Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-03 / 228. szám, hétfő
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 3. RÖVIDEN Magyarországon olcsóbb a benzin Budapest. Csökkentették Magyarországon az üzemanyag jövedéki adóját, így a benzin- és gázolajárak szombaton mintegy tíz forinttal csökkentek. A kormány a tervezettnél korábban döntött a jövedéki adó csökkentéséről, hogy enyhítse a nagykereskedelmi árak növekedésének hatását a gazdaságra. Lengyelországban néhány héttel ezelőtt csökkentették a jövedéki adót. Ivan Miklós pénzügyminiszter azonban korábban közölte: Szlovákia még csak nem is gondolkozik hasonló lépésen, mivel ez semmilyen hatással sem lenne a benzinárakra. (TASR) Holnap kinevezik Malcháreket? Pozsony. Előzetes információk szerint holnap nevezi ki Ivan Gašparovič államfő gazdasági miniszterré Jirko Malcháreket. Marek Trubač, az államfő szóvivője annyit közölt: a kinevezésre legnagyobb valószínűséggel a héten kerül sor. Tájékoztatása szerint elsősorban az időpont összehangolásával vannak gondok, mivel a kinevezésen több közjogi méltóságnak is részt kell vennie. A hivatalos időpontot ma jelenti be az elnök irodája. A kormányfő szeptember 12-én kérvényezte Malchárek kinevezését az államfőnél. Gašparovič azonban röviddel ezután hivatalos látogatásra utazott az USA-ba. A kinevezést tovább késleltette a belpolitikai válság és a parlament határozatképtelensége. Ivan Gašparovič kivárt, hogyan alakul a helyzet, ugyanis nyilatkozata szerint helyesebbnek tartotta volna, ha az ideiglenes megbízott Ivan Miklós pénzügyminiszter irányítaná továbbra is a gazdasági tárcát. (TASR) Fütyül a bírságra a belügyminisztérium Pozsony. Ismét meghirdetés nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást bonyolított le a belügyminisztérium. Ezúttal több mint 238,7 millió koronáról van szó. Az összegből a Hewlett-Packard biztosít számítástechnikai berendezéseket a szaktárcának, údeve- lek és személyazonossági iratok kiállítására. Zuzana Kmeťová, a belügyminisztérium kommunikációs osztálya munkatársának tájékoztatása szerint, mivel az említett cég a berendezések egyedüli forgalmazója, csak tőlük rendelhette meg a belügyminisztérium. A szaktárcának már korábban is volt gondja a közbeszerzési eljárással, emiatt a napokban többmilliós bírságot szabott ki neki a Közbeszerzési Hivatal. (SITA) Buktassa meg az ellenzék Dzurindát, ha tudja Csáky: Bugár az MKP jóváhagyása nélkül lépett ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Csáky Pál, az MKP al- elnöke kijelentette, Bugár Bélának nem volt meghatalmazása a párttól arra, hogy felmondja a koalíciós szerződést az ANO-val Pavol Rusko váltóbotránya után. A Joj tévé politikai vitaműsorában kijelentette, az MKP-ban megoszlottak a vélemények ebben a kérdésben, és Bugárt emiatt komoly bírálatok érték a párton belül. Csáky leszögezte, nem fognak engedni a kormánypártokat jelenleg támogató független parlamenti képviselőknek a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos kérdésekben. „Az MKP és a KDH ellenőrizni fogja, hogy a független képviselők követelései ne kerüljenek be a költségvetésbe” - nyilatkozta a kormány alelnöke. Csáky nem zárta ki azt sem, hogy ha a függetleneknek vagy az ellenzéknek sikerülne jelentősen módosítania a beterjesztett költségvetési javaslatot, a pénzügyminiszter visszavonja azt, és költségvetési