Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-13 / 237. szám, csütörtök
ÚJ SZŐ 2005. OKTÓBER 13. Sport 21 Jozef Sabovčík egy évtized után a Champions on Ice csehországi turnéján korcsolyázik újra hazai közönség előtt A szaltó minden fellépés része Jozef Sabovčík izgalommal készült a csehországi fellépésekre (Képarchívum) az amerikai Terry Kubickát, az első versenyzőt, aki korcsolyával szakozott. De persze féltettek, hogy összetöröm magam, ezért végül csak akkor próbálkoztam vele, mikor már a profik között szerepeltem. Nehezen tanulta meg? Nem, hisz szárazon már jól tudtam. Bevallom, a legelső jeges” szaltó előtt picit féltem, de aztán a többi már ment magától. Teljesen már érzés, mint akármilyen más ugrást végrehajtani. Hajói sikerül elrugaszkodnom, úgy érzem, mintha repülnék. Minden bizonnyal, ma is figyeli a műkorcsolyaversenyeket. A jelenlegi legjobbak közül kinek a stílusát kedveli, kinek szurkol? Ez nehéz kérdés. Jó barátom Alekszej Jagugyin, de Jevgenyij Pljuscsenkóval is nagyon jó viszonyban vagyok. Ezért a mostani amatőr mezőnyből Pljuscsenko felé húz a szívem, bár Brian Jou- bert is kiváló korcsolyázó. De mivel Jevgenyijt ismerem, neki szurkolok. Jövőre itt az olimpia, ki nyerheti a férfiak kategóriáját? Minden megtörténhet. Mindenki arra számít, hogy Pljuscsenko nyer, s az egyetlen, aki a címét veszélyeztetheti, az a francia Jou- bert. De a mostani pontozás mellett semmi sem biztos. Egyébként tetszik önnek az új pontozás? Én még a hatosok korában nőttem fel, s már csak érzelmi okokból is jobban kedveltem a régi rendszert. Az egyes elemek pontértékével sem értek egyet. Lehet, hogy egy napon jó lesz ez a rendszer, de egyelőre még nem győződtem meg erről. Emlékezetes pillanatokban gazdag pályafutást tudhat maga mögött. Elárulná, mire emlékszik legszívesebben? A legkedvesebb emlékem viszonylag friss, a 2002-es Salt Lake City-i olimpia megnyitójához fűződik. Hatszáz lámpást tartó gyerek között korcsolyáztam, s közvetlenül mellettem a fiam állt. Feledhetetlen élmény volt. Elsőként ugrott versenyen négyfordulatosat, a profik között a szaltó is programjai kihagyhatatlan részévé vált. A műkorcsolyázás Jumping Joe-ja, azaz Jozef Sabovčík negyvenen túl is ugrál, ezúttal a Champions on Ice csehországi turnéján. Lapunknak még a szerdán induló előadás-sorozat megkezdése előtt nyilatkozott. BŐD TITANILLA Mikor lépett fel utoljára hazai közönség előtt? Csehországban 10 évvel ezelőtt korcsolyáztam Ostravában. Pozsonyban még ennél is régebben, 1986-ban, az országos, akkor még csehszlovák bajnokság alkalmával. Ilyen hosszú idő után bizonyára izgatottan készült a Champions on Ice csehországi bemutatójára. Természetesen, másképpen izgul az ember, ha hazai közönség előtt kell korcsolyáznia. Nem egyszerű otthon fellépni, de ez jóleső, örömteli izgalom. Nem sajnálja, hogy végül is Pozsonyba nem látogat el a show? Hallottam, hogy a szlovák fővárosban is kellett volna lennie egy előadásnak, nagy kár, hogy ez nem jött létre. De nemcsak ebben a show-ban szerepelek, egyedül is korcsolyázom, tehát nem kizárt, hogy hamarosan Pozsonyban is láthatnak a korcsolyakedvelők. A csehországi turné keretében öt nap alatt öt különböző városban lépnek fel. Fizikailag ez mennyire megterhelő? Mindenki igyekszik jól teljesíteni, de ha valaki hibázik, nem marad le a dobogóról, nem veszít érmet. Ezért nem akkora a nyomás, felszabadultak vagyunk. Ráadásul nagyon jó barátok is vagyunk, ezért a színfalak mögött általában vidám a hangulat. A fellépések gyors egymásutánjához pedig már mind hozzászoktunk. Olyan is volt