Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-13 / 237. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 13. Iskola utca 17 A buzitai magyar iskola tantestülete az eperjesi módszertani központból hívott szakelőadót A speciális intranet 2007-ben lép működésbe Hogyan írjunk tantervet? Mindenkivel vele születik a természetes igény, hogy valamiben kiemelkedőt nyújtson nemcsak az órákra lebontott tananyagot kell feltüntetni, hanem a tanóra három célját is, mégpedig a tárgyi tudásra irányuló kognitív, a készségfejlesztésre irányuló pszichomotorikus és a nevelésre irányuló affektiv célt. Az „átkosban” oktatási és nevelési célt kellett meghatározni, az utóbbit erősen vörös árnyalatban. Most a régi két céllal azonos, csak elegánsabban elnevezett rubrika mellé társul a készségfejlesztés is, mely nálunk még sántikál. Használhatatlan adathalmaz A diákok fejében a rengeteg adat sokszor használhatatlan halmaz, nem tudják alkalmazni a tanultakat. Ezen azonban egy következetes tantervi reform segítene, nem pedig egy túladminisztrált kimutatás. A buzitai tantestület viszont csak azt teheti meg, amit minden más iskola alkalmazottjai: szorgalmasan írogatja a célokat, és nehézségek esetén újabb segítséget kér. Akár a módszertani központtól is, melynek igazgatója szerint „a magyar iskolákkal elég gyér volt eddig az együttműködés, de ez a buzitai látogatás megadja a kezdő lökést ahhoz, hogy a központ ezen a területen is működésbe lépjen.” Buzita. Az alapiskola teljes létszámú tantestülete részt vett azon a módszertani előadáson, melynek témája a tantervek formai-tartalmi követelményei voltak. KOZSÁR ZSUZSANNA Mivel az iskolák működését ellenőrző „inspekció” legtöbb kifogásolnivalót általában éppen az említett dokumentumban talál, az iskola igazgatója, Mohňanský Csilla jónak látta szakavatott előadót hívni, és ezzel elejét venni a leendő „pisz- kálódásnak”. A tantestület tehát egyik délután türelmesen kiböjtölte, míg Epeijes- ről megérkezik Ivan Pavlov, a módszertani központ igazgatója, hogy a tantervírás titkaiba bevezesse a hallgatóságot. Először a jövő zenéjét próbálta megszerettetni a tanárokkal, melyben nem lesznek majd tantervek, lesznek viszont pontosan meghatározott tudásszintek, melyeket a gyerekeknek teljesíteniük kell. Azaz senkit sem fog érdekelni, a tanár mit, mikor és hogyan tanít, de a gyereknek rendelkeznie kell majd bizonyos időszakonként bizonyos mértékű tudással és készséggel. Ezeket tesztek formájában fogják ellenőrizni. A tantervírás nehézségeiről folyt a szó a délutáni előadáson (Szűcs Éva felvétele) A tanár az ellenőrizhető A jövő zenéje azonban még elég távoli, habár az unió tagországaiban már bevett gyakorlat. Nálunk még mindig a tanár az ellenőrizhető, nem a tanítvány, az ellenőrzés legegyszerűbb módja pedig a minden iskolai évre, minden tantárgyra és minden évfolyamra külön kidolgozott tanterv. Ebben Becsvágy kontra középszerűség SZEBERÉNYl Z. JUDIT A felnövekvő nemzedék helyes értékrendjének a kialakítása a nevelés élenjáró feladata. Már a családnak, de az iskolának is feltéde- nül hozzá kell segíteni a gyermeket olyan tulajdonságok kialakításához, amelyekre szüksége lesz mint jól dolgozó szakembernek. Az értékelés mindig viszonyítás Azok az etikusok, akik megkísérelték az értékek hierarchiáját megállapítani, különböző eredményre jutottak. A nevelés szempontjából a következő csoportokba osztott értékrend tűnik a legelfo- gadhatóbbnak: 1. életértékek (élet, egészség, munka, béke stb.), 2. materiális értékek (használati, csereértékek), 3. közéleti, politikai jellegűek (például