Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)
2005-09-30 / 226. szám, péntek
UJSZO 2005. SZEPTEMBER 30. Gondolat 13 Mivel ötven év nyugati magyar irodalma nagyon specifikus körülmények között jött létre és szűnik meg lassan, nem volna szabad hagyni feledésbe merülni Elhalóban a nyugati magyar szellemvilág Fraunholcz Norbert, a Mikes Kelemen Kör új és Farkas Flórián, a Kör volt elnöke Karátson Endre Párizsban élő magyar író szerint a nyugati magyarság legfőbb jellemzői a következők: függetlenség minden politikai és bármely másfajta hatalomtól, a Nyugat természetes közelsége, elit-igény és ragaszkodás a magyar nyelvhez, a magyarsághoz. NAGY ILDIKÓ Karátson a hollandiai Mikes Kelemen Kör megalakulásának 50. évfordulóján, 2001-ben mondta el ezt a nagyon találó jellemzést, amely akár mottója is lehetett volna az idei, 46. Tanulmányi Napoknak. Erre utalt megnyitó előadásában Farkas Flórián is, leszögezve: a magyar szellemi életnek óriási kárt okozott a huszadik század néhány tragikus történelmi eseménye. A trianoni döntés nyomán az évezredes többkultúrájú, többnyelvű ország egynyelvűvé szűkült le. 1949 után „államosították” az irodalmat (Czigány Lóránt megfogalmazása). A Kárpát-medencei magyarság elszigetelődött a nyugati magyarságtól, a vasfüggöny szinte hermetikusan elzárta egymástól az azonos nyelvű két kultúrvilágot. S bár mindkettő tovább élt a maga lehetőségei szerint, a szétszakítás következményeit mind a mai napig nem heverte ki a magyar szellemi élet. Az idei Mikes Tanulmányi Napoknak törekvése volt közelíteni egymáshoz ezt a két kultúrvilágot. Ezért kaptak szót kolozsvári, debreceni, budapesti, komáromi vendégek éppúgy, mint bécsi, müncheni, londoni, hengelói vagy éppen hágai előadók. A kolozsvári Köllő Gábor az Erdélyi Magyar Műszaki Túdományos Társaságot mutatta be, amelynek fiókszervezetei és szakosztályai a magyar műszaki szaknyelv ápolását és terjesztését vállalták fel Erdélyben. Az általuk kiadott Műszaki Szemle a maga nemében az egyedüli az egész Kárpát-medencében. Munkásságuk kulcsfontosságú területének tekintik a közelmúltban elkezdett munkát: az erdélyi tudományos élet több évszázadot felölelő történetét felviszik az internetre, hogy miden érdeklődő számára elérhetővé váljon. Albert Sándor rektor bemutatta az általa vezetett intézményt, a komáromi Selye János Egyetemet, beszélt a szlovákiai magyar diákok előtt megnyílt új lehetőségekről, de a még leküzdendő akadályokról is. A magyarországi felsőoktatásba nyújtott betekintést Mariska Zoltán miskolci egyetemi tanár, aki az 1945 előtti helyzetet vetette ösz- sze a jelenlegivel. Ez utóbbi került ki vesztesen az összehasonlításból, aminek, az előadó szerint, a diákok látják kárát. Petőfit és Jókait mint a 19. századi magyar irodalom nagyköveteit ismerhettük meg a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatónője, Ratzky Rita előadásából. Nevezettek világirodalmi népszerűsége saját korukban - és a későbbiekben is - a modem irodalom Nobel-díjasai- nak ismertségével vetekedik. Ami pedig az intézmény, vagyis az Irodalmi Múzeum szerepvállalását illeti a mai magyar kultúrában, sok más egyéb mellett épp a napokban jelenteti meg a magyar irodalom jeles alakjainak hangját rögzítő nagy sikerű sorozat, az Aranyhangok második CD-jét. A 20. század kimagasló műveltségű irodalmárára, Cs. Szabó Lászlóra születése századik évfordulója alkalmából emlékezett Arday Géza. Kiemelte az emigrációban betöltött központi szerepét és jelentős, ám a Kárpát-medencében alig ismert irodalmi munkásságát. Ez a hatalmas életmű még feldolgozásra vár, de elkészülte után minden bizonnyal egy új irodalomtörténeti szemlélet honosodik majd meg a mi tájainkon is. A szellem továbbadása épp oly fontos, mint megteremtése - vallották a 19. század végén kialakult Kolozsvári Füozófiai Iskola követői. Tanaikról a marosvásárhelyi Ungvári Zrínyi Imre adott egy rövid áttekintést, egyúttal felkeltve az érdeklődést a Mikes International e témájú kiadványai iránt is. A Böhm Károly (1846-1911) körül létrejött csoport és követőinek munkássága a magyar szellemi életben évtizedekig meghatározó volt. Böhm elvei, világszemlélete, erkölcsisége révén mind a mai napig kiindulópontja lehet a bölcselet