Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-30 / 226. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 30. Sport - hirdetés 23 Nem rendezték a Tornyi Barnabásnak járó tartozást Kizárták a Honvédőt! MTI-JELENTÉS Budapest. A Magyar Labdarú­gó Liga (MLL) kizárta a Borsodi Ligából a Budapest Honvéd egy­üttesét, mivel a klub nem rendez­te korábbi vezetőedzőjével, Tor­nyi Barnabással szemben fennálló tartozásait (kamatokkal együtt 40 millió forintot). A fővárosi gárda - amelynek a szombatra, az MTK ellen kiírt találkozójára így nem kerül sor - a folytatásban az NB II Keleti csoportjában szerepelhet. „Miután a Budapest Honvéd NB I-es labdarúgócsapatát működ­tető Honvéd FC Kft. a legutolsó határidőig, szeptember 28. éjfélig nem rendezte a Tornyi Barnabás­sal szemben fennálló tartozását, az MLSZ Fellebbviteli Bizottságá­nak május 27-ei jogerős határoza­ta értelmében a Magyar Labdarú­gó Liga szeptember 29-től az NB II Keleti csoportjába sorolta” - tájé­koztatott Kisteleki István, az MLL elnöke. A kispesti klubot egyúttal kizár­ták az igazolásból és az átigazolás­ból is. Az NB I-ben a nyolcadik he­lyet elfoglaló csapat eddigi mér­kőzéseinek eredményeivel kapcso­latban a bajnokság kiírása rendel­kezik, végső döntést ez ügyben az MLL Versenybizottsága hoz. A dolog pikantériája, hogy a Honvéd többségi olasz tulajdono­sa, Piero Pini kedden sajtótájékoz­tató keretében bejelentette, hogy a MLSZ számlájára utalta át a Tor- nyinak járó 40 millió forintot, mi­vel a tréner nem jó számlát adott a klubnak. Az MLSZ tegnap közle­ményben tudatta, hogy délig a Honvéd Futball Kft. nem tudott olyan hivatalos iratot eljuttatni az MLSZ-be, amelyben a gazdasági társaság képviseletére jogosult személy rendelkezik arról, hogy az MLSZ-hez korábban átutalt 40 millió forintot a szövetség Tornyi Barnabás számlájára továbbítsa. Az MLSZ ezért visszautalta az összeget a kft.-nek... UEFA-kupa: Debrecen-Sahtar Doneck 0:2 (0:2) Búcsú kettős vereséggel ÖSSZEÁLLÍTÁS Debrecen. A DVSC labdarúgó- csapata az UEFA-kupa első fordu­lójában az idegenbeli 4:1-es ku­darc után a visszavágón 2:0-ás ve­reséget szenvedett az ukrán Sah- tar Donecktől és 6:l-es összesítés­sel kiesett. DEBRECEN-SAHTAR DONECK 0:2 (0:2). Góllövők: Brandao (21.), Marica (23.). Játékvezető: Eriksson (svéd), 7000 néző. Sárga lap: Virág, Halmosi, Éger. DVSC: Csernyánszi-Bernáth, Éger, Máté, Nikolov (69. Jeremiás)-Mészáros (53. Madar), Virág, Dzsudzsák (53. Szatmári), Halmosi-Kiss, Si- dibe. SAHTAR DONECK: Laštuv- ka-Srna, Lewandowski (46. Hübschman), Seyhan, Rat- Matu- zalem, Timoscsuk, Elano-Bran- dao, Marica (61. Aghawowa), Duljaj (69. Fernandinho). Bátrab­ban kezdett a Löki, mint két héttel UEFA-KUPA-EREDMENYEK Labdarúgó UEFA-kupa, 1. forduló: Domzale-Stuttgart 1:0 - az első meccsen: 0:2, tj.: Stuttgart; CSZKA Szófia-Leverkusen 1:0 - 1:0, tj.: CSZKA; Plovdiv-Bolton 1:2 - 1:2, tj.: Bolton; A. Fama- guszta-Palermo 0:4 -1:2, tj.: Palermo; Myllykoski-Grasshoppers 0:3 -1:1, tj.: Grasshoppers; M. Doneck-PAOK2:2-1:1, tj.: PAOK; Rapid Bucuresti-Feyenoord 1:0 - 1:1, tj.: Rapid; Lók. Moszk- va-Bergen 3:2 - 2:1, tj.: Lók. Moszkva; Tilburg-Monaco 1:3 - 0:2, tj.: Monaco; Strasbourg-GAK 