szabadság, demokratizmus), 4. erkölcsi értékek (igazság, jóság, nemes emberi kapcsolat), 5. a szellemi kultúra, benne a műveltség értékei (a tudás, az intelligencia, a tehetség, a képesség), 6. esztétikai értékek (a természeti, társadalmi környezet szépsége, a magatartás, az alkotások esztétikuma). A középszerűségre irányulás veszélye több vita tárgya volt az utóbbi időben. Ez elgondolkodtató kérdés, mert nem veleszületett kényelmességből ered, inkább az értékek deformációjának az eredménye. A középszerűség hívei ahhoz a lövészhez hasonlítanak, aki nem a célpontba céloz, hanem a „fekete pont” és a céltábla széle közé eső részre. Mindenkivel vele születik a természetes igény, hogy valamiben kiemelkedőt nyújtson. A kisgyermek ezt a vágyát rendszerint nem is titkolja. Akisiskolások éppen ezért elbűvölök, mert kitűnni vágyásukat nem leplezik, s a tanító minden dicsérő szava mérhetetlen öröm számukra. Müyen más ez a naiv, őszinte becsvágyó gyermek, mint az olyan típusú diák, aki egyenesen irtózik attól, hogy őt hangyaszorgalmúnak (magolónak) titulálják tanulótársai, akik azt az elvet vallják a tanulmánya előmenetelt illetően, hogy tanulni és jó tanulmányi eredményt elérni nem művészet. A művészet (vagyis az igazi érték) szerintük az, hogy nem tanulni, de átmenni. Ha ez tömegméreteket ölt, iskolabetegség lesz belőle, megfertőzi az egész tanulói társadalmat. Idejében kell ez ellen az iskolának védekeznie, mert ha a tanuló az iskolában megtanulja a célok nem tiszta és olcsó eszközökkel való elérését, elválja, hogy az így lesz az életben, a munkában is. A dicsvágy egoista magamutogatás A becsvágy nem téveszthető össze a dicsvággyal. A dicsvágy egoista magamutogatás, célja mások dicséretének, hódolatának, csodálatának a kivívása bármi áron. A becsvágy - mások tiszteletének a kivívása - ezzel szemben arra irányul, hogy teljesítményüket, erőfeszítéseiket, magatartásukat ismeijék el mások, az iskola, a közösség, a munkahely. Az alap itt nem az önmutogatás, hanem a teljesítmény elismerésének az igénye. A középszerűség ellen nem harcolhatunk minden áron, mert tény, hogy a tanulók nem egyformák. Az azonos mértékű erőfeszítés nem hoz egyértelműen azonos eredményt. Mindenáron küzdeni kell viszont az ellen, hogy „a középszerűség elérése és egy hajszállal se több” legyen a cél. Nagyobb tiszteletet érdemel az a diák, aki bár nem kiváló képességű, de őszintén igyekszik hármasát kettesre javítani, mint az, aki egy kis erőfeszítéssel egyes tanuló lehetne, de megelégszik kettesekkel vagy hármasokkal. Ezt relatív elégtelenségnek nevezzük, s ugyanúgy nyugtalanító, mint az abszolút elégtelen. Az egészséges becsvágyat éppúgy támogatnunk kell, mint az egészséges versenyszellemet, amely helyes megszervezés esetén hozzásegíthet a saját értékek, képességek felismeréséhez. Tudja meg mindenki, hogyan áll teljesítményével, milyen is a teljesítő képessége, s ha őszintén előbbre akar jutni akár az utolsó helyről az utolsó előttire és azután még feljebb, értékelni kell! Nem arról van szó, hogy hiúságból hajszoljuk egymást, sem arról, hogy tönkretegyük a gyerekek idegeit túlzott igényességgel, amely szöges ellentétben áll a szellemi higiénia követelményeivel. Az ismert cseh szakember, M. Cipro szavaival: Vigyünk több sportszellemet az iskolába, a nevelésbe, ne átalljuk támogatni az egészséges becsvágyat, csak arra vigyázzunk, a becsvágy mellől soha ne hiányozzon az „egészséges” jelző. Vigyünk több sportszellemet az iskolába, a nevelésbe! (Képarchívum) Készül a skóciai sulinet ISMERTETÉS Elkészült a skóciai oktatási intézményeket