provizóriummal kezdjük az évet. Ez nem a legjobb megoldás, ám nem is tartaná tragédiának. Vitapartnere, Zuzana Martinák- ová, a Szabad Fórum elnöke úgy vélte, a KDH és az MKP sose gondolta komolyan az előrehozott választást. Csáky megjegyezte, az ellenzék részéről a tiszta megoldás a kormányfővel szembeni bizalmatlansági indítvány lenne. - Azt ne várják, hogy elvégezzük helyettük a piszkos munkát - tette hozzá. Főzés közben ütött ki a tűz. A 47 norvég és 29 belga turista nem sérült meg, egy személyt keresnek. A hajó tartályában 34 ezer liter üzemanyag lehet, ám a tűzoltók szerint nem fenyeget környezeti katasztrófa a Dunán (Fotó: Fogas Ferenc, Csallóköz) Kiégett egy turistahajó Bős közelében Szap. Tegnap délután kigyulladt Bős közelében a Dunán egy román turistahajó. A járművet sikerült Szapnál a parthoz kormányozni, ezután hat járás tűzoltói órákon át harcoltak a lángokkal. „A román hajó fedélzetén norvég és belga turisták voltak, valamint a 43 fős személyzet. A tüzet az előzetes információk szerint a személyzet okozta főzés közben. A tűz szétterjedt az egész hajón, mivel elromlott a szivattyújuk, nem tudták elolani. Egy fő kivételével mindenkinek sikerült megmenekülnie. Egyelőre nem tudni kiúszott-e vagy elvitte a sodrás, esetleg a hajó belsejében maradt’ — nyüatkozta lapunknak Nagy Béla, a dunaszerdahelyi tűzoltó-parancsnokság munkatársa. A keresett személy a hajó zenekarának 57 éves énekesnője. A személyzetet a csiliznyáradi kultúr- házban, a turistákat a pozsonyi Danube szállóban helyezték el, csomagjaik, útleveleik odavesztek. A hajó oltását késő este fejezték be. (dem) Több rendőr is részt vett Jozef Eštok születésnapi ünnepségén, aki később alvilági leszámolás áldozata lett Palkó kirúgta az alvilággal bulizó rendőröket ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Azonnali hatállyal leváltotta Vladimír Palkó belügyminiszter azt a két rendőrt, akik idén januárban részt vettek Jozef Eštok születésnapi ünnepségén. Eštok néhány hónappal később, áprilisban alvilági leszámolás áldozata lett Kassán. A 32 éves Ľubomír P. és 31 éves Tatiana D. szolgálaton kíÚJ SZÓ-HÍR Strážnice. A morvaországi városkában szombaton megállapodást írt alá a Smer és a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) arról, hogy a jövő évi választási kampány során kölcsönösen támogatják egymást. Jiíí Paroubek még ezt is megígérte Robert Ficónak, megpróbálja rávenni Gerhard Schröder német kancellárt, hogy vegyen részt a szlovákiai kampányban. vül, magánemberként látogatott el a születésnapra. „A rendőrök tudtak róla, hogy az ünnepséget gyanús környezetben mozgó személy szervezte. Részvételük miatt megkérdőjelezhető a rendőrség megbízhatósága” - tájékoztatta lapunkat Monika Kuhajdová, a belügyminisztérium kommunikációs osztályának vezetője. A rendfenntartók feletteseiket Az együttműködés formája pontos egyelőre nincs meghatározva. Robert Fico saját pártja elemzéseit ajánlotta fel a szlovák gazdasági reform hatásairól. A két pártelnök szerint a cseh választóknak joguk van megismerni például az adó-, a nyugdíjreform második pillére, illetve az egészségügyi reformok valós hatását, ugyanis a jobboldali szlovák kormánykoalíció lépéseit a cseh sajtó szerintük idealizálja. „Mindkét párt mindent meg fog tenni, hogy a középsem értesítették arról, hogy részt vesznek az ünneplésen. Az Eštok kassai