már, hogy tizenkét napon át minden este korcsolyáztam. Igaz, akkor még fiatalabb voltam... A korcsolyavilágban csak Jumping Joe-ként emlegetik, ön volt az, aki először ugrott négyfordulatost hivatalos versenyen, s a szabója is közismert. Még mindig tudja ezeket az ugrásokat? A híres szaltó minden fellépésnek a része, négyfordulatosakat viszont már csak akkor ugrok, ha kimondottan jól érzem magam. Elmúltam már negyven, nem akarom túlzásba vinni, hisz a sérülések jóval tovább gyógyulnak, mint régen. S mi Jumping Joe kedvenc ugrása? Legjobban a szaltót szeretem, mert a közönség erre mindig vevő. Már 1976-ban szerettem volna megtanulni, amikor láttam René Novotný (balra) és Jozef Sabovčík (ČTK-felvétel) NIKÉ Csütörtök, október 13. Cseh jégkorong Extraliga: 822. Slavia Praha- Vsetín 1,2-4,88,5-1,0-3,2. Orosz hokibajnokság: 823. Kazany- Nizsnyekamszk 1,45-4,5-4,3-1,152,2. Német jégkorongliga: 825. Augsburg-Eisbären 2,3-4,0-2,2-1,5-1,5. Osztrák hokibajnokság: 827. Innsbruck-Vienna 2,1-4,0-2,41.45- 1,55. Svéd jégkorongliga: 828. MoDo- Leksand 1,5-4,2-4,1-1,2-2,1; 829. Timra-Brynäs 2,0-4,0-2,55-1,45- 1,55; 830. Mora-Södertälje 2,14,0-2,4-1,45-1,55; 831. Linköping- Djurgaarden 1,4-4,5-4,8-1,15-2,3; 832. HV 71-Fäijestad 2,1-3,8-2,51.45- 1,55. Izland győzelme Svédországban segített a magyar utánpótlás-válogatottnak Nem számítottak a továbbjutásra ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Róth Antal, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője szerint csapata óriási bravúrt hajtott végre azzal, hogy Eb-selejtezős csoportjából kiharcolta a továbbjutást és részt vehet a jövő évi kontinenstorna kvalifikációjának rájátszásában. Az utánpótlás-együttes kedden Kaposváron 2:2-es döntetlent játszott az első helyen végzett horvátokkal, míg a rivális svédek nagy meglepetésre hazai környezetben kikaptak Izlandtól, így a magyaroké lett a második hely. A szakvezető azt mondta: a sorsolás után a válogatottal szemben az volt az elvárás, minél tovább maradjon versenyben az első két pozícióért. „Az ellenfelek játékerejét ismerve, reálisan gondolkozva nem számítottunk továbbjutásra. Szerencsére a körbeveréseknek és a svédek váratlan botlásainak köszönhetően megkaptuk az esélyt, amit sikerült kihasználnunk” - mondta Róth. A szakember úgy véli: a siker annak köszönhető, hogy játékosai függetlenítették magukat a napi gondoktól, mentálisan minden meccsre tökéletesen felkészültek és bár időnként akadozott a játék, a hozzáállásuk, az elszántságuk példamutató volt. A rájátszással kapcsolatban a tréner annyit mondott, számukra már az óriási öröm, hogy idáig eljutottak, csak nemzetközileg jegyzett együttessel kerülhet össze csapata, a szóba jöhető riválisok - Dánia, Hollandia, Németország, Franciaország, Portugália, Olaszország, Belgium - többsége a horvátok- nál is erősebb. A sorsolást csütörtökön 13 órakor tartják Nyonban, a csoportelsők a második helyezettek közül kapnak ellenfelet (a magyarok a horvátokkal már nem kerülhetnek össze). Az oda- visszavágós párharcok győztesei jutnak a május 25. és június 6. között sorra kerülő Eb-döntőbe. Az első felvonást a második helyezettek otthonában november 12- én vagy 13-án, a visszavágókat november 15-én vagy 16-án rendezik. (mti) Sakkvilágbajnokság: Lékó kikapott, Polgár remizett Topalov ötödik döntetlenje MTI-TUDÓSÍTÁS San Luis. Az argentínai sakkvilágbajnokság 12. fordulójában Lékó Péter a világos bábukat vezetve szenvedett vereséget Viswanat- han Anandtól, míg Polgár Judit remizett Alekszandr Moroze- viccsel. Lékó - aki negyedszer maradt alul a vb-n - az orosz