összekötő adatátviteli hálózat telepítési terve - jelentették a telepítéséért felelős hivatalnokok. A Scottish School Digital Network nyolcszázezer diáknak és tanárnak ad majd lehetőséget hosszabb távon arra, hogy - az ország 32 megyéjén átívelve - akár audio- és videoanyagokat is továbbítsanak igen gyorsan. A speciális intranet várhatóan 2007-ben lép működésbe, és fajtáján belül várhatóan az első ilyen nagyságú rendszer lesz a vüágon. Egyik legfőbb erényének azt tartják, hogy lehetővé teszi az otthoni tanulás erősítését, a szülők segítségének növekedését, amit adott esetben széles körű audio- vagy videokonferen- ciákkal is megoldhatnak. Emellett a hálózaton belüli kisebb hálók, helyi közösségek, civü szerveződések is létrejöhetnek, (sgh) Hatékony stratégia a kalóztevékenység ellen Az egyetemi fájlcsere vége? ÖSSZEFOGLALÓ A kalózmásolatok nagy többsége az egyetemi rendszereken cserél gazdát. Az Amerikai Egyesült Államok felsőoktatási intézményei, valamint a jogvédők a tervek szerint szorosabb együttműködésre készülnek a felsőoktatási intézményekben zajló illegális film- és zeneletöltések elteijedésének megfékezése érdekében. Az Amerikai Mozgókép Alapítvány (MPAA - Motion Pictures Assotiation of America), az amerikai lemezkiadók szövetségének (RIAA - Recording Industry Association of America) képviselőinek célja, hogy működőképes viszony és kommunikáció jöjjön létre a felsőoktatási intézményekkel. Ennek érdekében létrehozták a külső és oktatási kapcsolatok osztályát, amelynek feladata a felsőoktatási intézmények kalózkodás elleni tevékenységének fejlesztése és összehangolása. Első lépésként az MPAA és a RIAA képviselői találkoznak a jelentős kalóztevékenységnek teret' adó egyetemek és főiskolák vezetőivel. A részleg hatékony stratégiákat és módszereket alakít ki a kalóztevékenység ellen az USA felső- oktatási intézményei számára. Az együttműködés további célja, hogy bevonják a diákokat a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos közvetlen párbeszédbe. Áz MPAA kapcsolatot teremt a campusok újságaival, felszólal az intézmények tanulóinak részvételével megtartott fórumokon, és az ország több mint 900 oktatási intézményében jelen lévő Students in Free Enterprise diákszervezet segítségével pályázatot hirdet a kalóztevékenységek elleni kampányra, (figy) Az együttműködés célja, hogy bevonják a diákokat a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos közvetlen párbeszédbe (Képarchívum) ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvassák figyelmesen az Iskola utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésekre, és a megfejtést október 19-ig beküldik, megnyerhetik az Új Szó ajándékát, egy CD-tartót. 1. Elkészült a ... oktatási intézményeket összekötő adat- átviteli hálózat telepítési terve -jelentették a telepítéséért felelős hivatalnokok. a. angol b. skóciai c. szlovák 2. Az alapiskola teljes létszámú tantestülete részt vett azon a módszertani előadáson, melynek témája a ... formaitartalmi követelményei voltak. a. tanítás b. tanár c. tantervek 3. A kalózmásolatok nagy többsége az egyetemi rendszereken cserél ... a. gazdát b. gázt c. hazát Címünk: Új Szó - Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A megfejtéseket e- mailben is eljuttathatják az alábbi címre: iskolautca@ujszo.com Múlt heti Iskolai kvízünk megfejtése: lb, 2a, 3a, 4a. Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek játékunkban. Ezúttal a gútai Tánczos Adriannának kedvezett a szerencse, az Új Szó ajándékát küldjük neki. ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com