör Józsefné lett. Játékszabályok: a négyzethá­ló függőleges és vízszintes sorai­ban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlőd­jenek. (ú) Múlt heti megfejtés: 8 4 7 3 2 5 9 1 6 9 2 1 4 6 8 7 3 5 3 5 6 7 9 1 8 2 4 4 3 8 9 5 2 6 7 1 2 6 5 1 8 7 4 9 3 7 1 9 6 3 4 5 8 2 6 8 4 2 1 9 3 5 7 1 9 3 5 7 6 2 4 8 5 7 2 8 4 3 1 6 9 gondolkodo@ujszo.com www. sudoku. com HOROSZKÓP Kos: Nem szükséges mindig el­lenvetést alkalmaznia, ha kedvese pergő nyelven tesz szóvá valamit. Fogja föl csicsergés­nek, válaszként pedig vegyen föl szerzetesi magatartást, legyen elné­ző és engedelmes. Bika: Össze kell szednie magát, ha az útjába kerülő akadá­lyokat le akaija küzdeni. Nem a versengés a fontos! Gazdál­kodjon okosan a pénzével. Vagyonát ugyanis nehezen tudná gyarapítani ezekben a napokban. Ikrek: Az áüagosnál nagyobb telje­sítményre lesz képes. Ennek az a titka, hogy most olyan kiegyensúlyozott. Hajlamos lesz a könnyelműségre, de adósságba még véledenül se veije magát. Örüljön a nyugalomnak, amely körülveszi. Rák: Határkőhöz érkezett, amely azt jelzi, hogy csak akkor juthat tovább, ha új ismere­tekkel vértezi fel magát. Nézzen te­hát körül a vüágban, és mélje fel, mi az, amivel gyarapíthatja tudását. Hogy áll az idegen nyelvekkel? Oroszlán: Soha nem jutna eszébe meg­szegni a házassági fogadal­mat, de a románc kísértése egy ideig nem hagyja nyugodni. Meg­tud valami elítélendő dolgot az illető­ről, akiről álmodozott, s talán akkor már nem lesz akkora a csábítás. Szűz: Szánjon időt a puhatolózás­ra, munkatársai megismeré­sére. Vigyázzon, mert meg­próbálják önt az orránál fogva vezet­ni. Ez a nap üzletkötésre nem alkal­mas, mert lényeges dolgok elkerülik a figyelmét. Mérleg: Legyen őszülte szeretteivel, de ha negatív dolgot mond nekik, azt próbálja tapinta­tosan megfogalmazni. Jó megérzései vannak egy üzlettel kapcsolatban. Az elmúlt napok teljesen kimerítették, ma megpróbál minél többet pihenni. Skorpió: Valaki titokban szereti, de nem meri jelezni, mert fél a visszautasítástól. Egy pohár pezsgő megoldaná a nyelvét, de hát annyira nem lehet kíváncsi, hogy egy fél országot leitasson, hogy megtud­ja, ki az. Nyilas: Barátai és szerelme legna­gyobb megdöbbenésére és csodálatára új ruhákat vásá­rol magának. Családjában, ha van­nak gyerekek, több törődést igényel­nek! Egyre nagyobb feladatokkal is képes megbirkózni. Bak: A mesterkéletlen szerelem­ből lesznek a legszebb emlé­kek, amelyek örökké tarta­nak, de a jelek arra utalnak, hogy az ilyen szerelmet nem lehet egyszerre kibontakoztatni. Minél tovább nyílik, annál szebb lesz a kapcsolat. Vízöntő: A következő napokban egy kissé fordul a kocka életé­ben, vagyis ön lesz nagyon érzékeny és érzelmes - ami általában nem jellemző önre - s a külvüág fog­ja azt a szigort képviselni, amit álta­lában sajátjának mond. Halak: Bearanyozhatja magán­életét. A magánéletében a hűség, az állandóság, a biz­tonság most mindennél fontosabb önnek. Mindezt egy olyan partnerrel képzeli el, akit szeret, akire felnéz, akivel jól érzi magát.

Next

/
Thumbnails
Contents