Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-05 / 205. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 5. Autó-motor - hirdetés u Három- és ötajtós karosszériával, háromféle szereltségben érkezett, ami 8 választási lehetőséget jelent Már a Toyota Aygo is kapható A csehországi Kolínban ké­szülő három kisautó közül a japánoké jelent meg máso­dikként a szlovákiai piacon. PIACI PREMIER Ez azt jelenti, hogy a Citroen Cl után immár a Toyota Aygo is a hazai vásárlók rendelkezésére áll. A há­rom minimobilról sokszor megírtuk már, hogy tulajdonképpen közösen kifejlesztett ikertestvérek; ugyanar­ra a padlólemezre épültek, motorja­ik is azonosak. Utóbbiak közül a be­vezető benzines éppen a Toyotától származik; a másik alternatívára, a franciák 1,4-es dízelére jövő év elejé­ig kell várni. Az Aygót is az egylite­res, WT-i konstrukciójú benzinmo­torral próbálhattuk ki a hazai bemu­tatón. Teljesítménye 50 kW (68 LE), csúcsnyomatéka - percenként 3600-as fordulatszámon - 93 Nm, ádagfogyasztása városban 5,5, or­szágúton 4,1, vegyes forgalomban 4,6 liter. A kocsi ezzel a takarékos és (Fotó: Toyota) adekvát teljesítményű motorral 157 km/órás végsebesség képes, és 15,4 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométeres órán­kénti sebességre. Az elektronikus fékerő-elosztóval (EBD) kombinált ABS és az elektromos szervokor­mány a legolcsóbb modellnél is szé­riatartozék, a komfortkellékek közül itt a CD-lejátszós rádió érdemel em­lítést. Középfokon megjelenik a két elülső oldallégzsák, a távirányítású központi zár, a hat hangszórót tar­talmazó „zenecsomag”, a hátsó ülés­támlák pedig 1:1 arányban osztot­tak. A harmadik szinten a klímabe­rendezés a legértékesebb többlet. Említést érdemel még a kocsira nyújtott 3 év garancia is. A Toyota Aygo induló ára 345 900 korona, a legolcsóbb ötajtós típust 352 900 koronáért lehet megvásárolni, (vgy) AKCIÓK, ÁRENGEDMÉNYEK: OPEL Szeptember 30-áig a német márka valamennyi modellje árenged­ménnyel, illetve ajándék szereltségcsomaggal kapható. A készpénz­kedvezmények összege, illetve az ingyenes szereltségcsomagok érté­ke az egyes modelleknél a következő: Agila - 21 000/30 000, Corsa - 24 00/35 000, Combo Tour - 52 500/75 000, Astra Classic II - 31 500/45 000, Astra-28 000/40 000, Meriva - 24 500/35 000, Zafi- ra 1-0/80 000, Vectra - 63 000/90 000, Signum - 70 000100 000, Combo Van-41 650/59 500 és Vivaro-70 800/101150 korona. Az akció, bár más formában, de a napokban piacra került, 669 900 ko­ronáról induló második generációs Zafirát is érinti: vásárlói a hónap végéig benzinmotoros változat esetén 40 000, dízelmotoros típust választva pedig 50 000 koronás ajándék szereltségcsomagot kapnak az autóhoz. Ha pedig az ESP-t, automata légkondit, távirányítható rá­diót és más értékes kellékeket tartalmazó Enjoy csomagot választják az autóhoz, 53 900 helyett 35 900 koronát kell érte fizetniük, (gm) Az új Zafiránál is kétféle kedvezmény közül választhatunk (Képarchívum) A formatervezők alig egy évvel az új modell bemutatása előtt sutba dobták az eredeti forgatókönyvet Ford Mondeo: Jót tett a soron kívüli frissítés! BEMUTATÓ A Ford Mondeo éppen az ezred­forduló évében piacra dobott, je­lenleg is kínált változata annak rendje és módja szerint félidőben - azaz két éve - kapott új sminket. Ha minden a szokásos forgató- könyv szerint történt volna, akkor ezzel ki is kellett volna húznia a