Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-11 / 235. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 11. MIT FŐZZÜNK MA? Amerikai sült tojás Hozzávalók: 35 dkg darált sertéshús, 15 dkg reszelt burgonya, 1 tojás, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 ge­rezd zúzott, fokhagyma, 2 kis- kanál Worcester-mártás, 1-1 mokkáskanál, szárított kakukk­fű és rozmaring, 1-1 csapott mokkáskanál őrölt bors és föl­aprított zsályalevél, 1 csapott kiskanál só, 8 főtt tojás. A bundázáshoz: 10 dkg zsemlemorzsa, 5-6 dkg kukori­capehely, 3 dkg vaj, 2 tojás. A tepsi kikenéséhez: 2 evőka­nál olaj. Elkészítése: A húst a lereszelt és kinyom­kodott burgonyával, a tojással, a zsemlemorzsával, a fűszerek­kel és az ízesítőkkel jól össze­dolgozzuk. Nyolc egyenlő rész­re osztjuk, majd a főtt tojásokat körbetapasztjuk vele. A zsemle- morzsát az összetört kukorica- pehellyel és az olvasztott vajjal összekeverjük. A tojásokat bele­forgatjuk, majd a fölvert tojásba mártjuk, azután a morzsában újra meghempergetjük. Meg­olajozott tepsire rakosgatjuk és forró sütőben, nagy lánggal (220 °C; légkeveréses sütőben 200 °C) 18-20 percig sütjük. Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szíve­sen készít el családja számára, írja meg nekünk az Új Szó - Pi­henő, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. címre vagy a piheno@ujszo.com e-mail címre. A receptet közöljük, és a beküldők között havonta egy strandtáskát és egy kötényt sor­solunk ki. Vegyen részt ön is receptküldő versenyünkben! Britney Spears és táncos férje, Kevin Federline a napokban annyira összeszólalkozott, hogy a férfi fogta magát, és büntetésből három napig haza se ment, még néhány hetes fiúgyermekére se volt kíván­csi Állítólag egyik barátjának a lakásában húzta meg magát, s csak anyósa, az énekesnő édesanyjának hosszas rábeszélésére tért vissza a boldog családi fészekbe. (Képarchívum) Pihenő 19 SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Carmen 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Fel is út, le is út! 19 KIS SZÍNPAD: Négy lába van a lónak 19 MOZI HVIEZDA: Szerelmem nyara (ang.) 18,20 MLADOSŤ: A kék boly­gó története (íf.-ol.) 18.30 Apa szolgálati úton (jug.) 16, 20 AUPARK - PALACE: Ünneprontók ünnepe (am.) 14,16.30,17.50, 19.20.20, 21.30 A kék bolygó története (fr.-ol.) 14.20,16 A barlang (am.) 18.40, 20.50 Fekete víz (am.) 15, 17.10, 21.20 Vad galamb (ang.) 15.20 Dogtown legendái (am.) 13.50, 16.10 Szerelmem nyara (ang.) 18.20, 20.30 A sziget (am.) 15.50,18.30,21.10 Kicsi kocsi: Tele a tank! (am.) 14.30, 16.40 Négy tesó (am.) 18.50, 21 Madagaszkár (am.) 15.30, 17.30 Kényszerzubbony (am.) 19.40, 21.50 Túszdráma (am.) 14.40, 17, 19.20, 21.40 A manó (cseh) 16.20,18.10 Charlie és a csokigyár (am.-ang.) 14.50,17.20 Mr. és Mrs. Smith (am.) 19.30, 21.50 A titkok kulcsa (am.) 15.40, 17.40 Az élet egy csoda (jug.-fr.) 20 PÓLUS - METROPOLIS: A barlang (am.) 15.10, 17.10, 19.10, 21.10 Szerelmem nyara (ang.) 15.15, 17.20, 19.25, 21.15 Ünneprontók ünnepe (am.) 14, 16.20, 17.40, 18.40.20, 21 Fekete víz (am.) 14.35,16.40,18.45,20.50 Négy tesó (am.) 17.25, 19.30, 21.35 Mr. és Mrs. Smith (am.) 16.30, 20.30 A kék bolygó története (fr.-ol.) 14.50,18.50 DRUŽBA: Földre szállt boszorkány (am.) 17 Az élet egy csoda (ju- goszláv-francia) 19 CAPITOL: Fekete víz (am.) 16,18, 20 ÚSMEV: A barlang (am.) 16,18,20 IMPULZ: A titkos ajtó (am.) 16.15,19.15 ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■H SZENC - MIER: Bársonyos gyilkosok (cseh) 18 GALÁNTA - VMK: Mr. és Mrs. Smith (am.) 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Dogtown legen­dái (am.) 17, 19.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Halál Velencében (ol.-fr.) 19 LÉVA - JUNIOR: Viasztestek (auszt.-am.) 16.30,19 PLAZA: Cápasrác és Lávalány kalandjai (am.) 14,16,18 Charlie és a csokigyár (am.) 15.15 Fekete víz (am.) 15.30,17.45,19.45 Föld­re szállt boszorkány (am.) 15.45, 18, 20.15 Gól! (am.) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Négy tesó (am.) 14.45,19.45 A remény bajnoka (am.) 17 A rettegés háza - Amityville Horror (am.) 14.15,16.15, 18.30, 20.30 A szállító 2. (fr.