5:0 - 2:0, tj.: Strasbourg; Levszki Szófia-Auxerre 1:0 - 1:2, tj.: Levszki; Cork-Slavia 1:2 - 0:2, tj.: Slavia, Hertha-APOEL Nicosia 3:1 - 1:0, tj.: Hertha; Gro- dzisk-Lens 2:4 - 1:1, tj.: Lens; Galatasaray-Tromsö 1:1 - 0:1, tj.: Tromsö; Steaua-Valerenga 3:1 - 3:0, tj.: Steaua; Part. Beograd-M. PetahTikva2:5-2:0, tj.: P. Tikva; Brijeg-Basel 0:1 - (0:5), tj.: Ba­sel; Midtjylland-CSZKA Moszkva 1:3 - 1:3, tj.: CSZKA; Dnipro-Hibernian 5:1 - 0:0, tj.: Dnipro; Xanthi-Middlesbrough 0:0 - 0:2, tj.: Middlesbrough; Alkmaar-Szamara 3:1 -3:5, tj.: Alk- maar; Zürich-Bröndby 2:1 - 0:2, tj.: Bröndby; Braga-Crvena Zvezda 1:1 - 0:0, tj.: CZ; Mainz-FC Sevüla 0:2 - 0:0, tj.: Sevilla; Osasuna-Rennes 0:0-1:3, tj.: Rennes; W. Krakow-Guimaraes 0:1 - 0:3, tj.: Guimaraes; Malmö-Besiktas 1:4 - 1:0, tj.: Besiktas; Sampdoria-Setubal 1:0 - 1:1, tj.: Sampdoria; Genk-Lovecs 0:1 - 2:2, tj.: Lovecs; Austria-Stavanger 2:1 - 0:1, tj.: Stavanger, (ú) SPORTHIRADO ♦ Férfi vízüabda LEN-kupa, 1. se­lejtezőkor, A-csoport, Újvidék: FTC-Panioniosz 11:9; B-csoport, Rijeka: Dinamo Moszkva-ČH Košice 15:3; C-csoport, Brescia: Eger-Patrasz 17:5. ♦ NHL, előidény: Buffalo-Ottawa 2:5, Detroit-Columbus 9:0, Mont­real-Boston Bruins 2:5, Dallas-St. Louis 5:4; Calgary-Edmonton 5:0, Anaheim-Vancouver 1:3. ♦ Luxemburgi női tenisztorna, 2. forduló: Szafina (orosz)-Gajdo- šová (szlovák) 6:3,6:1. ♦ A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 1, 4,13,14,16,25,28,30,31,49,53, 55,56,64,67,68,70,72,73,80. ezelőtt Doneckben. Az első per­cekben kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, de amint a ven­dégek kicsit felgyorsították a játé­kot, a magyar bajnok már nem tu­dott lépést tartani ellenfelével. A Sahtar a játékrész közepén két perc alatt szerzett két góljával el­döntötte a továbbjutást. Az első félidőben a vendégek kapusának, Laštuvkának mindössze egy lö­vést kellett hárítania. A második 45 percben a debreceniek végig tartani tudták a lépést a rendkívül kényelmesen és a korábbiakhoz képest sokkal lassabban futballo­zó vendégekkel. Az utolsó tíz percben többször is játékba kellett avatkoznia az ukránok hálóőré­nek, de komolyabb veszélyt csak Sidibe fejese jelentett. A Sahtar összesítésben öt góllal bizonyult jobbnak a magyar bajnoknál, ez a különbség a két mérkőzés alapján reális, (mti, ú) Németh Szilárd (középen) kényszerpihenőt követően tér vissza a válogatottba (TASR-felvétel) Galis csak a vb-selejtezők után foglalkozik majd a szerződéshosszabbítással Németh Szilárd visszatér Pozsony. Dušan Galis, a szlovák labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya tegnap kihirdette huszon­egy tagú keretét az októ­ber 8-án és 12-én rende­zett, Észtország és Orosz­ország elleni mérkőzések­re. A szakvezető elárulta, a szerződéshosszabbítással is majd csak a sorsdöntő találkozók után foglalko­zik majd. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A keretben 17 idegenlégiós mellett 4-en szerepelnek a hazai bajnokságból. Sérülés miatt hi­ányzik a nürnbergi „Fantom”, Ma­rek Mintái, s a Blackburn Rovers futballistája, Vratislav Greško, visszatért azonban a már felépült Németh Szüárd, s újoncként mu­tatkozhat be Marek Sapara. „Sa- para Rózsahegyen meccsről meccsre jól teljesít, bár lehet, hogy az ő játékával kevesebbet foglalkozik a média” - indokolta a választást Galis. Kapusposzton is történt változás, Katmi Čonto- falský mellett ezúttal az Artmedia portása, Juraj Čobej kapott helyet a keretben. „Čobej legutóbb ép­pen Portóban bizonyította be jó formáját, míg König mostanában csak a cserepadot koptatja. Ért­hető volt a váltás” - tudtuk meg a szövetségi kapitánytól. A szlovák nemzeti tizenegyre sorsdöntő találkozók várnak. „Észtországnak nagyon jó kis csa­pata van, nem becsülhetjük le őket, de itthon kell tartanunk a három pontot. Az oroszoktól pe­dig semmiképpen nem kaphatunk ki” - összegezte a legalapvetőbb célokat a tréner, aki esetleges szerződéshosszabbításáról sem akart a két mérkőzés előtt beszél­ni. „Valóban kaptam ajánlatot, de még nem gondolkodtam rajta. Most az a legfontosabb, hogy ki­harcoljuk a pótselejteződ’ - jelen­tette ki Galis, aki a szurkolók tá­mogatására is számít. „Voltam kint Portóban az Artmedia meccsén, s állítom, a 18 000 nagy- szombati szurkoló jobb hangula­tot csinál, mint a 40 000 portugál. Azt szeretném, ha a Davis-kupán tapasztaltakhoz hasonló lenne a légkör a Téglamezőn. Sportszerű, de szüntelen biztatásra van szük­ségük a fiúknak.” (bt) Dušan Galis kerete Kamü Čontofalský (Zenit Szentpétervár), Juraj Čobej (Artme­dia), Roman Kratochvíl (Denizlispor), Martin Petráš (Sparta), Jo­zef Valachovič (Rapid Wien), Stanislav Varga (Celtic Glasgow), Radoslav Zabavnik (CSKA Sofia), Peter Hlinka (Rapid Wien), Ma­rián Had (Brno), Ján Ďurica (Artmedia), Miroslav Karhan (Wolfs­burg), Marek Sapara (Ružomberok), Karol Kisel (Sparta), Ľuboš Reiter (Chicago Fire), Németh Szüárd (Middlesbrough), Róbert Vittek (1. FC Nürnberg), Stanislav Šesták (ŽUina), Michal Hanek (Dinamo Moszkva), Füip Hološko (Liberec), Martin Škrteľ (Ze­nit), Ivan Hodúr (Liberec). Birkózó-vb, Budapest: remekeltek a japán nők Sastin ezüstérmes MTI-JELENTES Budapest. Sastin Mariann ezüstérmes lett az 59 kg-os súly­csoportban, miután a döntőben simán kikapott a japán Soda Aja­kótól a budapesti birkózó-vüág- bajnokságon, amelynek csütörtö­ki napján mindhárom aranyérem a távol-keleti szigetországba ke­rült. Sastinnak azonban nincs oka a szégyenkezésre, ugyanis a ma­gyar birkózósport történetének első női vb-érmét szerezte meg, ráadásul a döntőben bordarepe­déssel lépett szőnyegre. Szeren­cse Mónika balszerencsés veresé­get szenvedett (63 kg) a nyolcad- döntőjében, így csak 9. lett. Godó Kitti (55 kg) a vert mezőnyben végzett. Szlovákia tegnap nem in­dított versenyzőt. VB-KR0NIKA Nők, 59 kg, döntő: Soda Ajako (japán)-Sastin Mariann (ma­gyar) 2:0 (4:0, 6:0). 3. Sally Roberts (amerikai) és Lene Aanes (norvég). Nők, 63 kg, döntő: leső Kaori (japán)-Zsuj Hszüe-csing (kínai) 2:0 (3:0, 1:0). 3. Sara McMann (amerikai) és Vola Kilko (fehér­orosz) ... 9. Szerencse Mónika (magyar). Nők, 55 kg, döntő: Josida Szaori (japán)-Li Huj-szu (kínai) 2:0 (3:0, 3:0). 3. Natalija Golc (oroszor) és Tonya Verbeek (kanadai) ... 