temetésén végrehajtott, emlékezetes rendőrségi akció, melynek során néhány személyt garázdálkodás gyanújával őrizetbe vettek, nagy felháborodást váltott ki. A temetésre több száz rendőrt és kommandóst rendeltek ki, majd vízágyút is bevetettek. A meggyilkolt édesapja, id. Jozef Eštok a toreurópai térségben ne kerüljön veszélybe a tipikus szociális állam” - összegezte a célokat Fico. Paroubek egy nappal korábban találkozott Schröderrel, aki állítása szerint megígérte, hogy „valamilyen formában bekapcsolódik a Smer kampányába”. Ficónak ez a támogatás nagyon is kapóra jönne, mivel sikerülne rácáfolnia azokra az állításokra, hogy a Smer nem rendelkezik megfelelő nemzetközi kapcsolatokkal és támogatókkal. (mp) téntek kapcsán feljelentést is tett. Az eperjesi katonai ügyészség végül kijelentette: a rendőrség törvényesen járt el a temetésen. Eštok születésnapján további rendőrök is részt vettek, Kuhajdová elmondása szerint azonban sorsukról a közeljövőben döntenek. Egyes információk szerint ugyanis ők „hivatalból” voltak jelen - megfigyelték az alvüági elemeket. (dem) Formán kívül a kormányfő Dzurinda kifulladt Kassa. Mikuláš Dzurinda sem kért kivételt, a miniszterelnök, csakúgy mint a többi résztvevő, kiállta a sort és szombaton este szabályosan benevezett a kassai maratonra. A több mint 42 kilométeres távot természetesen sikerült teljesítenie, hiszen ez volt élete 20. maratoni versenye, ám alaposan elfáradt. 3 óra 42 perces ideje 14 perccel volt rosszabb tavalyi teljesítményénél. (TASR) A Smer gazdasági elemzéseivel indulnak harcba a cseh szociáldemokraták Fico Schrödert hívná kampányolni Az ellenzéki pártok sem hisznek a HZDS-nek Rágódnak a választásokon ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A kereszténydemokrata képviselők nem támogatják az ellenzéki javaslatot az előrehozott választások kiírására, jelentette ki Vladimír Palkó a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke tegnap a Szlovák Televízió politikai vitaműsorában „Erre csak akkor kerülhetne sor ha időközben a KDH kilépne a koalícióból” - jelentette ki az alelnök. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha az ellenzéknek újra sikerül blokkolnia a parlament munkáját. Viliam Veteška, a HZDS alelnöke szerint ez azonban nem következik be. „A koalíciónak megvan a 78 szavazat, nincs lehetőségünk az obstrukció- ra”. A HZDS bízik benne, hogy a választási ciklus lerövidítését célzó törvényjavaslatukat elegendő képviselő támogatja majd. Kérdéses azonban az is, hogy az összes ellenzéki szavazatot megszerzik-e. , JVz ellenzék nem bízik Mečiarban” - jelentette ki Miroslav Maxon. A HZDS-ből a Demokráciáért Mozgalomhoz (HZD) igazolt, az ellenzéket támogató képviselő szerint félő, hogy a végszavazás előtt a HZDS visszavonja javaslatát. Maxon kitart véleménye mellett, hogy Vladimír Mečiar együttműködik a koalícióval, és ő áll Karol Džupa és Eduard Kolesár mezcseréje mögött. „Nyűt titok az is, hogy Mečiar szervezi az egészségügyi intézmények privatizációját Tren- csén megyében.” A két volt HZDS- es képviselő a Lintner-csoporthoz csadakozva biztosította a koalíciónak a többséget, (lpj) Sportpolitika. Robert Fico focikapusként próbálta felcsillantani tehetségét a hétvégén, Ivan Miklós pénzügyminiszter hegyikerék- pár-versenyen, Mikuláš Dzurinda a kassai maratonon vett részt. (Somogyi Tibor, ČTK és TASR-felvétel)