-am.) 14,16,18, 20 A sziget (am.) 20 Tök alsó 2 - Európai turné (am.) 18.15,20.15 Ünneprontók ünne­pe (am.) 17.30,19.45 Vad galamb (ang.) 14.45,16.30 40 éves szűz (am.) 15.45,18,20.15 Helyezze el az alábbi Szává­kat, betűcsoportokat az ábrá­ban! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A megmaradt szavak­ból a következő vicc poénját ál­líthatja össze:- Mit csinál a skót, ha talál egy doboz tyúkszemtapaszt? 2: AB, AF, AI, AJ, AP, AR, ÁA, ÁK, ÁR, IN, IR, LÓ, OF, PO, SO, VO 3: ÁYR, DER, IKI, KÉT, OMO, RÁK, RON, TOR, UNO 4: ALKO, AMEN, DOKI, ELÍR, LUFI, RHEI 5: CIPŐT, DALOL, DELEL, DIERT, KÁNON, KIDOB, KO­MOR, LÁBFA, ODORO, OLLÓZ, TAKAR, ZSEBI 6: ARÁBIA, FABULA, KISEBB, KORONA, NEPTUN, PLAFON, VIZÁGY 7: FAKANÁL, HIDALGO, KOP­JAFA, LENÉZIK, LÚDTALP, NIN- Tegnapi feladványunk megfejtése: A hibáikat az orvosok elte- DZSA, SZÁMMAL, VÁSÁROL merik. PLUSZ EGY POÉN G0ND0LK0D0 - HETENTE U3 VERSENYFELADVÁNY 8 4 9 6 2 7 6 2 3 8 9 1 9 8 6 3 5 8 3 2 9 1 9 7 5 4 3 5 8 7­4 1 Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 4 2 5 3 8 6 9 7 1 1 9 8 2 4 7 5 3 6 7 6 3 9 1 5 4 2 8 3 7 9 6 2 1 8 5 4 5 1 2 8 3 4 6 9 7 6 8 4 7 5 9 2 1 3 8 5 7 1 6 2 3 4 9 9 4 6 5 7 3 1 8 2 2 3 1 4 9 8 7 6 5 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com . H0R0SZK0P Kos: Hajlamos lehet meggondo­latlanul szórni a pénzt, és annak alapján lemérni saját értékét, hogy mi az, amije van, és mi az, amije nincs. Értékei, hiedelmei és vagyoni helyzetének kérdései foglal­koztatják elsősorban. Bika: Nem zárkózik el a változta­tásoktól, de azért az óvatos­ság dominál minden csele­kedetében. Nem is árt, ha körültekin­tő, ugyanis a környezetében valaki áskálódhat ön ellen. A szerelem te­rén sikereket ígérnek a csillagok. Ikrek: A szerelem és a szexualitás nehéz perceket szerezhet önnek. Kedvesével nem tudnak egymásra hangolódni, és ez bizony sok nézeteltérés forrása lehet, a mindennapi közérzetére, és a mun­kájára is rányomja bélyegét. Amikor jó munkát végez, szüksége van rá, hogy fő­nökei vagy munkatársai hangot adjanak az elégedettségük­nek. Elismerés és pozitív visszajel­zés nélkül boldogtalannak érezheti magát. Oroszlán: A szerelmével való kapcso­latában próbatétel előtt áll­hat. Ha erős szálak kötik össze partnerével, nem kell félni sza­kítástól, de ha már nem éreznek úgy egymás iránt, mint régen, akkor el­képzelhető, hogy elválnak útjaik. Szűz: A most érvényben lévő erők szeretnék rádöbbenteni ar­ra, hogy bizony nagyon sok rejtett folyamat munkál a lelkében, talán még soha sem szembesült az­zal, hogy valój ában mi, és ki lakik ön­ben. Mérleg: Munkahelyén nagyon fe­szült időszak elé néz a na­pokban. Rengeteg elfojtott düh és sérelem munkál önben, ame­lyek most ellenállhatadan erővel tör­nek a felszínre. Olyan, mintha kinyi­tott volna egy pezsgősüveget. Skorpió: Közérzete és hangulata na­gyon jó lehet, különösen családi kapcsolatait érzi bol­dogítónak, szinte tökéletesnek. Csu­pán az árnyékolja be egy kicsit ezt a szép időszakot, hogy nagyon könnyen felszed néhány kilót. Nyilas: Szinte vonzza magához a hasznot hozó embereket, helyzeteket. Tartsa nyitva a szemét, fülét, mert egy jó üzleti lehe­tőség van kilátásban. Barátkozó és gyengéd hangulatban van és ezt kör­nyezete is viszonozni fogja. Bak: Törekedjen nagyobb önura­lomra, mert ma képes elve­szíteni a türelmét. Ma min­den vörös posztó a szemében, tuda­tosan törekedjen arra, hogy elhárítsa a konfliktusokat, nem pedig bele­menni a provokációkba. Vízöntő: Több fájdalmas tapasztalata is lehet azokkal az emberek­kel kapcsolatban, akik a kör­nyezetében élnek. Szóba elegyedik valakivel, aki olyan információkat kö­zöl önnel, amelyek lelke legfájdalma­sabb pontját érinthetik meg. Halak: Az évek, esedeg évtizedek óta dédelgetett hivatásbéli álmai is megvalósulhatnak! Végre célhoz érhet! Öröme azonban visszafogott, nem mutatja ki nyíltan, mert tisztában van azzal, hogy az új feladatok még több kihívással járnak

Next

/
Thumbnails
Contents