ge­nerációváltásig. A Fordnál azonban sutba dobták a „szokásos forgató- könyvet”, és alig egy évvel az új modell bemutatása előtt ismét fel- varrták az autó ráncait. A külső vál­tozások nem túl szembeötlőek: a kissé szögletesebb, agresszívebb új elülső és hátsó lökhárító, a teljesen új, fehér betétes hátsó lámpák és a bátrabban alkalmazott krómdíszí­tések egyenként nem annyira feltű­nőek. Inkább az összhatást befolyá­solták előnyösen. Ennél jóval lé­nyegesebbek a ruha alatti módosí­tások. A 2,2 literes, 155 lóerős TDCi dízelmotor befecskendező­rendszerét és vezérlőprogramját átdolgozták, turbinájában a lapáto­kat immár elektromotor mozgatja. Ettől ugyan sem a teljesítmény, sem a nyomaték nem nőtt meg, ám a motor így már eleget tesz az Euro-4-es károsanyag-kibocsátási normának és kis fordulaton is job­ban reagál a gázadásra. Mint vár­hatóan ez a motor, úgy a módosí­tott fékrendszer is szinte biztos, hogy változtatás nélkül megy majd át a következő, jövőre érkező Mon- deo-generációba. (amag) (Képarchívum) (A biztosítótársaságok díjszabásainak befejező részét jövő heti számunkban közöljük) Az egyik győzelem már-már menetrendszerű volt Díjazták a korszerűséget AKTUÁLIS A közelmúltban 26 ország 56 au­tós szakírója választotta meg a 2005. év legjobb személygépkocsi­erőforrásait. „Az év motorja” (En­gine of the year award) nemzetközi ankét egyre nagyobb szakmai te­kintélynek örvend, így az itt elért győzelem is komoly rangot jelent. Bár az idei évfolyam egyértelműen a BMW-é volt - a bajorok nem ke­vesebb, mint öt kategóriagyőzel­met könyvelhettek el -, két másik márka sikeréről is legalább ennyit cikkezik a szaksajtó. Az egyik az Audi TSFI turbómotorjának győzel­me az 1,8-2,0 literesek kategóriá­jában, a másik pedig a Toyota Prius hibrid erőforrásának immár me­netrendszerű diadala az 1,4-1,8 li­teresek mezőnyében. Utóbbinál azért indokolt a „menetrendszerű” A kétliteres, 200 lóerős TSFI egy Audi A4-es motorházában (Képarchívum) jelző, mert ennek a motornak - a Prius első és második nemzedékét is beleértve - ez már a kilencedik győzelme volt az 1997-es bemutat­kozást követően. Mind az Audi, mind a Toyota sikere a legkorsze­rűbb technika szakmai elismerését is jelenti egyben, hiszen a maguk nemében egyedülálló termékekről van szó. (v) ombinólt üzemanyog-fogyosztós: 6,3-8,2 1/100 km, C02-kibocsótós: 173-198 g/km, a motor típusa szerint A Mazda két attraktív új kocsit - Mazda5-öst és Mazdaá-ost - vezet be a piacra. Ebből az alkalomból vonzó kínálatot készítettünk Önnek. Vásárolja meg IX. 1-jétó'l X. 3-áig bármelyik Mazda modellt, és a kocsihoz megkapja a következő ajándékok egyikét: 65 000 Sk értékű autófelszerelés saját választása szerint, 94 cm-es képernyőjű Panasonoc plazmatévé, HP Compaq ne 6121-es note book, Gormin Street Pilot navigációs rendszer vagy Author Vision hegyikerékpár. Ho Mozda Leasingen keresztül vásárol kocsit, ráadásul akár 58 000 Sk bonuszt is kophat. fiz ajánlat minden gépkocsira érvényes, amelyet 2005. IX. 1-jétó'l X. 3-áig vásárolnak meg, és az évvégéig át is veszik, fi lízingkedvezmény értéke az eladási árból számított 4 %. Ha Mazda2-es modellt vásárol, az ajándék csak 19 500 Sk értékű autófelszerelés lehet. AUTO-MOTOR A mellékletei szerkeszti: Vas Gyula Levélcím: AUTÓ-MOTOR, ul. gén. Klapku 68/34, 945 01 Komárno, tel.: 035/7710 259, 0903/736 668, e-mail: vasgyula@nextra.sk

Next

/
Thumbnails
Contents