műiden ágának. A Tanulmányi Napok során több előadás szólt az emigrációban született magyar irodalomról, az ezeknek teret adó sajtóról és könyvekről. A téma közismerten jó szakértője a Münchenben élő Bor- bándi Gyula, aki hosszú ideig a Szabad Európa Rádió munkatársaként teremtett kapcsolatot a világ különböző részem élő magyar emigránsokkal. Majd tapasztalatait összegyűjtve az irodalmi élet szervezésének is aktív részese lett például az Auróra Könyvkiadó megszervezésével vagy a Látóhatár című folyóirat kiadásával. Sokéves munkásságának talán legjelentősebb darabja az 1992- ben megjelent, s mintegy 1200 szerzőt bemutató Nyugati magyar irodalom lexikona. A könyv, amelynek most készül a második kötete, hiánypótló mű. Hiszen éppen azt ismerhetjük meg belőle, legalább a szócikkek szintjén, amitől majd fél évszázadig el voltunk zárva. A nyugati magyar irodalom, mint kiderült, a Közép- Európával való szoros kapcsolat nélkül is fejlődött, és igen jelentős alkotásokkal gyarapította az egyetemes magyar irodalmat. Gondoljunk csak pédául az évtizedekig emigrációban alkotó Faludy Györgyre. Borbándi azonban arra is figyelmeztetett, hogy csökken a nyugati magyar intézmények száma, Nyugaton nincs jelentős magyar folyóirat, kiöregedőben a 45- ös és az 56-os emigráció, az új kivándorlás nem az irodalom és a kultúra, hanem a gazdaság irányában halad. Egyre kevesebb a nyugati magyar szellemi termék, ezért (is) kérik, várják Magyarország érdeklődését a meglévő értékek iránt. Ugyanezt a gondolatot hangsúlyozta ki előadásában a Londonban élő Czigány Lóránt is. Mint mondta, tisztázni kellene végre azt a kérdést, hogy mi tekintendő a magyar irodalom részének. Vajon csak az az alkotás-e, amely a jelenlegi államhatáron belül született, avagy minden, magyar nyelven íródott mű. Az emigráns magyar irodalom témaválasztása jóval szabadabb volt az otthoninál, mert meg lehetett mindent írni, amit otthon nem. Továbbá Nyugaton nem pénzkereseti forrás volt az írás, hanem belső kényszer, s mint ilyen, a dilettantizmusnak is kedvezett - szögezte le Czigány. Ő - szintén sok évtizednyi külföldi tapasztalattal a háta mögött - úgy látja, hogy a nyugati alkotók mereven elzárkózó álláspontja megszűnt, már otthon is szívesen megjelentetnék műveiket, ha akadna kiadó, amely vállalja a kiadásukat. És mivel nagyjából ötven év magyar irodalma külföldön nagyon specifikus körülmények között jött létre és szűnik meg lassan, ezt az értéket nem volna szabad hagyni feledésbe merülni. Mint ahogy „a nyugati magyar szellemvilág” egyetlen termékét sem, amelyet az otthonról hozottakra alapozva, de már az új, helyi körülményekhez igazodva hoztak létre emigrációba kényszerült vagy'a száműzetést önként vállalt magyar értelmiségiek. A hollandiai Mikes Kelemen Kör idei Tanulmányi Napjai e kérdések végiggondolására és megvitatására késztették a résztvevőket. Czigány Lóránt és Arday Géza (A szerző felvételei) A szellem továbbadása épp oly fontos, mint a megteremtése. A sok lehetőséggel kecsegtető, gazdag műtörténeti előzményekkel rendelkező téma végigkísérte a mestert egész életén, számtalan variációban próbálta megközelíteni Picasso fürdőzői Stuttgartban Pablo Picasso: La Garoupe II. AICH PÉTER Ritkán akad az embernek alkalma, hogy egy nagy Picasso-kiállí- tást megtekinthessen. A Stuttgarti Állami Galériában (Staatsgalerie Stuttgart) idén június 18-tól október 16-ig egyedülálló, s különösen érdekes, monotematikus kiállítás látható: Picasso fürdőzéssel kapcsolatos képei és szobrai. A sok lehetőséggel kecsegtető téma végigkísérte a mestert egész életén, számtalan variációban próbálta megközelíteni. A fürdőzés témájának persze komoly története van, biblikus vagy antik jelenetek illusztrációjaként már korán megjelent a képzőművészetben, s a modern korban sem Picasso volt az első, aki ezzel foglalkozott. Az ilyen képek erotikus jellegét, hatását persze nem zárhatjuk ki, mi több, Picassónál ez tudatosan (bár gyakran csak áttételesen) követett cél is, mégis fontos megállapítani, hogy ezekben a műveiben nem alapvető törekvésként van jelen. Sokkal inkább a szín (színek) és a forma, valamint azok kombinációja - vagyis a kompozíció, az önkifejezés lehetősége a lényeg. A fürdőzés valóságelemeit