huszárjátékban kockázatos tervet választott, az indiai exvilágbajnok megdöntötte az elképzelést, s könnyű győzelmet aratott. Polgár nagyon jól játszott Morozevics ellen, pontos játékkal hárította az orosz nagymester előnybe kerülési kísérleteit. A negyedik helyre aspiráló Morozevics a döntetlennel is egypontos előnyt szerzett Lékóval szemben. Veszelin Topalov sorozatban ötödik dönteüenjével még közelebb került a világbajnoki cím elhódításához. Peter Szvidler nem kockáztatott, Ananddal a második helyért csatázik. A12. forduló eredményei: Morozevics (orosz, 2707)-Polgár Judit (magyar, 2735) döntetlen, Lékó Péter (2763)-Anand (indiai, 2788) 0:1, Topalov (bolgár, 2788)-Szvid- ler (orosz, 2738) döntetlen, Ka- szimdzsanov (üzbég, 2670)- Adams (angol, 2719) döntetlen. A vüágbajnokság állása: 1. Vészeim Topalov 9, 2. Viswanathan Anand és Peter Szvidler 7,5-7,5, 4. Alekszandr Morozevics 6, 5. Lékó Péter és Rusztam Kaszimdzsanov 5-5, 7. Michael Adams 4,5, 8. Polgár Judit 3,5. A mai 13. forduló párosítása: Kaszimdzsanov-Topalov, Adams-Lékó, Anand-Morozevics, Polgár-Szvidler. Kilencszáznál több szlovákiai sakkozó a FIDE-listán Megtorpant trónkövetelők ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Senki sem került közelebb a visszavonult Garri Kaszparovhoz a Nemzetközi Sakk-szövetség (FIDE) vüágranglistáján, így az orosz nagymester tartja előnyét. Esetleges vb-sikerével a bolgár Topalov akár utolérheti, de a vüágbajnokság eredményeit csak a januártól időszerű listába számíthatják be. Az október elejétől december végéig érvényes rangsorban a legjobbak és a magyarok a százban: 1. Garri Kaszparov (orosz) 2812, 2. Viswanathan Anand (indiai) 2788, 3. Veszelin Topalov (bolgár) 2782,4. Lékó Péter 2751, ... 8. Polgár Judit 2735,... 66. Almási Zoltán 2640,... 89. Gyimesi Zoltán 2624. Szlovákia legjobbja, Szergej Movszeszijan 2635 Élő-pontos és 77. (mögötte Ľubomír Ftáčnik - 2612 és Igor Štohl - 2533 a sorrend), s jelenleg hazánkból már 919 versenyző található a névsorban. DÉL-SZLOVÁKIAI ÉLŐ-PONTOSOK - Balogh Péter 2292, Balogh Tamás 2384, Bárczi Tibor 2129, Bárczi Viktor 2056, Bebiak József 2160, Berza István 2153, Zuzana Borošová 2212, Both Lajos 1990, Bott Tamás 1931, Bottyán Péter 2231, Ján Brešťák 2195, Cséfalvay István 1926, Csető János 1994, Csoltó Róbert 2346, Csoltó Tibor 2136, ifj. Csoltó Tibor 2141, Czik- hardt Tibor 2020, Dolník Attila 2123, Farkas Gábor 2098, Farkas Sándor 1822, Feco János 2075, Gróf István 2039, Gyarmati Tihamér 2021, Gyurkovics József 1794, Hegedűs Roland 2079, Horváth Márió 2297, Illés Iván 2069, Jankó László 2190, Michal Jankó 2118, Jankó Zoltán 2218, Jóba Pál 2022, Jóba Tamás 1963, Kántor Tamás 2084, ifj. Kosár Miklós 1967, Kosár Miklós 2013, Kukéi Imre 2029, ifj. Kukéi Imre 2280, Lelkes Béla 1855, Lipčák Norbert 2054, Mészáros Lóránt 2111, Mészáros Mihály 2354, Molnár Bálint 1846, Nagy Attila 2079, ifj. Nagy Ödön 1985, Anita Obdržálková 2116, Pallag Gergely 1882, Pallag György 1953, Petényi Tamás 2076, Polgári László 2050, Princz Róbert 2091, Ráchela József 2065, Ráchela Müán 2327, Ráchela Róbert 1936, Rigó Zsolt 2369, Szabó Gábor 1887, Szamos Sándor 2280, Száraz Béla 2070, Szegi Tamás 2227, Szegi Viktor 2126, Székely István 2080, Szüárd László 2142, Szitási János 2023, Tepper Ferenc 2216, Torna Pál 1876, Torna Rudolf 2086, Töröttő Antal 2144, Varga Dávid 2072, Vass Ferenc 2281. (jmk) Michael Schumacher (balról) és Rubens Barrichello a Ferrarifőnö- kével, Jean Todttal (középen) a hétvégén sorra kerülő Forma-l-es Kínai Nagydíj színhelyén, Sanghajban (SITA/AP-felvétel) MI