15. Godó Kitti (magyar), (ú) Davis-kupa-sorsolás Chile-Szlovákia a nyitányon Párizs. Elkészítették a tenisz Davis-kupa jövő évi küzdelemso­rozatának sorsolását. Az idén döntőbe jutott szlovák válogatott a lehető legnehezebb ellenfelet kapta, ugyanis az első körben Chilével találkozik. A márciusi mérkőzésre a dél­amerikai országban kerül sor, Massu és Gonzalez elsősorban hazai pályán jeleskedik. Négy éve Eperjesen már találkozott a két együttes, akkor Hrbatýék 3:2-re nyertek. A Világcsoport első fordu­lójának további párosítása: Ausztria-Horvátország, Argentí- na-Svédország, Fehéroroszor- szág-Spanyolország, Svájc- Ausztrália, Németország-Fran- ciaország, Hollandia-Oroszor- szág, USA-Románia. Euro-afri- kai zóna, 2. csoport: Magyaror- szág-Egyiptom. (sita, m) CKM s-zps Student, tyeutá und *7e<zcÁer Senuce<t Vysoká 32, 814 45 Bratislava http://www.ckm.sk , e-mail ckmsyts0ckm.sk ISIC A Élj a CKM 2000 Travel előnyös ajánlatával! Az idén sok vonzó olasz, osztrák, francia alpesi síparadicsom találha­tó kínálatunkban. Több attraktív új­donságot is kínálunk kitűnő árakon. A téli idény LEG-jei közé tartozik: Hautes Alpes - Les Orres és Risoul Vars A Szavojai Alpok legnépszerűbb síközpontja heti 126 eurótól (6 napra szóló skipasszal) Niederösterreich - Hochkar és Lackenhof Az új osztrák síközpontja, csu­pán 230 km-re van Pozsonytól, már napi 25 eurótól (reggelivel) kapható. Figyelem! A tavalyi ügyfeleinknek, akik 2005. X. 15-éig megkötik a szerződést, 2%-os kedvezményt adunk. Csoportban minden 21. személy INGYEN! Az ISIC, ITIC, EURO<26 és GO<26 kártyák tulajdonosai és kí­sérőik számára előnyös kedvezmé­nyek. Az előnyös, sízőknek és hódeszká- zóknak szóló kínálatunkon kívül itt az utolsó alkalom, hogy 200 koro­náért egész évre biztosítást köss! Az ISIC, ITIC, EURO<26 és GO<26 kártyák tulajdonosai 2005. X. 10-éig csekély 200 koronáért külföldön érvényes kezelésiköltség- és baleset-biztosítást köthetnek. A biztosítás a kártya lejárati idejé­nek végéig érvényes, és a külföldi tartózkodásod első 30 napjára vo­natkozik. Mindezt a CKM 2000 Travel ajánlja kirendeltségein, Pozsonyban, Besz­tercebányán, Nyitrán, Zsolnán vagy Kassán. Ne tétovázz, látogass el hozzánk, vagy hívd a 0850 111111- es telefonszámot. www.ckm.sk A SVET KNIHY könyvkereskedés speciális ajánlata a ISIC, ITIC, EURO<26 és GO<26 kártyások számára! 2005. X. 1-jétől 15-éig a SVET KNIHY 6 boltjának bármelyikében 20% kedvezményt kaphatsz a ki­egészítő választékon kívül minden termékre. Használd ki a nagyszerű lehetősé­get és tágítsd látókörödet, vagy ajándékozd meg barátaidat egy jó könyvvel. A Svet knihy szeretettel vár Po­zsonyban (Obchodná 4), Beszter­cebányán (Kapitulská 12), Alsó- kubinban (Media klub, Radlin­ského 27), Léván (Media klub, Ivana Krásku 5), Zsolnán (Media klub, A. Bernoláka 6) és Pöstyén- ben (Media klub, Sad A. Kmeťa 9). Eperjesiek és minden színházkedvelő, figyelem! Az eperjesi Jonáš Záhorský Szín­ház kedvezményt kínál, amely elér­heti akár az 50% -ot is, egyes hazai és külföldi szerzők műveinek be­mutatójára. Igazán megéri csak félárat fizetni, és közben még jól is szórakozni! Minden idevágó tájé­koztatás a www.djz.sk honlapon. Valóban érdemes figyelni a www.euro26.sk és www.isic.sk honlapot!!! KÍSÉRJE FIGYELEMMEL MINDEN PÉNTEKEN AZ AKTUÁLIS TÁJÉKOZTATÓT »*5-10192

Next

/
Thumbnails
Contents