a kivételes invencióval megáldott Picasso elképesztő változatossággal jeleníti meg. Rendkívül érdekes a kiállítás rendezőinek az az ödetes megoldása, ahogyan - a közveden összehasonlítást is lehetővé téve - bizonyos műtörténeti párhuzamokra felhívják a figyelmet. Habár Picasso-kiál- lításról van szó, ott látható a nagy előd, Paul Cézanne olajfestménye is, A fürdés, amelynek harmóniája minden bizonnyal nagy hatással volt Picassóra. S ami talán ennél is érdekesebb, közvetlenül egymás mellett helyezték el Renoir és Picasso szinte azonos kompozíciójú, mégis merőben eltérő képét (Für- dőzők a tájban, Eurydike, ill. Lábát törülgető ülő akt). A két festmény egymás tükörképe, a testpozíció és a tevékenység azonos; ami más, az a környezet - és főleg a hatás. Picasso Renoir barokkos nőalakjain is túltesz, persze nem csinos film- színésznők fényképszerű megjelenítéseiről van itt szó, hanem jelek, szimbólumok, színek, formák és a kompozíció összhatásáról. Nem kötelező, hogy minden tessen, sokkal fontosabb közel engedni magunkhoz a képet, és szellemi dialógust folytatni - akár vitatkozni vele. Néha azért nehéz követni a mestert, különös tekintettel a sűrűn váltakozó korszakaira és a különböző hatásokra, amelyek művészetét érték. Míg kubista korszakában inkább a formák absztrakciója jellemzi (Három nő, 1908), a tíz évvel később keletkezett Fürdőző nők mintha Henri Rousseau-ra és Cha- gallra emlékeztetne, s fontos szerepe van a háttér szimbolikájának, valamint a háttér és az alakok kölcsönösségének. Sajátos a Futó nők a strandon című kép is. A két erőteljes figura önfeledten, szinte extázisbán rohan a mozdulatian térben. A tenger csendes, szélcsend uralkodik, csak a nők rohannak. A világító, tiszta színek még inkább kidomborítják a dinamikus mozgás és az időtlenség ellentétét és egyidejűségét. A nők egyik melle meztelen, ami akár pusztán erotikus is lehetne, ám ez az adott vizuális kontextusban inkább a szabadság jelképeként konstituálódik. A női mell tulajdonképpen csak a modem korban vált az erotika jelképévé, hiszen például a reneszánsz női portrékon a teljesen szabadon hagyott keblek divatjelenségnek tekinthetők. Ebben a gesztusban tehát a korábbi mesterek műveire való utalás nyilvánul meg, amellyel Picasso gyakorta él. A kódok értelmezése néha rendkívül bonyolult feladat, és az életrajzi adatok ismerete nélkül szinte lehetetlen. Gyakori motívum a strand fürdőkabinja, amelyet egy női alak próbál kinyitni. A húszas évek végén Picasso házassága válságba került, s fiatal szeretője volt, akit titkolni kellett. A fürdőkabin és a kulcs szimbolikája, valamint a fel- ismerhetetienségig torzított, jelzésszerűen megjelenített női alak ily módon világos jelentést kap. Csakúgy, mint a több variációban feldolgozott Mentés, amelynek szinte legendás háttere van. Az egyik variáció szerint Picasso fiatal szeretője a festő szeme láttára majdnem a tengerbe fúlt, s az utolsó pillanatban mentették meg, egy másik szerint a fiatal lány - jó úszó lévén - mentett ki egy fuldoklót. Mindez az 1932- ben festett Mentés című képen úgy jelenik meg, hogy a mentőnek, az elalélt megmentettnek és a segédkező harmadik alaknak furcsa módon azonos vonásai vannak. Különös alkotás a fából készült 1956-os Fürdőzők szoborcsoport is, amely később több variációban jelenik meg festményein. A háború után tapasztalható felszabadultság ebben a könnyed, szülte gyermekded műben éri el egyik csúcsát. Persze csak első pillantásra tűnik ez primitív megfogalmazásnak. Picasso absztrahálása, csak a lényeget megfogó általánosítása mögött csodálatos rajzkészség lapul. Legkönnyebben ceruzarajzain ismerhető fel páratlan szakmai tudása. Világos, biztos vonalvezetése Dürer rajzaira emlékeztet, pedig a két alkotó között hatalmas a különbség. Picasso értelmezéséhez viszont nem érdektelen a nagy festő megjegyzése, miszerint mindig az ódivatú elképzelésekbe kapaszkodunk, idejemúlt dimenziókba, mintha nem éppen a művész feladata volna, hogy újakat találjon. Picasso minduntalan keresett - és talált is. A fürdőzők témaköréhez tartozó Picasso-alkotásokat bemutató hatalmas stuttgarti kiállítás sokatmondó bizonyítéka ennek. Renoir és Picasso szinte azonos kompozíciójú képe egymás mellett függ.
